Bevezetjük a villanyt a borkánba

Vagyis felülünk arra a wannabe-szájensz-mémvonatra, hogy mindenki újra felfedezi a villanyizzót, és Edisont játszik a sufniban. 

NightHawkinLight videójából az derül ki, hogy nagyon nehéz olyan izzószálat találni, elszenesíteni, preparálni stb, aminek elég nagy az ellenállása ahhoz, hogy ne rúgja le a lakásban az összes biztosítékot. Ugyanis hatalmas mennyiségű áramot átengednek, amibe persze el is pattannak. Ezért ő sorba kötve egy korszerű izzzóval tesztelgetett. Emellett nem kiszívja az oxigént, és nem is gyertyával égeti el széndioxiddá, hanem propánnal helyettesíti, hogy az reagáljon az oxigénnel, ne a szénszál.

Szóval mi inkább rendeltünk pár arasz volfrám-szálat. Azt meg felspiráloztuk, amennyire tudtuk, bár világos, hogy az izzókba a gyártók sokkal tömöttebb, akár több rétegben is felspirálozott szálat szoktak használni, mert az is hozzájárul a hatékonysághoz és az élettartamhoz.

Ezeknek a szálaknak hidegen rohadt alacsony az ellenállásuk, ekkorka daraboknak olyan 10 ohm körüli lehet. 

A légtelenítésre először a kiszorításos módszert használtuk, abban reménykedve, hogy a fejlődő széndioxid megülve az üveg alján, kiszorítja az oxigént a palackból. Persze az ecetes-bikarbonátos megoldás a villanyárammal egy ilyen kis helyen, ráadásul egy ilyen könnyen felborítható cingár palackban nem éppen barátja a munkavédelemnek. De hát Jackass van. 

A 15 voltos hálózati adapter ennyit tudott kisajtolni a volfrám szálból. Ezért rövidítettük a szálat...

... és még jobban rövidítettük...

... de egész rövid szál sem volt hajlandó felfényleni rendesen. Úgyhogy kénytelenek voltunk valami erősebb áram után nézni. De nem mertük elsőre direkt rákötni a 230-ra, pedig hát bolti izzó is gyakorlatilag csak egy rövidzár. Tehát beiktattunk egy ellenállást, valami nagyobbacskát, amit egy nagyfeszültségű modulból operáltunk ki, joggal remélve, hogy elbírja azokat a wattokat, amik ott átszaladnak. Kép erről nem készült, pedig szépen világított egy nagyon rövid ideig, de nem a palackban az izzószál, hanem maga az ellenállás.

Lassan vérszemet kapva sorba kötöttük egy bolti izzóval, hátha marad annyi lepattanó, hogy a mi izzónk is kapjon belőle, de csak a bolti izzó világított. Na, ekkor bedugtuk a 230-ba. Szép is volt. Világított is rendesen. Kár, hogy csak egy másodpercig tartott.

Mivel rendes, állítható tápunk nincs, ekkor az elemek felé fordultunk. A 3,7-es akksik elég durván tudják adni a delejt. Ezeket már egy másik üvegben csináltuk, és a gyertyás módszerrel égettük el az oxigént. Amit lehetett volna jobban is csinálni, ugyanis ha a gyertya alatta van az izzószálnak, lehet, hogy hamarabb kialszik, minthogy elégetné a magasabb rétegekben levő oxigént is teljesen. Oké, turbulencia, meg minden, de nem voltak tartósak ezek a setupjaink. És másoknál is azt találtam, hogy a gyertyázós módszer a legalja. Nagyságrendekkel jobb eredményt lehet elérni vákuummal, már ha van ilyen szivattyúd. Vagy próbálkozhatsz héliummal is.

Nekünk nincs, ezért elég sűrűn kellett cserélgessük a volfrámot. 3sorba kötött elem elég szép eredményt adott, viszont ilyen fényerő mellett egy szál sem érte meg a 10 másodpercet.

Két akksi viszont nem adott használható fényt, tehát eszi az áramot rendesen. 

Nyilván kipróbáltuk a 0,35-ös ceruzabelet is, izzószálként nem vált be.

Ilyesmivel az foglalkozzon, akinek van egy állítgatható tápja, amivel a feszültséget és az ampert is tudja szabályozni, és ami képes nagyon sok amper leadására. Továbbá nem árt egy légszivattyú sem. 

Ívfény

Ebben a videóban a szakember elmagyarázza, hogy nem sima grafitceruza-belet, vagy szén-elem-belet használtak, hanem abban a szénrúdban bizony volt söh, meg cukoh, közepén sthoncium, meg csomó minden. Ennek a fickónak is kb. 1-2 másodpercre sikerült az ívfényt fenntartani (elemből kinyert szénrudakkal és valami szerszámgép-akksival, ami azért kell, mert igényli a teljesítményt). Azért szénnel csinálták az ívfényt, mert abban a korban, amikor ez nagyon ment, ez volt a leghőtűrőbb anyag, ami vezetett is. Szénrudat meg legkönnyebben elemből lehet kinyerni. Kihegyezni meg dremellel csiszolópapíron. Megpróbáltuk ceruza-hegyezőben is, de a nagy forgásból származó hő szétolvasztotta a hegyezőt. Csak mondom, ha építünk valamit az mindig jó sok rombolással jár.

Ebben a videóban 6-12 voltos 3-6 Amperes elemtöltővel gyújtja fel az ívfényt a kolléga. Sorba köt egy NiCrome drótot ellenállásnak, ami elvileg védi a töltőt, illetve a hosszával szabályozza az ívfényt is. Vajon itt használható lenne a negyedwattos ellenállás, illetve a 3,7V lítiumos akksi, esetleg több sorba kötve?

Próbálkoztunk először tehát 15V váltóárammal, egyenesen a 230V AC-ból transzformálva (nyilván nem mertük direkt a 230-ra dugni a két szénrudacskát, akármennyire is Jackass van). Semmi. Azt feltranszformáltuk egy, majd két transzformátorral is, elvileg több, mint 1000V-ra, de annyi amper nem maradt a rendszerben, hogy legalább egy vékony szikrát szórjon, egy glimmlámpával kellett megnézzük, egyáltalán nincs e megszakadva valahol. De nem volt, csak az áramerősség volt igen-igen szerény.

Gyanítjuk, hogy itt számolnunk kellene a tekercsek ellenállásával, impedanciájával és akkor nagyjából megtudhatnánk mennyi Amper bír átbújni egy ilyen transzformátoron. Ebben a videóban képlettel és példával levezetik, hogyan kellene számolnunk a transzformátorokkal, de nem állítom, hogy végig bírtam követni.

Aztán megpróbáltuk egyenirányítani is a dolgot, 15V egyenáram se sokat segített, de legalább életünkben először összeraktunk egy full bridge rectifiert.

Akkor végül elővettük az összes Lithiumos akksinkat (7-8 darabot) és azok sorbakötve már meghajtották az ívlámpánkat. Kézből csak másodpercekre sikerült fenntartani az ívfényt. Szóval végülis nem tudjuk, hogy a kísérletsorozat sikeresnek mondható e egyáltalán.

Kézből videó is készült, de az internet annyira tele van ilyesmivel, mi is nem terheljük vele a tárhelyeket. Képzelj el egy nagy fénygömböt, amit csak pillanatokra tudtunk létrehozni, stabilizálni nem sikerült, így fotózni sem. Tényleg durván kisüti a szemet, és azt mondják, sok benne az UV is, csak hát hegesztőszemüvegben nehéz tudományt csinálni.

A mi szénrudacskáink nagyon hamar amortizálódtak, nyilván egy stabil ívfénnyel és nem folyamatos cseszegtetéssel valamivel tovább bírták volna.