2012/08/24

Szkiathosz

Állítólag ezen a szigeten vonták fel először a görög zászlót,
amiben a kék az Égei-tenger színét, a fehér pedig a mészkőszirteket jelenti. Mindkettőből van bőven itt.
A Szporádok legdivatosabb szigete román és magyar körökben évek óta Szkiathosz. Tízből kilenc turista legalább egyszer meglátogatta már. Igazi szórakoztatási nagyüzem épült rá, érintetlen görög hangulatot ígérnek, de persze mást, mint turistát nemigen lát az ember. Befizetett hajókirándulással lehet eljutni legegyszerűbben, ami sokaknak tetszik, de azért kicsit mégis cikiség. 35 Euróért buszozhatsz és hajókázhatsz több mint tíz órát egy rakás turista között, de mondjuk sokkal jobb, mint céltalanul fetrengeni a napon holmi strandon.
Ahillio-ban lasszóval halásznak a helyiek :)
A buszozás alatt az idegenvezető elmondta mit nem szabad tenni ha kihajózunk. Vörös nővel beszélgetni tilos. Mezítelen nőt a hajóra! - a sok csúnya turista miatt, minden eshetőségre a kapitánynál van egy pucér szobrocska. Továbbá tilos delfint és sirályt ölni, mert... nem tudom de biztos a karma kilikasztja a hajót. És visszanézni sem szabad a kikötőre (gondolom azért nehogy közben nekimenj a többi turistahajónak). De hogy Ahilliónak végül is mi köze volt Akhilleuszhoz meg Kheirónhoz, az okos lóemberhez, azt már elfelejtettük. Ha valaki tudja, írja meg légyszi', vagy figyeljétek majd az idegenvezetőt. 
Juszt se csinálunk pózolós képeket. 
A hajón nagy a tolongás, valamiért mindenkinek fontos, hogy készüljön róla olyan kép (legalább 3-4, mert a facebookra és az iwiwre is kell), ahogy csak ott áll a hajó korlátja mellett... Pózolás kényszervigyorral, bátor távolba tekintéssel, zsebredugott kézzel és más vicces izomtónusokkal.
Táncol a kapitány, de ki vezeti a hajót?

Az uzo-party csak keveseknél tudta a jóízlés korlátait ledönteni. Volt pogó a kapitánnyal, vonatozás, Tesszalonikiből táncoslányok (ők legalább tudtak táncolni). Később a metaxa már többeket a táncparkettre lökött (és ott is folyton taszigálta szerencsétleneket). A hajón együtt mulattak a románok és a magyarok a zorbára. Közben, észrevétlenül, a görög zene románba csúszott, amit a magyarok nemigen észleltek, úgyhogy egy igazi román "chef" résztvevőivé váltak akaratlanul. És a románok aztán tudnak mulatni... Ekkor kezdtünk komolyan foglalkozni a gondolattal, hogy vajon ketten ha delfint kiáltanánk előbb jobboldalt, majd rögtön baloldalt, elég lenne e a hajó felborításához.

Szkiathosz fehér házai és kék ablakai állítólag a görög zászlót jelképezték, amikor azt még nem használhatták.
Ezerszer elhangzott, hogy melyik filmsztárok, hírességek szoktak itt forgatni, nyaralni, de csak a tömegnyomort lehetett megtapasztalni. 
Alexandros Papadiamantisz, Szkiathosz szülötte.
Egy Homérosznak jobban örültem volna, de így tanultam egy új nevet.

Míg mindenki szuvenír-vásárolt a szigeten, mi megnéztük a hangszermúzeumot.
Jó volt, de nem nagyon. 
2 Euróért a hangszerek hangját is meg bírtuk volna hallgatni és több hangszerről nem lehetett kitalálni, hogyan működik.

Big Ben mutatja mikorra kell visszaérni a hajóra.
A városnézés után, a sziget másik felében (Koukunaria) 2 órás strandolás következett.

A parton nemzeti park, fenyők és hattyúk.

A strandolás az strandolás, lehet aranyszínű a homok de még gyémánt is,
a víz meg azúr vagy türkiz,  akkor is csak unalmas strandolás marad.
Összességében nem volt elviselhetetlen. Kevesebb ember, több/tisztább klotyó pont jó lett volna. De hát a turistagyár...

Visszafelé a buszon, Thesszália olajbigyótermő vidékén áthaladva, az idegenvezető kiselőadást tartott az olajbogyóból. Termesztés, érlelés, préselés, savasság - tiszta Discovery channel. Na ez bezzeg tetszett.

9 megjegyzés:

  1. Egy hominida a sok majom turista közt :)

    VálaszTörlés
  2. és lasszóval mit fogott a bácsi a partról? menekülő turistát?

    VálaszTörlés
  3. Látom nem szeretsz strandolni, pedig az olyan jó dolog. Persze ezen a szigeten nem strandolni kell, jó lett volna ha tudtuk volna mi is, hogy van hangszermúzeum.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az úgy volt, hogy elindultunk oda ahol a legkevesebb ember volt. Azon a képen ahol a komp látszik, jobboldalt egy erdős félszigetecske közepén volt a hangszeres. De ne nagyon bánd. Gyöngécske volt, és jutott rá max. 20 perc.

      Törlés
    2. Na de legalább láttam buzukit közelről. Mondjuk ki is próbáltam volna, de ez nem "matatós" múzeum volt, olyat Stockholmban láttam, na azt ha arra jársz ki ne hagyd. Ott mindent felpróbálhatsz és meghallgathatsz, elvégre hangszer múzeum...

      Törlés
    3. igen, igen, Stockholm nagyon jó hely mjuzeumilag! arról mikor is mesélsz? :))

      Törlés
  4. A sok szép mellett a legjobban a delfint-kiabálni-ötlet tetszett a legjobban! :D
    Már látom is az eksönt! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Este a parton meg azon tűnődtünk, hogy ketten elegen lennénk e ahhoz, hogy tsunami-hisztériát keltsünk a sétányon :)

      Törlés
  5. Szeva haver,
    látom már megint nyaralhatnékod támadt, gondolom a szőkével szokás szerint. hehehe. Jók a görög beszámolóid, élvezek nosztalgiázni mindig, ugyanis nekem is szívem csücske marad mindig Görög hon.
    Üdv, Lehel

    VálaszTörlés