Nem könnyen dobban egy helyett kettőt a szívünk a honismerettől, de valamiért becsípődött, hogy egyáltalán van e magyar neve, vagy mennyire fordítás a Molnár-gerinc elnevezés a Bucsecsben (lásd Buteanu-Vadász elnevezés a Fogarasban). Meg hát annyira mélymagyarok se vagyunk, hogy méterre pontosan tudjuk, hol húzódott a Trianon előtti határ, tehát megnéztük.
Szóval a Moraru-gerinc, amit magyarul Molnárnak hívnak, úgy tűnik, kívül esett az ezerévesen. És a korabeli térképeken még Moaruluinak hívták. Erről ennyike.
De hogy repül az idő, az borzasztó, ugyanis Bereczki kollégától hét esztendeje elirigyeltük, hogy jó lenne, de talán még korai nekivágni a fűrészfogaknak. Mintha tegnap lett volna. Felkészültségben nem lettünk sokkal csiszoltabbak, ezt az utánunk haladó csapat vezetője néha leplezetlen és őszinte borzalommal szemlélte. Mármint a nyitott karabinereket, a kordelinből rappelezést, meg úgy egyáltalán a félreérthetetlen vezényszavainkat, hogy mileszmábaszki, indulhatoké, de fogszé, aggyá má' kötelet, meg ilyenek. Annak ellenére, hogy a kötéltechnikánk szerintem jelentősen csökkentette a túlélési esélyeinket, mégis megúsztuk.
Eredetileg az volt a tervünk, hogy készítünk egy rendes magyar nyelvű leírást arról, hogy kell mászni a Moraru-gerincet, de aztán úgy hozta a helyzet, hogy nem igazán volt kapacitásunk dokumentálni. Nem véletlen, hogy a youtube videók is leginkább csak az első pár szakaszt mutatják meg. Ez okozott is némi bosszúságot, mert a legfinomabb részek nem derültek ki előre az ilyen videókból. Szóval ha a youtubon durvának találod a terepet, ne búsulj, lesznek ott még cifrábbak is.
A Brâna Maren nincs vastagon kijárt ösvény, de azért követhető valamennyire. Menetiránynak háttal fotózva. |
Mi a Szarvas-völgyből a Brâna Mare-övön mentünk fel. Ezt ismeri az Osmand is. A gerincet elérve (itt egy kis kereszt van) egyből nem muszáj nekiszökni a sziklának a hegyélen, az alig követhető ösvény szintgörbén haladva bemegy túloldalt a Moraru-völgy fölé, egy borókáson kell átvergődni pár száz méteren, majd balra egy meredek hasadék mentén lehet kijutni megint a gerincre immár egy szinttel feljebb. Van egy alternatív kijárat is, mielőtt elérnénk a gerincet, a sziklatömbök között egy füves meredek kaptató pont ide hoz ki, GPS trackek is hányódnak erről a neten.
Itt nem muszáj egyből a sziklának ugrani, jobbra egy kerülő ösvényről egyből a tetejére lehet kimászni |
Így fogtuk a fejünket, mikor megláttuk, hogy mire vállalkoztunk. |
Az Acul Cruciin felfele volt a legkevesebb hely, mivel hárman voltunk 60 méter kötélre, igyekeztünk 20 méterenként standolni és bevárni egymást. Ezen a csúcson volt a leggazdagabb stand, a kereszt mellett is, de lennebb is voltak expanziós szegek, ami a sok 80-as évekbeli lógó szeg után kifejezetten jólesett.
Ez már a legutolsó izgalmas szakasz, immár biztosítás nélkül. |
Lukácsi-Hegyrefel-Csaba barátunknak volt még annyi lélekjelenléte, hogy videót is készített.
Fél nyolc körül indultunk a dihami útról, 11 körül értünk ki a gerincre és 18 órakor láttuk meg az Omut. Este fél kilencre voltunk lent ismét az autónál. És aljas rágalom, hogy olykor kapaszkodtunk szegben. Ilyet sose tennénk. A felszerelésünk egy 60 méteres kötél, 8 köztes (talán egyszerre hatnál többet nem volt alkalmunk használni), ereszkedőlapkák, slingek stb. Az útvonal cseppet sincs túlbiztosítva, az a gyanúnk, hogy az évtizedek során, mikor kinek kellett egy pszichés támasz, az levert egy-egy szeget, minden összefüggő koncepció nélkül. A kőzet sem optimális, helyenként kifejezetten omlós konglomerátumról van szó. De persze ismerünk olyanokat is, akik kötél nélkül végigcsapatták. Mi sem panaszkodhatunk, az ereszkedőstandok voltak olyan állapotban, mint a Szárazvölgyben. Rozsdás karikák, mozgó kovácsoltvas szegek, kordelingyűrűből eszkábált standok. Úgy tűnik mászás dolgában még le vagyunk csöppet maradva az öngyilkos, pusztuló nyugattól.
:)
VálaszTörlés