2022/07/22

Az Olt kettős forrása. Így lehet bolhából elefántot csinálni.

Persze, mint gyakorló aszpergeres, nem bírtuk ki, hogy maradékokat hagyjunk, muszáj volt visszamenni és meglátogatni az Olt másik jelzett forrását is a Sóvető (sehol másutt nem találtuk a magyar nevét) patak mentén. Persze, lehet azt mondani, hogy az Olt folyó végében kell keresni az Olt forrását, a Sóvető patak végében meg nyilvánvalóan a Sóvető ered. És pont. Mi más? De tudjuk, hogy a valóság mindig árnyaltabb és bonyibb: 

1. egyrészt, ahol egy patak véget ér (kezdődik) a térképen, nem biztos, hogy a valóságban is ott a forrása. Ezt a csúfságot a Nagy-Küküllővel is megcsinálták, szerencsére mostanra úgy tűnik, csak a Google felejtette a forrást Varság végében. Így a Szilidi-patakot sejteti, mint Küküllő-forrást, bár ha a Nagy Somlyómező-Hegyeskő környékére ránagyítasz, akkor ott jó helyen mutatja a forrást a Google is

2. másrészt, meg azt látjuk, hogy például a Marosnak se a Maros folyó végében levő forrás az igazi forrása, hanem inkább a Meszes-patak forrása. Bírsz követni? Ami a Maros (folyó) végében van, a főúttól két percre Marosfőn, az csak a turisztikai forrás.  Ennyi erővel az Evereszt alaptáborban is lehetne csinálni egy turisztikai Csomolungma-csúcsot, annak, aki túl béna felmenni. Na mindegy. Ha nem tudod, mi a posztmodern turizmus, akkor ez a turisztikai forrás pont az. 

Ha elég régi térképet nézel, akkor az is kiderül, hogy a Kovácspéterben levő Olt-forrás is a Réti-patakot táplálja. És csak azután nevezik Olt-nak (Alt), miután a Sóvető-patak is beleömlött. Szóval valami alapja lehet annak, hogy két Olt-forrást is jelöl az Openstreet. Nyilván a netes kutatást utólag csináljuk, először az expedíció, ahogy a biciklicsövön kifér.

Tehát a továbbiakban nem a Kovácspéterben levő Olt-forrásról értekezünk. Hanem a tőle délebbre fekvőről. 

Forrás: gpx.studio

Az érdekesség, hogy jelenleg az Openstreet térképből táplálkozó telefonos applikációk látják csak a második forrást. Az Openstreet desktopon nem nevezi az alsó forrást Oltnak. De a telefonos OsmAnd, vagy az OutdoorActive igen, ez utóbbi desktop változata is úgy mutatja.

Szóval most Balánbánya felől érkeztünk, és miután az út mentén kolbászoló gazdátlan pásztorkutya hadnak nem sikerült kiharapni a kerekeket, a Kovácspéter előtti nagy hajtűkanyarból tértünk rá a Sóvető patakára. A patakon traktornyomok voltak, az erdőirtások nyomán több ösvényt, széttaposott patakmedret és hatalmas susnyást találtunk út helyett. A térkép ebből semmit sem mutat. Jobb híján a patakot követtük (a bringát nagyon hamar elrejtettük, mert csak útban volt). A helyszínen meg ez fogadott. 



A térkép szerint a patak itt véget ér (itt kezdődik), de a valóságban innen még sokáig lehet felfele követni azt. A medertől balra (folyásirányba állva, ofkorsz), úgy öt méterre, szintben kb. 1-2 méterrel magasabban viszont találtunk pár pocsolyát. Vajon ezeket jelölték meg Olt-forrásként? Most már világos volt, hogy itt nincs semmiféle Olt-forrás, mivel ezek a pocsolyák nem voltak kapcsolatban a patakkal sem, ezért írtunk annak az úrnak, aki ezt a pontot elhelyezte az Openstreeten. 

Arra voltunk kíváncsiak, hogy emberi tévedés, szoftveres bug, vagy tényleg valami helyi, népi okosság áll a dolog hátterében. Sajnos homályos választ kaptunk és gyanítom ennek nem a nyelvi különbség volt az oka, inkább a lelkiismeretfurdalás. Elvileg el fog tűnni idővel a rendszerből ez a második Olt-forrás. Addig is kerüljétek el, mert medvés, bokaficamos hely, amit száraz lábbal lehetetlen végig járni. Meg különben is, mi azért néztük meg, hogy nektek már ne kelljen. 

Gyergyóból kifelé a főúton, nem messze attól a helytől, ahol a múlt héten találkoztam Marossal és Olttal, a két magára hagyott és cicává változtatott tündérrel, az aszfalton eléggé elkenődve láttam Marost, gyanítom jobb híján gyalog indultak el a tengerhez :( 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése