Vesztegzár

Grimpix valami csúnya verekedésbe keveredett az udvaron egy, állítólag, veszett denevérrel, így vesztegzár alá kerültünk egy időre. 

Egyik nap délben, éppen szunyókáltunk, s valami bolond rémálmom volt, rendőrállam, üldöztetés, hatalmi elnyomás, ilyenek, amikor egyszer csak csengettek.

Az ajtóban valamiféle furcsa egyenruhában és sebészi maszkban álldogált két alak. Hát nem voltam benne biztos, hogy nem e álmodok még, s ezek most a vakbelemet jöttek kivenni népegészségügyi okból.

- Jó napot kívánok, a helyi rendőrségtől vagyunk. Ellenőrzés. - mondta az egyik, de alig lehetett érteni a maszk miatt, hogy mit mond. 

- Hogy milyen őrség? - kérdeztem még mindig félálomban - Nálunk rend van. Éppen tegnap csináltunk rendet. Tudja, ráérünk. Nem mehetünk innen sehova. - Mit akarnak?

- Szolgálunk és védünk. - jópofáskodott az első a társa felé bökve, de a maszk miatt nem lehetett jól érteni.

- Hogy ki svéd? - kérdeztem vissza, s éreztem, hogy kezd bizarrá válni a beszélgetés. - Hej hur mår du? - szóltam oda a másik maszkosnak, mert ennyire még emlékeztem a stockholmi nyaralásból. - De az nagyon bambán nézett vissza, biztos a kiejtésem miatt.

- S vé-dünk! artikulált jobban az első.
- Dehogy végünk! Maguk fiatalok, erősek, kocsikázzanak kevesebbet, gyalogoljanak többet, igyanak megfelelő mennyiségű alkoholt, s ne mind idegeskedjenek. 

- Jól vannak? Mindenki itthon van? - váltott témát az első kicsit türelmetlenebbül. Gondolom arra utalhatott, hogy nem e mentünk el otthonról.

- Már hogy lennénk jól, unatkozunk! Mint említettem, nem mehetünk ki, a  hülye denevér miatt. Én mondtam Grimpixnek, hogy egy kicsit ütheti. De ne véresre. 

- Tudunk bármiben segíteni? - szakított félbe, továbbra is illedelmesen.

- Hát végül is... Hetedik napja nem vittük ki a szemetet. Megtenné? - és gyorsan, mielőtt bármit szólhatott volna, a svéd kezébe nyomtam a szemeteszsákot. - Vigyázzon, mert folyik! - Var försiktig! - mondtam lassan és tagoltan, mert úgy tűnt, nem túl értelmes.

Megdöbbent arckifejezését némileg eltakarta az arcmaszkja, úgy ácsorgott tanácstalanul, mintha a maszkabálon egy elfuserált banditának öltözött volna, s eltartott kezében a szatyor szemét lassan csöpögött.

- Kitartást! - búcsúzott hirtelen az első.
- Hogy mi? Ja igen, éljen Szálasi! - motyogtam én is zavartan, s lendítettem a karomat viszonzásképpen, de nem voltam teljesen biztos, hogy mit illik válaszolni ilyenkor, ezért hozzátettem - Szebb jövőt!

- Kik voltak ezek az egyenruhások? - érdeklődött ásítozva Grimpix.

- Valami doktor-rendőrök. Az egyik svéd, a másik valami vérmagyar hungarista, azt hiszem. Nagyon meg voltak ijedve valamitől. Nem is értem, mit akartak.   De levitték a szemetünket.