Homage...

- Khm... uram, az ott hány megapikszel? - hallottam egy hangot.
Közben aládúcoltam a fadobozt és kihúztam a zárólemezt.
- Most exponált? - megint ez a hang.  Senkit sem látok magam körül...
- Most engem vetet? Videó?
- Mivan? - Nem, állókép! - mondom félhangosan mert továbbra sem látok senkit.
- Érdekes... mások nem szöszmötölnek vele annyit... egy karlendítés és már lekaptak. 
Úristen, csaknem a... szobor?
- Izé, hát ez tíz percig tart... - mondtam bizonytalanul.
- Nem azért mondom, álldogálok már itt egy jó ideje... Akkor nem mozdulok meg még tíz percig... jó? - kuncog - Közben meg lesem az emberek fényképezőgépeit. Sokan fényképeznek engem... Sokszor azt gondolom ez a büntetésem amiért én is lefotografáltam az embereket. Pedig én csak jót akartam.
Kínosan érzem magam, mert hát én is pont őt...
- Az én masinám azért sokkal nagyobb volt. De a mostaniakkal már táv-beszélni is lehet, azt hallottam. Ezzel is?
- Hát nem, ezzel telefonálni nem lehet...
- Az enyémbe nagy üveglemez járt, de úgy mondják, most már nincs egy hüvelyk sem az üveglemez...
- Hát igen... nagyjából.
- ...meg azt is, hogy az elektromosságtól lesz az üvegre a kép, digitális úgy mondják... meg, hogy nem kell ráönteni semmit az üvegre... bár elcsíptem a minap, egy leány sürgette a fotográfus úrfit, hogy mikor tölti már le a képeket...
- De ez itt filmre exponál...
- Filmre? Akkor mégis videó? Az imént kérdeztem, HD-t is tud? Azt mondják az UHD jobb.
- Nem... fényérzékeny filmre... izé, pillanatképet... vagyis hát tízperceset...
Sokáig nem szólt. Én sem. Reméltem nem kérdezi meg a tízperces pillanatképet... Álltunk mindketten, mintha ő is exponálna, de ő csak egy könyvet szorongatott a kezében idestova másfél évtizede.
Aztán lejárt a tíz perc... Összecsomagoltam.
- Tiszteletem. - biccentettem a szobor felé.
Észrevehetetlenül biccentett, duzzogni látszott, mert nem árultam el, hány megapikszeles a tízperces film...