Inkjet papírtípusok belépő szint. (Cianotípiára meg egyéb alternatív eljárásokhoz)

Olyan jól kitaláltam, hogy alternatív fotográfiához nem rajzlapot, meg akvarell papírt kell használni (mert az annyira XIX. század), hanem modern, tintasugarasba való papírt, erre az internet már telidesteli van ezzel is. de nem olyan könnyű eligazodni ezek a papírok között sem.

Mondjuk szükségem van egy bizonyos tulajdonságú papírra. Nem a fellelhető növényi rostokat és fapépeket tesztelgetem, bárium-szulfátot, optikai fehérítőket kenek rájuk, hanem megpróbálom kilesni az ipari titkokat egyes fotópapírokról, eligazodni a rengeteg elnevezés és marketingbullshit között. Felfedezési területem, nem az erdő, az ültetvény, agyagbánya, kaolinföld, kémialabor, hanem spéci weboldalak. Pont, mint ahogy a Lidlben előadjuk az ős-vadászt, aki vizslat és kajtat, diadalmasan elejti a csordában hátul kullogó, leárazott csirkefarhátat, majd acélidegekkel kivárja a sort,  és végül a kasszánál rövid szertartás keretében megünnepli, papírfecnikkel áldoz, mert hanem holnap ez a vadászterület már nem terem számára újabb falatokat. Asszem elkanyarodtunk. Vissza a papírhoz. 

Két nagy család szokott lenni, a CC és az RC papírok. Az előbbit inkább olcsóbb cuccoknál találtuk (általában 50% árkülönbség van, az RC drágább), a leírás szerint csak az RC fogad pigment alapú festéket is, de olyannal nekünk nincs tapasztalatunk, szóval tinta szempontból mindegy is lenne, kérdés, hogy alternatív fotográfiához melyik az olcsóbb, illetve alkalmasabb.

Forrás

A cast coated: egy egyszerű karton, egyik oldala bevonva valamilyen festékfogadó felülettel. Az RC (resin coated) simán jelenthet PE (polyethylene) coatingot, ami vonatkozhat a papírbázis bevonatára, de a felületkezelésre is. Általában az ilyen papírt két műanyag közé szendvicselik, pont mint az RC fekete-fehér fotópapíroknál:

Forrás

A vízhatlan rétegek miatt nem tud behatolni a tinta a papír testébe. Ez adja a műanyagos hatást is és emiatt nem mállik a vízben. PE bevonatú vízmentes fotópapír hátoldala könnyen vízlehúzható, tartása is van. 

Hahnemühle, Canson esetleg az Ilford papírjai biztosan nagyon tartós és szép nyomatokat tudnak, de egyrészt nincs jó minőségű tintasugaras nyomtatóhoz hozzáférésünk, másrészt nem készítünk semmi olyat, amit az időnek nem kellene megsemmisíteni. Ezért bevásároltunk román fotópapírból. 100% román brand, de később kiderült, hogy csak a a brand román, a papír kínai, és itt csak felcímkézik. Most már mindegy, nem vonom vissza a rendelést. De ez az undok marketinghazugság megérne egy seggberúgást. 

Vannak papírok, ahol a mikroporózus réteget is megemlítik a jellemzők között. Ezeknek a rétegeknek talán az lehet a feladata, hogy a festéket beszívják, emiatt gyorsabb a száradás. Nem engedik elterülni, és a felszín közelében tartják a festéket. 

Forrás

 
Mi csak mikroporózus réteggel szerelt papírt láttunk, de létezik porózus és nanoporózus réteg is. Ez szintén lehet valamilyen polimer-réteg. Bővebben itt. Mindenesetre a porózus réteg elterjedt, ez gyorsan szárad, nem kenődik és vízálló is. Emlékszünk olyan régebbi papírokra, amik maszatoltak és félórákig kellett legyezgetni, mint egy polaroidot. Amik instant száradnak, azok valamilyen porózus bevonatúak.

Forrás

Inkjet fotópapírok rengeteg módon készülhetnek. Itt van egy kis kivonat arról, hogy melyik paraméter mit jelenthet.

Az alapelvek a következőek:
- fehérebb, nagyobb gammut, nagyon kevés cég adja meg ezt az adatot.

- a glossy papírnak nagyobb a Dmax értéke (color density), illetve a gammutja
- a jó fotópapír vastag, többnyire egyoldalas, mindenféle csuda réteg van rajta, pl. száradásgyorsító, vízhatlanító
- élettartamra vonatkozó tényezők, pH semlegesség,  ezt általában archív vagy múzeum-grade kulcsszavakkal szokták jelölni. 

Első próbálkozásunk az inkjet papírokkal egy Lidlis vízhatlan, mikroporózus papírral volt. Ecsettel felvíve a fényérzékeny cuccot, bár félhomályban nem látszódott, nagyon foltosra száradt. Ritka rondán nézett ki, mintha foltokban penészedne. A nedves ecset tapadása is megváltozott a nedves papír felszínén, emiatt volt ahol több folyadékot kapott. Száradás után közvetlenül nézett ki legrosszabbul, pár nap tárolás után javult valamennyire, viszont kiexponálva, lemosva már jóvla kevésbé látszik a foltosság. 

Rajzpapír és tintasugaras papír exponálás alatt.

A fényérzékeny réteg felvitelére több módszer létezik, de mivel az inkjet papíroknál az a megérzésünk, hogy az egész porózus IRL-t szaturálni kellene vegyszerrel, talán az úsztatás lenne a legmegfelelőbb módszer. Ezt ellenőriztük is. 

Ez sem teljesen homogén, de fényévekkel jobb, mint az ecsetes megoldás. Hátránya, hogy rengeteg vegyszer kell hozzá.

Inkjet fóliák (OHP-k, vagyis overhead projector transparencyk). Ezekre készülnek majd a kontaktolható negatívok, és pozitívok (eljárástól függően). Két fő típust találtunk a piacon, az egyik tejszerű, mintha anyagában lenne alkalmas a festék befogadására, ezen sokkal sötétebb, homogénebb tónusokat lehet létrehozni, kevésbé karcolódik, a másik sima átlátszó írásvetítő fólia, aminek az egyik felületén van egy érdesebb felületű réteg, ami megtartja a tintát. 

Egy ilyen fóliát is megpróbáltunk úsztatással bevonni vegyszerrel (mert miért is ne csinálhatnánk egyből fényérzékeny negatívot), de pár perc áztatás során a fóliáról levált a festékmegkötő réteg. Ami azért érdekes, mert a digitális mordencage technikának lehetne majd az alapanyaga. Erre majd egyszer  visszatérünk.