2012. márc. 30.

Téli tábor a Királykőn - írásos időutazás

Ezt a történetet 2004 tavaszán vetettem papírra vonatozás közben. Egy az Alpineten meghirdetett téli tábor naplója, úgy, ahogyan azt Grimpix 8 évvel ezelőtti eszével megélte. Látszik a stíluson az idő, de azt mondták, ha cikinek találjuk régi dolgainkat, az a fejlődés jele :) A felvételek egy része Mihaitól van.  Időgép indul:


február 23. (hétfő)
hajnal,  a vonaton tucat-arcok nyomjak a tízeseket a jegyszedő kezébe. Így hal meg a román vasút, leköpve tökmag-héjjal. Talán utoljára utazok a székely gőzössel.
9:10 Segesvár. A gyorsvonatok mindig késnek. Bosszant.
11:50 Ahogy befut a vonat a brassói állomásra, észreveszek egy hátizsákot. Rohanok. A hátizsákok hamar megismerik egymást. És kezet fogunk s bemutatkozunk, s még kezet nyújtok zavaromban két vadidegen  embernek is, akik túl közel állnak hozzánk. Méregetjük egymást a buszon.

Aztán megyünk fel a hegynek, s én hátul maradok. Most is arra gondolok, talán nem itt a helyem.
 13:00 Kóstolgatjuk egymást. Állati ösztön, megkeresni rangunkat a falkában. Aztán beköltözünk a menedékházba, s már tudom néhányuk nevét.
Elosztjuk a felszerelést. És eszünk s beszélgetünk egészen lefekvésig. A földön halomban állnak a kötelek jégcsákányok, hágóvasak, s mi hering módjára bezsúfolva alszunk el.

február 24. (kedd)
korán ébredek, s rövid kézitusa a tehénnyi bernáthegyivel, amíg eljutok a vécéig. Aztán vissza, s közben a dög elrácskálja a bal kezem. Fotózni sem enged, pedig lila lett a reggeltől a hely. Lassan eszik a társaság, pedig bennem feszül az energia. Menni. S meghalunk az első kilométeren a Hasadék nyeregig.

Izzadtan lihegve érünk a kilátóhoz, s innen már tanulni kell. Vladone magyaráz, s látom a szemén, hogy kevesell, mert nem tudok kimászni az egyik falon.
 Szürkületig mászkálunk a falakon.

február 25. (szerda)
örvendek a reggelnek - éjjel mindegyre betemetett a lavina álmomban. Arra gondolok, holnap elindulunk. Az idő megint elborult, s egymáshoz kötve araszoltunk fel a Kis Királykő csúcsára.
Mihai a kötélpárom. Előttem halad. Gyakran megtorpan. Fél. Félek én is, sok a kifent vas és kő. A szemközti falon apró pontok ereszkednek vissza a gerincről.
Fúj a szél és havazik, korán visszatérünk a menedékházhoz. Megérkeznek az apró pontok. Egy férfi, és két lány. Mindkettőnek hatalmas a feneke. Reménykedünk, hogy széles nyomot vertek nekünk a gerincen.
16:30  Késő estig próbálgatjuk a jégcsákányokat három fatuskón. Lassan elmúlik a tegnapi izomlázam. Helyette van új izomláz.
20:00 Csomagolunk, holnap indulunk a gerincre. De hol van Aljosa? Aljosa, az egyik jégcsákány, hiányzik. Feltúrjuk a hátizsákokat. Körbejárjuk a házat. Aztán kiderítjük, hogy bizony tegnap láttuk utoljára a Hasadék-nyeregben. Mentő-expedíció. Mindenki megy. S este tíz óra előtt az egyik szikla tövében Vladone megtalálja Aljosát. Tiszta éjszaka volt.
Kioltottuk a fejlámpákat, s a sziklafalak tövében a sötétbe meresztettük a szemünket. A völgyben kis fénypontok mozogtak. Emberek élték életüket odalenn, parányi lámpa mellett. Késő éjjel volt mire hazaértünk.

február 25. (csütörtök)
éjjel megint betemetett a lavina álmomban. Az esti jégcsákány akció miatt elmaradt a csomagolás.
10:00 elkészültünk, s megindulunk az erdei ösvényen. Köd és szél mindenhonnan. A drótköteleknél eszembe jut, hogy tavaly is ilyen idő volt, amikor a gerincre mentünk Túlélővel. Nagy a hó, bizonytalanok a lépések. Félúton biztosítanunk kell. Aztán megint szabadon a szakadék fölött. Teljesen elfáradok mire elérjük az első csúcsot.

Innen én csinálom a nyomokat, a szél mindent betemetett hóval. Kevesebb mint egy kilométer után a kötelet átadom Mihainak. Tudom, hogy nehéz neki, de én vittem fel kétezer méterre.
15:00 erősödik a szél, a ködtől nem látni a szakadékokat, melyeknek szélénél tántorgunk. Most Bogdan halad elől, csinálja a nyomokat.
16:00 vihar. Nehezünkre esik levegőt venni a szélben. Mire elérjük a Hegyes csúcsot, teljesen összeomlok szellemileg. Menni, szél, szemeimből csorgó hólé, elfagyott ujjak. Egy ép gondolatom sincs.

Berontunk a félgömb alakú menedékhelyre. Teljesen kitöltjük a teret, egymás bakancsába csorgatjuk a havat a kabátokról. Aztán mégis elrendezkedünk, és kinn kitör az igazi vihar.
17:00 kirontuk pisilni, kinn fehér pokol. Szóba sem jöhet, hogy aznap elérjük az északi gerinc végét.

Bogdan elalszik a hálózsákjában, vizes ruhája vastagon átgőzölög a pihén. Vígan telik: főzünk. Előbb levest, azután pürét, majd tejeskávét.


És eszünk, de megpróbálunk nem venni tudomást a dühöngő szélről. Közben kezemen szárítom meg a kesztyűmet, érdekes, ahogyan gőzölög a hideg levegőn. Mindannyian rágózunk, ugyanis azzal fogjuk befoltozni az egyik ablak rését.
21:00  Abu kitalálja, hogy tulajdonképpen mi egy tengeralattjáró vagyunk s viharba kerültünk, megszületik a hajónapló. Mihai mindegyre telefonál, lábujjhegyen van jel. Lassan megérik a gondolat, másnap nem megyünk tovább, leereszkedünk. Bogdan nem hiszi, tovább akar menni. Legszívesebben rádobnék egy lapát havat.

Egy Hustlerrel alszunk el, vastag hálózsákból nézegetjük a meztelen testeket, ahogyan disznólkodnak.
február 26. (péntek)
3:00 felébredek, a menedék műanyag falát ellenségesen kalapálja a szél. Hullámokban jön, és ekkor látom, hogy a kordelinnel kipányvázott ajtó résein keresztül is centiméteres havat hordott a hálózsákokra. A barométer pár órája folyamatosan lefelé megy. Képtelenség visszaaludni akkora a hangzavar. A süvítést robajlás cifrázza, mintha doronggal ütnék a viskó oldalát.
Eszembe jut, hogy nem vagyok ateista. Lenn szeretnék lenni, sört iszogatni. Ma lemegyünk.
6:00 felkelünk. A légnyomás esése miatt a műszer magasabbat mutat, mint a Királykő legnagyobb csúcsa. Vajon az éjjel átvitt a szél a Fogarasba? Vladone szeméből rájövök, hogy ő sem uralja a helyzetet, ezért  szavazással döntjük el, hogy merre próbálunk meg lejutni. A vizes cuccokat hátizsákba gyúrjuk, felöltözünk, Mihai vállalta, hogy viszi a kötelet. Úgy rontunk ki, mintha partraszállnánk.

A lelkesedést pillanat alatt szétzilálja a szél, mindegyre mélyen leszúrt jégcsákányunkra bukunk, s csoszogunk előre a fehér semmibe. Képtelen vagyok nyitva tartani a szememet. Ösztönből követem őket. Öt perc múlva előttem pillanatra Vladone hangját sejtem: "nem látok semmit", majd némán tátognak a vihar meg bömböl tovább. Nem értem mit beszélnek, ők sem, de megfordulnak. Vissza.
Csak az előttem haladó sarkáig látok. Levegőt venni képtelenség, minden széllökés kiszippantja a tüdőnkből a levegőt. Előttem állnak a lábak. Én is állok. Aztán még két lépés. Szinte négykézláb. Arcomból ömlik a hólé, és a jeges verejték. Megdöbbentő, mennyire egyszerűvé és kristálytisztává válnak a gondolatok.
Alig száz méterre vagyunk a viskótól, mégis több mint félóra, mire ismét bemenekülünk. Nem tudunk lemenni.
9:00 Megpróbálok kimenni, mert a szükség hajt. Elfelejtettük kikötni az ajtót, s ahogy a reteszt felrántottam, pillanat alatt kiszippant a szél s a viskó külső falára dob, mint egy rongyot, ahogy még mindig szorítom a reteszt. Sajog a karom.

10:00 Vladone elméleti programot talál ki. A viskó csavarjai mellé dugott szegekkel  kötéltechnikát gyakorlunk. Ez pillanatnyilag elvonja a figyelmünket a viharról. Sorra bújunk ki a hálózsákból és építünk standot és biztosító állást a viskó alacsony falán. Áll a barométer. Ez most jó?

12:00 a szél még mindig erős, de már nem dörömböl. Kimerészkedek. Tanácskozunk. Eszünk. Talán újra megpróbálhatjuk. Bogdan folytani akarja a gerinctúrát. Elhatározom, hogy az első alkalommal a hasára gurítok egy követ.
14:00 elindulunk vissza a gerincen. Körben a kétezresek közé felhők szorultak, s a gyengülő szélben kókadtan fityegtek a szakadékok fölött. A havat a szél mind áthordta a nyugati oldalra.
15:00 egy kötéltársasággal találkozunk a gerincen. Kihasználták a javuló időt. Az ők kötelükön biztosítjuk magunkat egy lavinás oldalon.

 16:00 teljesen elmúlt a vihar, a napfényben a táj is megszelídült. Elhagytuk a keskeny párkányokat, s a szembejövők friss nyomain könnyen haladunk.

17:00 ereszkedünk, rappellel több mint 70 métert. Elveszem Mihaitól a kötelet, mert fél a szakadék szélén a nagy súllyal.
18:30 a nyeregből látszik Zernyest. Ezernyi apró fénycsepp. Ezernyi ember odalent.  Nem tudom, miért gondolok folyton rájuk. A menedékház felé Mihai elveszíti az egyik hágóvasát. Egy órán át keressük a sötét erdőben.
Boldog vagyok, mikor a menedékház macskájával az ölemben megemelem a sörösüveget.


Hétvége, mindenhol kirándulók. Zajosak. A melléképületben kapunk szállást. Négy személy helyére haton zsúfolódunk be. Plafonig áll a felszerelés. Mindenünk vizes.
 február 27. (szombat)
6:00 még mindig mindenünk facsaró víz. Tüzet próbálunk rakni. Először szépszerével. Aztán benzinnel. Jégcsákánnyal aprítunk gyújtóst - hiába. Majd eszünk a maradékból. Az élelmünk kész disznóól.


9:00 vizesen indulunk a nyereg felé, de legalább süt a nap.

10:00 játszunk a sziklákon, szeget verünk, ereszkedünk és mászkálunk. Mihai a hágóvasát keresi a hóban.
Suhancok mennek a hegynek, 13-15 évesek, tornacipőben. Vladone megkérdezi tőlük, biztosak abban amit csinálnak? Persze. És míg mi kötelekbe csavarodva kínlódunk a falon, ők vígan osontak fel kétezerre.

Szürkületkor térünk vissza. A gerinc felől távoli mennydörgéssel indultak el a lavinák.
Teljesen sötét lett, mire a hegyimentők lehozták a tornacipős fiúkat. Néztem őket, ahogy a konyhán elszedték tőlük az igazolványukat. Vladone háborgott. Ezek kockáztatják a hegyimentők életét. Mert alpinistának képzelik magukat - tornacipőben. De ahogy ott gubbasztottak a fiúk a nagy kályha mellett és szemükön még látszott a megfagyott könny nyoma, én mindent megértettem. Hogy miért van a hegy. És nekünk miért kell felmenni minduntalan.
És boldog voltam, és ittunk söröket késő éjjelig, mert ez volt az utolsó nap.

február 29. (vasárnap)
4:00 Sötétre és hidegre ébredek, egy óra múlva indulni kell. Bogdan és Mihai a falhoz préseltek álmukban. Mindenhonnan fokhagyma és lábszag árad. Még a hegy része vagyok, havaseső és méternyi széttaposott ösvény látszik a fejlődő ködben fejlámpám fényében. A fenyők közrefognak, vezetnek.

6:00 ezer méterrel alább csodálatos tavaszi reggel fogad, a félhomályban derékig vetkőzve mosom le magamról a hegy illatát.


Valahol egy gerincen alpinista gyűri álmosan hátizsákjába felszerelését. De itt lenn mindenhonnan csordogál a tavasz, vörös felhők alatt könnyen lépkedek s fenn a fekete felhők között most talán egy hegymászó hátára veszi a zsákját és megroskad a szélben.



8:00 már mozgó vonatra szállok, míg fenn a hegymászó jégcsákányába dől a szélben, itt lenn tavasz van, s érzem, én már nem vagyok a hegyé.
10:40 egy hete először megszólalok magyarul. Felhívom anyámat. Az állomáson eszek, elém teszik, s már nem kell a maradékot a hátizsákba gyúrni.
13:30 Hazaérkezek - s valahol fönn egy hegymászó lába elé ereszti hátizsákját egy csúcson.

16 megjegyzés:

  1. Hát ez nekem nagyon tetszett! de sehol nem találtam a ciki részeket... hmm...
    Nekem Pixi teljesen behozta a hegyet és az érzéseket, totál élő volt. Örvendek hogy a hegy leengedte, és azóta is kalandozik rajta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Búúú akko azt jelenti, hogy semmitsenem fejlődtem :)))

      Törlés
    2. Peeerszeeeee... azóta talán több a cinizmus az írásokban, de nekem ez őszinte volt s hiteles.

      Törlés
  2. Nagyon jó élménybeszámoló szép fotókkal fűszerezve. Engem is elfogott a félelem a viharban annyira átjött a hangulata.
    Nem értem és sosem értettem, hogy miért kockáztatják az életüket a hegymászók hisz odafenn annyiféle veszély fenyeget. De tudom, nem kell mindent megérteni.:-)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is az jött be hogy noooooomálisak ezek??? de a látvány amikor kitisztul az idő és olyat lát az ember szeme amit idelenn soha... na, lehet ez az egyik oka annak hogy másszák a hegyet...Vagy Grimpix hogy látta/látja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát akkor a Grimpix már legesleginkább lemenni szeretett volna és meginni egy sört, ha jól emlékszek :)

      Törlés
    2. De az iszonyat hamar elillant mert Grimpix azóta már párszor visszafutamodott a hegyre... :P

      Törlés
  4. ez valami ****jó beszámoló :)
    hihetetlen, lélegzet elállító képek...panoráma, hegyek, felhők...nagyon átjön a feeling ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon ajánlom ezt a hegyet a nyáron, ha sikerül eljönnötök :)

      Törlés
  5. Félelmetes és gyönyörűűű!!! Így. Mindenestől.

    VálaszTörlés
  6. Kegyetlen és gyönyörű élmények, a lavinák még kisértenek álmodban ?
    Nekem a Madarasi csúcs is nehéznek számít, nem mernék belevágni egy ilyenbe és te is vigyázz hol mászkálsz ,nem akarom átadni senkinek a piros vinchestert :)

    VálaszTörlés
  7. Ku...va jó kis beszámolót sikerült összehozzál. Minden részlet a helyén van mester. Már csak az a kérdés, hogy egy 8 évvel ezelőtti táborra, hogy emlékszel szóról szóra, de gondolom, hogy le volt jegyezve.
    Apropó az a Mihail azt hittem, hogy valami orosz Kgb tiszt volt...hehehe

    VálaszTörlés
  8. Milyen jó, hogy a gyávák és lusták helyett mennek a bátrak...minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  9. Nos .. ezen is jól el lehetett szórakozni, akár az előző Királykő beszámolódon. Bár itt már igazibb alpinistás feeling jön, mindennel ami az embert nyakonvágja egy túra alkalmával. Gratula .. várom a következő naplót !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem sok készült annak idején, az újabbakból meg már hiányzik a rácsodálkozás, biza akkor kellett volna naplózni.

      Törlés