2019. aug. 27.

Dachstein

- Nyáron telelek, télen telelek,
a Trotechnikus, az mindig valami hogyishíjják
kérdezz valamit, s én megfelelek... - dúdolta Grimpix a (remélem) közismert dalt. És bár eredetileg nem pont így hangzik, mégis igaza lehetett, mert valahogy az utóbbi időben minden nyaralást végigvacogtunk. De az idén teljesen kimaxoltuk a nyári telelést. Fürdőruha helyett pihekabát. Homoktenger helyett Ausztria örök hava... legalábbis még 10-20 évig.
Ráadásul, mivel a téli túrázást 10+ éve abbahagytuk, így felszereltségben is volt némi lemaradásunk. De a gora-kabátom ma is pont olyan volt, minthogyha rám öntötték volna. Elől-hátul folyt le rólam, mert annak idején örültünk, hogy egyáltalán lehetett kapni. Bármekkorát. Aztán úgy tűnt, az osztrákok nem terveznek 2 napnál hosszabb utakat, nem hordanak magukkal élelmiszert és vizet, de hálózsákot se. Most a DSLR-ről nem is beszélek, azt hiszem 10 nap alatt két valamire való fényképezőgépet láttam, amiből az egyik az enyém volt. Így persze könnyű 15-20 literes hátizsákokkal virítani.

Mindenesetre a Dachstein a leghegyebb hegy, amit valaha élőben láttam, ugyanakkor minden műkedvelő ferrátázó bakancslistás helye. Gondolkodás nélkül odaadnám a Királykőt érte, de lehet, hogy még a Bucsecset is. De a legjobb az lenne, ha úgy ahogy van rátennék, mondjuk Bukarestre, pont betakarná és sokkal jobban nézne ki. Annak ellenére, hogy telistele van via-ferráta útvonalakkal, elég kevés információt találtunk. Az világos volt, hogy a Hohe Dachstein csúcs mindenképpen kell, viszont az Anna és Johann ferrátákat nem mertük bevállalni az E szakasz miatt. Ezt az útvonalat terveztük bejárni, de mire a Guttenberg-hütte visszaigazolta a foglalásunkat, arra a Seethaler-hütténél kiderült, hogy nem is alhatunk ott. Így tervet kellett módosítanunk, szerencsére a Grossglöckneres vezetőnk adott egy super genial tippet, hogy ereszkedjünk le az Austriahüttébe és kábellel menjünk vissza a platóra másnap.

Tehát első délután felmentünk a Guttenberg-házhoz (2,5-3 óra), egy kő alatt megvacsoráztunk mert a házban tilos saját kaját majszolni, majd másnap teljes ködben végigtoltuk a Ramsauer-ferrátát az Edelgreiss-gleccserig, ahol aztán kiderült az ég is, csak hogy láthassuk, szép lehetett volna a mászás, hogyha tovább látunk az orrunk hegyénél. A Ramsauert helyenként C-nek, máshol C-D-nek írják le, szerintünk indokolt a D, két eléggé bicepszes szöktető van a második felében. Árnyalhatta volna még a kitettség is, de mint írtam semmit se lehetett látni a ködtől. Innen egy turistaösvényen beereszkedtünk az Ausztria-hüttéhez, ahonnan 20 percre van a felvonóállomás.

Ekkor fejtettük meg, hogy bizony, mi is gebüték (vagyis geübték) vagyunk és nem bicebócák. Van aki az Edelweis-gleccsertől fordítva csinálja, de mi örülünk, hogy így sikerült, mert az Edelweiss alatti kőfolyást kimászni és egyből a Ramsauert is végigcsinálni, annyicska kolbásszal, elég zúzós lett volna. Viszont reggel Guttenbergtől indulva, egészen finom volt a Ramsauer, lefele ereszkedni pedig a geübték prímán tudnak éhesen is.


Mellesleg a hegy északi felén van Hallstatt, ami vagy hétezer esztendős kultúrájáról híres, de ekkor nekünk a kultúráról a joghurt és a kefír jutottak eszünkbe, aminek gyártásában az osztrákok nem jeleskednek túlságosan. Mire elértük az Austriahüttét, már annyit éheztünk, hogy már úgy voltunk, mint Móricz barbárja, a Kis János, de nem a Tragédiabéli, amit tanítanak az iskolában, hanem a másik, az Egyszer jóllakni-ban (sokkal absztraktabb, sokkal életszagúbb, ütősebb novella, bánat tudja miért a lightosat tanítják). Úgy döntöttünk megvesszük a legdrágább ebédet. Nem is bántuk meg, nemcsak az ég derült ki, hanem mi is egyből helyrepattantunk, s észrevettük, mások is mosolyognak. A csoki-süti ezek után már talán túlzás is volt.

Mint úrifiú a pofozkodásba, mi is belelendültünk a pénzköltésbe így reggel letusolva (+2 euró), jóllakva (itt volt a legjobb reggeli, sajnos a legkevesebb idő is rá) az első felvonóval minden szégyenérzet nélkül fellibegtünk a Dachstein-gleccserre, majd átgyalogoltunk a Hallstadter-gleccseren át a csúcstömbhöz.
A gleccser csúcsig vezető szakaszát minden nap hókotróval tartják karban, itt biztonságosan lehet közlekedni, karóval jelzik a határt, ahonnan már magadra vagy bízva.
A csúcsot a könnyű, C-s Schulteran-ferrátán másztuk meg.  Hiába nagyobb a Glöckner-csoport, az itteni gleccser sokkal gleccserebb élményt szerzett. Annyira, hogy kötél nélkül a hóhidas ferrátát nem is akartuk kipróbálni. A mászás könnyű volt, az idő pompás, a tömeg nem okozott akkora fennakadást, mint elsőre hittük. De azért voltunk ott pár százan aznap délelőtt.
Visszafele megnéztük a Rosmariestolle-alagutat, majd felvonóval ereszkedtünk vissza (mielőtt eleredt volna az eső), ahol pont elcsíptük a buszt, ami szinte teljesen visszavitt Feisterer-völgyben leparkolt autóhoz.
Na, most nem tudom, hogy az osztrákok mennyire tülekedő népség a mindennapokban, de mivel lógott az eső lába a felvonónál akkora tömeg volt, hogy csak egy óra múlva kerültünk sorra. Pont amikorra a foglalásunk szólt. Lehet, hogy kár volt gyúródni? Vagy ha nem gyúródunk, akkor egy órával később érünk le? Erről az jut eszembe, hogy Svédországban a repülőtéren milyen könnyű volt eligazodni, egyetlen terminálnál volt tolongás, a magyarnál.
Mint a viccbéli két oroszhegyi, akik bár csak ketten vártak a buszra, mégis megszorultak az ajtóban. Asszem ez egy kulturális deficit lehet nálunk vadkeleten. Próbáltak ott némi rendet teremteni és csak azokat továbbengedni, akiknek abban az órában van a foglalásuk, de azért jó kis kelet-európai tolakodás kerekedett. Mondjuk felfelé sokkal egyszerűbben ment a dolog, kezdés előtt órákkal még nem kígyózott a sor, mint ahogy nálunk a Bucsecsben szokott, de mi azt gondoljuk, hogy az osztrákok nem szeretnek korán kelni.
A Dachstein tehát számomra Ausztria ékköve volt. Mindenképpen visszajövős hely, a Ramsauert is illene végigcsinálni úgy, hogy lássuk is, meg még jópár ferrátát kinéztünk magunknak. De különben is Ausztriában még dolgunk van. Háromezresek is várnak és hátha úgy járok, mint Szlovákiával, hogy másodszorra megszeretem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése