Először a vicc jutott eszembe, a leköszönő Vezérről, amikor Lenin elvtárs azért jó ember, mert csak kiszúrta a focilabdát, pedig a gyerekek közé is lövethetett volna.
Minden hatalom bukása elégtétellel tölti el a szemlélőt, de az milyen dolog, hogy a Hősök terén, a Hősök egyik tagja bocsánatot kér, amiért éppen történelmet írt a heréjével? A Gulyás-unikornis egy olyan kép, amiért nem lehet és nem szabad bocsánatot kérni. Hát kért bocsánatot Tereskova, amiért rászart a Parlamentre? Vagy kért a Pussy Riot bocsánatot mert fogócskáztak a kaporszakállú pópákkal, mi? A nagy Hőkölők... hősnek gyávák, lázadónak csicskák.
Az évszázad magyar koncertjén azonban két másik fasz is feltűnt, akiknek nem a neve Hősök, hanem a könnyen rajongó közvélemény szerint hősök. Számomra, már az első pillanatban, amikor hírré vált a százados úr, volt valami karmikus abban, hogy pont annál tartanak házkutatást, aki eddig életvitelszerűen élt abból, hogy másokra (saját bevallása szerint jogtalanul is) rárúgta az ajtót. Jó, nyilván a pedo-rendőr nélkül sose tudjuk meg, hogy egy kígyóvállú kisgyerek taknyosra szopatta a magyar szolgálatokat.
A másik százados úrról meg az a haverom jutott eszembe, aki rengetegszer hangoztatta, hogy ő képes lenne elvérezni a végeken a Hazáért. Aztán később kiderült, hogy fél a tűtől és ájul a vértől. Szóval, ha valaki gyilkolni szegődik és hősi halálra esküszik fel egy olyan parancsuralmi rendszerben, mint a hadsereg, attól elvárható lenne, hogy ne panaszkodjon a tévében, mert elszakadt a ruhája, rossz fej a főnöke és amúgy is szar a kaja a seregben. De neki meg azt az infót köszönhetjük, hogy az elmeháborodott herceg isteni sugallatra rendezett keresztesháborút.
Értem én, hogy egy rendszerváltáskor megnyugtató érzés, ha a rendőrség és a katonaság átáll a tüntetők oldalára, még ha csak szimbolikusan is, de azért na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése