2023/03/01

Az optika alapjai egy kínai binokulárral.

Egy normális távcsövön szokás feltüntetni, hogy hányas szorzójú, illetve mekkora frontlencse átmérőjű a darab. Például a 8x50 felirat egy kukkeren azt jelenti, hogy 50mm a frontlencse (átmérője) és 8X nagyítást ad, vagyis a téma nyolcszor olyan közelinek tűnik. Ezt így kell elképzelni:
Forrás

1. Sajnos a mi kínai kukkerünkön semmit ír. De elvileg ez egy fényképezőgéppel / telefonnal is csekkolható, ha bele tudunk fotózni az okulárba. 

baloldalt 10 méterről csak telefonnal, aztán kb. 100 méterről a kukkeren át fotózva.

Bár a minőség értékelhetetlenné teszi a dolgot, az azért látszik, hogy itt minimum 10X nagyításról van szó (talán van az 11x is). 

2. Másképp is ellenőrizhető a kukkerünk, például lefotózzuk a témát telefonnal, majd ugyanonnan a binokuláron keresztül is. 


Amennyire ez mérhető, a feltaggelt egyenirány-tábla 44, illetve 505 pixeles a két képen, ami 11,4X nagyítást feltételez. Csináltunk egy másik mérést is, nagyobb objektummal, ott a téma 116 pixeles volt natúrban, a távcsövön keresztül pedig 1250pixel. Tehát valamivel több, mint 10,7X a nagyításunk.

3. Következő megközelítése a nagyításnak a frontlencse és a kilépő pupilla aránya:


Bár igyekeztünk a lehető legtrehányabb mérést végezni, azért nagyjából az látszik, hogy a frontlencsénk 50mm, míg a pupilla (az a kis fehér virtuális karika az okulár szemtávolságában (eyer-relief), olyan 4,5mm. Ebből a nagyítás  11.1X. 

A nagyítás = FrontlencseFókusztáv / OkulárFókusztáv
ugyanakkor
FrontlencseFókusztáv / nagyítás = kimenő pupilla mérete (ami nem árt ha nagyságrendileg egybe esik a pupillánk méretével)
vagy
FrontlencseÁtmérő / kimenő pupilla = nagyításItt egy szimulátoritt meg egy másik, arról, hogy mit és mekkorában fogunk látni egy adott kukkerrel.
4. Megint egy másik megközelítés, amikor az objektív fókusztávolságát az okulár fókusztávjával osztjuk. Ehhez ezeket meg kell mérni. A fókusztáv az maga a gyújtótáv, amennyiben a Napot használjuk a végtelenben levő tárgynak, ami a fókuszpontban fogja meggyújtani a ciginket. Amennyiben a tárgy nem a végtelenben van, úgy az élesség síkja a fókuszpont mögé kerül. Ezt ismerjük, hiszen amikor közelre fókuszálunk, akkor az objektív általában megnyúlik, vagyis igyekszik a szenzortól/filmtől távolabb kerülni. 


A lencse és élesség-sík távolsága mondjuk 22,5mm. Sajnos az Ikeás lámpa nem a végtelenben van, hanem 225 centire, tehát további számolgatásra lesz szükségünk a lencse fókusztávjának a megállapításához.
 
1/f=1/k+1/t
ahol
a fókusztávolság
a képtávolság
a tárgytávolság. 

a képletből a t illetve a k is kifejezhető:
t=k(f/(f-k))
vagy
k=t(f/(f-t))
vagy 
f=kt/(t+k)

A mi esetünkben, a képletbe behelyettesítve  f= 225*22,5 / 225+22,5, vagyis 20.45cm. Most már csak az okulár fókusztávolságára van szükségünk. sajnos a derék kínaiak ezt úgy oldották meg, hogy a fókuszpont a tubuson belül helyezkedik el. Kínlódással is csak azt tudjuk kijelenteni, hogy valahol 1,5cm környékén lehet. Ami 13,6X nagyítást jelent. Amúgy ebben a mérésben lehet a legnagyobbat tévedni, ha lustánk vagyunk egy rendes setupot összehozni. 

Összefoglalás. 
A különféle módszerekkel a nagyításra 13,6 - 11,1 - 10,7 - 10,5 értékek jöttek ki.  Átlagolva, mondjuk: 11,4X. Ez csak elméleti jellegű érdeklődés volt, ugyanis a kukker annyira gagyi, hogy használni nem érdemes, viszont ebből készítjük majd el a Nap-projektorunk egyik változatát. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése