Split lens

Jöjj és lásd

Ha az osztott lencsét megemlítik a neten, az kurvaélet, hogy az a Jöjj és lásd (1985) filmmel fogják illusztrálni (na jó még a Bruce Willis is fel-felbukkan). Miért? Mert lusták újabb példákat keresni a filmtörténetben. Pedig itt van mindjárt a Significant other (2022.), ezt mi találtuk a minap.

Significant other

Ez utóbbi több érdekes filmes megoldást is használ, bár lehet, ha a cselekmény volt annyira semmilyen, hogy bőven maradt kapacitás a képi világra. 

A dolog lényege, hogy a lencse elé egy félbevágott dioptriafiltert tesznek (esetleg két/több különböző fókuszút), így a képmező egyik felén ott, a másikon meg itt lesz az élesség. Tehát, ha akkora nagy élességtartományra van szükségünk, amit a rekesz és a szenzorméret nem tesz optikailag lehetővé, akkor ezzel a megoldással a közeli és a távoli téma is egyszerre tud éles lenni. Nyilván az illesztés nem marad büntetlen, azért a fenti példákon látszik, hogy a két tartomány között van egy maszatos zóna, de kellő háttérválasztással, rekeszelésekkel ez mérsékelhető.

Na ennek megyünk utána most a lehető leggagyibb kínai osztott lencsénkkel, hogy elengedhessük a dolgot, és hogy nektek már ne kelljen kipróbálni. Ez egy szűrőfoglalatba tett, kb 3 dioptriás lencse, de létezik többféle gyújtótávval és kézben tartható változat is, ennek akkor van jelentősége, ha nem pont a képmező felénél szeretnénk megosztani a fókuszt. 

A 3D nagyon sok. Gyakorlatilag a végtelentől makró-tartományig lefed mindent. Terepasztal-közeli és nagytotálok összeházasítása jut eszembe, mint helyzet, amiben hasznát lehetne venni. 

Nagyon fontos, hogy jól rekeszeljük az osztott lencsés képeket. Ugyanis az átmenet életlensége ezt eredményezi:

Rekeszelve sem tökéletes, de lényegesen jobb:

Ha lehetséges, érdemes a két tartomány közé valami homogén hátteret szerkeszteni, amin a maszatos életlenség nem lesz szembetűnő.

Szóval erre képes. Persze egy drága eszköz valamivel jobb eredményt adna, de tökéletes az sem lesz. Mozgóképen még elcsúszik, de az álló képeken ezek a képhibák megbocsáthatatlanok, nem csoda, hogy nem terjedt el a fotográfiában. Nem is valószínű, hogy valaha szükségünk legyen erre a technikára. Akkor már inkább képszerkesztővel érdemes elvégezni az ilyesmit, sokkal precízebben.