- Grimpix, hallottál Szent Erzsébetről és a csodáiról? - kezdtem egy délután, miután hazajöttem a biciklizésből.
- A legenda szerint Szent Erzsébet mikor kicsi volt, kiflit lopott és amikor rákérdeztek, szemrebbenés nélkül azt hazudta, hogy csak rózsák vannak a kötényében, mert virágot lopni nem szégyen. És mikor kiborította, valóban rózsák voltak, és ekkor Szent Erzsébet nagyon elszégyellte magát, amiért ekkora ordasat hazudott, és azontúl mindig igazat mondott. Más változat szerint a szegényeknek hordta az kaját s az változott át, így aznap szegények rózsát kellett rágcsáljanak, ezért megharagudtak a hazudós Erzsébetre. Megint más változat szerint a Nyugatihoz vitte a migránsoknak, de nem tudta, hogy szalonnát és kolbászt nem ehetnek a muzulmánok. Hogy ne verjék meg, Isten rózsává változtatta az egészet. Mindenesetre kislány kora óta, egész életét átszőtték a rózsa-csodák. De amíg József Attila harapással sokszorozta a rózsát, addig Erzsébet inkább hazudozással.
Látszódott, hogy Grimpix egyre jobban belemelegedik a mesélésbe.
- Olyan legenda-változat is létezik, hogy a nagymamájához indult az elemózsiás kosárral, de útközben találkozott a farkassal, aki megkérdezte, mit visz a csipketerítő alatt? Piros rózsát, hazudta. Ezért hívták Csipkerózsikának is. És mindig amikor hazudott, megnőtt az orra, és ez szemet szúrt a farkasnak. Azt is mesélik, hogy úgy tudott rózsaillatot csinálni, mint senki más, egyszer például hagymás fuszulykaleves volt az ebéd...
- Grimpix, ezt most fejezd be! - szóltam rá.
- Jól van nagyokos, akkor mi a csoda? - kérdezte Grimpix megbántódva.
- Az a csoda, amin csodálkozunk. - mondtam bizonytalanul. - Például sokak számára az is csoda, hogy a tizedikről kidobott zongora és gombostű egyszerre esik le. Mások számára ez nem csoda, hanem fizikai törvény.
- Akkor nincs is csoda, csak buta ember? - álmélkodott Grimpix.
- Dehogyis. A csoda nem az eszünkkel kommunikál. Inkább olyan, mint a művészet.
- Ízlése sincs mindenkinek. - jegyezte meg Grimpix.
- Ezért van annyiféle csoda, ahányféle ember.
- Ebben a virág-csodában az volt az érdekes, hogy nem is Szenterzsébeten történt, hanem tőle kicsit távolabb Székelyvéckén. Amit persze lehet azzal magyarázni, hogy nem is jártam aznap Szenterzsébeten, de ez csak kifogás. A másik furcsaság, hogy nem a szendvicsem változott át rózsává, de nem is a rózsa változott át csokisnápolyivá, ezt még valahogy meg tudtam volna magyarázni magamnak.
- Hanem micsoda? - nyílt tágra Grimpix szeme a várakozástól.
- Hát a faragott tulipán-apertúrák lenyomatai a padlón. Átváltoztak. Mert nem tulipánt rajzoltak a lábam elé, ahogyan átsütött rajta a Nap. Hanem fénynyuszikat, fénybárányokat, fénymalackákat, fénymackókat. Csak ennyi történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése