Téli tábor a Királykőn - írásos időutazás

Ezt a történetet 2004 tavaszán vetettem papírra vonatozás közben. Egy az Alpineten meghirdetett téli tábor naplója, úgy, ahogyan azt Grimpix 8 évvel ezelőtti eszével megélte. Látszik a stíluson az idő, de azt mondták, ha cikinek találjuk régi dolgainkat, az a fejlődés jele :) A felvételek egy része Mihaitól van.  Időgép indul:

február 23. (hétfő)
hajnal,  a vonaton tucat-arcok nyomjak a tízeseket a jegyszedő kezébe. Így hal meg a román vasút, leköpve tökmag-héjjal. Talán utoljára utazok a székely gőzössel.
9:10 Segesvár. A gyorsvonatok mindig késnek. Bosszant.

11:50 Ahogy befut a vonat a brassói állomásra, észreveszek egy hátizsákot. Rohanok. A hátizsákok hamar megismerik egymást. És kezet fogunk s bemutatkozunk, s még kezet nyújtok zavaromban két vadidegen  embernek is, akik túl közel állnak hozzánk. Méregetjük egymást a buszon.

Aztán megyünk fel a hegynek, s én hátul maradok. Most is arra gondolok, talán nem itt a helyem.

 13:00 Kóstolgatjuk egymást. Állati ösztön, megkeresni rangunkat a falkában. Aztán beköltözünk a menedékházba, s már tudom néhányuk nevét.

Elosztjuk a felszerelést. És eszünk s beszélgetünk egészen lefekvésig. A földön halomban állnak a kötelek jégcsákányok, hágóvasak, s mi hering módjára bezsúfolva alszunk el.

február 24. (kedd)
korán ébredek, s rövid kézitusa a tehénnyi bernáthegyivel, amíg eljutok a vécéig. Aztán vissza, s közben a dög elrácskálja a bal kezem. Fotózni sem enged, pedig lila lett a reggeltől a hely. Lassan eszik a társaság, pedig bennem feszül az energia. Menni. S meghalunk az első kilométeren a Hasadék nyeregig.

Izzadtan lihegve érünk a kilátóhoz, s innen már tanulni kell. Vladone magyaráz, s látom a szemén, hogy kevesell, mert nem tudok kimászni az egyik falon.

 Szürkületig mászkálunk a falakon.

február 25. (szerda)
örvendek a reggelnek - éjjel mindegyre betemetett a lavina álmomban. Arra gondolok, holnap elindulunk. Az idő megint elborult, s egymáshoz kötve araszoltunk fel a Kis Királykő csúcsára.

Mihai a kötélpárom. Előttem halad. Gyakran megtorpan. Fél. Félek én is, sok a kifent vas és kő. A szemközti falon apró pontok ereszkednek vissza a gerincről.

Fúj a szél és havazik, korán visszatérünk a menedékházhoz. Megérkeznek az apró pontok. Egy férfi, és két lány. Mindkettőnek hatalmas a feneke. Reménykedünk, hogy széles nyomot vertek nekünk a gerincen.

16:30  Késő estig próbálgatjuk a jégcsákányokat három fatuskón. Lassan elmúlik a tegnapi izomlázam. Helyette van új izomláz.
20:00 Csomagolunk, holnap indulunk a gerincre. De hol van Aljosa? Aljosa, az egyik jégcsákány, hiányzik. Feltúrjuk a hátizsákokat. Körbejárjuk a házat. Aztán kiderítjük, hogy bizony tegnap láttuk utoljára a Hasadék-nyeregben. Mentő-expedíció. Mindenki megy. S este tíz óra előtt az egyik szikla tövében Vladone megtalálja Aljosát. Tiszta éjszaka volt.

Kioltottuk a fejlámpákat, s a sziklafalak tövében a sötétbe meresztettük a szemünket. A völgyben kis fénypontok mozogtak. Emberek élték életüket odalenn, parányi lámpa mellett. Késő éjjel volt mire hazaértünk.

február 25. (csütörtök)
éjjel megint betemetett a lavina álmomban. Az esti jégcsákány akció miatt elmaradt a csomagolás.

10:00 elkészültünk, s megindulunk az erdei ösvényen. Köd és szél mindenhonnan. A drótköteleknél eszembe jut, hogy tavaly is ilyen idő volt, amikor a gerincre mentünk Túlélővel. Nagy a hó, bizonytalanok a lépések. Félúton biztosítanunk kell. Aztán megint szabadon a szakadék fölött. Teljesen elfáradok mire elérjük az első csúcsot.

Innen én csinálom a nyomokat, a szél mindent betemetett hóval. Kevesebb mint egy kilométer után a kötelet átadom Mihainak. Tudom, hogy nehéz neki, de én vittem fel kétezer méterre.
15:00 erősödik a szél, a ködtől nem látni a szakadékokat, melyeknek szélénél tántorgunk. Most Bogdan halad elől, csinálja a nyomokat.

16:00 vihar. Nehezünkre esik levegőt venni a szélben. Mire elérjük a Hegyes csúcsot, teljesen összeomlok szellemileg. Menni, szél, szemeimből csorgó hólé, elfagyott ujjak. Egy ép gondolatom sincs.

Berontunk a félgömb alakú menedékhelyre. Teljesen kitöltjük a teret, egymás bakancsába csorgatjuk a havat a kabátokról. Aztán mégis elrendezkedünk, és kinn kitör az igazi vihar.
17:00 kirontuk pisilni, kinn fehér pokol. Szóba sem jöhet, hogy aznap elérjük az északi gerinc végét.

Bogdan elalszik a hálózsákjában, vizes ruhája vastagon átgőzölög a pihén. Vígan telik: főzünk. Előbb levest, azután pürét, majd tejeskávét.

És eszünk, de megpróbálunk nem venni tudomást a dühöngő szélről. Közben kezemen szárítom meg a kesztyűmet, érdekes, ahogyan gőzölög a hideg levegőn. Mindannyian rágózunk, ugyanis azzal fogjuk befoltozni az egyik ablak rését.
21:00  Abu kitalálja, hogy tulajdonképpen mi egy tengeralattjáró vagyunk s viharba kerültünk, megszületik a hajónapló. Mihai mindegyre telefonál, lábujjhegyen van jel. Lassan megérik a gondolat, másnap nem megyünk tovább, leereszkedünk. Bogdan nem hiszi, tovább akar menni. Legszívesebben rádobnék egy lapát havat.

Egy Hustlerrel alszunk el, vastag hálózsákból nézegetjük a meztelen testeket, ahogyan disznólkodnak.
február 26. (péntek)
3:00 felébredek, a menedék műanyag falát ellenségesen kalapálja a szél. Hullámokban jön, és ekkor látom, hogy a kordelinnel kipányvázott ajtó résein keresztül is centiméteres havat hordott a hálózsákokra. A barométer pár órája folyamatosan lefelé megy. Képtelenség visszaaludni akkora a hangzavar. A süvítést robajlás cifrázza, mintha doronggal ütnék a viskó oldalát.
Eszembe jut, hogy nem vagyok ateista. Lenn szeretnék lenni, sört iszogatni. Ma lemegyünk.
6:00 felkelünk. A légnyomás esése miatt a műszer magasabbat mutat, mint a Királykő legnagyobb csúcsa. Vajon az éjjel átvitt a szél a Fogarasba? Vladone szeméből rájövök, hogy ő sem uralja a helyzetet, ezért  szavazással döntjük el, hogy merre próbálunk meg lejutni. A vizes cuccokat hátizsákba gyúrjuk, felöltözünk, Mihai vállalta, hogy viszi a kötelet. Úgy rontunk ki, mintha partraszállnánk.

A lelkesedést pillanat alatt szétzilálja a szél, mindegyre mélyen leszúrt jégcsákányunkra bukunk, s csoszogunk előre a fehér semmibe. Képtelen vagyok nyitva tartani a szememet. Ösztönből követem őket. Öt perc múlva előttem pillanatra Vladone hangját sejtem: "nem látok semmit", majd némán tátognak a vihar meg bömböl tovább. Nem értem mit beszélnek, ők sem, de megfordulnak. Vissza.
Csak az előttem haladó sarkáig látok. Levegőt venni képtelenség, minden széllökés kiszippantja a tüdőnkből a levegőt. Előttem állnak a lábak. Én is állok. Aztán még két lépés. Szinte négykézláb. Arcomból ömlik a hólé, és a jeges verejték. Megdöbbentő, mennyire egyszerűvé és kristálytisztává válnak a gondolatok.
Alig száz méterre vagyunk a viskótól, mégis több mint félóra, mire ismét bemenekülünk. Nem tudunk lemenni.

9:00 Megpróbálok kimenni, mert a szükség hajt. Elfelejtettük kikötni az ajtót, s ahogy a reteszt felrántottam, pillanat alatt kiszippant a szél s a viskó külső falára dob, mint egy rongyot, ahogy még mindig szorítom a reteszt. Sajog a karom.

10:00 Vladone elméleti programot talál ki. A viskó csavarjai mellé dugott szegekkel  kötéltechnikát gyakorlunk. Ez pillanatnyilag elvonja a figyelmünket a viharról. Sorra bújunk ki a hálózsákból és építünk standot és biztosító állást a viskó alacsony falán. Áll a barométer. Ez most jó?

12:00 a szél még mindig erős, de már nem dörömböl. Kimerészkedek. Tanácskozunk. Eszünk. Talán újra megpróbálhatjuk. Bogdan folytani akarja a gerinctúrát. Elhatározom, hogy az első alkalommal a hasára gurítok egy követ.

14:00 elindulunk vissza a gerincen. Körben a kétezresek közé felhők szorultak, s a gyengülő szélben kókadtan fityegtek a szakadékok fölött. A havat a szél mind áthordta a nyugati oldalra.

15:00 egy kötéltársasággal találkozunk a gerincen. Kihasználták a javuló időt. Az ők kötelükön biztosítjuk magunkat egy lavinás oldalon.

 16:00 teljesen elmúlt a vihar, a napfényben a táj is megszelídült. Elhagytuk a keskeny párkányokat, s a szembejövők friss nyomain könnyen haladunk.

17:00 ereszkedünk, rappellel több mint 70 métert. Elveszem Mihaitól a kötelet, mert fél a szakadék szélén a nagy súllyal.

18:30 a nyeregből látszik Zernyest. Ezernyi apró fénycsepp. Ezernyi ember odalent.  Nem tudom, miért gondolok folyton rájuk. A menedékház felé Mihai elveszíti az egyik hágóvasát. Egy órán át keressük a sötét erdőben.

Boldog vagyok, mikor a menedékház macskájával az ölemben megemelem a sörösüveget.

Hétvége, mindenhol kirándulók. Zajosak. A melléképületben kapunk szállást. Négy személy helyére haton zsúfolódunk be. Plafonig áll a felszerelés. Mindenünk vizes.

 február 27. (szombat)
6:00 még mindig mindenünk facsaró víz. Tüzet próbálunk rakni. Először szépszerével. Aztán benzinnel. Jégcsákánnyal aprítunk gyújtóst - hiába. Majd eszünk a maradékból. Az élelmünk kész disznóól.

9:00 vizesen indulunk a nyereg felé, de legalább süt a nap.

10:00 játszunk a sziklákon, szeget verünk, ereszkedünk és mászkálunk. Mihai a hágóvasát keresi a hóban.
Suhancok mennek a hegynek, 13-15 évesek, tornacipőben. Vladone megkérdezi tőlük, biztosak abban amit csinálnak? Persze. És míg mi kötelekbe csavarodva kínlódunk a falon, ők vígan osontak fel kétezerre.

Szürkületkor térünk vissza. A gerinc felől távoli mennydörgéssel indultak el a lavinák.

Teljesen sötét lett, mire a hegyimentők lehozták a tornacipős fiúkat. Néztem őket, ahogy a konyhán elszedték tőlük az igazolványukat. Vladone háborgott. Ezek kockáztatják a hegyimentők életét. Mert alpinistának képzelik magukat - tornacipőben. De ahogy ott gubbasztottak a fiúk a nagy kályha mellett és szemükön még látszott a megfagyott könny nyoma, én mindent megértettem. Hogy miért van a hegy. És nekünk miért kell felmenni minduntalan.
És boldog voltam, és ittunk söröket késő éjjelig, mert ez volt az utolsó nap.

február 29. (vasárnap)
4:00 Sötétre és hidegre ébredek, egy óra múlva indulni kell. Bogdan és Mihai a falhoz préseltek álmukban. Mindenhonnan fokhagyma és lábszag árad. Még a hegy része vagyok, havaseső és méternyi széttaposott ösvény látszik a fejlődő ködben fejlámpám fényében. A fenyők közrefognak, vezetnek.

6:00 ezer méterrel alább csodálatos tavaszi reggel fogad, a félhomályban derékig vetkőzve mosom le magamról a hegy illatát.

Valahol egy gerincen alpinista gyűri álmosan hátizsákjába felszerelését. De itt lenn mindenhonnan csordogál a tavasz, vörös felhők alatt könnyen lépkedek s fenn a fekete felhők között most talán egy hegymászó hátára veszi a zsákját és megroskad a szélben.

8:00 már mozgó vonatra szállok, míg fenn a hegymászó jégcsákányába dől a szélben, itt lenn tavasz van, s érzem, én már nem vagyok a hegyé.
10:40 egy hete először megszólalok magyarul. Felhívom anyámat. Az állomáson eszek, elém teszik, s már nem kell a maradékot a hátizsákba gyúrni.
13:30 Hazaérkezek - s valahol fönn egy hegymászó lába elé ereszti hátizsákját egy csúcson.