Leteszteltem a keresztúri bringautat

Mivel megtörtént az átadás, ideje volt letesztelni az új bringautat.

Kontrollnak régebbi emlékeimet tekintem. Egy olyan útszakaszról beszélünk, ahol régebb végig nekünk volt elsőbbségünk, kivéve a vasúti átkelőket, tehát gyakorlatilag 20-25 km/h alá szinte sehol nem esett a sebességünk, talán a Décsfalvi-hágón egy pillanatra 20km/h környékére, és a Galambfalvi-hágónál 15km/h-ra. Tehát 2 óra alatt simán le és vissza lehetett jönni, az átlag olyan 25-26 km/h körül volt, persze országúti bringások  40 perc alatt is simán lementek. Vagyis lemenni és feljönni egy flow volt, maximum a parasztul szembe előzők, vagy a minket leszorítók borzolhatták a kedélyeinket, illetve ha nekünk kellett ténfergőket megelőzni, vagy ha nem adtak elsőbbséget a mellékutakról. Ilyen is mindig van.

 A tesztkörülmények:

 - késő délután (minimális autós, gyalogos és biciklis forgalommal)

- gravel kerékpár, ami azért sokkal többet kibír, mint egy országúti

- csak a Székelykeresztúr várostábláig mentem, hiszen a keresztúri bringaút már más témakör

- csak odáig 26,7km - idő 1:14 - átlag  21,6 - maximális sebesség 37.1

- a teljes út 53,3km - idő 2:30 - átlag 21.2 - maximális sebesség 44.3 

A teljes távot otthonról és nem Udvarhely végétől mértem, az új bringaút az 53 kilométerből csak 41 kilométer, összesen alig 267m szintemelkedéssel, ami Udvarhely környékén gyakorlatilag sík terepnek számít. 

Udvarhelyt elhagyva, lefelé minden olyan incidenst számoltam, ami oldalváltást, váratlan (szerintem) veszélyesebb sávváltást, teljes összezavarodást, és általános szubjektív WTF  élményt okozott, többnyire azokat az eseményeket, amiknél 10km/h alá kellett fékezni, le kellett lépni, le kellett szállni, a helyzet biztonságos áttekintése és leküzdése miatt.

Csak lefelé 55 ilyen incidenst számoltam össze, ez a teljes távra interpolálva 110 esemény 41 kilométeren, ez átlagban 330 méterenként jelent egy megoldandó problémát. 

De ez nem így oszlott el, volt ahol 50 méteren 7-8 esemény is összejött és voltak egybefüggő teljesen okés kilométerek is. Itt jegyzem meg, a bringaút egyáltalán nem egybefüggő, mint ahogy azt hallottuk nyilatkozatokban. Több darabban, több kilométer szakaszon nincs egyáltalán bringaút, itt az országúton kell haladnunk, mint eddig. 

- Nem számoltuk incidensnek mindazon "félkész" dolgokat, amikről kellő fantáziával elhisszük, hogy még ki lehet javítani, ha van rá szándék. Például az ugratókat, félaraszos feljárókat, szétbombázott vasúti átkelőket, stb.

 

- Nem számoltuk azokat a konstrukciós hibákat, ami miatt már több kilométeren befolyt a homok, föld, és felhordott kavics borítja az utat. Már ágak is vannak az úton. Gravellel ez még nem probléma, egy országútinak garantált defekt. Ugyanakkor kétségeim vannak, hogy ezeket a szakaszokat hatékonyan lehet majd tisztítani.

- Nem számoltuk azokat a tróger, hoppos hidakat sem, amire 10km/h sebesség fölött fel mertünk hajtani és végig is tudtunk rajta így menni.

- Nem számoltuk azokat a keskeny korlátokat sem, amik között mi még éppen elfértünk, de egy szélesebb kormányú hegyi kerékpárt tutti fej fölött kell átvinni. Ebből is sok van.

 

- Nem számoltuk azokat a megoldásokat sem, ahol a házaktól kitolató autók vakon hajtanak ki a bringa elé (egy ilyen eseményünk volt, szerencsére egy tripla hullámszakasz miatt annyira le kellett lassuljunk, hogy meg tudtunk állni időben), a teljes szakaszon véleményem szerint több mint száz ilyen van.  

- Nem számoltuk azt a részt, ahol az átadás után rögtön már keresztben felpúposodott a burkolat.

- Nem számoltuk a veszélyes korlátokat. A veszélyesen szűk kétsávos bringasávokat, ahol ha csak az egyik halad tempósan, már kényelmetlen mindkettőnek. De el lehet képzelni, amikor két bringás 30-30 km/h sebességgel elhajt egymás mellett fél méterrel. 

- De számoltuk a balesetveszélyes sáncfedőket, amiknek a rései pont menetirányba vannak, a hirtelen derékszögben véget érő sávokat, amik túloldalt derékszögben folytatódnak, a hirtelen sávváltásokat, amik váratlanul beterelnek az autók közé.

Csak visszafelé viszont csak azokat az eseteket számoltuk, amikor az út túloldalára kellett átmenni. Ebből 18 volt, de az az érzésem, ebből lefele több volt, a visszaút valamivel eseménytelenebbnek tűnt. Mindenesetre ezt interpoláljuk a teljes 41 kilométerre, vagyis egy olyan úton, amit eddig egyetlen (elsőbbséges) sávon lehetett megtenni, most legalább 36 alkalommal kellett keresztezni a teljes országutat. Ez sem egyenletesen oszlik el, volt olyan rész, ahol ötven méteren 3-4 helyen kellett átmenni. Ezeknek az átkelőknek egy része fel volt festve, egy másik része gyalogátjáró mellé volt felfestve és jelentős részét semmiféle felfestés nem jelezte. Most nem tudom, ezek közül melyik esetekben van az utat keresztező bringaútnak elsőbbsége az autókkal szemben, de néhány gyalogátjáróval együtt jelzett átjárónál (miután megálltam) néhány autó fékezett és elsőbbséget adott, szerintem számukra sem volt világos a helyzet. Több olyan eset is volt, hogy ezek az átjárók beláthatatlan kanyarban voltak, amibe akkor se mernénk belemenni, ha biztosan tudjuk, hogy elvileg nekünk van elsőbbségünk. 

Megjegyzem, hogy több  átjárónál, amennyiben jó előre látszik, akkor sem tudod biztosítani magad, hogy jön e mögötted valami, mert ekkora árokkal az út mellett és ilyen keskeny sávon egyszerűen nem tudsz hátranézni, de sokszor a szegőkövek közötti keskeny kijárót sem tudod eltalálni tempósabb sebességgel.

Pozitívum, sokkal több bringaútra parkolt autóra számítottam, a teljes távon csak 10-15 ilyen eset volt. Bringaúton ténfergő gyalogosokból is nagyjából ugyanennyi, És volt kb. 5 eltévedt biciklista is, aki egyszer csak a szembe-sávban találta magát, ez velünk is előfordult, pedig igyekeztünk mindent szabályosan csinálni. 

Egyéb adalék.  A bringám viszonylag új, kb. 2-3 ezer kilométer lehet benne, de az teljesen biztos, hogy ez az egy alkalom alatt több satuféket nyomtam, mint eddig összesen. 

Összegzés.

Gyorsaság.

Az új bringaúton kb. 25 százalékkal lassabban lehet abszolválni a távot. A sok lassulás-gyorsulás miatt valamivel fárasztóbb is.

Biztonság.

Nincsenek adataim, hogy mi a veszélyesebb, az autós forgalommal együtt haladni, vagy 36 alkalommal keresztezni az autós forgalmat, illetve váratlanul egybe vezetve a bringás és autós forgalmat. Személyes élményem mégis az, hogy ez sokkal veszélyesebb. Majd az idő és a statisztika megmondja. Ugyanakkor a szűk korlátok, mély árkok, szűk szembesávok is hordoznak veszélyeket, de ezeket legalább nem az autós-bringás viszonylatban kell értelmezni.

Amennyiben ez volt a pontos szándék, akkor gratulálok, sikerült megint jól kibaszni a biciklisekkel (és szerintem az autósokkal is, nem beszélve a gyalogosokról, mozgássérültekről, vagy azokról, akiknek az udvarukra befolyik az esővíz). Jó drágán, de legalább határidő előtt.
A magam részéről úgy gondolom, hogy az Udvarhely-Keresztúr szakasz esetén érdemes lehet megfontolni inkább a Nyikó-mentét. Alig 10 kilométerrel hosszabb, a szintemelkedés is csak alig duplája. Időben, fáradtságban, biztonságban talán érdemesebb lehet azt választani ezután. 

A GPX-rejtély

Sanyi morcogott a minap, hogy a beígért kb. 20 kilométeres túrán a csodaórája majdnem 30-at mért. Mondtam is neki, hogy ezen ne csodálkozzon, hiszen a Bucsecsben az ufók úgy hajtogatják az időt és türögetik a teret, hogy csak na. 

De azért elültette a fülemben a bogarat, hogy mi van akkor, hogyha a mindenkori track csak az útvonal vízszintes vetületét számolja, vagyis egy nagyon meredek hegyoldalt többnek kellene mutasson, mint egy ugyanakkora sík szakaszt. 

Udvarhely nem kifejezetten alpesi régió, ezért a kísérletünkben a Kuvar-tetőt és a mellette srégvizavi elterülő vízszintes útszakaszt mérettük be. A kék (hágós) és a narancssárga (lapos) vonalak hossza vonalzóval azonos a képernyőn. 

Mindkettő 260 méter az egyiken 42 méter emelkedést mutat, 0 sülyedést, a másikon 1 méter emelkedést és 2 méter sülyedést. Ez utóbbi talán kicsit túlzás, nevezzük ezt hibának és tekintsük totál vízszintesnek.

De akkor mennyivel megyek többet a hágón, mint a síkon? Ha unod Püthagoraszt, akkor nesze egy online kalkulátor hozzá. Az derül ki, hogy 3 méter és 37 centi a különbség. Mennyi ez egy hosszabb  túrán? Konkrét példa a Bucsecsben:

19 km és 70 méter a teljes hossz, 1654méter fel, és 1655 méter le. Nyilván nem egy  méterrel az autó alá érkeztünk, tehát egyformának vesszük az emelkedőt és az ereszkedőt. Az egyszerűség kedvéért tekintsük ezt egy egyenlő oldalú háromszögnek, amit két derékszögű háromszögre osztunk, 9.535 méter vízszintes, és 1.654 méter függőleges felfele (és nyilván lefele is). Így a többlet 2x 142.4m vagyis 284,8 méter, a teljes 19 kilométeren alig több, mint negyed kilométer. Sanyi órája nem ezt mutatta. 

Lássuk, hogy terepviszonyoktól függően mennyi lehet az elméleti maximum? Számít e, hogy egy nagy egyenletes emelkedő van benne, vagy több kicsi? 

Ha az 1654 méteres emelkedőt két 827 méteresre bontjuk, akkor négy darab derékszögű háromszögünk lesz, egyenként 71,2 méter többlettel, ami szintén 284,8 méter. Tehát akárhány (hasonló) háromszögre is bontanánk a távot, a többlet nem változik, gyaníthatóan azért, mert a szögek nem változnak, vagyis kijelenthető, hogy ezekkel a paraméterekkel a minimum többlet 284,8 méter. Vagyis +1,49% De lehet vajon több is?

Úgy gondoljuk, hogy a maximum az lehetne, ha a 19 kilométeres szakaszon lenne egy 1654 méteres függőleges létra (esetleg több kicsi). Ebben az esetben a maximum: 19km + 2x 1654 méter lenne a megtett táv. Ami már majdnem 20% többlet. De ilyenre nem emlékszem a túrán.

A terep adottságainak függvényében tehát 1,5 és 20% között lehet a többlet. De inkább az előbbi a jellemző. Sanyi meg kérje számon az ufókat. 

Igen ám, de terepadottságok függvényében ez lehet sokkal-sokkal több is. Pl. ha 45%-os emelkedőnk lenne egy ugyancsak 19 kilométeres képzeletbeli szakaszon, akkor máris +6,5km többletről beszélnénk. És kis képzelőerővel azt is ki tudjuk találni, hogy a magasság kellő növelésével ez a többlet elkezd tartani a végtelenbe...

Nyergestető és a székely no pasaran

Én érteni vélem, hogy ott ahol zúg az a Nyerges-patak, ott szenvedni jó, de azért a realitás mindig érdekesebb, mint a vérbő nemzeti pátosz. Vagy lehet, hogy Kányádi tehet mindenről és tetszettünk volna a történelmet töriórán magunkba fogadni és nem irodalomórán. Hiszen az irodalom nem arra való. De nekem akkor is az volt meg, hogy Gál Sándor és kétszáz vitéze utolsó emberig (last man standing) védte a  hágót, kiérdemelve ezzel a székely-Thermopülé hasonlatot. Kérdezz meg random 100 embert kettőkor a Kossuth-utcában, és 95 százaléka ugyanezt fogja mondani. Már azok közül, akik egyáltalán ismerik a történelmi kontextust és a Kányádi verset is.  De ezzel szemben:

Csíkországban hol a múltat

úgy írják meg, mint a kardot

fényesítik, polírozzák, 

s tupírozzák a nagy harcot.

Ki erre jár, láthatja is

minden szál fa kopjává vált,

pedig Tuzson volt a hősünk,

Gál Sándor még csak itt se járt. 

És  a védők nem rettentek,

kik alig voltak, ha kétszázan,

mind az ezren úgy álltak ott,

hogy megfutottak már déltájban.

Nem volt csel, de árulás sem.

Csak rákenték a gyalázatot,

egy oláh pásztorra, ki állítólag

az ellenfélnek tippeket adott.

Szóval meg nem adta magát székely,

Elámult az ellenség is vitézségük láttán.

Inkább, mint a nyulak úgy futottak, 

de persze bátran, és nem gyáván. 

Na jó, azért mindennek van határa, vannak dolgok, amivel nem viccelünk! De!
Kifejezetten érdekes a román pásztor megjelenése (Orbán Balázs már említi), archetípusaként a hős védők elárulójának. Komáromi Ferencz visszaemlékezése képet adhat arról, mennyire szerették eleink a románokat már sokkal Trianon előtt is:

A’ franciscanusok temploma miután kifosztatott, császári lovak tanyája lett. A’ várbeli templomba pedig kemenczék rakattak, ’s ama nemes állatoknál aljasabb lények, lándzsás oláhok tőmettek bele százanként. (Kórrajz az 1848-ki forradalomból)

Az árulást maga Tuzson úr sem említi, sajnos az sem derül ki, mekkora veszteségük lehetett valójában, de gyaníthatóan nem csekély:

azonban délelõtt 10 és 11 óra között azon jelentésre voltam kénytelen a természettõl elõsegített erõs állásomat odahagyni, hogy legalább hússzorosan túlnyomó ellen gyalogságának sikerült hadi állásomat a sûrû erdõségben megkerülni; minek következtében kénytelen voltam csapatom megmaradott töredékével, az ellentõl Csíkkozmás és Csíktusnád közötti téren is üldöztetve – csatarendben Csíktusnádon át a teljes megsemmisítés elõl menekülni. (forrás)

De az is lehet, hogy a spártai párhuzam igenis valid. Ott is a 300 inkább több ezret jelenthetett. És miért is hinnénk el a görög irodalmároknak is bármit bemondásra. Csak ne szeretnénk annyira az egyszerű történeteket, a sokkal komplexebb emberi drámákkal szemben. 

Ha ezek után azt hiszed, hogy én vagyok nemzetgyalázó, akkor javaslom a Magyarságkutató Intézet cikkét. Na, erre nem számítottál, mi? Nem mintha bíznék bennük, sőt. De pont nem ezt vártam volna tőlük. Engem legalábbis rendesen összezavart. Egyébként Ocsvay úr Honvéd augusztus 10. lapját hivatkozza, amiben két bekezdésben sikerül teljesen ellentmondót állítani a székelyek vitézségéről (ugyanitt koberes szekér kerestetik lovakkal hámostól - csak hogy érezzed, a hátországban nem állt meg az élet). Állítólag aug. 15-én is folytatta a székely gyerekek gyalázását (az MKI cikke szerint), de azt a lapot eredetiben sajnos nem találtuk meg a neten, ezért nem idézzük itt, de az MKI cikkében olvashatod.

Na jó, hát ilyet is láttunk még a történelemben, később is, Jány úr is hogy leköpdöste visszavonuló katonáit a szovjet fronton, hogy aztán később rájöjjön, hogy a szerencsétlenek az ő meg a hasonszőrű cimborái hülyeségei miatt pusztultak el és utólag próbálta kimagyarázni.

2004-ben úgy nézett ki a Nyerges-tető. Minden arra járó összetákolt két faágat, leszarta ahová érte és kinevezte azt keresztnek. És ettől bizonyosan lúdbőrös katarzisa is volt, én nem vitatom. 

Mint valami keresztény-mélymagyar szemétdomb. A Hargitán is pont ez volt. 

Most, 21 évre rá, azért már szépen összekapták az emlékparkot. 

És aki nem unja végigolvasni a kihelyezett cuccokat, meg az itteni hivatkozásokat, az némileg képbe kerül a helyszín és a csata fontosságával is. Vagy még jobban összezavarodik, mint ahogyan mi is.

Rézfa fotópapíron

Többféle médiumot is kipróbáltunk ezeknek a rézfáknak a növesztésére. A ChatGPT például ajánlotta az akvarell papírt az itatós helyett, ami egyáltalán nem vált be. Viszont volt nagyon vékony origami-papírunk, aminél azt vártuk volna, hogy könnyebben átbújik rajta a rézfa gyökérzete. De ez a papír sem jött be, ráadásul festéket eresztett, aminek megörültünk, mert így használni tudjuk majd a chemigram projektünkben. 

Hanem akkor az az ötletünk támadt, hogy tintasugaras fotópapírral próbálkozzunk. Ebben a műanyag záróréteg miatt, nem diffundálhat át a papír túlsó oldalára, de hátha a cinkdarab felőli oldalon a kezelt felület anyagában tudnának fejlődni a dendritek. És tudtak. Matt, RC fotópapírt látunk:

Hozzá tartozik, hogy folyamatosan locsoltuk oldattal a cuccot, nehogy kiszáradjon, és legalább két napig, hagytuk növekedni. Jó lett volna a fázisokat is fotózni, amiből kiderülhetett volna, hogy egyes locsolások hogyan befolyásolták a továbbnövekedést (strukturális-, meg színeltérések figyelhetők meg a teljes felületen, amit simán okozhatott az oldat koncentrációváltakozása is).

Ezek után adta magát, hogy a fotó-fóliát is kipróbáljuk. Ami viszont nem vált be, de az is igaz, hogy csak két próbálkozást kapott. 

Ennyiért nem írnánk le a dolgot, de mivel egy ilyen növesztés három napos, most nincs ingerenciánk megismételni, esetleg más fóliákkal is. Viszont a szatén fotópapír, bár az elején úgy tűnt, hogy ki lesz dobva, mert csak maszatolt, a harmadik napra három szép nagy fával lepett meg.

Ezek ilyen ajándék-pillanatok, ugyanis semmilyen kontrollunk nincs fölötte (valószínűleg lehetne, csak mi végezzük tróger módon ezeket a növesztéseket), tehát ezek inkább a boldog balesetek esztétikája, semmi több.

Most meg áramot vezetünk a rézbe (meg a cinkbe)

 

Mint látható, végre sikerült megoldani azt a problémát, hogy a két üveglap közötti keskeny rés nem maradt párhuzamos, illetve kifolyt a cucc. 

Ezek a beállítások nagyon vékony (0,3-0,5mm?) rézdróttal készültek. A megoldás csupán annyi, hogy ugyanebből az anyagból kell az üveglapok négy sarkát is feltámasztani, így azok a teljes felületen ugyanakkora rést fognak képezni. Hamarább is eszünkbe juthatott volna.

Mindig a negatív elektródon történik a kiválás (építkezés), az alábbi esetében megfordítottuk a táp polaritását. Ilyenkor azért megfigyelhető az eddig kialakult dendritek (alsó struktúra), amelyek most pozitívvá váltak, végén egy feloldódás (vlúros maszat-pamacs), pedig elvileg az új negatív vezeték az oldatból kellene felvegye a rezet. (Gyakorlatilag ez a setup alkalmas a réz-ékszerek maratására is, tehát hiába a réz-szulfát a pozitív ágról - erre a rézmarás kapcsán még visszatérünk.)

Sajnos mikroszkóppal nem vagyunk eleresztve, csak egy gagyi USB-s mikroszkóppal. Azért jól látszik, hogy a szubmilliméteres résben sem 2D a fraktál-szerkezet, hanem igazi 3D-s korallokat borjazanak.

A Helios 55milliméteressel, makrókihuzattal, meg ilyent a mikro-felvétel.

Az elektródák geometriája meghatározó.

Mint régebbi kísérleteinkből kiderült, a réz-szulfátból nemcsak rézre válnak ki a faágak, hanem például alumíniumra is. Na most a sima háztartási fólia egyszeres vastagsága semmit nem eredményezett, de négybe tűrve már igen. Nyilvánvaló tehát, hogy a rés szélessége is fontos, van egy limit, ami alatt már nincs kiválás.

A cink-szulfátunk is előkerült, de most valamiért nem tudtunk olyan szellős struktúrát létrehozni, mint régebb. Elvileg az áramforrás ugyanez volt, az elektródák szintén, a cink-szulfát viszont elvizesedett és megkövesedett, elképzelhető, hogy történt vele valami. 

Párhuzamos elektródák között ilyen sűrű bokros szerkezetet kapunk.

A sarkokon ugyanúgy legyezőszerűen kiterül, mint a réz esetén, tehát nem a legrövidebb utat követi az elektródák között, hanem valami egyéb szempontból optimálisat.

Nyilván a levegőbuborékokat meg kell kerülnie.

Más geometriákkal:

Nyilván azt is ki kellett próbáljuk, hogy cink-szulfát és réz-szulfát vegyes oldata mit okoz cink és réz elektródákon. Hát ezt:

Távolról emlékeztet a Geamăna-környéki színekre. De a trutyi szélein azért vannak érdekes, szintén dendrites mikro-formációk.

A játékaink során több beállítást timelapsban is fotóztunk, tehát elképzelhető, hogy lesz gyorsított videó is az ágak növekedéséről. De még a tavalyelőtti cross-polár kristályosodási timelapsek sincsenek megvágva.

A milliméter-skála mutatja a nagyságrendet.

Csudi electrodeposition videó. Itt meg leírás, talán ezzel találkoztunk legelőször. Itt meg ón-kloriddal ugyanez.

Mivel a cink pozitív elektróda általában elfogy a negatív elektróda építése közben, arra gondoltunk, hogy esetleg az elektrolit-oldatnak nem is kellene cinket tartalmaznia, csak lehetővé kell tennie, hogy a cink atomok elvándoroljanak a pozitív oldalról a negatívra. Ezért kipróbáltuk azt, hogy a két cinklemez közé csak sóoldatot tettünk. A negatív oldalon rögtön nagy gázbuborékok keletkeztek, akkora vehemenciával, hogy nem mertük bekapcsolva hagyni, ráadásul a hatalmas levegő(?) buborékok pillanat alatt elszigetelték a két fegyverzetet. Szóval a sima házisó nem alkalmas ilyen bokrot növeszteni.