Meseterápia a Székely Autonómiára

Egyik este Grimpix-szel a mesék szimbolikájáról vitatkozgattunk, ekkor álláspontját illusztrálandó, mondta Grimpix ezt a mesét:

Élt egyszer Székelyudvarhelytől nem messze, egy Isten háta mögötti faluban, s még azon is egy lucernással hátrébb, egy legényke. Tisztára ló arca volt, olyan póni-szerű, pont mint az édesanyjának. Kerek hét esztendeig szoptatta az édesanyja. Akkor aztán, mikor még alig múlt hét esztendős, így szólt a legénykéhez, menj szedd a lábad s a borissza apádat húzzad haza a sarki koccintóból. Hanem gyönge volt még az istenadta, nem tudta hazahúzni, úgy találták meg másnap megfagyva a hóban az alkesz öreget. Ezután egyedül nevelte az anyja, még újabb hét esztendeig. Közben persze hét esztendeig szopatta őket a biztosító az apja életbiztosításával. Hanem egyszer az asszony a sok részletfizetéstől és számláktól megőszült fehér  sörényét, kisimítva a szeméből, azt mondta a legénykének: Húzzál el fiam ebből a faluból, de gyorsan!  Inkább legyél napszámos, vagy bébiszitter Angliában. És azzal koszorúér szűkületben  meg is halt, mert erős dohányos volt. 

Hej, szegény világ, lakáshitel, mormolta, s ment mendegélt a lóarcú fiú nagy búsan, amíg egyszercsak Szentegyháza határában valahol, egy illegális gáterhez nem ért. Helló - köszönt illedelmesen a favágónak. Híjnye, te dög, csak nem az erdész küldött megint a résziért? - azzal már nyúlt is a druzsba után, de a legényke úgy kujakolta pofán, hogy azonmód beesett a fosznideszkák közé.  - Hát látom, hogy erősebb vagy mint én, ha indulnál egyszer polgármester választáson, én rád szavazok! - törölgette törött kézzel a véres orrát egy papírzsebkendőbe.

Együtt mendegéltek tovább, mígnem elértek egy illegális kőfejtőhöz a Szeltersz-völgyében. - Helló, adj' Isten! - köszönt rendesen a lóarcú fiú. - Teringettét, te dög, csak nem egy hülye újságíró vagy, vagy egy buzi környezetvédő? Azzal már kezdte volna is hozzávágni a fiúhoz a nagyobbacska andezitdarabokat, de az visszakézből úgy képen loccsintotta, hogy beleszédült a bolinder kupájába. - Hej - sóhajtotta - cudar élet a kőfejtés, hol az önkormányzat szívat mert kevés a kenőpénz, hol a motorina árát emelik, hol a környezetvédők akadékoskodnak, inkább vigyél magaddal s leszek a kampányfőnököd, ha indulsz a polgármester választáson. 

Tehát együtt mendegéltek tovább, s hát mit ad Isten egyszercsak megpillantanak egy illegális színesfémgyűjtőt. - Helló, adj' Isten! - köszönt a fiú. - Jáááj, te köcsög - csaknem a miliciáról küldtek a nyakamra? - de már nem volt ideje megütni a legényt, mert akkora taslit kapott, hogy behullott a szétfűrészelt bronzszobrok és széttördelt öntöttvasvas lábtörlők közé. - Jáááj, édes drága Főnök úr, há ne bántson,  há nem loptam én csak egy szöget, inkább a szolgája leszek, majd ha indul a pógármester választáson, a Budvár-negyedben elintézem, hogy magára szavazzanak a purdék.

Így vándoroltak aztán tovább, mígnem valahol a Cekenden rájuk sötétedett. Menten le is táboroztak. Másnap aztán a lófiú azt mondta az elsőnek. - Mink bemegyünk a hajnali busszal a városba a piacra, te maradj itt, s főzzél nekünk pálinkát a vackorból. Hanem amint neki akart az kezdeni a lepárlásnak, megjelent egy csúnya kopasz és kövér policáj. Annyira ijesztő volt, de hát még amikor megszólalt: - Én vagyok a Kétszínű Kápolnási Tahó, mă'! Adjad la mine azt a cefrét, míg jó dolgod van ember, mert hanem a hátadon iszom meg, fututiguramati. Mit volt mit tenni, odaadta neki, mert a tahót a régi rendszerben szekusnak tették ide Moldovából, s mindenki félt tőle. Így aztán, amikor az esti busszal visszajöttek a cimborái, nem volt amit meginni, hát mérgükben jól elagyabugyálták, de akkor sem árulta el, hogy mi történt. 

Ez történt a következő nap is, de akkor a kőfejtő maradt otthon. Alig törte össze a vadalmát, hát megint csak érkezett a tahó a szekerén, s megfenyegette. - Ha nem adod ide a cefrét, a köldöködből iszom meg, samibagpula. Persze szegény kőfejtőt is jól helybenhagyták este a társai. 

Harmadik nap a vasgyűjtő maradt otthon, de neki se szóltak a többiek, csak előre kuncogtak. Hát megint jött a tahó a cefre után, s estére egy csöpp nem sok, annyit sem hagyott.

Hej szegény világ, kisebbségi sors, ennek fele se tréfa, következő nap maga a legényke maradt otthon pálinkát főzni. A többieket ügyesen kikísérte a reggeli buszhoz, s ő meg nekilátott az üstöt telemerni. De nem ment az olyan könnyen, mert már negyedik napja nem ivott pálinkát s a keze is erőst remegett. Hát pont jókor érkezett meg a rendőr atyafi. Emberére is talált, mert a lófiú mihelyt megtudta mi járatban, annyit se kérdezett, tálat hozott e a másik a belének, egyből beletolta a bicskát a kövér hasába, aztán jól odakötözte a fához a vérző disznót. Estére aztán olyan szilvapálinkát főzött, hogy az oroszhegyiek is sírva kérték volna a receptet. - Gyertek csak mutatok nektek valamit - mondta a komáinak, mikor azok visszatértek, s odahívta a fához, de arra a tahónak nyoma veszett. Mintha csak a föld nyelte volna el fástul, a műanyag nyelű kínai bicskával együtt. El is határozták, hogy utána mennek, de előtte, biztos ami biztos, megitták az összes pálinkát, persze nem éhgyomorra, hanem szedtek az erdőben gombát s olyan paprikást rittyentettek a pálinka mellé, hogy az udvarhelyi bárányfesztiválon se eszel olyat. Na aztán be is téptek tőle rendesen, mint az állat, hét nappal és hét éjjel hánytak és fostak felváltva. 

Akkor aztán összeszedték magukat s követték a szekérnyomokat egészen az Almási-barlangig. Tanakodtak kicsit, mit tegyenek, aztán faragtak egy beülőt, kötelet s készítettek vasból karabinert is melléje s a famunkás leereszkedett. Mert mindig ő gyúródott elsőnek, ahol pár ember sorban állt. Hanem még az Ablakig sem jutott el, nagy megrémülve jött vissza.. A többiek is megpróbálkoztak, de a Nagy-Teremig egyikük sem ért el, mert mindegyiknek klausztrofóbiája volt. - Eresszetek engemet, lépett elő a legény, s amint kimondta már át is csúszott a Kutyalikán s benn is volt a Nagyteremben. Hát ment mendegélt s egyszercsak észreveszi a Tahót, amint pálinkát iszogat s a kínai bicskával a körmét piszkálja. - Mivan? Mivan? üvöltött rá - Iszod a pálinkámat te bukarest bérence, s a bicskámat is elloptad? Azzal jól megkente, s a pálinkát a köldökéből itta ki, mivel pohara az pont nem volt.  Azzal tovább állt.

Ahogy ment mendegélt egyszercsak egy rézerdőbe jutott. Gondolta is, hogy örülne itt a színesfémgyűjtő kolléga, a famunkással, biztos gátert építene a rézerdő mellé, amikor megpillantott egy emeletes hétvégi házat. Emmenpé- betűzte róla. De amint belépett rögtön megpillantott egy fürdőruhás menyecskét, aki éppen sminkelte magát a tükörben. Hát az nagyon megijedt a felvilági legény láttán. - Mit keresel itt, te szerencsétlen, mikor még választási kampány sincsen, jaj neked, az uram az elnök s ha hazajön, egyből lyukat beszél a hasadba. De erre a szóra be is toppant a nagy háromfejű sárkány, s míg a legény megszólalhatott volna, hozzá is vágott egy köteg választási szórólapot. De azért ő sem volt rest,  kicsit dulakodtak, azután a legény csak kinyuvasztotta a sárkányt. Hanem a leány nem akart vele menni, mert még két testvére raboskodott odalent. - Na nem bánom, keressük meg őket is, mondta a legény, azzal elindultak s csakhamar egy másik palota elé érkeztek, de ez viszont egy ezüsterdő közepén állott, és az volt ráírva, empépé, s csupa ezüstfenyők vették körül. - No, ti aztán hiába jöttetek, mondta az itt raboskodó leány, mert menten hazajön az uram és kicsinál titeket. De erre be is toppant a sárkány, s ha lehet, még kövérebb volt, mint az előző. Egyből hozzávágott a legényhez egy csomó hazug választási ígéretet, de a vége mégis csak az lett, hogy ő is fűbe harapott. Így mentek el azután a harmadik kastélyhoz, ami egy aranyerdő közepén állott és az volt felírva rá, hogy erremdéesz. Pont mellette csörgedezett egy jó vastag aranyér... Hanem az itteni sárkánynak annyi feje volt, hogy szegény legény azt se tudta melyikre figyeljen, s egyik-másik annyira borzasztó, hogy még maga Chuck Norris is zavarba jött volna tőlük.  - Hej, szegény világ, cserehát - sóhajtotta elkeseredve a lófiú, mikor nekiálltak viaskodni. Kerek huszonnégy esztendőt küzdöttek, többnyire a sárkány volt felül és az összes fejével aljas hazugságokat sustorgott a legény fülébe. Hanem aztán végre a legény erőre kapott s az aranyér partján belevágta a földbe a sárkányt, hogy csak a fejei látszódtak ki. Úgy ringatóztak ott, mint holmi tulipánok.

No akkor a három leánnyal visszaindultak a felvilágba, hanem egyszerre nem bírtak átbújni a Kutyalikán, ezért a legény nagy udvariasan egyenként előreengedte a leányokat. Na aztán várta utána, hogy őérte is ledobják a kötelet, el is telt három nap és három éjjel, amit persze a barlangban nem lehet megkülönböztetni, közben még a karbid is kifogyott a lámpájából, de várhatta is, mert a három társa, mikor megpillantották a leányokat, eldöntötték, hogy a lófiút már nem húzzák ki a barlangból. Nagy szomorúan tapogatózott a sötétben, mindegyre beverte a fejét a cseppkövekbe, s hát ahogy így szentségelgetett a maga csendességiben, egyszercsak talált három síró-rívó denevérfiókát leesve a guanóban. Visszaakasztotta őket szépen a plafonra s még a salapétájával is betakargatta őket, azzal behúzódott egy cseppkő-drapéria mögé, amire valaki korommal írta fel, hogy forever Rozi. Hát egyszercsak szörnyű nagy cincogással hazatért az öreg Batman. Kérdezte a legényt, mivel hálálhatná meg a jóságát. - Hát, ha te tudod a kijáratot, nem bánnám, ha visszavinnél a felszínre. Akkor a Batman meghagyta neki, hogy üljön fel a hátára s kapaszkodjon meg jól a denevéres trikójában. Így mentek felfelé, aztán egyszercsak elfogyott a Batman ereje, s balra fordította a fejét, erre a legény odatartotta a bal bokáját, hogy szívjon belőle vért. Később jobbra fordította a fejét, akkor meg a jobb bokáját tartotta neki oda a legény. Hogy mennyire sokáig tartott a kivezető út, azt én nem tudom, de mire kiértek, a legénynek még a nyaka is ki volt szívva. Ott feküdt nagy vérszegényen a füvön a Tatárkápolna árnyékában. - No mivel olyan jószívű voltál, itt van hálából ez az üveg bor. Ekkor a Batman előhúzott egy üveg vörösbort és még hét kajabont is adott melléje, s megígérte, hogy ha azt megissza, s a kajabonokat beváltja a nonstopban, hétszer erősebb lesz és a vérében is jelentősen megemelkedik majd a hemoglobinszint. Azzal el is tűnt, mert tudta, hogy nem jó egyedül a Farkasösvényen lebzselni, ha jön az alkony. No a legénynek se kellett biztatás, meghúzta az üveget s az olyan finom volt, hogy meg is nyalta tőle a száját.

Hanem ekkor arra riadt fel, hogy fekszik a sáncban s a pásztorkutyák nyalogatják a szája szélét. Hej, szegény világ, lakásmaffia - sóhajtotta, mikor rájött, hogy az egész csak a pálinkától volt, meg a galócától,  de hiába kereste a társait, mert azok már továbbálltak.

Ment befelé hát a városba nagy másnaposan, mert aszpirinje se volt, hátha találna valami alkalmi munkát, hát egyszercsak látja, hogy mindenhová választási plakátok vannak kiaggatva, de még az hagyján, mindegyikről az a három gazember társa vigyorgott. Hej, zabos lett nagyon a lófiú, s ment is be egyenest a Hivatalba nagy bőszen. A szekurityit úgy penderítette félre a kapuból, mintha pihét fújna le a zakójáról.  Eressz Rambó, mondta neki, mert ez az én harcom. Meg is találta az elsőt, az irodában lebzselt, a titkárnője éppen a kávét vitte befelé hozzá. De már nem tudta meginni, mert a lófiú úgy kivágta az ablakon, hogy egyenest a tilosban parkoló autók tetején koppant. Aztán a konferenciateremben megtalálta a másodikat, azt egyenest a Szoborpark közepéig hajította. A harmadik a budiban bújt meg, de jól is tette, mert mihelyt meglátta a lófiút, menten összecsinálta magát.

No, amire így szépen felaprította a társaságot, előjöttek a választópolgárok is és egyöntetűen megválasztották vezérüknek. De ha már így egybegyűltek még az Autonómiát is kikiáltották, áldomást ittak, s boldogan éltek aztán, amíg ki nem józanodtak.