Többször felmerült bennem, hogy egy telezoomot (pl 55-200mm) simán lehetne használni zoomos távcsőnek, csak kamera helyett egy okulárt kellene tenni a megfelelő távolságba (Kepler-féle konstrukció). Ennek egyetlen hátránya az, hogy bár elég szép képet adna (elfogadható minőségű okulárral, persze), de az fejleg állna. Nyilván ki lehetne egészíteni a konstrukciót prizmákkal (Porro - kibelezett kukkerből) azonban a fényképezőgép képsíkja annyira közel van a lencse végéhez, hogy oda már nem fér be fizikailag egy ilyen kép-fordító. Hanem amit mi kitaláltunk, azt már sokkal régebben kitalálták mások, de nem prizmákkal, hanem a csillagászatban használt tükrös okulártartóval. Ilyenünk persze nincs, de sejtjük, hogy egyetlen tükröt tartalmaz. Ki is próbáltuk, egy darab sima hátoldali tükröt a fényútba dugva, szép ugyan a képe is, nagyít, mint az állat (egy binokulár okulárral) ám ennek a hátránya, hogy egy tükör csak egyszer tükrözi meg a képet. Vagyis most már nem lesz fejleg a kép, de a jobb és bal irány továbbra is fel van cserélve. Persze azóta van már gyári megoldás is erre, igaz, nem olcsón. Ennyi pénzből már jobbacska binokulárt is lehetne venni, igaz egy zoomobjektív zoomolható távcsövet jelent, azok meg nem olcsók. Reméljük, ennyi pénzért a Kenko cucca már prizmás és oldalhelyes, és a bajonett a rekeszt is kinyitja az objektíven, s nem kell azt kipöckölni. Szóval ha szeretnél a teleobjektívedből egy spotter távcsövet, akkor egy ilyen eszköz lehet a jó megoldás. Mi nem építjük meg, csak az egyes okulárjainkat, lencséket, tükröket kézből tartva megnézzük az optika alapjait, ami annak idején kimaradt nekünk az iskolában (vagy csak jól elfelejtettük).
Tehát, a legegyszerűbb konstrukció a Kepler távcső, ahol egy gyűjtőlencse az objektív és egy másik gyűjtőlencse az okulár. Esetünkben az objektív az maga a teleobjektív (Nikkor 55-200mm) és mögéje különféle okulárokat helyezünk. Kb. ekkora távolságban adnak éles, de fordított állású képet (végtelenre).
Az objektív esetén a fókuszpont a szenzor síkja, ehhez adódik hozzá az okulár fókusztávolsága. Ekkora helyre, házilag képtelenek vagyunk bezsúfolni a Porro-prizmákat, maximum egy tükör férne el.
De persze objektív helyett készíthetnénk egy konvex lencséből is objektívet. Egy konvex lencse fókusztávolságát elég könnyen megmérhetjük (ha egyszerű lencsének tekintjük és nem bíbelődünk a plánokkal). Legegyszerűbb egy végtelen távoli fényforrás gyújtótávolságát megmérni a lencse síkjától (amennyiben ezt vékonylencsének tekinthetjük), de ha egy kis börtönben vagyunk, ahova nem süt be a Nap, csak a falilámpa, akkor is kiszámolhatjuk. Ehhez a képletek:
1/f=1/k+1/t
ahol
f a fókusztávolság
k a képtávolság
t a tárgytávolság.
a képletből a t illetve a k is kifejezhető:
t=k(f/(f-k))
vagy
k=t(f/(f-t))
vagy
f=kt/(t+k)
A nagyítás (m) képlete: m= -k / t
Ahol ha m<0 a kép fordított állású, ha m>0 a kép egyenes állású, k<0 a kép nem valós, k>0 a kép valós.
|m|=|k| / t
Ezen a weboldalon remek összefoglaló van a témában, illetve van egy kalkulátor is, amivel látószöget, nagyítást, stb. ki lehet számítani. Kallódó gyűjtőlencséink fókusztávolságát viszonylag könnyű megállapítani. Ha a tárgy a végtelenben van, akkor a kép a fókuszpontban, ha a tárgy közelít, a képe is távolodik a fókuszponttól. Amikor a tárgy a 2*f pontba ér, a képe is a 2*f kerül. Ha a tárgy a fókuszpontra ér, akkor a vetített kép a végtelenbe kerül. Itt egy vékonylencse szimulátor, tologassad. Ez meg egy másik, pont kiegészítik egymást. Ha a tárgy a fókuszpontnál is közelebb kerül a lencséhez, akkor virtuális kép alakul ki, ez a kézi nagyító esete. A lencse fókuszpontjánál közelebb van az elolvasni kívánt apróbetűs cucc fölött. Itt van egy másik, kicsit egyszerűbb szimulátor is a vékonylencsékre, ezt tologatva könnyen megérthető a kézi nagyító használata is.
Kínai kézi nagyítóból semmiképpen nem érdemes Kepler-távcsövet építeni, hacsak nem valamiféle pszichedelikus eszköznek akarod használni. Gyakorlatilag minden kontraszt szétesik a kromatikus aberrációk miatt. Még akkor is, ha az okulár egy rendes becsületes darab és csak a frontlencsének teszel egy nagyítót. Egyszerű szemüveglencsével nagyjából ugyanaz a helyzet. Eleve a szemüveglencsék sem nagy átmérőjűek (65mm). Persze egy 1D szemüveglencse (1000mm) egy 20mm-es okulárral hatalmas nagyítást tud (50X - tehát az elvi határon belül van, hiszen az objektív átmérőjének akér kétszerese is lehetne a nagyítás), de ugye minek, ha az objektívünk minősége eleve kuka. A fényereje meg olyan F:15 körül lehet (1000/65mm). Még a kínai binokulárból kiműtött sima sárga bevonatos akromát is sokkal-de sokkal jobb eredményt ad, és még azzal sem szokás 10X nagyításnál nagyobbat ígérni. Akkor meg ugye minek bohóckodni a fejleg álló, kromahibás képpel, kell venni egy kínai binokulárt és kész.
Normál állású képet, tükrös, vagy prizmás fordító nélkül, a színházi látcső ad (Hollandi, vagy Galilei-féle). Ehhez azonban homorú lencsére van szükségünk és azt írja a szakirodalom, hogy nem érdemes túl nagy nagyítást várni ezektől. Ráadásul egy szórólencse eleve kicsinyítve mutatja a gyűjtőlencse (objektív) fénykörét, na most a Nikkor 200mm egérlika lekicsinyítve nem egy portál na, valljuk be.
Ilyenkor a szórólencse fókusztávolságát (-32mm), ki kell vonni az objektív fókusztávolságából és ez adja meg a kettő helyes távolságát az éles képhez (végtelenre).
Na de mi van a konkáv lencsékkel? Hogyan lehet azoknak megmérni a fókusztávolságát? Egyik módszer a szórólencsék fókusztávolságának a megsaccolására, hogyha már van egy ismert gyűjtőlencsénk. Mi ezt a módszert követjük. De van egy érdekesebb módszer is, annak, aki akar bíbelődni, méricskélni:
Mi asszem ezzel elengedtük ezt a témát örökre. Hála Istennek, nem kell szétgányoljam a Nikkort sem, és nem kell építenem méteres távcsövet papírgurigából, szemüveglencséből és szigszalagból.
Említettem már, hogy vettem egy Lidlis távcsövet? Az okulárra dugott telefon kb. ezt tudja:
Itt meg a Nikkor 200mm-es képét hasonlítjuk össze a kukkerre dugott telefon képével. A nagyítás nagyon ott van, a képminőség persze nem, de ebben nemcsak a binokulár a hibás, hanem a telefon is.
Számtalan Nap-projektor létezik, nekünk a neten talált megoldások közül az Astromedia papír-projektora (itt a pdf, ha megcsinálnád okosban) tetszett leginkább (75-55mm vetített Nap-képpel), de annyira nem, hogy pénzt adjunk érte (pl. ennyit). Lássuk milyen lehetőségek vannak még.
1. A legbanálisabb a lukkamerás megoldás. Ennek minősített esete, amikor a lukkamera doboza elég nagy ahhoz, hogy a fejünket is bele tudjuk dugni, így kvázi sötétkamrában figyelhetjük meg a projekció képét. Ez napfogyatkozásra lehet egy eszköz, de akkor már inkább védőszemüveg, védőfólia és távcső, mert iszonyú hülyén néznénk ki egy nagy kartondobozzal a fejünkön, ahogy mindennek nekimegyünk.
A leképezés fizikája:
Nap-átmérő / Nap-táv = Képátmérő / Kép-táv
vagyis:
1,4mil.km / 150mil.km = Képátmérő / 1m
Ebből következik, hogy egy méteres tubus-távolságon a Nap képe a centit se éri el (9,33mm). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a lukkamera képe nem igazán éles, akkor legalább 40mm Napképre lenne szükségünk, hogy egy átvonulást, napfoltot egyáltalán észleljünk. Ehhez azonban minimum 4 méteres lukkamerát kellene építeni (37mm Nap-kép, vajon mire elég), ami már nem életszerű. Szóval fölösleges időpocsékolás ez az irány.
2. A másik megoldásebben a videóban található, egy 26 méteres (!) gyújtótávolságú lencse, ami a Nap képét egy tükör segítségével bevetíti az árnyékos garázsba. Mekkora nagyításra lehet számítani? Nyilván használhatod az előbbi képletet is, 1,4mil.km / 150mil.km = Képátmérő / 26m, a Nap átmérője 0,24m lenne. De lássunk most egy másikat:
m = k / t
ahol m a nagyítás, k a képtávolság, t pedig a tárgytávolság, vagyis:
m= 26m / 150.000.000.000 m - ami annyira kicsi szám, hogy nagyításnak nem nevezhető, inkább kicsinyítésnek. (Ha normál számológép nem kezeli, akkor használd a nagyszám-számológépet. )
m = 0.00000000017333333333
A Nap átmérőjét ha 1.400.000 km-nek vesszük, akkor ezzel az irgalmatlan kicsi nagyítással megszorozva, úgy 24 centi átmérőjű képet kapunk ezzel a setuppal, ami nem rossz, sőt a fickó motoros követőt is épített hozzá, mert ekkora leképezésnél a Nap képe folyton kimászkálna a megfigyelés alól. Hátránya, hogy ilyen hosszú gyújtótávolságú lencse nincs is (a videós is maga készítette, állítása szerint).
Nekünk az egy méteres fókuszú szemüveglencsénk (1D) a leghosszabb. Lássuk ezzel mire jutnánk:
m = k / t
vagyis m = 1m / 150.000.000.000 m = 0.00000000000666666666 a Nap átmérővel ez beszorozva = közel egy centiméteres Nap-kép. Mondjuk elég lett volna az előző számításból kiindulva elosztani a 24 centis Nap-képet 26-tal, mivel ennyivel rövidebb gyújtótávolságra számolunk.
Hát ez azért vékonyka, ráadásul a szemüveglencse mindenre jó, csak leképezésre nem. Na jó, akkor mi az a legkisebb dioptria, ami még kapható a kereskedelemben? Hát a 0,25D, ami 4méteres fókusztáv (50RON 65mm átmérővel). A fenti számítások tükrében ha a 26méteres kb. 24 centis Nap-képet okoz, akkor a 4 méteres lencse (26/4=6,5) 24cm/6,5 = 3,7cm képet fest. Sajnos a szemüveglencse képminősége nem a legtökéletesebb, nem világos, hogy a felbontása ekkora méreten lehetővé teszi e a napfoltok megfigyelését. Szóval ezt is elvetjük (már akkor inkább a projektort lenne érdemes megvenni 2,5X ennyiért, amiben tükrök/lencsék, meg mindenféle jószágok is vannak).
3. Ennél valamivel életszerűbb, a kukker Nap-projektor, ennek a fizikája valamivel bonyolultabb, még a ChatGPT-nek sem sikerült megválaszolni (nekünk is mindig csak kínai szar távcsövünk volt, szóval nincs igazán tapasztalatunk a témában. Itt van egy kezdőcsomag.). Rengeteg vlogger nyomatja, de konkrétumokat nem írnak erről a Nap-projekcióról. Itt viszont egy átlagos 7x50-es távcsővel kb. 30 milliméteres Napot vetítenek kb. 45 centire (már amennyire ez a videóból megállapítható).
Istvánra bíztuk hát, hogy próbálkozzon egy olyan konstrukcióval, ami egy dobozból áll, aminek az elejére felkerül egy fél kínai binokulár, és a doboz belsejében egy előre hátra csúsztatható vetítőernyő fogja fel a Nap képét, hogy ki ne égjen a szemünk.
A konstrukció hátránya, hogy rohadt nehéz Napra tartani. Másik buktató, hogy a legócskább kínai binokulárokkal élvezhetetlen lesz a vetített kép is, vagyis eleve alig bírod célra tartani, közben élességet kellene állítani. Mindenesetre egy kövérebb napfoltot nem lehet ezen észrevenni.
A Lidlis binokulárral (Auriol 10x50, csak fully coated, nem multicoated) azonban már elég szép Nap-képet lehet vetíteni. Itt ellenőrizhető, hogy azt látjuk e, amit kellene. A vetített képen a legnagyobb napfolt meg is figyelhető, pedig csak kézből ferdén tartottuk a kartonlapot és rézsút ráfotóztunk. Fix konstrukcióval, fotós mattüveggel, finom élességállítással ez egy nagyon jó Nap-projektornak tűnik. A 120 lejes binokulárból meg máris kettő is építhető. Érdekesség, hogy a kép fordított, pedig pont nem ezt vártuk, hiszen a távcső prizmái helyre állítják a képet, de ezen most nem akadunk fenn.
4. itt több másik érdekes projekt van leírva. Az egyik modellhez egy gyűjtő meg egy szóró lencsére van szükség. Első látásra egy Gailei-távcsőnek tűnik, de most nem megyünk ebbe az irányba, mert nincsenek jó lencséink, és láttuk, hogy a gyenge minőség a kínai távcsőnél sem működött. Különben is a binokuláros megoldás, kis ácsmunkával kiegészítve, tökéletes minden célra.
5. Még mindig egy fényképfelvétel a legjobb házilag elérhető leképezés. Sajnos a Nikon D5000 nem volt partner benne, sem az infrásított Sony F828 (a rengeteg hotspot miatt). Viszont a lesajnált kis Canon, nyugdíjas bridge, 600mm gyújtótávval, 950nm szűrővel ezt tudta:
Hát nem egy NASA felvétel, de azért 5 napfolt éppen-csak-hogy azért azonosítható ezen is.
Nem lehetetlen. Csak nekünk nem sikerült. Van ez videó. Az elvet megérteni ugyan jó, de nekünk itthon se ilyen múlt századi eszközünk nincs, se highfps kameránk se. Csak tudnám minek ülünk fel minden ilyen marhaságra, miféle lelki okai lehetnek ennek.
Dremelünk van ugyan, ennek olyan 55Hz a forgási sebessége (18ms egy fordulat), de lehetne valami olyan gyorsan pörgő dobot szerkeszteni rá, amiben egy lámpa van, és a dobon meg minél több rés. Ha a dobon 10 fényrés lenne, akkor az 550Hz lehetne (1,8ms a felvillanások között). Persze csak addig, amíg le nem repül a centrifugális erőtől és bele nem áll a fejünkbe.
Van viszont biciklikerekünk, aminek a küllőire szerelhetnénk valami fénylő rudacskát. Lássuk, 26-os kerék 207,3 cm. Mondjuk 40km/h sebességre kipörgetnénk, ami azt jelenti, hogy 4 millió cm/h, vagyis 5,36 fordulat másodpercenként. Ha 10 küllőre fénycsíkot szerelnénk, akkor az 53Hz lenne, vagyis 53-szor futna át a képmezőn egy fénysáv, ami 18,8ms.
Összehasonlításul a záridők milliszekundumban (forrás):
Lássuk, mink van itthon, aminek iszonyat gyors a periódusa. Hálózati feszkótól villogó CFL égők kb 50Hz. Monitor frissítés 60Hz, mind nagyon kevés. Na jó, van a lakásban dimmelhető LED. Lássuk ez mit tud. Már a múltkor a vakugyorsaság mérés miatt kidolgoztuk a mérési módszert, egy napcella a számítógép mikrofonbemenetén, és erre villogjuk rá a Led fényét (csak a zöld színt, nehogy a különböző színű led-modulok periódusai egymással interferálgassanak).
Felül a full teljesítmény, lefele az egyre gyöngébbek (4 szintet tud), amit úgy valósít meg, hogy a 8ms teljes periódusidőből, a teljes teljesítményen 8ms ideig világít, aztán rendre 7ms (1ms szünet), majd 5ms (3ms szünet), 4-4ms majd a leggyengébb fényerőn csak 3ms világítás és 5ms szünet. A módszert csekkoltuk a napcella erősítőre kötésével is, itt a telefonos spektroszkóp is 120Hz körül mutatta a led periódusát (Hz to ms kalkulátor).
A képen az egyes sorok, balról jobbra a záridőknek megfelelően: 1/4000 - 1/2000 - 1/1000 -1/500 - 1/250 - 1/125 - 1/60. fentről lefelé a LED teljesítményei (4 szint) látható.
Jól látszik, hogy a legfelső sornál, ahol a LED folyamatosan ON állásban van, ott a zár-rése nem okoz semmiféle sávosodást. A második sorban a fekete sáv még elég keskeny (8ms-ből csak 1ms ideig van kikapcsolva), aztán egyre szélesebb. Mivel elég nehéz a kikapcsolt állapotot mindig a kép közepére fotózni, ezért kell némi képzelőerő a továbbiakhoz. De azért az belátható, hogy a függőleges tengelyen a fekete sávok vastagodása valamiféle arányban áll a LED ON/OFF arányával. Vízszintesen meg a záridő duplázódásával, vagyis minél rövidebb a záridő, annál vastagabb a sötét sáv, hiszen a kikapcsolt állapot (vízszintesen) időben ugyanannyi, de az idők rendre duplázódnak hozzá képest.
Olyan ki/be kapcsolt arányt keresünk, ami jól látható a képen. pl a 7ms ON-1ms OFF okozza a legkeskenyebb fekete sávot. Fontos lenne a csíkot mindig ugyanoda fotózni, hiszen számítanunk kell arra, hogy a zár mechanikájának van gyorsulása, tehát a kép felső szélén másképpen viselkedik, mint például a közepén, vagy az alján. Ez a mi tesztjeinkben nem teljesült, de reméljük nem gátolja az elmélet megértését. Lássuk mitől kerül a fekete elmosódott szélű sáv a képre.
Függőlegesen lefutó redőnyök esetén azt találtuk, hogy a leggyorsabb vakuszinkron kb. 1/200-1/250sec (a D5000 vaku esetén 1/200-nál nem enged gyorsabb időt kiválasztani). Számoljunk az egyszerűség kedvéért 1/250, vagyis 4 ms idővel, mint utolsó még teljesen nyitott zár. Feltételezzük, hogy a redőnyök végig egyenletesen mozognak (így könnyebb számolni), ebben az esetben így zajlik le egy exponálás:
Az látszik, hogy hiába gyorsítjuk a záridőt, egy bizonyos egység alá nem tudunk belátni. 0,25ms exponálás mellett is a kép alsó és felső vége között csak lesz min. 4ms időkülönbség. Ennyit a pillanat megfagyasztásáról, ugye. De míg 1/250s záridőnél a rés teljes szenzor-méretű (és 8ms a teljes lefutás), 1/500s esetén már csak fél szenzornyi (valamivel kevesebb, mint 6ms a teljes lefutás), addig 1/4000s esetén csak 1/16 szenzorméretű rés szalad végig (alig több, mint 4ms lefutással).
Most ezt a modellt illesszük rá a villogó ledünkre, ami 7ms ideig világít, majd 1ms ideig ki van kapcsolva. Alul 0,25ms osztásban a LED világítása látható 7/1ms arányban (7ms ON - sárga-pink, és 1ms OFF - fekete).
Középen az 1/16 szenzormagasságú rés lefutása 1/4000s záridő alatt. Legfelül meg az exponált kép. A baloldalin nem sikerült elkapni a kikapcsolt állapotot, a jobboldalin pedig pont középre sikerült exponálni azt.
Most az előbbi 1/4000s záridőt hasonlítjuk az 1/1000s záridőhöz. Azt látjuk, hogy itt a rés már negyed szenzornyi, vagyis négyszer akkora, mint az 1/4000s záridő esetén. Emiatt a képmezőben a sötét sáv blúrosabb szélű. Pontosabban, az átmenet a fekete és fényes zóna között nagyjából a rész méretével azonos.
Sajnos a valóságos képeken nagyon nehéz mérni azt a pontos zónát (pixeleket), ahol az átmenet megkezdődik és véget ér. Fogjuk rá, hogy az 1/4000s - 394px, 1/2000 - 680px, 1/1000 - 1043px. Semmiképpen nem duplázódik, az arány 1,7X-1,5X között mozog, Isten tudja mi okból. Pontosabban mérni lehet, de egy S-görbével megpatkolt JPEG túl sokat nem fog elárulni a valós átmenetről. Jó, talán egy lineáris NEF-ből már lehetne építkezni?
Demozaik nélkül próbálkoztunk először lineáris TIFF-el, de ez csúfos zsákutca volt, gyaníthatóan a keskeny zöld spektrum miatt. Talán ha a zöld pixeleket leemelnénk, mert a sötét R és B pixelek miatt használhatatlan a dolog. Inkább mozaikoljunk, de továbbra is a lineárisan:
Hát így már az átmenetek így alakultak: 1/4000s - 304px, 1/2000s - 525px, 1/1000s - 940px. Ezek s3em kifejezetten egymás duplájai. A szorzó közöttük inkább 1,75X környékén lehet.
Igazából abban sem vagyunk biztosak, hogy a lineáris képek nem e kellene egyforma megvilágítást kapjanak (vagy nem kellene e azzal is kalkulálni), mert jelenleg az 1/4000 2EV alulexponáltságban van az 1/1000-hez képest. Asztakurva! Túl bonyolulttá kezdett válni, haladjunk a gyengébb ellenállás felé.
Egy régi filmes gép záridejét másképpen is megfigyelhetjük. Az elméleti példánkban az 1/250s záridő 4ms megvilágítást jelent, az 1/2000s csak 0,5ms, de kb. 4ms időtartam alatt fogja végig pásztázni a szenzort. Ha a filmablakba napelemet tennénk és Audacityben rögzítenénk a megvilágítást, talán következtethetnénk valamire. 1/250s esetén valami olyasmit várnánk, hogy a mért jel 4ms-ig folyamatosan növekedne, itt tetőzne és fokozatosan elhalna újabb 4ms alatt. Ellenben az 1/4000s záridő (4,25ms) szinte egyenletes jelerősséget kellene mutasson.
A képen a Canon Rebel II záridejei látszanak napelemről Audacityben rögzítve folyamatos megvilágításnál. A jel amplitúdója itt nem tükröz semmit, ugyanis ahogy nőtt a záridő egyre távolabb tettük a gépet a fényforrástól, nehogy túlcsorduljon a jel, vagyis hogy a felső görbület ne ütközzön a plafonba. Így, bár nem kapunk képet a jel amplitúdójáról, de sokkal jobban megfigyelhető a görbe időbeli alakulása és jobban összehasonlíthatóak az egyes záridők időben.
Persze lehetne olyan optimális távolságot kiválasztani, aminél a leghosszabb idő sem csordulna túl, viszont ebben az esetben a leggyorsabb idő annyira lapos görbe lenne, hogy belesimulna az alapvonalba. És ennyire amúgy sem akarjuk megoldani a problémát. Csak elbábozzuk a tudományt, ahogy szoktuk.
Itt meg egy Zenit E, vízszintes lefutású vászonredőnyének záridejei láthatók. Érdekesség hogy a gyorsabb időknél a görbe csipkézett. Ez valami orosz mechanikai huncutság lehet.
Zenit E esetén 1/30s a vakuszinkronidő, tehát vélhetően ennél még teljesen nyitva van a redőny. Feltételezzük, hogy az 1/60s fél képmezőhossz, tehát az 1/500s szintén 1/16 képmezőhossz (24*36mm), vagyis kb. 2mm. A következő ábrához a napelemet úgy maszkoltuk le, hogy csak 1-2mm széles sávban kaphasson fényt, ahogy a redőn rése átvágtat felette.
A jobboldali tüske az 1/500s záridő és valóban nagyjából 2ms hosszú. A többi záridő rendre az előző duplája. De annyira, hogy pl. a baloldali, 1/30s 32ms hosszú. Annyira pontos, hogy az már gyanús.
Az Audacity 44100Hz projektjei egy milliszekundumot 44,1-szer mintavételez. Vagyis ha az 1/4000 záridő 0,25ms alatt éri el a maximum jelerősséget, akkor erre 10 mintavételünk jut. Szerintem ez nekünk bőven elég felbontás, mert a napelem válaszidejében ennél sokkal nagyobb a bizonytalanság. Érdekességként megfigyeltük, hogy a napelem a jel megszűnése után visszaleng, vagyis a jel valamennyire lefut negatív irányba és jóval lassabban simul vissza a középvonalra. Gyanítjuk, hogy ennek a napelem működéséhez van köze és nem érinti a mi méréseinket.
Vissza a legelejére. Csakazért is. A témaindító videóban a nagyon gyors periódusban felvillanó fénycsíkok mozogtak, mégpedig a redőnyzár lefutására merőleges szögben, így hozva létre a speciális rolling shutter effektust. Ez a villogó led esetén sajnos nem adott. De tudunk a lusta dremelre olyan cuccot alkotni, ami a sebességet megtízszerezi. Sőt bizonyos értékek között még állítható is lenne ez (5 sebességet tud a dremel, és bárhány küllőt vághatunk a tárcsára).
És akkor már csak egy olyan szervizes kézikönyv kellene (mint a bejegyzés elején a hivatkozott videóban), ami meghatározott fényperiódus mellett megmutatja, hogy milyen ábrának kellene kialakulnia egy Zeniten, vagy a Cannon Rebell II esetében.
Ezt tudja a Canon Rebell II függőleges lefutású redőnye 1/2000s - 1/60s záridőkre.
Ezt meg a Zenit E vízszintes vászonredőnyzára. És itt meg is állhatunk, mert ennék közelebb már nem kerülünk a témához, hiszen se hitelesített szervizkönyvünk nincs, se azt nem tudjuk, hogy ez a két vizsgált gép mennyire tökéletesen tudja ezeket a záridőket. Annyira nagyon nem lehetnek elállítódva, hiszen minden oldalról konzisztens eredményeket kaptunk.
Több, mint 10 esztendő is eltelt azóta, hogy a mostani szemmel már gagyi, de akkor megbabonázó grafikájával a FarCry berántott a virtuális világába. Fotózni. Azzal a feltett szándékkal, hogy majd ezekkel a képekkel trollkodjuk meg valakinek a nyaralásos képeit. Vagy majd írunk melléje alternatív történeteket.
Hát hol szabály az, hogy egy lövöldözős játékban nem kaphatod elő a fényképezőgépedet, vagy nem bulizhatsz a kis virtuális barátaiddal (aki ismeri a játékot, azt is tudja, hogy a képen látható nőt a fináléban le is kell varrni - arról is készültek ám képek). Ugye, azt mondja az okosság, hogy ne hagyj magad mögött hullákat, és ne vigyél el magaddal semmi mást, mint fényképeket. Ja, hogy ezt a túrázásra mondják? Tökmindegy, a virtuális világban kirándulásra is érvényes lehet.
Azóta még végigfotóztunk pár játékot, és meg is feledkeztünk a dologról egészen mostanig, amikor azt látjuk, hogy egész karrierek épülnek a virtuális fotózásra, és YT csatornákon fotósok a játékfotózáson keresztül magyarázzák el a fényképezés alapjait. Hát fogadjunk, hogy Szevcsikék nem látták ezt jönni a múlt században.
Annyira részletesek ezek a játék fotó-modok, hogy nemcsak a gépbeállításokat, a természeti viszonyokat (napszak, stb.), lehet testre szabni, hanem még a modelleket is instruálhatjuk, hogy milyen fejet vágjanak, például a szamuráj pusziface közben vágjon fejeket (remélem sikerült megteremteni a képzavart)
Persze felmerülhet, hogy a virtuális fotózás olyan, mint a virtuális szex, meg, hogy mennyivel validabb a valóságban fotózni, mennyivel igazibb egy naplemente élőben, mint annak képe, vagy, hogy a játéktér megalkotói az igazi kreatívok, művészek, a virtuális-fotós gyakorlatilag csak kimásolja, jó esetben csak újra kontextualizálja a játéktervezők művészetét. Mint egy mémgyáros, aki ollóval vagdossa a kész műalkotást, mint valami nyersanyagot. De hát nem ezt teszi a fotós is, amikor fényképezőgépével kimaszkolja a már kész alkotásból, vagyis a teljes Mindenségből, azt a kétdimenziós szeletet, amit a lencséje látószöge határoz meg?
Ráadásul időben is kiragad egy nagyon rövid intervallumot, ami meghamisíthatja, vagy új paradigmába helyezheti a jelenetet. Szóval a valóság fotózása, interpretálása lenne az igazi művészet? De akkor mi az igazi vészet? Maga a valóság? A Teremtés?
Az igazi vészetet lefesteni, lefotografálni már csak művészet lehet, aztán abból sokadik artifactet, mémet, akármit gyártani mű-művészet és így tovább? És mi van, ha amit valóságnak hiszünk, is csak művi, egy vetített valóság?
De hát kell a művészetnek feltétlenül a valóságot leképezni? Lehet művészeti aktus, azt fotózni ami van (de progresszív jelentéstartalommal, hogy ne közhely legyen), vagy eleve azt fotózni, festeni, ami még nincs. Igaz is. Tudunk egy virtuális világban, egy openworld játékban, olyat fotózni, ami nincs ott? És a való világban?
És ha nem tudunk olyat alkotni, ami még nincs, akkor létezik e a világban szabad akarat és képesek vagyunk e olyan új konstrukciókra a meglevő alkotóelemekből, ami nem volt predesztinált?
De hát miről is beszélünk, ezek itt nem művészi meglátások. Giccsek. A játékok fotografálása megkerülhetetlenné teszi a giccs kérdését is. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy játék, ahol a naplemente nem a giccset kell eszünkbe juttassa, hanem az egyre tökéletesebb raytracinget, de amikor a barlang száján át, a virágos susnyáson besétál az őzike, hát ott nem lehet elvonatkoztatni az alkotók szándékától.
A játékba bevonódva azonban ez az asztaaa-élményt váltja ki és nem csapjuk le az egeret azzal, hogy na jó, ti ott az Ubisoftnál, mentek a jó giccses anyukátokba. A giccs is, mint a szerelem, vallás és a bepisilés. Látszik kívülről, ciki is lehet, de a melegét akkor is csak az érzi, aki benne van.
Tud egyáltalán a virtuális fotográfia más lenni, mint giccs? Azt gondoljuk, hogy attól, mert nekünk nem sikerült, mint ahogy a mellékelt képek tanúsítják, még bőven lehetséges ez, hiszen másoknál azért láttunk rá példákat.
Jó, mi csak néhány pillanatképet nyomtunk. Kizárólag saját használatra, nem galéria-falakra. De már sokan fenik a fogukat. Fiatal ágazat még a virtuális valóság. Csak várjuk ki a végét.
.jpg)
