2011/08/10

Herceg Novi és a Kék-barlang - Montenegró 2/6

Kotorban a vár megtekintése után, ha már meguntuk az öböl fjordra emlékeztető látványát, illetve a toronymagas és idétlen hajók bénázását, szinte semmilyen látnivaló nem marad.

A Kék-barlang megtekintéséhez semmiképpen se kérjük a főtéren található információs iroda segítségét. Helyette inkább a buszmegállóba menjünk, ahonnan óránként indulnak buszok Herceg Novi-ba. Az út látványos és több mint egy órát tart. Herceg Novi-ból direkt hajó a barlangig nincs, csak Zanjice érintésével juthatunk el oda.


Herceg Novi látképe a tenger felől

A tengerparton, miután leráztuk a motorcsónakos taxis-ajánlatokat (30 Euró a Kék-barlanghoz - kb. 2 óra) eljutunk a móló végébe, ahol azok a kishajók szoktak kikötni, melyekkel eljuthatunk Zanjice-be, ahonnan majd a Kék-barlang felé váltunk hajót. Szezonban negyedóránként jön hajó, van amelyik hangosbemondón jelenti be úticélját. Az ár: 3 Euró (oda-vissza 5 Euró). A parton több irodánál is válthatunk jegyet, ezzel azonban korlátozzuk magunkat egyetlen cég hajóira (több mint három cég szállít Zanjicebe).

Érdemesebb tehát a hajón váltani jegyet. 20 perc alatt ér át Zanjicebe, a délelőtti órákban a mólón rögtön találunk is másik hajót mely a barlanghoz visz, szintén 3 Euróért. A barlangi fürdés 15-20 perces, az út kb. ugyanannyi.

A késő délutáni órákban a hajóforgalom megcsappan, érdemes megérdeklődni az utolsó járatot Zanjiceből Herceg Noviba, mert a kotori buszok sem járnak este sűrűn. Mindenesetre nekünk sikerült stoppolni egy hajót, így bőven elértük az utolsó buszt Kotor felé, miután egyet azért késtünk le, mert a partról szinte lehetetlen megtalálni a megállóhoz vezető utat a sajátos építkezés miatt.

Herceg Novi házai a meredek domboldalon.

9 megjegyzés:

  1. Izgalmas lehet csak úgy minden különösebb szervezés nélkül elindulni egy külföldi körútra. Nekem ez eddig kimaradt az életemből, érdeklődve olvasom a beszámolóidat. A képek közül a harmadik tetszik a legjobban.

    VálaszTörlés
  2. Hát, ha minden meg van szervezve akkor már unalmas, mert nincs mit csinálni és nincs amiért aggódni :) De azért volt egy elképzelésünk a fontosabb pontokról. Ilyen mint tenger, barlang, hegy stb. De persze az útvonal a helyszínen alakul, mindig csak a következő lépésig kell látni.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a harmadik kép testzik nagyon! Az a mély kék...

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nekem is nagyon tetszenek a képeid, és a leírásod közvetlen stílusa is. Október végén, november elején megyünk Montenegróba. Vajon akkor is érdemes a kék barlanghoz ellátogatni? Szerinted járnak olyankor is a hajók?

    VálaszTörlés
  5. Hát sajnos nem tudom, de abból amit találtam az interneten nem valószínű (szezont emlegetnek). Viszont most is voltak "cápák" Herceg Noviban akik kivittek volna (30EUR), ők lehet, ha akkor is kihajóznak motorcsónakkal, bár valószínűleg még borsosabb áron. És meg is kell őket még találni. Amúgy két hajótársaságnak emlékszem a nevére: Cuba libre és talán a Porto, ezeknek van irodájuk is a parton, lehet ha tudnál telefonszámot szerezni és beszélni velük. Az irodákban jól beszélnek angolul.

    VálaszTörlés
  6. Ha jól értelmezem zanjicéből lehet hajóval bemenni a barlangba? Mi idén mennénk Ulcinjba és onnan szeretnénk megnézbi. Tanjicébe elautózunk és onnan hajóval??? Előre is köszi az infot 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bocsi, de valamiért nem jelzi a blogger a hozzászólásokat, időlimit lehet vagy mi. De 7 év távlatból (pláne 9 év távlatból) nem hiszem, hogy bármi is ugyanolyan lenne. Mi Herceg Noviból mentünk és ott hivatalos járat direkt a barlangba akkor nem volt, csak Zanjiceban váltással. Viszont Herceg Noviban lebzseltek a cápák a mólón, akik jó drágán egyből odavittek volna. Na de ti már ezen túl vagytok, csak az utókornak írom.

      Törlés
  7. Kedves Grimpix, montenegrói nyaralásunkkor, pár hete, véletlenül bukkantam a bejegyzésedre, és ennek köszönhetően sikerült olcsón megúsznunk a kék barlang látogatást. Közvetlenül Zanjicébe autóztunk, és ott gyakorlatilag lestoppoltunk egy motorcsónakot, aki ötünket összesen 40 euróért elvitt a barlanghoz. ( a sétányos szervezők 40 euro/fő áron tették volna ezt meg (2022-ben)) Úgyhogy köszönöm a tippet, még mindig bejön. :-) üdv, Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó, érdekes, hogy minél régebbi egy poszt és minél kevésbé aktuális, annál jobban megtalálja a gugli :)
      Linkeljük is ide a blogodat, hátha valaki naprakészebb cuccot olvasna a térségről:
      http://kopecsirkek.blogspot.com/2022/08/montenegroi-kalandok-4-motorcsonakkal.html

      Törlés