A következő cucc távoli rokona egy korábbi projektünknek. A lényege röviden annyi, hogy elektromos áram hatására két vezető között, a rézgálic oldatból mindenféle fraktálszerkezetek válnak ki. Innen nyaltuk. Érdemes elolvasni, mert olyan szakszavak vannak benne, mint diffúzió-limitált aggregáció, vagy önszerveződő rendszerek, amik további keresgélések kulcsszavai lehetnek. Annyi különbséggel utánozzuk, hogy nekünk nincs mikroszkópunk (tudom, ciki, és majd pótolni fogom, ígérem), tehát makró-szinten csináljuk. Ami teljesen más körülményrendszer, ezért a kihívások is mások lesznek.
Az csak elképzelés, hogy a két vékony rézlemez két üveglap között megtartja a közéje fecskendezett rézgálic oldatot. A valóság az, hogy szanaszét fog folyni.
Az kísérletezés első fázisában azt a hibát követtük el, hogy a koncentrációt nagyon megnöveltük, hiszen a több az mindig jobb, nőjenek, ágaskodjanak azok a nagy véreres mamut-rézfák. Hát nem biztos, hogy ez a jó irány.
Ezeknél a rézfáknál semmiféle koncepciónk nem volt a feszültséggel kapcsolatban sem. Ha nem nőtt eléggé, pedig ugye a türelem az egy erény lenne, akkor megvattoltuk, ha lassítani akartuk, lecsökkentettük a feszültséget. Kb. 4-20V között kaptak ezek a rézfák.
A másik probléma a buborékképződés, amit az ágak körbenőnek, emiatt inkább lukacsos-szerkezetet kapunk.
Itt meg elképzelni se tudjuk mi történt. Pedig jó lenne megismételni a dolgot.
Ha elmosatlanul hagyjuk a cuccot, egy nap múlva ez lesz belőle.
Ezek a struktúrák nem időtállók. Amint felemeljük az üveglapot, rekt a figuráknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése