Fókuszban a gyereklélektan

Margueriteclark naplóbejegyzése nagyon régi emléket idézett meg. A gyerekkor ugyanis a Sötét Titkok világa is. Akkora borzalmas nagy titkoké, melyek nem is férnének el máshol, csak egy kisgyerek feneketlen lelkében. S majd ahogyan összemegy a lélek a korral, ezek is csupán nevetséges epizódokká válnak a cinikus felnőtt szemében. 

A Mic Dictionar Enciclopedic csudálatos műbőr kiadását, bár a neve kicsi, két kézzel is alig bírtam megemelni. Hatalmas tisztelet övezte. Gyakorlatilag minden benne volt, ami egy fiúgyermek számára kincsesládává tette, légvédelmi ágyúk, állatok, űrhajók, térképek, emberi szervek és az egész ókori Görögország. Persze nem szabadott csak úgy lapozgatni kedvünkre, de az elején nem is tudtunk annyira románul, hogy a címszavakat megértsük. Viszont szertartása volt. Apám félkézzel levette a polcról, fellapozta a kérdéses részt és lefordította nekünk. Mi meg nézegettük a képeket. Néha, ha elvették a villanyt, többszáz oldalt is végiglapozhattunk a petróleumlámpa fényében. Főleg a színes mellékleteket szerettük. 

Aztán egyszer, megtörtént a szerencsétlenség. Vonalzóval élet-halál kardpárbajt vívtam a némával és az egyik huszáros vágás beleszaladt a könyv lapjai közé. Az ellenfél haláltusája borzalmas volt, amint kihúztam a kardot a sebből, a lecsöpögő betűk teljesen átírták a világomat. Két lap szakadt el, pár centi mélyen, s velem tótágasra fordult a szoba. Megpróbáltam megragasztani titokban, nagy műgonddal, mit mondjak, ilyenre sikerült:

Magam is láttam, hogy ez rettenetes. Attól a naptól kezdve semmi ismeretlen, új fogalom nem érdekelt, semmire nem kérdeztem rá, nehogy beinduljon a Lexikon-szertartás és nehogy véletlenül pont ott nyíljon ki, amire volt némi esély, mert többször is elővettem és borzalommal szemléltem a keletkezett kárt az elkövetkező években. Szinte nap nem múlt el bűntudat nélkül, s ha olykor mégis előkerült a lexikon, beszűkült tudatom mélyén szűköltem a rettenettől, mindaddig, amíg vissza nem került ismét a polcra.

Feloldozás nem történt. Sok évvel később lett egy újabb lexikon, a Pallas háromrészese. A szocialista kiadvány pedig lassacskán érdektelenné vált és ezzel, meg a korral együtt, észrevétlenül szűnt meg a bűntudat is. Ma nálam van. Félkézzel levehetem a polcról. Néha virágokat nyomtatok vele, olykor lábtámasznak használom gitározáshoz (Láb alatt van, mert alá-való, Hideg hinta, mohón faló). És benne az a két lap, ugyanúgy, ahogyan ezelőtt harminc évvel megpróbáltam eltüntetni a bűnjeleket. És már semmiféle érzelmet nem vált ki, ha rányitok ezekre az oldalakra. Csupán azt nem értem, miért az eltitkolás tűnt a jó stratégiának hatévesen? És azóta mi változott? 

Mondtam már, hogy a felnőttek cinikussá válnak? S mindenből viccet csinálnak, valahogy így: