2022/03/11

Piezo - FAIL - 1

Piezo-cuccokkal vagyunk körülvéve idestova 30+ éve. Piezo hangszedők a zenélő kvarcórában,  vagy a gázgyújtó bele, amiből már licis korunkban is szikrával kényeztettük kémiaórán az előttünk ülő fülét. De ilyet használtunk a tollasgitárnál illetve a deszkaszternél is. Itt elmagyarazzák, mitől működik a piezoelektromosság. És persze a kanadai fickó is foglalkozott vele, tudjátok, akinek az a fő mutatványa, hogy mindig nagyon megbassza az áram videózás közben. Tehát tőle tudhatjuk, hogy az állam nem valószínű, hogy a gázgyújtónkon keresztül hallgat le, bár a piezobiszbasz egy kvázi mikrofon, de ugye minek is tenné (az állam), hogyha ennél sokkal jobb lehallgatási módszereket is megengedtünk az erőszak-szervezeteknek. És ha véletlenül keresgélni kezdenél piezo témában, akkor nagy valószínűséggel tonnaszám fogsz találni indiai csodatudósokat, akik egy piezobikáztatóval képesek akár két vasszegből is ingyenáramot fejni. Ha a fülledt Indiában ilyen szintű a fizikaoktatás és a világ lakosságának majdnem egynegyedét teszi ki ez a társaság, én komolyan félek az  atombombájuktól. Mármint attól, hogy véletlenül felrobban a konyhájukban, vagy a fészerükben, vagy a tyúkketrecükben ahol az ilyesmit építik az amazing indian hackerek. 


Első körben ezeket a cuccokat találtuk a lakásban, amitől bármiféle piezoelektromosságot várhatunk. Egy piezo buzzer, egy öngyújtó-szikrapecér, és különféle kristályok, amiből leginkább a kvarctól reméltünk bármit is, de egyik sem teljesített fényesen. A köveket minden oldalból és szögből végigpróbálgattuk, erősítőre kötve és nem mondom, hogy nem volt helyenként egy-két pittyenés, ha jól odasóztunk a kőre egy csavarhúzó nyelével, de az eredmény mindenképpen értékelhetetlen volt. 


Nem úgy a piezo buzzerrel, amire ha két felcserélt pólusú diódát kötsz, akkor felváltva villannak, az egyik amikor megnyomod a korongot, a másik, amikor felengeded a nyomást. Ugyanez a szikrakeltővel is, hozzákocogtatva dolgokhoz szintén megvillantja a ledet, igaz halványabban (természetesen nem szikráztatva, csak ütögetve, hiszen ha ráadod a szikrát, akkor a lednek kb. abban a pillanatban reszeltek). 

Na, de nézzünk meg egy ilyen piezo-bikáztatót szétszedve, mert csomó minden van bennük:


Két rugó, egyik, ami mindig visszaugrasztja a nyomógombot, a másik, ami egy kis fémkalapáccsal lerúgja a kristályról a minivillámot, aztán van a fémsapka, ami védi és kontaktolja a kristályt, meg egy kivezető drót a másik pólusnak, és soksok műanyag. 

Kipróbáltuk mi is sokmindennel, gitárerősítővel (10W), a kis kínai erősítővel (40W), de mikrofonnak ritka szar volt. A kopácsolást mondjuk észlelte, és vékonyabb gitárhúrra szorítva azt is szépen vette, de például az akkusztikus gitár dobozára szorítva már semmit sem észlelt. Mikrofonként, tehát megbukott, de egy elcseszett posztapokaliptikus világban el tudok képzelni olyan villanygitárt, aminek a húrszedőit öngyújtóból építik meg. Csak ugye, minek, amikor drótból és mágnesből sokkal jobbat lehet.

Persze fordítva is kipróbáltuk, ami mikrofonnak nem jó, talán hangszórónak még jó lehet. De nem az. Én nem mondom, 40W teljesítménynél, ha a végét egy fémlemezre szorítjuk, akkor éjjel, a legnagyobb csendben, a fülünket egészen a lemezre lapítva felismerhető a zene, amit ki bír adni. De ez manapság nagyon kevés, hiszen papírból, műanyag eldobható tányérból, mágnesből és rézdrótból ennél sokkal hatékonyabb hangszórót épít ma már 1,38 milliárd slumdog-influenszer csodafizikus. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése