A cím megtévesztő, mert leginkább nem ferrofluidról lesz szó, hanem inkább magnetorheological folyadékról, vagy miről. Szóval a derék kollégák, amit az interneten, házi módszereikkel összemürkölnek, az leginkább ez utóbbi lehet.
Braniac kolléga ferrofluidjából, indulunk ki. A toner neki sem jött be, de nekem se. Pedig eléggé mágneses a festék-por és elvileg 5-30 nm mérettartományban lehet (ami egy feltétele a kolloid állapotnak). Többféle olajban (motorolaj, biciklilánc-olaj és szilikonolaj) próbáltuk. Szilikonolajban egyáltalán nem maradt szuszpenzióban, a mágnes kirántotta a szemcséket az olajból. A bringaolajból, bár tüskéket nem, de már egy bubit összerántott a mágneses tér, viszont idővel ebből is kipréselődött az olaj egy része, vagyis a ferro-szuszpenzió ebben a bubiban besűrűsödött. A motorolaj sokkal viszkózusabb, de attól tartunk, emiatt nem kedvez a tüskék kialakulásának.
A növényi olaj másnak se működött, ezt ki se próbáltuk, hiszen az lenne a lényeg, hogy az olaj bizonyos adalékai egyfajta bevonatot okozzanak a szemcséken, és ezzel is növelve az esélyét a szuszpenzióban maradásnak. Bár ebben a videóban úgy tűnik, hogy növényi olajjal és tonerrel sikerült tökéletes ferrofluidot készíteni, erősen gyanítjuk, hogy ez vásárolt ferro-folyadék (a videó vége felé a cucc folyása nem tűnik olajnak).
Mivel az olaj terén nem tudtunk áttörést, muszáj voltunk vásárolni fekete vasoxidot. Semmit nem tudunk róla. Sajnos ezzel sem sikerült tüskéket előállítani. Lehet, hogy kicsit mágnesezhetőbb, a bicikliolajból nagyon gyorsan kiválik a mágnes hatására.
Ebben a videóban Neil Red még feketeövesebb megközelítése, de neki sem sikerült teljesen, később azonban szép eredményt ér el, viszont kurvasok melóval.
Igény lenne játszani a ferro-folyadékokkal, de annál azért drágább. Mindenesetre, mi nem vagyunk hajlandóak elpocsékolni egy rakás ilyen anyagot. De ha majd úgy adódik, ezt a mágnesnésőt megcsinálnánk. És ez a csatorna is csodákra képes a ferrofluiddal (ferrofluid sculpture), illetve ez a másik a vasreszelékkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése