2021/01/28

Amíg az én kenyeremet eszed...

Édes Jézus ide hallgass,
éhes vagyok mint a farkas

Forrás - The Platform

Életünk hajnalán, amikor még nem voltak gasztro-vlogok és főzős csatornák se, a legtöbb gyereket igyekeztek szülei ellátni érvényes életvezetési tanácsokkal. Nemzeti örökségünk kulturális morzsáiból is rendre csipegethettünk, így tanultuk meg például, hogy a magyar emberevés közben nem beszélget. Mit is mondhatna közben? Teliszájjal. Hisz arra nincs is szájba'szó! De tanultunk biológiát is, hogy van szánk, ha nyúkátunk az asztalnál, vagy van kezünk is, ha kértünk ahelyett, hogy nyúlkáltunk volna. 

De vissza az egészséges táplálkozásra vonatkozó dietetikus axiómához, hogy evés közben nem beszélünk. Ez fordítva is igaz, beszéd közben se együnk, pláne ne tele szájjal, mert megnyuvacc. De a csak csukott szájjal evés, az igazi trükkös feladat. Mint a rendőr a kiflit, a másik oldalán? Ugyanolyan nyelvi paradoxon, mint a Ha nem eszed meg, nem kapsz enni. - ez akár Heller tökéletes csapdája is lehetne. És ez az átok ismerős? Addig innen fe' nem ász, míg mind meg nem eszed! 
Erőszakkal is, ha jól esik
- mondta nagyapám.
told ide a hokedlit, 
szarok neked nokedlit.

A szülőket is meg lehet érteni, hogy spórolni akartak a kicsi csírákon, akik nettó felzabáltuk volna az egész román nyolcvanas éveket protekcióstúl, pultalattostúl, jegyrendszerestűl, mindenestűl. Pláne kerekrágóstúl, dunakavicsostúl, kajlacsokistúl, de bezzeg a nyomi főzelékekhez, félhetes savanyú kenyerekhez annyira már nem fűlött az amúgy mindig lyukas fogunk. Tehát alap, hogy kenyeret (ételt) nem dobunk el. Miért? Mert Afrikában éheznek. Vagy mert mások bezzeg megennék. Pedig már Krisztus urunk is kifejezetten a kenyérhajigálásra biztatott és a román pékipar termékei igencsak alkalmasak voltak dobófegyvernek. És mert előbb mindig a réginek kell elfogyni.  Kell. 
Még jó, hogy nem dobjuk el a kenyeret, hát keresztet kellett vetni rá a nagy konyhakéssel, mielőtt felvágtuk. Gyakorlatilag minden kenyeret megkereszteltünk. Innentől kvázi rokonunk lett. Semmi nem hozott annyi szekularizációt a táplálkozásba, mint a készen szeletelt zacskós kenyér. Képzelem egy teljes nemzedék keresztény háziasszonyát, ahogy tanácstalanul pislog, kezében a hosszúnyelű késsel, hogy most hova is szúrja az áldást? Egyáltalán milyen vallású például az ezotérikusnak hangzó Graham-kenyér?

Persze azóta influenszer dietetikusok egész serege rúgta tökön nekifutásból  Krisztus testét, nem hogy a népek ópiumának, hanem egyenesen kokainjának nevezve a kenyeret. De nekünk még fülünkbe cseng a retró intelem:  Kenyérrel kell jóllakni! Egyél kenyeret, hogy lakjál jól!  Fogyjon a kenyér is! Micsoda barbár világ volt ez? Móricz világa? Egyáltalán a fogyás és a kenyér egy mondatban... Kockahasak rándulnának görcsbe ma, ha ezt hallanák. Egyé' kenyeret melléje, me' megcsömörölsz, de leginkább: Ne egyed az ételt magára!
Ezt azért ízlelgessed: az ételt, magára! Volt aki a szalonnát is le kellett nyomtassa kenyérrel. Mert ugye a szalonna, ha magára marad, inkább visszajön.

Száz szónak is egy a vége: Sok kenyér - kevés kőccség. - ez amikor a gyermek élelmezése mögül leplezetlenül kikandikál a családi köccségvetés. Kicsi kőccség - nagy puliszka. A hét krajcár drámája. Az a fél perc öröm, aztán azóta egyfeszt csak a köccség (meg a baj) van a gyermekkel. 

Forrás

A végére hagytam a legprosztóbb vendéglátást: Faj túrót (kóbászt) is, né mennyi a retek (kenyér)! Itt többen állítják, hogy a mondást úgy ismerik, falj túrót Mózsi! de ezt nem tudjuk értelmezni, mivel egyiküket se hívják Mózsinak. 

Másik fontos tanács, hogy ne igyon annyit (vizet) a gyerek, mert béka nő a hasába. Békanő. De lehet ha csak simán kipukkacc. Egyes családokban még az a biológiai csoda-jóslat is elhangzott, hogy az éretlen szilvától nő(l) béka a gyerek hasába. Más gyermekeknek még arra se volt elég esze, hogy levegőt vegyenek, ezeknek kifejezetten az anyjuk kellett szóljon, hogy szusszanj meg fijam ivás közben.  Most meg pont nem iszunk eleget.
De a gyermek az étkezés helyes tempójának sincs a birtokában. Asziszi az étel, hogy kutya kapta be!, vagy Fijam a szádban megalszik a tej. 

És változik a világ, most, hogy rengeteg kaja van, tömni akarjuk a szerencsétleneket. Most nem az a baj, hogy csak válogat a legjobb falatok között, hanem most pont a legjobb falatokkal akarjuk megvesztegetni őket. 
- Csak még ezt a kis csirkehusikát szósszal fald be, a pityókát nem muszáj megenni, aranyom, azt majd tata megeszi. Legalább a leveskének a sűrűjét kanalazd ki. Most egyél, mert ha mama meghal, nem lesz aki süssön.

Elvágtad a kezedet? Fújd meg az ételt! Mossá kezet! Ne csámcsogj! Ne szürcsölj, mint egy malac!

Forrás

Hát igen, kellettek ezek a jó tanácsok, mint... mint egy falat kenyér. De te tudod akkor is, amikor disznótoron kínálnak, hogy te is csak az vagy, amit megeszel. 

Úgy jóllaktam, mint a duda,
Hála neked Egek Ura

2020/12/10

Mi hat jobban a véroxigénszintre, a maszk, vagy a röhögés?

Oké, már megbeszéltük, aki megtagadja a maszk használatát, mert az neki nyűg és ezzel veszélyeztet másokat, az önző majom. Aki elvárja, hogy mások maszkban szerencsétlenkedjenek, csak, hogy az ő becses egészségét megóvják, dettó egy önző állat. Azon viszont lehet alkudozni, hogy egy nap lélegeztetőgépen hány ezer maszkos óra kellemetlenséggel ekvivalens, vagy a maszk kellemetlenségével valamennyit vállalhatunk e át az egészségügyisek terhéből. 


Ugyanakkor az is világos, hogy COVID idején, az edzőtermekben és más helyeken csoportosuló fiatalok igaziból X-boxot szeretnének a karácsonyfa alá, nem koporsót a nagyinak, meg azok a felnőttek is, akik teljes családostól járnak bevásárolni, misére, szavazni, hemzsegni, inkább plazmára gyűjtenének, mint fejfára, de ahogy Kányádi mondja:
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz
Hát ez van. Az élet nem tojja össze magát a haláltól, és nincs mese, élni kell az életért. Csak az egyes emberek fossák össze magukat. De mint faj, köszike, jól vagyunk, s ha a klímaváltozástól nem kapott a szívéhez az emberiség, majd pont ettől a nyamvadt vírustól fog, mi? 


Vissza az elejére, az a mém lesz az alapvetés, hogy a maszkban fulladozunk. Az ellen-mém szerint, bezzeg a dokik a műtőben nem fulladoznak. Meg is jelent csomó videó, amelyek bizonyítják, hogy a véroxigén szint nem változik egymásra halmozott maszkok használatával sem, tehát a maszkellenesség nem más, mint hiszti.

Mi úgy gondoljuk, az oxigénellátás egy olyan komplex rendszer (mint például a vér pH-ja), amit nem lehet csak úgy kibillenteni, mivel a szervezet foggal-körömmel kompenzál - legalábbis bizonyos határok között. Mi a Call of Dutyn kívül vérrel csak véradáskor szoktunk találkozni, nem akarjuk itt elbábozni a biológust (itt vannak videók a szervezetben levő vörös vértestekről és az oxigén - hemoglobin viszonyáról).
Laikusként tehát vér-értékekkel a véradók találkoznak, itt viszont a hemoglobin g/dl értékét szokták figyelni, nem annak oxigénnel telítettségét. A vérszegénység, gyerekkorunkban volt fontos (Tudniillik, kétféle gyerek volt, akire azt mondták nem vérszegény, azt jelentette bolond, szegény). Aztán még Armstrong tett híressé egy kifejezést bringás körökben, az EPO-t, ami a vörösvértestek keletkezésének költői nevére az eritropoézisre utal. Csak pár érdekesség, kb. 25 trillió vörösvértestünk van, átlagéletkoruk 120 nap és így másodpercenként 25 millió új ilyen cucc kerülhet a véráramba. Ennél jóval lassabb ciklussal nem lenne lehetséges például a magashegyi akklimatizáció, a véradás, a menstruáció, a baráti késelések a szüreti bálban.
A véroxigén mérés lényege, hogy két (vörös és infra) hullámhosszal átvilágítják az ujjbegyet és az oxigént megkötő, illetve nem megkötő hemoglobin arányát a fényelnyelési sajátosságuk alapján megtippeli egy számítógép.
Forrás: wiki
Tehát van egy komplex oxigénellátási rendszer, nem túl valószínű, hogy ezt egy maszk ki tudná billenteni. Ha van is hatása a maszknak a véroxigénre, az nem nyugalmi állapotban, inkább intenzív terhelés mellett lehetséges, amikor már a szervezet pufferei sem elegendők az egyensúly megtartásához. Az viszont lehetséges, hogy az 1-2 kilométeres síkfutás eredménye maszkban, jóval gyengébb lesz, mint maszk nélkül. De persze a youtuberek nem intenzív terhelés mellett bizonygatják a maszkhisztit, hanem kissámliról, üldögélve. Tehát nekünk kell megcsinálni a kísérleteket. Nem életszerű artériás katétert berakni ennyiért, ezért csak olyan átvilágítósat használunk, amilyet egyébként orvosok is ajánlanak COVID esetén. A konkrét eszközt nem reklámozzuk, mert nem szponzoráció, hanem pont ilyent kaptunk kölcsön. Köszi érte. 

Azonos körülmények között minden ujjunkon (mindkét kezünkön) ugyanazt sikerült mérni, tehát az eredmény elég konzisztens.

1. kísérlet: egy (gyenge) cigaretta elszívása semmiben nem befolyásolta a véroxigén szintet. Néztünk kísérleti adatokat, és bár a dohányzás a vérkép egyes értékeit átlagban befolyásolja, ez a szint általában nem nagyobb, mint amúgy az egészséges emberekben levő normál szórás. 
2. kísérlet: légzésvisszatartás ülve. 1perces légzésvisszatartás semmilyen hatást nem mutatott a véroxigénre, viszont kb. 15 másodperccel azután, pár másodpercre, beesett 96-97%-ra, majd hamar visszaállt 98-99-re. Gyanítjuk, hogy az ujjbegybe ekkora késleltetéssel érkezik meg a hatás. 
3. kísérlet: kar elkötése. Annyira szorítottuk el az artériát, hogy a műszer még éppen érzékelje a pulzust. A zsibbadás szúró fázisában 92%-ot mértünk, egy pillanatra 89% is megjelent. A felengedés után 20 másodperc alatt 95-96%-ra ugrott az érték, 1 perc után pedig 96-97% lett.

Minden alkalommal, ha sikerült letornászni az értéket, hiperventilálva gyorsan visszaállt 98-99%-ra, akár 3-4 mélybelégzés is elég erre. 
4. rövid intenzív kardio-edzés. 5 illetve 10 perces evezés csőgázzal alig billentette meg az értéket. 95% alatti értéket nem tudtunk ezzel produkálni még másodpercekre se. 

5. kísérlet: intenzív kardióedzés. Kettlebell köredzés 40-50. perce. A légszomjas levegő után kapkodás fázisában sikerült 88% értéket is kapjunk (170 körüli pulzussal), de inkább 92% volt a jellemző. Ez percek alatt visszaállt 96%-ra, nagyjából a pulzus rendeződésével összhangban.

Érdekesség, hogy az edzés utáni órákban 96-97% fölé nem ment, de ez nemcsak a kardio-jellegű edzésekre igaz, hanem a lomhább súlyzós edzések esetén is. Ennek a magyarázatát egyelőre nem találjuk. Mindenesetre, reggelre ismét normális értéket mérünk. 

6. kísérlet: tempósabb gyaloglás kínai pamut-maszkban. Táv. 2.5km, kb. 20 perc, hőmérséklet 0 fok körüli. 1% csökkenést tapasztaltunk, de itt a mérések közötti körülmények (hőmérséklet, szennyezett levegő az út mentén, kondenzvíz a maszkon) zavarhatták az mérést. 

Azt is megfigyeltük, hogy nemcsak hiperventilálva lehet ideiglenesen feltornászni az értéket, hanem egy jó szívből jövő röhögés is 99%-ra lövi az értéket. Kár hogy a WHO ezt nem javasolta, hogy aki nem kap levegőt, és légszomjas halálfélelme van, az röhögjön. Lehetőleg szívből, nem tüdőből. 
Mivel vissza kellett adjuk a műszert, elmaradt a másfél órás mozizás igazi gázálarcban. Nem állítjuk, hogy annak bármi hatása lett volna a véroxigénre, de hogy nem lenne kellemes viselet, az biztos. 

2020/12/09

Hülye, színvak bíró!

Nem hittük volna, hogy valaha a fociról fogunk írni. Mindenki focistának születik, csak van, aki tovább fejlődik. Ez vonatkozik a rajongókra is. Nem véletlen, hogy például Steven Hawking sem volt az a kifejezett focista. Vagy Ray Charles sem. De még Vivien Mayer sem erről volt híres, sőt Heather Swanson sem focizott a South Parkban. Remélem nem maradt ki senki. Azzal némileg egyet értünk, amikor Ice-T azt mondja, hogy a BLM felhígítása az, amikor kijelentjük, hogy ALM. Mert aki kiemel bármilyen csoportot a többi közül, az valójában semmilyen csoport életét nem tiszteli. 
Mondjuk mi a BLM-mel kapcsolatban azt nem bírjuk feldolgozni, hogy a majom amerikaiak miért is nem engedik visszamenni a négereket Afrikába? Khm... Na, hogy ezt a poént a helyén kezeld, ismerned kellene azt a viccet, amikor az amerikai jogvédők azt nehezményezték, hogy a majom románok miért is nem engedik szegény magyar gyerekeknek, hogy egy osztályban tanuljanak a román gyerekekkel...
De most közelítsük meg kicsit (nyomda)technikai szempontból a kérdést. A bíró azt mondta P. W. úrra, hogy fekete. Ami tételesen nem igaz. Letöltöttünk pár képet és az az igazság, hogy ahány annyiféle, de egyiken sem fekete. Igaz, meglehetősen sötét a fickó, azt el kell ismerni. Mindenesetre a fényképezőgép fehéregyensúlya... jú, ez így nem lesz jó... tehát inkább a gép színhőmérséklete nem egyforma mindegyik képen. Mellesleg a fénymérő is elég rasszista holmi, de ezt most inkább ne nyissuk meg. Tehát helyesen a focista úrnak a színe, mondjuk Pantone 412 vagy Pantone 438 lenne.

De lehet, csak félreértette a fekete színt. És mivel a székelyektől sem várható el, hogy perfekt beszéljenek románul, akkor pláne egy kameruni török focistánál irreális ez az elvárás. Reméljük nem kell egy 3.1-es levelet írni emiatt, Erdogan, meg az új román kormány beszélgetéseiből...

És ha már itt tartunk, ha engem valaki mától lefehérez, bíz Isten földhöz csapom magam és hisztizni fogok. Az én színem ugyanis nem fehér, hanem drapp. Mondjuk Pantone473. Viszont hétvégén megyek szoliba, szóval vigyázz minek szólítasz, jobb ha lesz nálad egy rendes színskála.  

Addig is nézzétek inkább ezeket a dívákat előadás közben. Ezek a nebáncsvirágok rasszra való tekintet nélkül szórakoztatóak, ahogy esnek, kelnek, mint a frontkatonák. Úgy tűnik a Jóisten állatkertjében a fehér barikák a legviccesebbek.
És mi van a feketékkel?
Ja, hát azok is!


#BíróLivesMatter

2020/11/26

COVID Light - smell the feeling - szaglás-edzésterv hala(n)dóknak

Illatokat megtagadni, de nehéz.
Rántott hús és bodzavirág az ebéd,
Azt álmodjuk, hogy sírunk és nevetünk,
Ágyunk fölött, mint a fecske fecsegünk. 
(Bajdázó -Lekapcsolom a villanyt)

- Hallottad? - fogadott Grimpix somolyogva - lehet, hogy a kormány anyagilag támogatni fogja azt, aki elkapta a koronát. 
- Kenjék a hajukra - válaszoltam bosszúsan - aztán mégis mihez kezdjenek vele? A pénznek amúgy sincs szaga!

Képzeld el, hogy lebénul a szaglásod. Nem bedugul az orrod, vagy ilyen múló semmiség, hanem tényleg érzés-ZERO, vagyis szaglásvesztés-MAX van.  Gondolj ki öt olyan illatot, vagy szagot, amit nagyon sajnálnál ha többé nem érezheted. Lehet ez praktikus (gázszag), vagy valami személyes (kedvenc tusfürdőd). Fakultatív feladat, van e olyan szag, amit nem sajnálnál, ha sohasem kellene többet érezzed, sőt?

Régóta motoszkál bennünk egy olyan elmélet, hogy egy civilizáció fokát elég jól megméri az, hogy az adott társadalom hogyan viszonyul a saját ürülékéhez, mutasd a közvécédet, megmondom milyen náció vagy - alapon, de most nem is erről lesz szó. Hanem arról a furcsaságról, hogy  ötből négy covidosnál, ha a szaglásvesztésről beszélünk, akkor a a második mondatban a kakimaki szaga törvényszerűen előkerül, hol pironkodva, mismásolva, de látszik, hogy a szaglásvesztés a retyón egy olyan veszteség, ami szinte feldolgozhatatlan. Ti tapasztaltátok? Mint egy lelki-kábellel, úgy kötődünk tudatunk alatt ahhoz, amiben benne volt a potenciál, hogy részünkké váljon  (az vagy amit megeszel), de végül nem mi lettünk. A táplálkozás és anyagcsere biológiai vonatkozásán túl, úgy tűnik, zajlik egy másik, transzcendes fagocitózis, a molekulák tobzódásán kívül, valami más befogadása is megtörténik, olyan energiák is végigörvénylenek rajtunk, amiből a halott anyag élet-esszenciája ered. És ennek a násznak egyszer óhatatlanul vége van és szörnyű vonaglások és kénköves pokoli viharok között, végül megtörténik az elengedés. Ami valahol máshol egy új ciklust indít el.

Így. És ötből egyetlen ember se mondta, hogy úgy hiányzik neki egy asszony illata. 

Szóval edzésterv a szaglás visszaszerzésére: 
Nincs szükség edzőtermi szagokra, teljesen otthon is fellelhető illatokkal végezhető. Minden nap mehet, nincs szükség pihenőnapra.

(Edzés előtti bedurrantónak effedrines orrcsepp igény szerint)

bemelegítő: 5 perc hagymapucolás

Fokhagyma 3X10 ismétlés, a körök között - 1 perc ánizsos cukorka szopogatása
Parfüm 3X10 ismétlés , a körök között - 1 perc mentolos cukorka szopogatása
Torma 2x10 ismétlés váltott orrlikkal - 1 perc citromnyalogatás
Ecet/ammónia váltott orrrlikkal - erőltetett ismétlés, amennyi megy

Légzésre figyelj! Lassú be-, gyors kilégzés. 

Levezetőnek: Tusfürdő/Sampon - bekötöttszemes találgatós köredzés, legalább 4 féle szagmintával bukásig!!!

Utána 30 perc női hajlatokban való szirmogás. 
Nyújtás: Nyitott ablaknál mélybelégzés 

Sajátszagos edzéstervet mi nem készítünk, azt kérjetek olyanoktól, akikről az elején szó volt. 

Edzéstámogató étrend az edzéshez:
- surströmming
- vaszabi
- carolina reaper
csalónapokon: erőspista és kék penészes 

Vagy csak csinálj semmit, 3 hét alatt magától megoldódik. És ne stresszelj, mostmár számodra egy teljesen új világ tárulkozik ki. Ha már túl vagy az egészen, igazán lehetsz nagyvonalú másokkal. Ártani már nem tudsz nekik, hiszen, ha csókolod, vagy leköpöd őket, egyaránt gyógyítod a COVIDot.
Minden, ami eddig számodra tilos volt, mert fertőzésveszélyes, mostantól kifejezetten ajánlatos.
Mosoly, érintés, jelenlét.
De 3 negatív szó is ugyanúgy megteszi, hiszen a te szádból már az is tele van antitestekkel:

Nincs,
Semmi,
Baj.
              (F. Á. - 3 negatív szó)


2020/11/25

PCR, Antigén és Antitest, a hármas ikrek

Biológiai kisokos, ELI5 avagy UTMPV (úgy taníts, mintha plüssmajom volnék) szinten. Csak olyan kérdésekre keressük a választ, amelyek Grimpixben felmerültek és csak addig a szintig, amíg az agyunk nem termel ellenanyagot a megismeréssel szemben.

Szóval, ha jól értjük, a PCR teszt az olyan esemény közbeni, mintha a terhességi teszt magát az aktust állapítaná meg, nem a következményt. Vagyis azt mondja meg, hogy éppen tövig szerelmes tebeléd a nagy lompos koronavírus és ennek a melegét érzed 39 fokon, és fáj, fáj minden óra, de például semmit nem árul el a majdani szakításról, vagy terhességről. A vírus RNS-ét kergeti, nem mindegy honnan veszed hozzá a takonymintát, lassú, eszköz- és tudásigényes, cserébe megbízható (khm...). Most nem világos, hogy a már lemészárolt, de még ürülő vírusmaradékokat miként értelmezi a módszer (Falus F. Partizán interjúja alapján aggódhatsz), de reméljük, hogy a jól levett minta és jól elvégzett reakció többségében kizárja, hogy fölöslegesen zárjanak karanténba. Mert ha pozitív lesz a PCR-ed, akkor úgy jártál, mint a Monopolyban, két hétre kimaradsz minden dobásból.

Antigén tesztek. Az antigén neve nem onnan jön, hogy génellenes, hanem, hogy antiművelet generálására készteti a szervezetet. Tehát olyan biszbasz, ami immunválaszt okoz, ilyen például a vírusnak valamilyen alkatrész-fehérjéje, toxinja, akármije. Az antigént kimutató teszt tehát, szintén a vírus jelenlétét jelzi, mint a PCR, drága, másnak kell a taknyodban turkálnia, meg olyan színes lámpád sincs hozzá, viszont gyors, s ha pozitív, általában megerősítik a PCR-rel. Ha negatív, az akkor sem jelent teljes bizonyosságot (lásd Musk-eseteit). Viszont nagy tömeget gyorsan lehet, elég jó közelítéssel szűrni, ha van az a kidobni való pénz, vagy az a sürgős helyzet.

Ilyen a pozitív COVID
 antitest eredmény, tehát
nem hármasikreket vársz. 

Antitest tesztek ellenanyagot mutatnak ki, tehát nem alkalmasak az antianyag kimutatására, amit ugye a CERN-ben végeznek és kevés a köze a virológiához. Na, ezek igazi esemény utáni tesztek. Az előző terhességteszt-analógiában, ez már valóban a terhességet mutatja ki, vagyis, hogy már legkevesebb egy hete megbaszott a SARS-CoV-2 és ennek az a következménye, hogy a véredben kimutatható az IgM, esetleg IgG antitestek. Ilyen teszteknek több változata van, például az otthon (vagy egy koszos sikátorban) is elvégezhető kazettás megoldás. Biztos meg tudod csinálni magadnak. Aki még az ujját se képes megszúrni, anélkül hogy összevérezné a plafont, abban komolyan felvetődhetne a kérdés, hogy egyáltalán alkalmas e a túlélésre. 

Az antigén-antitest cucc, ha valakinek nem világos, akkor érdemes felelevenítenie a vércsoportos tanulmányokat a suliból. Kábé ugyanarról van szó. Bizonyos fenotípusok (vérző-lények) vérében, milyen antitestek, milyen antigéneket tudnak agyoncsapni. A nullásoknak nincs se A, se B antigénje, tehát az A és B vércsoportúak A és B antitestjei nem tudják lemészárol(tat)ni az idegen nullás vért. És ezek mindenféle kombinációi, de ez csak az elmélet, mert úgyis mindenki csoportazonos vért kap. A véradásnak ez csak egyik (legismertebb) rendszere (a rézuszmajmos mellett, amit az RH - terhes anyáktól tudhatsz meg bővebben),  van több alrendszer is, ha mélyebben érdekel a téma, de nyugi, egyikből se vizsgáztatnak, ha vért adni mész.  

Itt jut eszembe, és az Önkényes Mérvadó félrehallós epizódjaihoz kapcsolódik, hogy a Moszkva-tér blues Hobó-nóta refrénjét gyerekkorunkban úgy értettük, hogy nézd meg a vért, drága doktornéni. Nem annyira vicces, de  a gyermeklélektanba enged betekintést.

Tiszta szerencse, hogy egy hatékony immunválaszhoz nem kell ismeri a pontos biológiai működést. Inkább jó alomba kell születni hozzá. Így történhet meg, hogy Bélabácsi gyakorló alkoholista, 8 általánost végzett szakmunkás könnyebben leküzdheti a náthát, mint egy vérszegény, nyápic egyetemi virológus professzor, holott Bélabácsi azt se tudja, hogy a gigamega C vitaminadag talán csak a veseelégtelenségtől nem véd meg (Berci bácsit mindenesetre nem védte). Az Ig(bármilyen) ellenanyagok, neve a mágikus immunglobulinból ered, és a fent említett antigének ellen termeli a szervezet. Van vagy ötféle az emberben és ezeknek is több altípusa, nem is értettük, mi mire való. COVID esetén az IgM és IgG kulcsszavakkal fogunk találkozni, de nincs is nagy értelme, egy műkörmöst, vagy művészt, esetleg mű-fotóbloggert, mű-plüssmajmot ilyen hülyeségekkel terhelni, amikor csak arra kíváncsi, hogy túl van e a COVIDon, vagy csak sima náthája volt. Mondjuk, ha az előkészületek során a kékszeszt szagról nem ismered fel, akkor szinte kár is összevérezni a kazettát. 

IgM a fertőzés első hetében kezd megjelenni a vérben, és a második hétre kulminál, aztán lecseng, az IgG pedig később jelenik meg, és a harmadik hétre kulminál, viszont több, mint 48 napig megmarad, kérdés, hogy meddig és az mennyire véd az újrafertőzéstől. Ugyanis ezek (is) felelősek azért, hogy az újonnan felszippantott koronavírus számára élhetetlenné tegyék a szervezetedet. Gyakorlatilag a véreddel gyógyíthatnak COVIDot. Hallottunk olyanról is, aki két hónap alatt kétszer is elkapta, a körülmények azonban nem tiszták, reméljük nem ez a gyakori. Viszont láttunk olyan ábrát (a kép alatti forrásban), hogy aki másodszor kapja el, annak alacsonyabb az IgM-je de magasabb az IgG-je, mint először, ez bármit is jelentsen. 

Forrás.
Nem véletlen a jobb alsó sarokban a megjegyzés.
Kb. ennyire megbízható minden információ a COVIDról.

Mindenesetre az ábrából kiderül, hogy melyik tesztnek kb. mikor van értelme. Ha valaki milliárdos, a tesztek kombinálásával elég jól be tudja lőni, éppen hol tart a fertőzésben, de ehhez nem kell elpancsolni sok pénzt, mindenki tudja mikortól kapar a torka, onnan vissza bír számolni 4-5 napot és többségük fel tudja idézni, kit csókolt hevesen az elmúlt 1-2 napban. Na, neki is annyi.

Mondjuk nem teljesen értjük, miért csak 2 hetes a karantén-böri, 21 napos RNS jelenlétnél, de gyanítjuk, azzal számolnak, hogy amire bevisz a mentő tesztre, akkor már jócskán vannak tüneteid, tehát az első heted a háromból már gyakorlatilag letelt. Az ábra egydimenziós, az Y tengelyhez nincs semmilyen mérőszám rendelve, tehát nem mondja meg, hányadik napon kiben (mekkora antigén szintnél) kezd pozitívvá, majd negatívvá válni a PCR meg a többiek. 

A képen látható teszt, a leírása alapján qualitative (tehát nem quantitative), vagyis semmit sem állít az antitestek mennyiségéről. Ami amúgy is hülyeség lenne, mert mihez viszonyítanád, mikor azt sem tudod más betegségekben hogyan reagálsz, de olyat se ismersz, akinek pont ilyen tesztje lett volna. Különben is hány darab antitest az elég és mihez? Tehát annyit mond meg egy laikusnak, hogy erre a két antitestre pozitív, vagy negatív a minta. Mindenki értse ahogy akarja.

A technológia neve lateral flow assay, ilyen minden kazettás teszt, az is amit össze kell vérezni, de az is amire rápisilsz (pl. terhességi). Ez a teszt arany kolloidos (ettől még medálnak ne használd), tehát elvileg pirosnak kellene lennie a csíkoknak, de szerintünk ez lila (lehet a kínai arany olyan, mint a magyar narancs).  Ez a videó némileg segít egy halovány fogalom kialakításában, nem akarunk olyasmit értelmezni, amihez kicsik vagyunk. Innentől nagyon viccessé válik a prospektus. Mint egy állatmese.

Például mi az antiisten a kecske ellen-egér IgG antitest és mit keres az egy denevér-tobzoska-kínai-olasz-rendpártiság-ellenes-székelyember vírus-tesztjében? Kis riszörcs az anti-egér vonalon, rávilágított mennyire bonyolult technológiákkal állítanak elő ilyen egyszerűnek tűnő teszteket, és a tudósoknak ebben a munkában kollégái lehetnek nemcsak a kecske, meg az antiegér, de a csacsi, a nyuszi, talán még az antinyuszi is. Lehet ha a medvedisznóember-kiméra fogja majd kisegíteni az emberiséget az elkövetkező járványok esetén? 

Forrás. Ez hasonló teszt, csak itt tyúkot és antityúkot használnak kecske és antikecske helyett.

Annyit sikerült kihámozni több órás keresgéléssel, hogy a koronavírus specifikus IgM és IgG antitested (a kazettába loccsintott véredből), a konjugációs zónában összeizélődik a nano-arannyal befuttatott koronavírus-antigénnel (ami a kazettában van már), és ez a T1-es és T2-es mezőben levő ellenemberállat-cuccal piros vonalat okoz. Ha nincs benned antitest ezekre a bearanyozott koronaantigénekre, akkor a kazettában levő arannyal hímzett koronarészecskék nem tudnak kombinálódni a T1 és T2 mezőben levő kecske-antiegér-izével, vagy mivel (a fenti ábrán ellen-ember antitestekkel) és nem jelenik meg vonalka. Bármit is jelentsen ez. Vajon az aranyásók vére hogyan reagál az ilyen aranykolloidos tesztekre? Felforr?

Az érvényes teszt legtávolabbi C mezeje (kontroll) mindenképpen megszíneződik, ez mutatja, hogy a cucc rendesen végig szivárgott és a reagensek reagáltak. A leírásból nem sikerült megtudni, hogy a vérre csöppentet lötyi, csak a szivárgást segítő valami, vagy olyan cucc, ami a mintát is szabályozza valamilyen szempontból (pH-ra vagy mittudoménmire). Mindenesetre ezt a folyadékot buffernek hívják, ami a puffertől a vén krampuszig, bárminek fordítható szótárból. Ennél tudományosabbak ma már nem leszünk. 

Szóval a dolog egyszerű, kiveszed a kazettát, egy előzőleg fertőtlenített tűvel (nem az egészséged miatt, annak már úgyis mindegy, hanem, hogy ne árts a mintának) döfsz egy kövér csöppet az ujjadból, azt rápöttyinted a kazettára, erre rápipettázod a buffert (vagyis a vén krampusz-oldatot) és óra indul. Pont 15 perckor kell leolvasni az eredményt,, de attól még másnap is pont ugyanazt mutatja. Ennek akkor lehet jelentősége, ha 15 percnél még negatív az eredmény, de másnap reggelre meg pozitív lesz. Ilyenkor nem biztos, hogy koronás voltál, hanem lehet, hogy csak a gyermek rajzolta be filccel, játszásiból. 

Akit a Zállatorvos csatornáján júniusban megjelent antites-videó elbátortalanít a megbizhatóság kértdésében, annak örömhír, hogy az egész pozitív prediktív érték- és prevalencia-témát kihagyhatja a számításból (a videóban 15:07), ugyanis ennek az újabb tesztnek, legalábbis a tájékoztató szerint, a specificitása 100%. A mateket nem bírtuk végig követni és sajnos a letölthető Excell tábla is hülyeségeket mutatott a mi értékeinkre, ezért elfogadjuk, hogy 100% specificitás mellett a pozitív prediktív érték is 100, függetlenül a prevalenciától. El nem hisszük teljesen, de kicsit unnánk utánaszámolni. 

De úgyis csak két eset lehetséges két-két kimenetellel:

  1. - Évek óta kutyabajod és van kidobni való 80 RON egy korona-antitest tesztre. Ha pozitív lesz a teszt, ez 97%-ban azt jelenti, hogy azon kevés szerencsések közé tartozol, akik tünetmentesen, de elhúzták a betegséget. 3% esélye a fals pozitívnak, vagyis ekkora rizikót vállalsz azzal, ha nem vigyázol tovább. Ha negatívat kapsz, akkor teljesen biztos (100%) lehetsz abban, hogy nem voltál koronás, vagy voltál, de nem váltott ki belőled ellenanyag termelést.
  2. - Elhúztál egy csúnya rosszullétet, lázzal, köhögéssel, mondjuk három hete. A rózsának csak a nevét, de a szagát nem ismered meg. Ha pozitívot kapsz, akkor megnyugodhatsz, majdnem biztosan túlestél a dolgon, és pár hónapig lazíthatsz egy kicsit. Akkor vagy bajban, hogyha negatív eredményt dob a teszt, ugyanis elvileg a negatívban nem tévedhet. De viszont ha úgy voltál beteg, hogy nem egyértelműen tesztelt koronásokkal bandáztál előtte, nincsenek jellemző tüneteid, pl. a szaglásod megmaradt, akkor sajnos a negatív teszt igaz, és csak egy béna náthát voltál képes összeszedned. 

Mindenesetre olvasd el a tájékoztatót és gondolkozz. Lehettél e pozitív, lehetsz e negatív. Vissza a terhességi példára, ha például ha férfi vagy, ráadásul szűz, még anyuval laksz és egy terhességi teszten mégis kijön, hogy terhes vagy, akkor ne nevess, mert bár tutti nem te leszel a következő Megváltó édesanyja, édesapja, Szűzbéla, de attól más komoly betegséged még lehet.