Több, mint 10 esztendő is eltelt azóta, hogy a mostani szemmel már gagyi, de akkor megbabonázó grafikájával a FarCry berántott a virtuális világába. Fotózni. Azzal a feltett szándékkal, hogy majd ezekkel a képekkel trollkodjuk meg valakinek a nyaralásos képeit. Vagy majd írunk melléje alternatív történeteket.
Azóta még végigfotóztunk pár játékot, és meg is feledkeztünk a dologról egészen mostanig, amikor azt látjuk, hogy egész karrierek épülnek a virtuális fotózásra, és YT csatornákon fotósok a játékfotózáson keresztül magyarázzák el a fényképezés alapjait. Hát fogadjunk, hogy Szevcsikék nem látták ezt jönni a múlt században.
Annyira részletesek ezek a játék fotó-modok, hogy nemcsak a gépbeállításokat, a természeti viszonyokat (napszak, stb.), lehet testre szabni, hanem még a modelleket is instruálhatjuk, hogy milyen fejet vágjanak, például a szamuráj pusziface közben vágjon fejeket (remélem sikerült megteremteni a képzavart)
Persze felmerülhet, hogy a virtuális fotózás olyan, mint a virtuális szex, meg, hogy mennyivel validabb a valóságban fotózni, mennyivel igazibb egy naplemente élőben, mint annak képe, vagy, hogy a játéktér megalkotói az igazi kreatívok, művészek, a virtuális-fotós gyakorlatilag csak kimásolja, jó esetben csak újra kontextualizálja a játéktervezők művészetét. Mint egy mémgyáros, aki ollóval vagdossa a kész műalkotást, mint valami nyersanyagot. De hát nem ezt teszi a fotós is, amikor fényképezőgépével kimaszkolja a már kész alkotásból, vagyis a teljes Mindenségből, azt a kétdimenziós szeletet, amit a lencséje látószöge határoz meg?
Ráadásul időben is kiragad egy nagyon rövid intervallumot, ami meghamisíthatja, vagy új paradigmába helyezheti a jelenetet. Szóval a valóság fotózása, interpretálása lenne az igazi művészet? De akkor mi az igazi vészet? Maga a valóság? A Teremtés?
Az igazi vészetet lefesteni, lefotografálni már csak művészet lehet, aztán abból sokadik artifactet, mémet, akármit gyártani mű-művészet és így tovább? És mi van, ha amit valóságnak hiszünk, is csak művi, egy vetített valóság?
De hát miről is beszélünk, ezek itt nem művészi meglátások. Giccsek. A játékok fotografálása megkerülhetetlenné teszi a giccs kérdését is. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy játék, ahol a naplemente nem a giccset kell eszünkbe juttassa, hanem az egyre tökéletesebb raytracinget, de amikor a barlang száján át, a virágos susnyáson besétál az őzike, hát ott nem lehet elvonatkoztatni az alkotók szándékától.
A játékba bevonódva azonban ez az asztaaa-élményt váltja ki és nem csapjuk le az egeret azzal, hogy na jó, ti ott az Ubisoftnál, mentek a jó giccses anyukátokba. A giccs is, mint a szerelem, vallás és a bepisilés. Látszik kívülről, ciki is lehet, de a melegét akkor is csak az érzi, aki benne van.
Tud egyáltalán a virtuális fotográfia más lenni, mint giccs? Azt gondoljuk, hogy attól, mert nekünk nem sikerült, mint ahogy a mellékelt képek tanúsítják, még bőven lehetséges ez, hiszen másoknál azért láttunk rá példákat.
Jó, mi csak néhány pillanatképet nyomtunk. Kizárólag saját használatra, nem galéria-falakra. De már sokan fenik a fogukat. Fiatal ágazat még a virtuális valóság. Csak várjuk ki a végét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése