2025/02/28

Polárkártya

Agyam eldobom, mire van pénz meg igény. Méghogy bjutiful pattern. Mintha egy polárszűrőről nem lehetne ezerféleképpen megmondani, hogy polárszűrős e a lencséd, illetve, hogy lineáris vagy cirkuláris. Na jó ez is csak marketing, aminek az értelmét nem kell firtatni. De azért meg akartuk érteni a fizikáját (végül nem sikerült). 

Azt találjuk a netes megmondások között, hogy olyan tintával van írva, ami polarizált fényt ver vissza (a háttérszín meg nyilván polarizálatlant), hát ahogyan viselkedik a kártya, szerintünk ez biztosan nem lehet igaz. Olyat is olvastunk, hogy a rejtett képet egy színtelen, polarizáló tintával nyomják. Ezt sem tartjuk valószínűnek, legalábbis arra a kártyára nézve, amit mi találtunk.

Leginkább azt gondoljuk, hogy a háttér és a rejtett szöveg, mindkettő polarizált, csak éppen egymáshoz képest 90 fokban. És a színeltolódások miatt valami negyedfázis fólia is lehet a dologban. Na ezt vajon hogyan csinálják?


Simán szórt fényben ez egy fémes(nek tűnő) felület...


... azonban lehet addig billegtetni, amíg látni véljük a rejtett szöveget.


Polarizált fényben (monitor megvilágításában), nyilvánvaló, hogy nemcsak a szöveg, hanem a háttere is polarizált, csak éppen egymáshoz képest 90 fokban. És észlelünk egy ki elszíneződést is, ami negyedfázis szűrőre emlékeztet, vagyis lehet rajta egy vékony plasztik-fólia bevonat, vagy lakkréteg.


Ablaküvegen át, erős napfényben azért látszik a rejtett szöveg, viszont nem reagál az elforgatásra. Hmmm... Ablak nélkül szintén, tehát nem az ablak visz a fénybe polarizált komponenseket. Most akkor vagy mégis látjuk a fény polarizáltságát (állítólag néhány ember látja: Heidinger foltok), vagy ami valószínűbb, nem tökéletes a gyártási technikájuk. Tehát rejtjelezéshez, biztonsági elemként nem használható.

A felülete ezüstös, de tudjuk, hogy a fémes felületek nem igazán polarizálják a fényt. Összegyűjtöttünk fémes festékeket és fóliákat, lám azok hogyan reagálnak a polarizált fényre.

Mint azt vártuk, leginkább sehogy. Ezért arra gondolunk, hogy a kártya legfelső fémes rétege elképzelhető, hogy csak arra van, hogy eltüntesse az alatta levő ellentétesen polarizált zónák illesztését

Létezik polár-tinta, de most nekünk nem hiányzik, hogy a folyadékkristályok vonatára is felüljünk, úgyhogy egyszerűbben közelítjük meg a problémát. Vagyis azt, hogy elő tudunk e állítani olyan kártyát, ami hasonlóan megmondja, hogy polárszűrővel nézed e vagy sem.


A papír-maszk alatt egymáshoz képest 90 fokkal elforgatott polárszűrők vannak. Balról jobbra, szűrő nélkül fotózva, aztán a szűrővel, illetve 90 fokban elforgatott szűrővel. Nagyon tiszta vágással és illesztéssel, fel sem tűnik, hogy nem egyetlen fóliából van az ablak, amíg nem polárszűrővel nézzük. Ha még egy vékony (negyedfázis-szűrő) föliabevonatot is kapna, még jobban el lehetne rejteni az illesztést, sajnos mi baltával vágtuk és a fényünk is oldalsó surló, de szórt fényben egészen rejtve maradnak a fóliahatárok. És ez a negyedfázis bevonat (sima mezei szkoccsot használtunk) még színeket is varázsol.


Ez meg egy másik próba egy alufólián, ami tapasztalatunk szerint semmit nem tett hozzá az élményhez, de ki akartuk próbálni, hiszen a témaadó kártya is ezüstös felület volt.


Na, és ha valakinek van elég ráérő ideje, akkor cellofánból össze is ollózhat egy kubista alkotást. Talán egyszer megpróbáljuk mi is. Persze ezt is kitalálták már előttünk, van is erre egy cikk egy szoftverről, amit csak a githubon találtunk meg és egy jó fokos leírás is hozzá. De itt van egy kolléga, aki papíron számolgatta ki a színeket. 

2025/02/27

Elektrosztatikus motorok újratöltve

Nekünk nem járt a flystick készlethez más, mint néhány lebegtethető fólialófasz. Meg se mutatom, az internet tele van ilyen szájenszekszperimentekkel. Bezzeg neten láttuk, hogy mi mindent szoktak ehhez a csodabothoz csomagolni a nemkínaiak, igaz sokkalta drágábbért. Ha belegondolok, annyit nem is érnek azok a vacakok. Megcsináljuk tejfölöspohárból és alufóliából. Persze nem is olyan egyszerű, abba a problémába szaladtunk bele, mint a homopolár motorok esetében, nagyon precízen ki kell egyensúlyozni ezeket a pörgőket, mert alig-alig van bennük erő. A flystickre gyakorlatilag rá se rántott, de akkor elővettük a 10 kV-os (vagy 15kV?) bikáztatónkat. Na, azzal már volt, hogy el-elindult. 

LudicScience videójában elég érthetően elmagyarázzák ezt a dolgot, és azt is, hogy miért kell két nagy fegyverzetet tenni a rotor köré. Ötletes a pingponglabda, amit Piláth úrnál is láttunk, amit sokkal egyszerűbb a tűn kiegyensúlyozni, mint egy dobozt. Ugyanennek a fickónak vannak még elektrosztatikus motorjai, hasonló elv alapján. 

Ugyancsak LudicScience megoldás ez a CD-s konstrukció, itt a sörösdobozok antennái nem érnek hozzá a rotor fémrészeihez.

Franklin-csengőt már mi is készítettünk, ez a tányéros körbeforgó is ugyanazon elv szerint működik, nem csináljuk meg ezt is. A fémezett (grafitozott) kis golyó érintkezőről érintkezőre hordja a töltéseket. Az érintkezők polaritása váltakozó, egy pozitív - majd egy negatív csík, és így tovább körbe. A golyó egyiken feltöltődve letaszítódik és vonzódik a következőhöz, ott ismét feltöltődik immár taszítódik is tovább a következőre, ami már újra vonzani fogja. Az érintkezők közé megfelelő légrést kell kialakítani, hogy ne húzzon át a delej egyikről a másikra, ha a sokkolóval hajtjuk meg.

Mellesleg ez a kísérlet igazolja, hogy a kínai sokkoló bikáztató (amit 400kV-nak hazudnak) egyenáramot ad.


És akkor egy másik konstrukció is következzen, a hozzávalók  szintén sör (meginni és állványnak), víz (nem meginni, ebbe vezetjük az áramot), kevés só, középre pár mágnes, hogy legyen amit kerülgessen a másik elektróda. Áramforrásnak egy sima adapter, 3-18V között lehet variálni, amper alatti áramerősséggel.


Faraday motornak is hívják, csak ez nem higanyos, amúgy Ludic Science cucca, tőle nyaltuk. Minél jobban feltolod a feszültséget, annál jobban kavarja. Gyakorlatilag ugyanaz az elv, mint a régi elemes-drótos homopolár motorjainké.


Felhasználására nincsenek ötleteink, mert a puliszkát ez a műszer tutti nem kavarná meg.

2025/02/26

Miért nem sípol a kínai síp?

Vettünk (sok egyéb mellett ráadásnak) egy temus tolósípot, vagy micsodát. Szerinted sípolt e? Meg se lepődtünk, a hightech fröccsöntésen. Valószínű, hogy abban a műhelyben, ahol ezt sorozatgyártják, a munkásoknak a legkisebb életproblémájuk is nagyobb mint az én legnagyobb problémám. 


Kicsit utána faragtunk a nyílásoknak, lesorjáztuk, amit kellett. Hanem azon, hogy a tolódugattyút vattából képzelték el a derék kínai hangmérnökök, azon azért kicsit felhúztuk a szemöldökünket. Már nem az igényesség miatt, hanem csak úgy akusztikailag. 


Faragtunk helyette hő-takonyragasztóból (mert mi se másztuk meg az igényesség Csimborasszóját) egy rendesebb dugattyút...


...és máris csodálatosan szólt a jószág. Mondjuk, ha ezt a munkát a kínaiak is belefektették volna, akkor mindjárt nem 6 lejért árulnák.


Ha már így belejöttünk, egy leselejtezett írószert is átalakítottunk tolósípnak.


Nem szól (sokkal) szebben, mint a bolti, de ez kézmíves és madmaxes, sokkal jobban néz ki, és hordható tolltartóban is.


2025/02/25

Mother-ship

Ilyen egy gyári madárfütty.

Nem tudjuk, pontosan milyen rezgőhártyát ragasztottak belé, de nem is szól olyan szépen, mint reméltük.

Megpróbálkozunk valami hasonlóval, gumimembránnal (kesztyűből) és háztartási fóliával (folpack).



Balról jobbra, a gyári, a gumikesztyű membrános, a fóliás, illetve kipróbáltuk a dupla-gumi-membránost is, ez utóbbi teljesen zsákutca volt. 

Ezek se szólnak olyan rettenetesen szépen, lehet, ha csak mi nem tudjuk rendesen használni?!

Aztán lett egy olyan ötletünk is, amit nem láttunk az interneten. A tökéletes mother-fütty membrán ugyanis nem a gumikesztyű, vagy a bőrös virsli, esetleg szalámi héja, de nem is a nejlonzacskó.

És ha már úgyis bekapod, választhatsz epreset is. 

2025/02/14

Eltöltünk egy órát


A készlet elég egyszerű, nagy ákombákom nyáklappal, hogy ne lehessen elrontani, minden szájbarágós, kivéve a digit-kijelző felfestését. De ha nem bírnánk kitalálni, hogy kell beforrasztani, pár videó-tutorial is van róla a youtubon. 


A 3 voltos gombelem nem képes meghajtani a kijelzőket, illetve a 4 ledet, az csak arra van, hogy a műszer ne felejtse el az órabeállítást, ha lehúznánk a tápról. Ami 6-12 V között bármi lehet. Pl egy 9 voltos elem. 


Egyetlen gombbal lehet beállítani, ébresztőfunkció nincs. Mivel a kijelző vörös, ideális lehet sötétkamrába (csak, hogy néha visszakapcsolódjunk ahhoz a tényhez, hogy ez eredetileg fotósblog). 

Pár nap múlva, figyelmetlenségből (és leszaromságból), véletlenül fordítva kötöttük fel a tápra. Hát nincs ez ellen védelem benne. Valószínűleg kiütötte a kontroller programját. Rekt. Nem állunk neki most kontrollert programozni, mert ahhoz eszköz (sokszorosa az óramodulnak) és tudás sincs kéznél, inkább megy a szétszerelendő cuccok közé, alkatrésznek.  Szóval óvatosan a polaritással. 

Frissítés. Fél nap pihentetés kivett elemmel feltámasztotta az órát. Csomót nyomkodtuk az egy szál gombját, aminek hatására egyszer csak sikerült resetelni, vagy mi, de most megint működik. 

2025/02/04

Ion-hajtóművek a kisasztalon

 

Ennek az ionhajtóműnek (kulcsszavak: Segner-kerék, csúcshatás) is számos változatával találkoztunk, de a glimmlámpás megoldás tetszett a legeslegjobban. 

Pörgentyűnek egy egyszerű drótdarab is megteszi. Csak nem olyan látványos. Mi sajnáltuk az ellenállást levágni a glimmről, lehet, hogy anélkül még jobban világítana és még jobban is pörögne. Az mindenesetre nagyon fel bírt idegesíteni, hogy egy szerencsétlen drótdarabra milyen nehezen tudunk pont középre egy olyan mélyedést fúrni, amin minimális súrlódással el tud pörögni. Hiába, nem vagyunk ékszerészek. Se.


A cuccot a FlyStick nem bírta meghajtani, egyrészt nem világított, másrészt csak éppen mocorgott, akkor is ha a pozitív részt kötöttük a tengelyhez, akkor is, ha a FlyStick nyomógombja melletti (feltételezett) negatív kimenetet). Sőt az derült ki, hogy a kilovoltos bikáztatónak a másik, nem bekötött szárát sem mindegy, hogy hova tesszük. Fontos, hogy közel legyen a rotorhoz és a felülete sem közömbös. Sokkal jobb, ha egy sörös dobozba vezetjük, egészen közel a rotorhoz.

A dolog több kérdést vetett fel, mint amennyit megmagyarázott, gyakorlatilag semmit sem értünk belőle. Az irodalom szerint ugyanis pozitív töltéstöbblet keletkezik a drótok végein, ami elektronokat szakít le a környező levegő atomjairól, amiket ezután, lévén pozitív ionok, eltaszít magától, ami adja a tolóerőt. Igen ám, de a rotor akkor is forogni kezd, ha elektrontöbbletet okozunk benne (fordítva bekötve a bikáztatót). A jelenség tanulmányozását nehezíti a feszültségforrás másik pozíciójának a helyzete is. Ugyanis, ha nem tartjuk közel, akkor nem indul be a forgás, viszont ha közel tartjuk, akkor elektrosztatikus vonzással, tolással beavatkozik a forgásba. 

A témára mindenképpen viszatérünk, ha majd elegendő információval fogunk rendelkezni.



FlyStick

Nem vagyunk jó kézmívesek és műhelyünk meg szerszámaink se vannak, azért inkább nem építünk Van der Graaf generátort, hanem vásárolunk egyet. Ez ilyen kézi crézi-izé. FlyStick a neve, mert tud röptetni nagyon könnyű fémes fóliákat. Mondjuk nem egy atomreaktor.

De annyi delej viszont volt ebben a csodabotban is, hogy a ledet kézben tartva felgyújtja. Ebből az is látszik, hogy a bot pozitívra töltődik fel, mert fordítva fogva nem ég. 


Elővettük hát a múltkor fabrikált AC detektorainkat is. Egészen jól és távolról reagáltak a flystickre. 



Sajnos nem váltotta be a reményeinket, gyöngécske az istenadta, elektrosztatikus motorjainkhoz, kondenzátoraink, layden-palackjaink megpakolásához valami combosabbat mást kell kitaláljunk.


2025/02/03

Karbon oszcillátor

Apró kis semmiség, csak ha unatkoznál. Azt olvastuk, hogy régebb, amikor még nem volt Aliexpress, hogy onnan rendelj oszcillátorokat, akkor a hanyatló nyugaton karbon-oszcillátorokat használtak. Vagyishogy az érintkezés egy fémfelület és egy nagyon lazán felfüggesztett szénrudacska között valósult meg, ami így elszikrázgatott a nagyfeszültség alatt, odaért, lepattant és ez így a végtelenségig. 

Több ceruzabelet is kipróbáltunk, 0,7-est, de 0,35-öst is, egyik sem volt jobb a másiknál.


Glimmlámpával néztük, hogy mi történik. Vagyis a DC-vel etetett karbon-oszcillátorunk a tekercsben gerjesztette a delejt a glimmnek.


De mivel csak rövid időszakokra oszcillált  (pár másodperc után kellett ütögetni, mozgatni, nógatni) ezért még lazább felfüggesztést csináltunk drótból.


Az eredmény nem lett sokkal jobb. Persze felmerülhetne a kérdés, hogy miért nem próbálunk ki más anyagokat is, pl. varrótűt. 

Hát azért, mert a varrótű egyet villan és oda is hegesztődik az elektródához. Másoknak kicsit jobb eredmény született, de nekik sem tökéletes. Úgy vélem ebben ennyi volt.