Bambi

Részlet a Bambiból, amiben Gobo arról mesél, milyen volt az Embernél. 

Gobo csodákat mesélt. Künn hideg van és a förgeteg üvölt. De bent szélcsend és olyan meleg van, mint nyáron.

- Hah! - rikácsolt a szajkó.

- Künn ömlik az eső az égből, hogy minden csak úgy úszik, de benn egy csöpp se esik és szárazon vagyunk.

A fácánok előre nyujtották nyakukat és fejüket forgatták.

- Künn mindenütt magasan feküdt a hó, de bent melegben álltam, egészen melegem volt és Ő szénát adott nekem enni, meg gesztenyét, krumplit és répát. Amit csak szemem-szám kívánt...

- Szénát?! Egyszerre kérdezték mindenfelől, elképedve, hitetlenül, izgatottan.

- Friss, édes szénát - ismételte Gobo nyugodtan és győzelmesen hordozta szét pillantását.

A mókus közbetolakodott a hangjával: - Egy unokabátyám...

- Csönd! - kiáltották a többiek.

És Faline hevesen kérdezte Gobot: - Honnan van Neki télen szénája és a többi, amit mondtál?

- Növeszti - felelte Gobo. - Amit csak akar, megterem neki és amit akar, mindjárt meg is van!

Faline tovább kérdezett: - Nem féltél mindig, Gobo, ott Nála?

Gobo megfontolva nevetett. - Nem, kedves Faline. Egyáltalán nem. Hiszen tudtam, hogy nem akarja a káromat. Miért féltem volna? Ti mindnyájan azt hiszitek, hogy Ő gonosz. De Ő nem gonosz. Ha valakit szeret, ha hűségesen szolgálják, akkor jó. Csodálatosan jó. Senki a világon nem tud olyan jó lenni, mint Ő...

Mialatt Gobo így beszélt, hirtelen és hangtalanul az öreg lépett elő a bokorból.

Gobo nem vette észre és tovább mesélt.

De a többiek mind megpillantották az öreget és a tisztelettől elakadt a lélekzetük.

Az öreg mozdulatlanul állt és komoly, mély szemeivel nézte Gobot.

Gobo mondta: - Nemcsak ő maga, de a gyerekei és a felesége és mind a többiek is szerettek engem. Simogattak, enni adtak és játszottak velem... Elakadt. Megpillantotta az öreget.

Csönd állott be.

Akkor az öreg nyugodt, parancsoló hangján megkérdezte: - Miféle csík van ott a nyakad körül?

Mindnyájan odanéztek s csak most vették észre a Gobo nyakát körülfutó sötét vonalat, amely körül kétoldalt kifeslett és félrenyomódott a szőr.

Gobo bizonytalanul felelte: - Az...? Az a szalagtól van, amelyet hordtam... Az Ő szalagjától... és... igen... és a legnagyobb tisztesség az Ő szalagját hordani... a... Zavart lett és dadogott.

Mindnyájan hallgattak. Az öreg hosszú, átható és szomorú pillantással mérte végig Gobot. - Szerencsétlen - mondta halkan, elfordult és eltünt.

Az erre következő meghökkent hallgatást a mókus fecsegése törte meg: - Ugyanis... Az egyik unokabátyám is volt Nála... Ő befogta és bezárta... ó, nagyon sokáig, míg egy szép napon az unokabátyám...

De senki se hallgatott a mókusra.

Elszéledtek.

A részlet copy-paste a MEK elektronikus változatából. (FELIX SALTEN - BAMBI  - FORDÍTOTTA -FENYŐ LÁSZLÓ - RÉVAI KIADÁS)
Az illusztrációk Mirko Hanak a könyvben is megtalálható akvarelljei. A Bambi. Life in the wood albumból a flickerről. 

Sublert vágod?

Kezdjük egy kérdéssel, mi ez a duplagondol, hogy mikrométer, ha általában 10 mikrométer pontosságig mér csak egy ilyen műszer? Mi?  Működésébe nem megyünk bele, itt lehet játszani a századmilliméteressel, de van olyan is, ami igazi mikronmérős.

Azért az milyen, hogyha megkérdezem valakitől, hogyan működik a nóniusz, akkor egyből el akarják magyarázni, azt, hogyan kell használni... Pedig mi se most jöttünk a hathuszassal. Úgyhogy marad az internet. És megpróbálunk csinálni (virtuálisan) sublereket, mert van egy olyan érzésünk, hogy a Vernier-skála működése valamiféle logikai relációban lesz a moire kialakulásával. Tehát érdemes rápazarolni az időt. Annyira nem lehet bonyolult, ha már az ókori kínaiak is használták a sublerjükön, (a wikin találtunk némi történelmi korszakokra vonatkozó ellentmondást az első sublerről, de ha minden ilyen marhaságnál leragadunk, sose jutunk a végére). A dolog szépsége, hogy a sublert ma szintén főleg a kínaiak gyártják, igaz nem bronzból, hanem rézből és szilíciumból. Ami most következik, az egy kontárkodás valamibe, amihez nem értünk, de mindent elkövetünk, hogy valamiféle rálátást kapjunk. Tehát ér kijavítani kommentben, akár hülyeséget írtunk, akár a fogalmak rossz használata miatt. De azért a nálunk balfaszabbaknak remélem tudunk segíteni. Ha nem láttál még sublert, kezdjük ezzel a szimulátorral. 

Forrás

A Nunes-skála (nóniusz), avagy a Vernier-skála tehát arra alkalmas, hogy szabad szemmel nem látható tartományok alatt is tudjunk mérni, mert a szem (főleg sok gyakorlással) jobban észreveszi a vonalkák együttállását, mint két vonalka közötti töredéktávot. Vagyis tized-, illetve századmillimétereket lehet így észlelni (megbecsülni) csak milliméteres felbontású beosztásokat használva.

Az alapja az, hogy a fő-skála és a vernier-skála között különbség van. A fenti ábrán az 50 milliméteres főskálához 49 milliméteres a nóniusz, ami 1/50=0.02. De vegyünk egy egyszerűbb esetet, kisebb felbontással, az áttekinthetőség miatt. Mondjuk legyen a bontás 10/1 vagyis csak 0.1, ami azt jelenti, hogy a főskálán 10 milliméter, a vernier-skálán pont 9 milliméter. A mi példánkban felül van a nóniusz, mert így hozta úri kedvünk megrajzolni. És tettünk bele félmilliméteres beosztásokat is, mert megtehettük. Kékkel a nóniusz vonalkái és a főskála közötti különbség látható.

Ebből következik, hogyha balra igazítjuk a két skálát, ahogy haladunk jobbra egyre nagyobb eltérések lesznek a beosztások között, az első milliméteren 0,1mm hiányzik, a második milliméteren már 0,2mm, a tizediken meg 1 teljes milliméter lemaradás lesz (lásd az ábrán). Könnyen elképzelhető, hogyha egy fix 1 milliméteres valamit befogunk (mérünk) ebbe a sublerbe, akkor a két 10-es rovátka fog pontosan együtt állni. Ha egy 0,05 milliméteres cuccot fogatunk be, akkor meg a nullás utáni első (félmillis) rovátkák simulnak egybe. 

Példának vegyünk egy 5,737 mm széles (kék) akármit és fogassuk be a virtuális sublerünkbe. Lássuk mekkora pontosságot tudunk elérni. A valóságban általában csak milliméteres rovátkák vannak, hiszen pont az a lényeg, hogy ne kelljen terpeszteni a szemünket, de ez egy szimuláció, amit kedvünkre nagyíthatunk. Amennyiben van fél milliméteres rovátkánk is, sokat javul a pontosság. Bár az a lényeg, hogy szemre kell vonalegyezést észlelni, de mi azért számszerűen lemértük az eltérést a legjobban találó vonalpárokban, mert pont ebből adódik a műszer pontatlansága. 

Megjegyeznénk, hogy milliméteres főskála esetén mindig csak egyetlen legjobb egybeesésünk van (lásd az elején linkelt szimulációban). Félmilliméteres osztás mellett már kettő (narancs és vörös mérés). Nem próbáljuk ki, de negyedmillis osztásnál három egybeeső vonalpárt (?) tippelnénk, és így tovább. Na, ezeket a felharmonikusokat, vagy miket érezzük, hogy köze lehet a moire kilakulásához, de erről majd máskor.

Fontos észrevenni, hogy a félmilliméteres osztások hiánya esetén se a narancs, se a vörös egybeesés nem látszódna, hiszen ezek a félmillis rovátkákat használják. Ezek nélkül a pontosságot 5,7-5,8mm közé saccolhatnánk. 

Látszik, hogy akár 5,5-től számítunk (félmillis beosztású skálán), akár 5,0-tól (1 milliméteres beosztású skálán),  a legjobb vonalegyezés ami elérhető, az 0,013mm. Csak az összehasonlítás miatt, ha a mért cucc-akármi 5,700mm széles lenne, akkor ez történne, a vonalkák között eltérés 0 lenne:

Ha ezen se lenne félmillis osztás, akkor értelemszerűen csak a vörössel jelzett vonalegyezést észlelnénk. 

Tehát tized-milliméterre ez a műszer (majdnem) tökéletes (akár milliméteres, akár félmilliméteres az osztás), viszont század-milliméteren nem annyira patent már. Lássuk, hogyan lehetne növelni a felbontást. Ugyanis az asztalunkon egy ilyen van:

Ez tehát 20 milliméteren 19 milliméteres, vagyis 1/20=0,05-ös arányú (több mint kétszerese a fent linkelt szimulátor felbontásának). Lássuk pontosabb mérést eredményez e, mint az előbbi 0,1-es fenti műszerünk. Ebbe is berajzoltuk a félmillis osztásokat.

Hát meglepődtünk, mert ugyanaz a pontosság, maximum azért érdemes a nóniuszt ilyenre csinálni mert szellősebb rovátkákkat könnyebb leolvasni a műszert. 

Na jó, akkor növeljük a tétet és a nóniuszt készítsük 0,01-re, vagyis a nóniusz 99 milliméteres legyen, a főskála 100 milliméteréhez viszonyítva (kétszerese a fent linkelt szimulátorénak). Nyilván ilyet nem használnánk a valóságban, mert macerásabb vele mérni, hiszen kifolyna a szemünk amíg leolvassuk. Ki is felejtettük a nóniuszból a félmilliméteres osztást. 

Egyetlen századmillimétert tudtunk csak javítani ezzel a bitang nagy skálával, bár igaz, hogy a vonalpárok egyezése az eddigi 0,13-ról 0,03-ra szigorodott. Na, akkor látjuk, hogy nem (csak) a felbontás növelése a pontossághoz vezető irány, tegyünk a nóniuszba is félmilis rovátkákat. 

Na ez már mindjárt más! Két ezredmilliméterre sikerült megközelíteni a helyes eredményt! Kár, hogy a valóságban egy ilyen beosztású műszertől hülyét kapna a mesterember, míg nagyítóval leszámolja a pöcköket. Nemhiába csinálnak erre a pontosságra már csavaros mikrométereket. 

Hanem azért felmerült bennünk a kérdés, hogy a kínaiak párezer évre az első eszközük után, hogyan oldják meg ugyanazt a feladatot. Vagyis az elektronikus subler hogyan működik? És tényleg annyira gagyi? Itt olvashatsz róla egyszerűbben, amúgy nem, nem gagyi, viszont nem bírja a nedvességet. Mélyebben viszont mi nem fogunk most elmerülni, mert arra tutti rámenne pár napunk, és minket nem is ez érdekelt, hanem a moire kialakulása.

Járvány - Sławomir Mrożek

Random wtf szalagcímek. 

Gyerekkoromban, sőt fiatalember koromban nem gyanítottam semmit. Talán azért nem szóltak róla, nehogy megrémítsenek? De később észrevettem, most pedig már biztosan tudom, hogy valami szörnyű járvány pusztít a világon.

A kolerának, tífusznak meg más effélének van neve, vannak tünetei. Nem csinálnak titkot belőlük. Ha kitör a járvány, mindenki arról beszél, és nagy a felhajtás. De ezekből a kórságokból - és éppen ez az érdekes - a betegek kigyógyulnak, nem sokan ugyan, de némelyek mégiscsak, vagyis ezek a kórok nem minden esetben halálosak. Ellenben az, amelyiket fölfedeztem - mindenkit megöl. Senki, de senki nem élte túl, mióta a világ világ. És mégsem beszélnek róla, vagy ha beszélnek is, nem nevezik nevén. Azért, mert senki sem tudja, hogy hívják? Sőt, hogy egyáltalán micsoda?

A kolera vagy a tífusz időről időre kitör, ilyenkor az embernek sok ismerőse megbetegszik, de aztán évtizedekig nem látsz egy árva tífuszost vagy kolerást sem. Ha lámpással keresed, akkor se találsz. Ellenben az a furcsa járvány, amiről beszélek, az mindenütt és folytonosan pusztít. Ahogy múlik az idő, egyre több az olyan ismerősöd, aki - mint kiderül - beleesett. De szó szerint egyenesen a föld alá.

Kezdem is gyanítani, hogy az időhöz lehet valami köze. Itt van például a nagyapám Míg fiatal volt - élt. Meglett ember korában is. De aztán eltelt még egypár év, és - na, mit gondolnak? Már nincsen. Egyszerűen nem él. Miért élt, amíg fiatal volt, aztán már miért nem? Miért nem fordítva? Ennek valami komoly oka lehet.

Ha messzebbre tekintünk, még világosabb, hogy ez a járvány az idővel függ össze. Például: egyetlen ember sem él már, ismétlem, egyetlenegy sem azok közül, akik a múlt század első felében születtek. Ez feltétlen érvényű szabály. Bizonyos határon túl az évek száma már mindegy. Az ötszáz éve elhaltakról éppolyan biztosan tudjuk, hogy nem élnek, mint azokról, akik ötszázhetvenhárom éve vagy ezer éve haltak meg. Csak százig tudunk még valamelyes különbséget tenni. Igen, az időnek kétségkívül valami köze van ehhez.

Tehát riadót kellene fújni, esetleg kirohanni az utcára és ordítani. Sokszor kedvem lenne hozzá, különben is - az egyénnek kötelessége riasztani, ha az egyén kollektív veszedelmet észlel. Figyelmeztetni, kiabálni, rámutatni. Fogjon össze a társadalom, és lépjen fel közösen a vész ellen. Mit tudom én, hogyan... Végtére is azért van kormányunk, több pártunk, meg egyáltalán, szervezett társadalmunk. De ha kimegyek az utcára, torkomon akad a szó.

Úgy rémlik, összebeszéltek, mindenki hallgat. És ha belefogok, őrültnek néznek, pedig tudják jól, hogy igaz, amit kiabálnék. Csak úgy tesznek, mintha nem tudnának semmit, és senkinek sem engedik, hogy hangosan kimondja. Mi ez, összeesküvés, puccs? De kivel esküdtek össze, a járvánnyal? Megáll az ész.

Nincs más hátra, magamnak kell valami gyógymódot kitalálnom. Mert éledezik bennem a gyanú, hogy nemcsak az ismerőseimet érinti ez az egész, meg az ismeretleneket, egyszóval azokat az embereket, akik voltak és már nincsenek, akik vannak és nem lesznek. Mi van, ha én magam is veszélyben forgok? Régebben ezt lehetetlennek találtam, egyszerűen eszembe sem jutott. De most...

Hiszen élek - talán éppen ez az a betegség. Nagyon úgy fest....

Szóval lehet, hogy én is belehalok?

Murányi Beatrix fordítása

Nekem meg a közösségi médiától jön, hogy ordítva kirohanjak az utcára.
Hát nem látjátok, ébresztő! Az utcára kell. Memmi! 

Mert mocskos korukt banda! de te sem vagy morális! Kérsz még?

Ha valaki restelli a nevét, az már jó jel, szóljon és kikockázom. 

Őrizd meg a részleteket

A legjobb képjavítás esemény előtti, ráadásul elég drága holmi, úgy hívják, hogy objektív. Lehetőleg jó drága lencse. Esetleg egy legújabb fullframes gép, nagyon kvantumhatékony szenzorral, moire-elleni szűrő (anti-aliasing) nélkül. Nekünk egyikre sincs pénzünk. Meg amennyit és ahogyan fotózunk, nem is nagyon járna. Az összes többi, digitális, szoftveres módszer csak erőtlen kísérlet a jó rajzú lencse, és egy nagyfelbontású szenzor utánzására. 

A bejegyzés a PS Preserve details 2.0 (Artificial Intelligence - Adobe Sensei?) interpolációját járja körbe, hogy egyáltalán érdemes e használni bármire is.

A Camera Raw szintén mélytanulásos Enhancerét már teszteltük, és arra jutottunk, hogy hétköznapi fotózásban nem érdemes használni. Legalábbis a D5000 (az antialiase szűrő miatt?) nyersével nem tud már mit kezdeni a demozaikolás során. Viszont nem kizárt, hogy egy nagyobb felbontású újabb szenzor esetén, moirera hajlamos textúrák esetén megérdemel egy újabb próbát.

A Preserve details 2.0 a lenyitható Resample listában kellene megjelenjen, ha nem látszik, akkor a Peferencies/Technology Previews pontban lehet engedélyezni. Mellesleg a PS sem egy kifejezetten olcsó eszköz. 

A továbbiakban 400% nagyítást tesztelünk, mert még így is csak nüansznyi a különbség. A korrekt összehasonlítás érdekében a képet 400%-ra növeljük előbb Nearest Neighbor módszerrel (minden pixel helyén négy ugyanolyan pixel keletkezik), majd ehhez fogjuk hasonlítani a Bicubic (best for enlargment) és a mélytanulásos Preserve details 2.0 módszert (50% noise beállítással). Kattintsd meg a képet, hogy egy az egyben lásd.

Tehát baloldalt az eredeti, középen a Bicubic, jobboldalt meg a PS mesterséges intelligenciája. Ha nem mereszted a szemed, azt hiszed ez csak egy sima képrészlet, de ha jobban megfigyeled, három részből áll. A baloldali rész pixeles, a középső inkább blúros, a jobboldali pedig mintha műanyagból lenne fröccsöntve. Na ennyike a különbség. 

Itt is ugyanez a helyzet, ha nem figyeled meg rendesen, nem veszed észre, hogy három minőséget látsz. 

Talán ezen látszik a legjobban, hogy az AI nem ismeri túl jól a fenyőfákat télen. Leginkább olvadt műanyagfenyőket festett, de bezzeg a zajt szinte mind meghagyta. 

Volt régebb egy bejegyzésünk a kiátlagolásos képjavításról, ami bár csodálatosan csökkentette a zajt, viszont lágyította a képet rendesen, és cserébe rengeteg munkával is járt. Ezt hasonlítjuk össze a következő képen az AI módszerével.

Nézzünk most egy figurásabb részletet, a szobor fejét, ezennel mozgó giffben összevillogtatva. Lássuk az AI elképzelése jobb, vagy a sok képből össze hegesztett módszer.

Mit szólsz, melyik az AI és melyik a kiátlagolós? A lágyabb a Median, az AI élesebb, viszont művibb. 

Összességében azt tapasztaltuk, hogy még nincs meg az igazi csodaszer. Ahogyan a kiátlagolós módszert se használjuk a gyakorlatban (mert nem életszerű, hogy mindenről 10-15 képet olvasszunk össze), az AI-t sem fogjuk. És nem azért, mert a sima Bicubic csak pár másodperc, az AI meg fél percet is elmonyol a képpel, (még így is sokkal gyorsabb, mint a kiátlagolásos), hanem leginkább azért, mert nincs értékelhető minőségbeli különbség. 

A Camera RAW 13.2 verziójában újabb felbontásnövelő csodaszer van, ha kipróbáljuk majd írunk róla. 

Mélyütés a múltból - Csak a nosztalgiavonat nehogy levágja a lábunkat!

Azért az nem semmi élmény, amikor dédnagyapád rád vigyorog egy kifakult képről. Né, nagyanyád is  milyen jó suna volt, ahogy kacéran forgatja a szemeit.

Cuki vagy ciki (cute or creepy) a MyHeritage Deep Nostalgia mély-módszere, amivel zavart pislogásra és tanácstalan nézelődésre bírja a régi fotográfiákat? Marketingfogásnak mindenképpen ütős, mi háromszor is regisztráltunk, mert ingyenesen csak 5 képpel lehet egyszerre így elbánni.

De tagadhatatlanul van az egészben valami, amitől feláll a szőr a hátadon. Mintha megjelenne rég eltemetett ükapád, és az első rémület után észrevennéd, hogy nem is egy zombi bazsalyog rád, hanem maga a Mesterséges Intelligencia álcázta magát benne. És eljött érted a Terminátor és bábozik a dédi fejével. 

Persze, mi nem fogunk használni egy ilyen weboldalt, bőven elég, hogy mindig van velünk egy 4G-s mikrochip, ami számon tartja mit telefonoztam, kivel s minek, ami egyfeszt megfigyeli, hogy éppen hol járok a világban és az interneten is, csak éppen nem érti meg, kommunikál a fitness trakckerrel, hogy azt is rögtön tudja, mitől dobban duplát a szív, ami számon tartja miről álmodoztam és nem mellesleg felügyeli az összes pénzmozgásomat is. Nem, nem estünk a fejünkre, hogy önként megnyaljunk egy ilyen DNS-pálcikát, hogy már ne csak az arcmintánk és ujjlenyomatunk legyen meg a felhőben, de teljes biológiai lenyomatunk is. És nem, nem töltjük fel a családfánkat sem. Hiszen tudjátok: 

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

Na, hogy így elgurult az alumíniumfólia-sipkánk, térjünk vissza a lényeghez. Ez szinte olyan, mint a cinemagraph, ami szintén megmozgat egy állóképet, csak ezt egy mélytanulásos okosrobot készíti. Deepfake megvan? Na, ez is olyasmi. Szóval halálod után, már nemcsak egy microsoftos chatbot lehetsz (hiába védetik le, a replika is pont ezt nyomja, már évek óta), akivel bárki textingelhet, hanem mostmár arcod is lesz hozzá, s hat láb mélyről is felhőtlen lesz a mosolyod, ha megkérdezik tőled, milyen napod van éppen.

Persze, ahogy ez a cucc kijött, egyből megcsinálták vele Jézit, meg Hitlert meg Einsteint, s társaikat ezeket inkább nézegessétek Youtubon. Mi stílusosan József Attilával kezdtünk, aztán végigszaladtunk a nagyszülőkön, a fehér babákon és készítettünk egy sajátot is egyéves korunkból. Anyám örült, hogy de édin forgatom a nagy bamba szemeimet, de Babi tutti nem fogadna örökbe, mert van valami szervetlen bézik fogyatékosság a tekintetemben. Szinte érezni, hogy bébinyál helyett színtelen, szúrós szagú aldehid fénylik a babaszájon. 

Hát így. Ha frászt akarsz hozni ismerőseidre, akkor meghalt szeretteik képét bírd rá, hogy legyenek kicsit aktívabbak. Arra azért vigyázz, hogy lehetőleg ne nyitott szájú képet adjál oda a robotnak, mert a deepfake vigyorgás még egyelőre elég vérfagyasztó tud lenni.

Nekünk meg az egészről a Ramones jut eszünkbe: 

I don't want to be buried in a Pet Sematary

I don't want to live my life again