Ausztria

A nyaralás intézménye egy irtó ciki kispolgári találmány. Mégis minden évben csináljuk. Az óvatosabbja inkább kifekszik a tengerpartra, nehogy valami baja legyen. A butábbja meg olyat talál ki magának, amitől aztán hetekkel előre szoronghat.

Az osztrákok számomra eddig semmit sem jelentettek. Viszont Jocó haverom feltétlenül üzenni akart a labancnak, hogy Madéfalva még cseppet sincs megbocsátva, pláne elfelejtve! Nem, nem soha! De üzenhette volna a Bach-korszakot is, mert részéről a kiegyezés sem történt meg. Ellenben én inkább azt éreztem, hogy valami  akadály húzódik köztem és az osztrákok között. Úgy értem lélektől-lélekig. Nem az öngyilkos, liberális, hanyatló nyugat miatt. Ugyan. Talán inkább irigység? Valami történelmi koron átívelő öröklött kisebbrendűségi érzés? A kulturális, gazdasági előnyük miatt? Mint az örökös viccbeli székely, aki felkerül Bécsbe és egyfeszt valami hülyeséggel égeti magát. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy bár Ausztria a 13. leggazdagabb ország a világon, ugyanakkor a 21. az ökológiai lábnyoma alapján. Szóval nem nekem kellene szégyenlősködnöm, mert nem az én valagam alól olvadnak ki a cuccos gleccserek, és nem alólam hiányzik még plusz 2-3 Föld az ökológiai egyensúlyhoz.
Mindenesetre nem sokan választják Ausztriát nyaralás céljából, hiszen tengere sincs és olyan drágaság van, hogy az borzasztó. Ugyanakkor náluk van a hozzánk legközelebb eső háromezres, a megkerülhetetlen vonzerő, a GrossGlöckner.

Ha megkérdezik idegenben honnan vagytok, ti mit szoktatok válaszolni? Mi sose azt mondjuk, hogy Romániából (bár érdemes lenne tesztelni, hogy jelenleg is románnak vagy már magyarnak lenni cikibb Európa liberálisabb oldalán). Mi mindig azt feleljük erdélyi magyarok vagyunk. Transylvania. Erre a tipikus reakciók egyike: Pennsylvania? Ez bunkóság ugyan, de engem is meg lehetne fingatni Európa hasonló méretű tájegységeiből.  Másik reakció: aha, Drakula? Nein, nein, nein! Miértnemnincsen bár egyetlen valaki, aki azt kérdezi: Hunyadi? Vagy Bólyai? Vagy Bartók, mint határeset?

De az az igazság, hogyha Ausztriára gondolok, nekem is két név ugrik be. Hitler. És Conchita Wurst, akiről ugye tudjuk, hogy gyakorlatilag ő az osztrákok megkésett bocsánatkérése a világtól  Hitlerért (by Puzsér). De persze akkora suttyó paraszt nem vagyok, hogy ezt egy osztrákon most számon kérjem. Na jó, ha nagyon sokat gondolkoznék, akkor még az amstetteni rém is beugrana, de ez sem túl hízelgő az osztrákokra nézve. Pedig lehetne, Mozart, Freud, Hundertwasser, de még Schwarzenegger is. De valamiért a legcikibb figurák vésődnek be az agyunk legjobb helyeire. 

Régebbi bejegyzéseimet elolvasva, nyoma sincs ennyire előre eltervezett nyaralásnak. Régebb nem foglaltunk előre szállást, nem voltak napra rögzített terveink. Azonban megváltoztak az idők. Túl sokan vagyunk a világon és túl sokan vagyunk akkora jólétben, hogy megengedhetjük magunknak, a hegyi mókázást, ugyanis manapság már a jólét visz valakit a hegyre, nem a nélkülözés (de azért mi fogytunk fejenként 5 kilót). Emiatt ma már nem könnyen lehet menedékházat találni szezonban. Kicsivel azért jobb a helyzet, mint a Tátrában, viszont valamivel több a nyelvi nehézség is. Azt gondolom, hogy az osztrákokban lehet egyfajta birodalmi sértettség, amiért a német nyelv nem akkora világnyelv, mint az angol. Ez elég gondot tud okozni egy nyaralás megtervezésében az interneten. De azért így is elég jól elboldogultunk. Két éjszakánk volt előre lefoglalva és menet közben még kétszer foglaltunk előre pár napra. 

A hegyekben nagy kulturális sokkhatás nem ért, a mészkő és a csillámpala ott is ugyanolyan, a menedékházak azonban csöppet másképpen működnek mint nálunk. A saját élelem elfogyasztásának tilalma szerintem kifejezetten emberi jogokat sért (nálunk is kezd divatba jönni), erről össztársadalmi vitánk is kerekedett egymás között. Cserébe nem tilos a sátrazás (a Glöckneren legalábbis azt állította a vezető, de tény, hogy egyetlen sátrat sem láttunk), tehát elvileg van alternatíva. Azonban ha Ausztriába mész egy hüttébe, nagyon vigyázz, hova lépsz bakancsban. Komoly bírságot lehet kapni. Szerencsére volt lehetőségem némileg bosszút állni, így nem maradtam éppen annyira rossz szájízzel. Bár az első benyomás egy ország vendégszeretetéről azért elég meghatározó tud lenni. Pár napig kifejezetten ellenszenvesnek találtam az osztrákok szigorú szabályait, vak szabálykövetését (parancsra tettük attitűdjét), és ennek számlájára írtam, hogy feltűnően sok pszichológus és neurológus cégtáblát láttunk az utak mentén. A hütték hálószobáin a láger felirat is többletjelentéssel bírt az első napokban. De persze nem mindenhol szarháziak, nem mindenhol vakon szabálykövetőek az osztrákok, de a Stüdlhüttében mások visszajelzései alapján is kifejezetten számítani lehet rá.
Más hüttékben viszont pozitívak voltak a tapasztalataink. Az osztrákok úgy általában nem megvetendő übermenschek, hanem ugyanolyan emberek, mint mi. Szarháziak és jófejek vegyesen, pont mint nálunk. Néhányan kifejezetten pozitívan rombolták a hozott sztereotípiáimat az osztrákok távolságtartásáról, pl a favágó, aki hasábot dugott a kerekünk alá, nehogy elguruljon az autó.

A menedékházak szoktak reggeli, illetve félpanziós ellátást nyújtani. Ez nagyon zsákbamacska, és drága mulatság. Van ahol kifejezetten megéri a pénzt, svédasztal, banános zabpehely, narancslé (pl. Austria-hütte), de például az Erzherzog-házban amit adtak, az komolyan vetekedik akármelyik román állami kórház reggelijével (csak azért linkeltem ide, hogy aki a magyar egészségügyet szidja, lássa van még tér a zuhanáshoz). Választékban. Mennyiségben talán alul is marad. Kezdetben azt is hittük, hogy ez az oka, hogy minden osztrák aki az Alpokat járja, annyira alultápláltnak tűnik.

Gyanítjuk, a nagy magasság hétközben annyira nem barátja az osztrákoknak és főleg Kelet-Európai vendégeiknek (mint pl. a Júliai-Alpokban, vagy a Tátrában), a Dachsteinben két napra előre tudtunk egy elég forgalmas csomóponton szállást foglalni. Annál inkább tömve voltak az alacsonyabban fekvő kempingjeik. Pláne, ha valami tó partján voltak. A Dachstein közvetlen közelében, hétközben, egyik kempingben sem találtunk helyet (háromból), hazafelé a Fertő-tó környékén szintén teltház volt (szintén hármat próbáltunk). Két kempingben is kifejezetten kellemetlen állapotok voltak a zsúfoltság miatt. De legalább nem dübörgött a mulatós, Ausztria szerte az emberek nem bántják egymást a saját rossz zenei ízlésükkel (pedig van nekik sramlijuk, egy kötélparti ilyenre kelt át a gleccseren, de ők sem bömböltették, csak halkan élvezték). A legjobb kempingünk a National kemping a Glöckner alatt,  nincs tülekedés, de ott nincs tó se, onnan csak fáradtságos bringás és gyalogos túrákat lehet bejárni, és 1500 méteren hűvösebb is van. Estétől reggelig általában nincs recepció az osztrák kempingekben, ha későn érkezel, és van hely, majd másnap is lehet rendezni a számlát. A koránkelés sem nagy barátja az osztrákoknak, a legkorábbi óra a dachsteini felvonóval még két nappal előre lefoglalható volt, a déli időpontok viszont hetekkel előre elkelnek.

Lám megtaláljátok miért tettem be ezt ide? 2801 méteren.
Aki kommentben megírja,
annak van egy virtuális, piroscsillagos, igazi tiltott Heinekenje.

Aztán régebb eszünkbe nem jutott volna külön extrém biztosítást kötni. Az öregedéssel a halhatatlanság és sérthetetlenség illúziója is elszáll. Itt mégiscsak gleccser, meg hosszú ferráták, szóval Miradonna kolléganőnk tapasztalatai alapján úgy döntöttünk Alpin-klubtagok leszünk jó drágáért, ebben van helikopteres mentés is. Két főre ez kb. 120 Euró (az elsőnek 70+, kis barátkáinak viszont 40+ Euró - szóljon aki az én védőszárnyam alatt akar klubtag lenni olcsóbbért), viszont majdnem minden menedékházban minimum 10 Euró kedvezményt lehet kapni, így mi 30-30 eurót vissza is nyertünk, amivel már kicsivel előnyösebb ez a biztosítás, mint az itthoni bankok extrém csomagjai. Elvileg egy évre szól, de decemberben ér véget náluk az év, pedig reméltük, hogy jövőben újra megfejjük ezt az eurós szerencsetehenet. Amúgy elit klub, a világ csomó országában érvényes, sajnos itthon és a környéken pont a kutyát nem érdekli.

Szokás szerint keveset keveredtünk a helyi kultúrával. Néha bepróbálkozunk a helyiekkel valami ordas trágárságot tanulni, de itt nem nagyon volt kitől, hegyi vezetőnktől a fucking awesome helyett is csak egy super genialra futotta, gondoltam bosszantom a super genitallal, de nem igazán volt akit. Ha nem láttunk volna vicces, kezdeményező osztrákokat is, most azt hinném mindegyik ilyen karót nyelt, sótlan. De persze nem általánosítunk. Ugyanígy az első napokban a hegyekben csak anorexiás osztrákokat láttunk, de aztán a tavas kempingekben volt ott anyu-, meg aputest is bőven. Szóval kár is általánosítani. Apropó, összesen 4-5 alkalommal láttunk bevándorlót 10 nap alatt, egy feketét, a többi valamiféle keleti nép lehetett. Lázár is inkább menne hegyekbe. Mi viszont Bécset igyekeztünk elkerülni, a kultúra meg ugye úgy hull le rólunk mint ruha...

De úgy tűnik Magyarországon is minden évben belefutunk nyelvi sztorikba, hogy hát maguk beszélnek magyarul? Mégis, Székelyudvarhelyen hogyan másképpen beszélnénk, hát nem pont azért szopatnak a románok, mert a székelyek mukkot nem tudnak románul?! Ahogy más nyelveken sem. Nade utána jön a sajnálkozás, hogy jaj szegény testvéreink, odaát az oláhok között, pedig mi sem sajnálkozunk egyfeszt Orbánért rajtuk, akár ki is hagyhatnák ezeket a köröket.

Lesz Grossglöckner-mászás, ferráta a Raxban, ferráta a Dachsteinben és az Ötschergraben szurdokvölgy.