2024/10/22

Komet-szízön

Újszülöttnek minden új, de nekünk a Hale-Bopp után a Csucsinshan-Atlas elég keveset nyújtott. Az is lehet a baj, hogy egyéb elfoglaltságok miatt, csak későn kaptunk észbe (október 19-én), amikor már szabad szemmel is alig-alig látszott. 


Persze, ha valaki fél évszázadot megélt, akkor könnyen jöhet azzal, hogy ez semmi, én még láttam a múlt évszázad legfényesebb üstökösét, ami nem pár hétig volt észlelhető, hanem több, mint egy évig ott ragyogott fenn. És összehasonlításképpen  ennyivel volt combosabb. Nem tudom, ha minden régi filmtekercsemet felkajtatnám, nem e kerülne egy felvétel róla. 


A Stellarium önmagában nem képes megmutatni ezeket az objektumokat, pluginként kell hozzáadni, ha fotózást szeretnél rászervezni. 

Szabad szemmel képtelen voltam megtalálni az Atlast, de a Nikonnal megcélozva Nyugatot hamar megkerült. Az is igaz, hogy ez városi környezetben volt, tehát fényszennyezett helyen. Az 50mm binokulárral ezek után gyerekjáték volt megtalálni, mondjuk 50mm frontlencsével és 7mm pupillával számolva majdnem 51-szeres a fénygyűjtő felületek aránya. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése