Spriccolós források

Van húsz-huszonöt éve annak, hogy először feltűnt a Kis-Homoród völgyét a Vargyas völgyétől elválasztó nyeregben a csordaitató csudálatos működése. Csordogál, majd szabályos időközönként megugrik a hozama (minimum 2-3-szorosára), s dől a lé kifelé, mint egy Kurosawa filmben. Biztos találkoztatok ilyen csorgókkal, aládugod a kulacsot, aztán egyszercsak lespriccol, vagy kiüti a kezedből a palackot, de mire észbe kapsz, megint csak alapjáraton csordogál. Most ne a gázas borvizek fortyogására gondolj, ezek egyáltalán nem szénsavas források.

A minap ugyanezt tapasztaltuk a Buila északi végében, az Olăneşti-patak völgyében is. Fel is adtuk magunknak házi feladatnak, hogy egyszer s mindenkorra járjunk utána, miféle óramű munkálkodik a föld alatt. De már akkor gyanús volt, hogy itt a karsztos környezet lehet a közös nevező, amit egy földrajztanár csoport meg is erősített - köszi. Így már kulcsszavunk is volt a további kereséshez, az intermittáló források egy speciális alcsoportja, a szifonos, szakaszos működésű források. Tanultunk egy új szót is: szivornya, amit nem O1G nyelvújítónk talált ki, hanem igenis létező szó, arra a tevékenységre, amikor egy slaggal bort, benzint lopsz, vagy akváriumaljzatot pucolsz.

Hát persze, hogy tanultuk is annak idején ezt, de pont ez volt a téma nyaralás alatt, hogy mit ér a lexikális tudás, amit a gyakorlatban nem tud előkapni az ember. Például bemagolhatod az ország hegyeit, írhatsz belőle száz dolgozatot, felmondhatod, mint egy hülye listát, de a helyszínen töltött két-három nap alatt sokkal szervesebben kapcsolódsz a földrajzhoz, mint fél év magolással. Egyszerűen összeáll a fejedben a térkép, és nem egy lista lesz, hanem emlékek sorozata. Itt volt az áfonyás, onnan látszódott a múltkor látogatott csúcs, itt eltévedtünk, mert arra kellett volna menni. Ilyenek. El is döntöttük, hogy amikor majd tanügy miniszterek leszünk, akkor a földrajz-biológia-történelem órák egyharmadát, felét valamiféle (akár házifeladat-rendszerű is lehetne) tanügyi kirándulással töltenék a gyerekek. Természetesen közpénzen. 

Na vissza a témához, innen már nagyjából derenghet, hogy mitől is működnek ezek a források. A szifonos rendszerek rendkívül érdekesek, az internet például tele van a kétpúpú, önindítós szifonnal, de a mi esetünkben sokkal egyszerűbb a helyzet, csak egyetlen szifon szükséges, a víz szintje, illetve a levegő nyomása prímán kapcsolgatja a rendszert.

Forrás

Ha nem hiszed, szívószálból lehet egy hasonlót építeni 10 perc alatt. (Azért 10 perc, mert ennyi idő alatt köt az epoxi, de ha köpsz a szívószál köré egy Orbitot, már készen is vagy)

A szifon mindaddig zár, amíg a vízgyűjtő szintje el nem éri a felső hajlatot. Ekkor nyit és a szifon alsó beömlő nyílásáig teljesen leenged. Ekkor újra zár, amíg ismét fel nem telik a rendszer. Amennyiben a kóláspalack táplálása egyenletes, pontos óraművet kapunk.

Most nyilván az lehet a kifogás, hogy jójó, de amíg telik a rendszer, honnan van az alapcsordogálás, de a világ nem annyira szabályos, a források meg táplálkozhatnak több repedésből, járatból is. Az egyik legismertebb és legnagyobb hasonló forrás azért elég tisztán szemlélteti a fenti működést.

Mellesleg, nem feltétlenül kell karsztos környezet, hogy egy csordaitató titkos szifont kaphasson. Mivel ezek általában kiépített források, néha több tíz, száz méterről, föld alá rejtett slagon jön a cucc a csorgóhoz. Önmagában a slag vonalvezetése a terepen, pl. áthajlások nagyobb buckákon, okozhat ilyen jelenséget, sőt több ilyen hupli egészen komplex idő-mintázatokat is kelthet a vízhozamban.

Frissítés!
Van nálunk is egy hasonló a Biharban. Mondjuk a videóban van pár olyan figura, akik szerint a Jóisten nyomkodja a gombot más transzcendens szempontok szerint, de szerintünk inkább a szifon lehet az oka.

Forrás