2020/02/26

Egy az egyben nézet grafikus programokban


Kifejezetten prepresses téma ritka az Utazásokban, ugyanis a munkát a szórakozással nem keverjük, az már olyan lenne, mintha a nőgyógyász is hazavinné a melót s nem rágyújtana egy cigire, hanem mondjuk kérné a következőt. Most hogy így sikerült megtrollkodni a saját bejegyzésünket, mielőtt elvesznénk az előbbi képzavarban, térjünk vissza a szakmára.

Az megvan amikor a kliens, vagy nem grafikus kolléga áll melletted és egy az egyben akarja látni a grafikát? Minden hardcore grafikus ilyenkor először mély levegőt-, utána meg egy A4-es lapot vagy vonalzót vesz és vészjósló csendben addig baszkurálja a zoomot az éppen aktuális programban, amíg nagyjából pont akkora nem lesz a kép a monitoron, mint a valóságban.
Ismerünk olyan kollégát is, aki amikor a problémás kliens a képein már sokadszor még egy picit világosítani szeretett volna, azt a CRT monitor brightness potméterével valósította meg. És ez nem a szakmai hiányosságát jellemezte, hanem a kliens iránti mélységes megvetését, amit jogosnak is gondolhatunk, tekintve, hogy a kliensnek végre tetszett az eredmény.
Ha viszont ismerjük a saját monitorunk PPI-jét, akkor a reális méret megjelenítése elegánsan is megoldható abban a világban is, amikor a kijelzők már nem 72 vagy 96 ppisek. Ehhez először közölni kell a programokkal, hogy mekkora a képernyőd felbontása, amit valamiért 2020-ban még mindig nem képes kiolvasni az Adobe a dolgok internetéről. Szóval a mi Dellünk 525mm széles, ezen 2560 pixel van. Ez nagyjából 123,5 ppi. Nálad ez teljesen más lesz, számold ki magadnak. 

Photoshopban ezt ide kell beírni:



Ezután a View > Print size mindig megmutatja egy az egyben a képet, vagyis a monitoron is pont akkora lesz a cucc, mint kinyomtatva. Az alapértelmezett érték itt 72 ppi volt, pedig Windowson vagyunk. 

Acrobat Readerben itt lehet megadni a képernyőfelbontást, sajnos csak egész számot fogad el, tehát kerekíteni kell, ami bizony pontatlanságot fog okozni, de mivel az átlag kliensnek gőze nincs arról, pontosan mekkora is az A4-es oldal, jó lesz az neki:

Külön érdekesség, hogy a rendszerből a 96 PPI-t olvasná ki (Windows), de valamiért egy 110 PPI custom érték az alapértelmezett. Legalább igyekszik megtippelni.


Sajnos ugyanez Illustratorban nincs meg (talán a CC 2019-ben már igen), ezért fapadosan kell megoldani. A monitorunk PPI-jéből számolunk egy nagyítási százalékot, mert az Illustrator megint csak 72 PPI-vel számol. 123,5*100/72=171,5% De legalább enged beírni tizedeseket, emiatt hajszálpontosra lehet tweakelni, majd gyorskulcsra el lehet menteni Custom Viewnek. Mi most CTR+. kombinációra mentettük, ahogyan az internetről nyaltuk

InDesign esetén ezt találtuk elegáns megoldásnak, nem használjuk annyit, hogy megérje monyolni vele, de ha te megtennéd, vigyázz, mert az ID nagyon nem 72 ppivel számol, hanem 96 ppivel (Windowson). Ha a fent említett nagyítási százalék módszerét alkalmaznád, akkor a képlet értelemszerűen a következő 123,5*100/96=128,6%


CorelDrawX8 is a Windowstól nyalja a 96 PPI értéket, amennyiben a 100% nagyítást valós méretre akarjuk patkolni, akkor a monitorunk saját PPI-je itt írható be:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése