Keresvén a saját színes infra stílusomat, eddig két utat találtam. Le is jegyzem, hogy majd könnyebben visszataláljak a gyökerekhez.
1. Az egyik, amikor egy teljes spektrumos gépre
vörös, vagy enyhe infraszűrőt teszünk, igyekszünk
fehéregyensúlyt állítani (például a napsütötte fűre), és reménykedünk, hogy legalább
két tónust külön tudunk választani (többnyire ez a két tónus a
bíbor és a
kékes lila valamilyen árnyalata lesz), amit az utómunka során tetszés szerint alakíthatunk. Például így választható szét az ég színe a falevelek színétől. Sajnos minél jobban vágja a látható tartományt a szűrőnk, annál
monokrómabb lesz az eredmény. Ezért az
EnhancedColor, vagy
SuperColor infrákat inkább
vörös szűrővel készítik semmint igazi infraszűrővel. Az utómunkáért
lásd a régebbi bejegyzéseket, vagy kövesd az elkövetkezőket.
A
RAW használata a színes IR fotózásban megkerülhetetlen. Nincs az a gépi fehéregyensúly-állítás, ami felér a RAW lehetőségeivel, márpedig a színes IR a fehéregyensúlyon alapszik. A 8 bites JPG inkább fekete-fehér képekhez nyújt elegendő
játszóteret.

2. A második lehetőség az, hogy az i
nfraszűrővel készült képet összekavarjuk a teljesen színhelyes képpel. Például az IR kép lesz a végeredmény vörös csatornája, a színes kép kék, illetve a zöld csatornáit pedig tetszés szerint csereberéljük. Erre érintőlegesen
volt példa a naplóban. Ebben az esetben érdemes minél erősebb infraszűrőt használni (720nm fölött), egyrészt az
infrás jelleg miatt, másrészt úgyis csak egy
monokróm képre van szükségünk, amit a vörös csatorna helyett használunk majd.
A felvételek vörös, illetve cián szűrővel készültek a fullspektrumos gépen, természetesen állvány nélkül, hiszen mégiscsak egy szoborról van szó :) Ezért az eredmény meglehetősen
sajátos. A régebbi
képek szerintem jobban sikerültek, majd lehet ha erre a technikára is bővebben visszatérünk a naplóban. Sokkal fegyelmezettebb fotózást igényel, mint az első módszer (a dupla expozíció miatt).
A flickeren is megmutatják miről van szó:
így néz ki egy ábrán összefoglalva . Ezt a dolgot talán érdemes
nem fullspektrumos géppel csinálni, előnye az első változathoz képest, hogy nem csak két tónussal dolgozhatunk, hanem a teljes színskálával játszhatunk.
Érdekes kísérletezések, látom alaposan beleástad magad az infrázásba.
VálaszTörlés