2019. ápr. 30.

Élet a kattintott képkorszakban

hosszú záridő, többszörös exponálás stb. - avagy a rövid idő története

"Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből"
W.S.

Én teljesen megértem, hogy miért elsőzik valaki a kommentmezőkben. Az van ugyanis, hogy ebben a nyomorék világban kevés a főnyeremény, és túl sok az eszkimó, így már semmiben sem lehetünk világelsők, hiába hibátlan a kombináció. Mert már annyian vagyunk, hogy az borzasztó. Persze, így a progresszivitás még értékesebb (nyolcmilliárdból újat létrehozni), cserébe a középszerűség még nyomasz-tóbb (olyan lenni, mint nyolcmilliárd másik szeren-csétlen). 

Itt van ez a cím is, nagy nehezen kitalálom, aztán látom, hogy már valaki szájára vette. De nem,  most nem az egérrel kattintott képkorszakról lesz szó, mégis melyik suttyó wannabe művész használ még egeret a rajzoláshoz, mikor ott vannak a digitalizáló táblák, mi? Hanem másról. Mellesleg az én megközelítésemre sokkal inkább igaz ez a szókép. Nem világos számomra ugyanis, hogy pontosan hol húzódik a pillanatkép körüli határ. Ugyanis a pillanatkép (a snapshot - amit  a kattintott képkorszakban állít az előember, vagy állít elő az ember - ízlés szerint) csak közmegegyezés miatt lehet legitim kifejezés. Hiszen hogyan is lehet egyetlen pillanatkép, az ami 1/4000 másodperc, ugyanakkor az is, ami 1/15 másodperc? Hát mekkora különbség van már közöttük? Az utóbbi pillanatképbe pontosan 8 pillanat fér bele az előbbiből. Azaz dehogyis, nem figyelsz! Kábé 264-szer fér bele egyik pillanatkép a másikba (azért kábé, mert a gépek időosztásai helyenként kerekítenek, legalábbis névértéken).
Arról nem is beszélve, hogy azt mondja az egyik kolléganőm, hogy micsoda marhaság, itt van a polaroid, az is pillanatkép, pedig az is legalább egy perc. Züzmütöl, meg legyezni kell mire kész lesz. És akkor még kiment a fejünkből az egyórás hívás a Sootersnél. Más kollégáim által felvetett szempont, hogy nem az exponálás, vagy a kép elkészülte, ami egy pillanatig tart, hanem a meghatározó pillanat felismerése és tökéletes lereagálása (pl. ezt nevezzük erős streetfotónak), vagy csak egy pillanatnyi felindulásból, semmiféle kreatív erőfeszítést nem felmutatva, seperc elkattintani a gépet. Ez utóbbihoz hasonló definíciót használ a wikipédia is.

Egyértelműen pejoratív a jelentése. A pillanatkép csak arra jó, hogy megmutasd az ismerőseidnek éppen mit vacsorázol kicsimmel egy flancos helyen, vagy más semmirekellő hedonista perceidet osszad meg azzal, aki nem kíváncsi rá, mert éppen a saját kutyáját, gyermekét fotózza, ahogy az semmit csinál, de legalább olyan édi. A pillanatkép, vagyis a Kodak moment, szekularizálta először a fotográfiát. A második, még profánabb forradalmat a gyorslaborok és szappantartó-kamerák hozták el, mikor egy üres filmet kaptál a hívásért cserébe (erre a vadkeleten a 90-es évekig kellett várni), amivel örök ördögi körbe záródtál. Legalábbis, amíg meg nem jelentek a digitgépek, majd okostelefonok, facebook, instagram, snapchat és most itt vagyunk. Nagyon kevés ember maradt, aki nem fényképez egyfeszt. És az a gyanúm, hogy akik egykoron fotográfusnak nevezték magukat lényegesen kevesebbet fotóznak, mint ahány szelfit készít egy random fiatal a hétvégi bulikában. Megfordult a világ. Nem mindenki Bresson, hogy tudja melyik a meghatározó pillanat, de már az is valami, ha tudod, hogy melyik nem az
Na, de egy pillanat!
Milyen hosszú is a pillanat? Egy szempillantás? Mikor azt mondod, hogy mindjárt, csak egy pillanat, akkor mennyi időt is kérsz? Egyszerűbb ismerőseink ilyenkor gyorsan pislognak és göcögve kijelentik, hogy höhö, lejárt a pillanat. Az interneten mindenféle választ találni, még a Quora is képes félrebeszélni, de mi azt fogadjuk el, ami a legtudományosabbnak tűnik. Nem szubjektív a pillanat hossza, de nem is érdektelenül rövid idő, hanem pontosan 1,5 perc. Se több, se kevesebb. Keress utána, ha nem hiszed. Szóval a polaroid is simán benne van még. A vízesést elfolyató több másodperces exponálásból több is, de még egy rövidebb Tejút-fotó is. De a kollégáim szerint ez hülyeség. És van akit simán nem érdekel, a pillanat az csak egy pillanat és kész.

Tehát tisztáztuk, hogy a pillanatkép nem a felvétel hosszúságára utal, csupán egy lekicsinylő jelző az igénytelenül fókuszált, sehogy megkomponált képekre. De akkor mi a különbség a gyors záridő és a hosszú-felvétel között?

Lehet e egyáltalán megfagyasztani az időt a képen? Van a képnek időn kívülisége? Nyilván, ha Niépce bitumenes eljárásáról beszélünk, vagy az anthotípiáról, cianotípiáról, esetleg a pantotípiáról (mellesleg: ELSŐ!!!444!!!), akkor nem lehet. De mi van a Nikonom 1/4000 másodpercével. Változtat bármit a Facebook Flick időegysége? Hol van ez még a világ leggyorsabb kiexponált záridejéhez(?) képest? Ami 10-18 másodperc? Ez már az atomidő nagyságrend. Egyáltalán van e legrövidebb idő? Időkvantum? A Planck-idő még ennél is rövidebb, az atomidő ugyanis 1026 Planck-időnek felel meg. Ki sem exponálható. És nem kizárt, hogy még ennél is rövidebb időegységek várnak a felfedezőkre. Felfogható egyáltalán a 10-44 másodperc?

Másképp mondom. Abban a pillanatban (értsd jól), amikor elkezded az exponálást, még minimum 30 milliszekundumnak kell eltelnie ahhoz, hogy kinyíljon a zár.  Amikor megnyomtad a gombot, a legelső hasznos fotonjaid még majdnem 9000 kilométerre vannak a Földtől. Összehasonlításul az ISS átlag kb. 400 kilométer magasan kering. 1/500 másodperces expozíció mellett, amikor  az első fotonjaid becsapódnak a szenzor felső (a kép alsó) pixeljeibe, az utolsó képalkotó fotonok még el sem hagyták az ISS-t, attól még 200 kilométerre vannak. Egy tipikus lukkamerafelvétel filmre simán lehet 8 perces. Mikor az első fotonjaid becsapódnak az emulzióba, az utolsók még el sem indultak a Napból. Ha egy órás Tejút-forgást exponálnál és Musk Teslája pont abban a pillanatban kapcsolná fel a lámpáit, amikor kinyitottad a zárat, még lazán rákerülhet a képre a féklámpa fénye is. Milyen időszeletet lehet vágni a fotózással? Láncfűrésszel sokkal vékonyabbra lehetne szelni a kenyeret.

Kijelenthető, hogy minden fotó értelemszerűen az idő múlását ragadja meg? De nem csak technikailag, sok felvétel (ha nem az összes) kontextusában is az idő múlásával operál. A kondenzcsík a repülő mögött azt jelzi, hol volt a repülő egy perccel azelőtt. A rozsdás ajtó, mállott fal, ráncos kéz. Kezdő, széplelkű fotóskollégák melankolikus címet is adnak az ilyen kliséknek: az idő múlása.

De akkor hogyan értelmezhető a többszörös exponálás? Ha vakuval 1/1000 másodpercen megfagyasztom (értsd jól) a havazást, vagy ND-szűrővel másfél másodpercen elfolyatom a vízesést az ugyanaz? Elég hosszú záridővel, vagy elég sok rövid felvétellel kiürítheted a Time Squaret is.  Vagy délben kettőkor a Kossuth-utcát. Vagy mi van a hosszú záridő alatt elvillantott vakuval? És ha stroboszkóp módban villantok tízet? És ha egyetlen képet exponálok 1/60 másodpercig, vagy négyet, egyenként 1/250 másodperc alatt? Számít, hogy hányszor kattan a zár? Vagy csak a zárkattanások közötti holt idő miatt van különbség? Számít, hogy egyetlen időegység lenyomata kerül a képre, vagy több diszkrét időegység? Ha egy filmkockára exponálom a négy képet, vagy Photoshopban szerkesztem össze azokat? A D5000 nem tud egymásra exponálni, de ez nem lehet lényeges, hiszen az EXPEED is egy kvázi-képszerkesztő.

Számít é a médium érzékenysége? Amit mondjuk digitálisan kiexponálok két perc alatt, az filmre akár harminc perces is lehet (Schwarzchild). Harminc perc, ami hosszabb mint a rövidfilmek általában. Egy combosabb mélyég-felvétel meg lazán hosszabb, mint egy egészestés játékfilm. És mi van a kronofotográfiával, az iskiográfiával, a bullet time felvételekkel, vagy például a réskamera képeivel? És ha egyszerre fotózom azt, ami előttem és mögöttem van?

Vagy az számít, hogy az óhatatlanul eltelt idő alatt parallaxis kerül a képre? Mert ha nem vizet fotózok, ami tudvalevő, hogy szalad, hanem mondjuk követ, akkor az viszont marad? Nem é fújja odébb a szél az állványt egy pixellel? Nem é remeg meg a kéz a szívdobbanástól? Hát a képstabilizátor mit szöszmötöl? Létezik egyáltalán bemozdult kép, vagy csak túl kicsi a parallaxis, hogy többszörös expozíciónak hazudjuk?

És végül most nem tudom, igaza van e Kornissnak, hogy szerencsés szinonima a fényképezésre a megörökítés szó. Kijelenthető, hogy bárki fotója, vagy annak másolatának a másolata örökkétig lenni fog?  Nem é lehet, hogy egy rövid záridő kattanása és a fotó teljes élethossza az univerzum életében csupán azonos nagyságrendű múló időtöredék?

Akkor már inkább Bressonnal értek egyet, aki szerint fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet... az élet egyik formája.

De úgyis mind meghalunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése