2023/09/15

Fantomfotográfia


Kattints erre a képre és nagyítsd ki a telefonon/tableten, amit tarts vízszintesen. Kb. 45 fokban tekints rá és cross-eyed technikával, vagyis kancsalnézéssel próbáld (a középen megjelenő tárgyat) 3D-ben látni. Az élmény az kell legyen, mintha a powerball a telefon kijelzőjén lenne, persze, ha odanyúlsz, üreset markolsz. Ha a képet kinyomtatod és vízszintesen az asztalra teszed, majd ugyancsak fentről 45 fokban nézel rá, akkor hasonló az élmény, a középső 3D labda az asztalon lesz, szinte megfoghatóan. Ha úgy sikerül megjeleníteni, hogy a szürke keretek pontosan 20 centi szélesek legyenek  (vagyis a képet kb. 40*20cm-re nyomtatnád), akkor a 3D fantom kb. életnagyságú lenne. 

Ha van otthon egy anaglif szemüveged, kapjad elő és akár folytathatjuk is. Ha nincs, akkor szevasz, a többi képhez már az kell. 

A fantogram a perspektivikus anamorfózis minősített esete. Vagyis az anamorfózis és az anaglif szerelemgyereke. Mint láttuk marginálisan a kancsalnézős 3D is játszik, de mégis az anaglif terjedt el a fantogram-fotográfiában, hiszen technikai okokból más 3D megjelenítés nem nagyon jöhet szóba. Lehetne bonyolítani projekciókkal, referencianégyzettel meg anyámkínjával, de végülis csak arról van szó, hogy valamit, valamilyen szögben lefényképezünk, például 3D anaglifnak, aztán a perspektíváját helyre rugdossuk, a papír síkját beállítjuk alapsíknak, és kinyomtatjuk. Ha mindent  jól csináltunk, akkor a kinyomtatott ívet ugyanolyan szögből (mint ahogyan fényképeztük eredetileg) nézve anaglif szemüveggel, a témánk kiemelkedni látszik a papír síkjából. Fantogram. Érted. Odanyúlsz, de üreset markolsz. 

Telefonos/tabletes anaglyph-fantogram (amennyiben nincs nyomtató kéznél)
Az asztalra vízszintesen helyezett tárgyról, kb. 45 fokban készített anaglyph monitoron megfigyelve, olyan, mintha a lap alsó széle a monitor síkjában lenne és hátrafele tartana a monitor mögé. A papírlap síkjából ugyan kiemelkedik a mágnes-forma, de a monitor síkjából előre nem nyúlik ki. Szóval 3D, de elég hülyén néz ki. 

Nyilvánvaló, ha ezt a képet kinyomtatjuk és újra a vízszintes asztalra helyezzük (vízszintesen tartott telefonon, vagy tableten nézzük), és kb.45 fokból szemléljük, akkor annak nagyon nem lesz fantogram-jellege, torz lesz és egyáltalán nem lesz olyan hatása, mintha a mágnes-forma az asztalon (tablet kijelzőjén) lenne. Ehhez a perpektivikusan torzult képet vissza kell előbb normalizálni. Ebben segít, hogy eredetileg egy négyzet alakú lapon fényképeztük a témát, a négyzet perspektivikusan trapézzá torzult sarkait tehát vissza kell húzni négyzetesre:

Na ezt a képet vízszintes tableten, vagy kinyomtatva az asztalra téve és 45 fokból szemlélve már az lesz az élményünk, hogy a tableten/papírlapon ott van a térbeli tárgy. 

Telefon vs valóság


Tablet vs valóság


Tehát ha csinálsz egy nagy képeskönyvet, amit az öledben fogsz, és srégen nézel rá, akkor a benne levő cuccok ki fognak emelkedni, anélkül, hogy bonyolult pop-up hajtogatásokat kellene csinálnod (bár az is egy legitim műfaj). Vagy egy jó nagy kijelzőjű tabletre feltöltöd az ilyen képeket és ha mindent jól csinálsz, a képek a tablet kijelzőjéből fognak kiemelkedni. 

Apró szépséghibája a fantogramnak, hogy az androidos csodaprogi, a 3Dsteroid, nem tud fantogramot kreálni, az almás i3Dsteroid meg csak pénzért (de hát akinek majma, van, annak legyen pénze banánra is). 

Szóval mi most nagyobb munkával, de precízebben szerkesztjük a következő tesztképeket.
Fontos szempontok:

- érdemes szűk rekeszt használni, a 3D képek nem szeretik az mélységből fakadó életlenséget.
- manuális exponálás, vagy rögzített paraméterekkel fotózás, mert a tologatás közben a gép újraszámolhatja az expo-értékeket.
- érdemes állványról, minél precízebb vízszintes tolást használni, annál könnyebb lesz az utómunka.
- érdemes bevetni a párna/hordótorzítás javító lehetőségeket, 
- ha anaglyphot szeretnénk, akkor a két szűrőnek megfelelő színek ne nagyon legyenek a témán
- kísérletezéshez érdemes egy négyzet-alapot használni, aminek a sarkai igazítási pontok lehetnek az utómunka során
- nagyon sokat segít a Perspective Crop eszköz (PS), amivel a perspektivikusan eltorzult négyzetünk helyreállítható. 


Amennyiben a fantogramunk magassága túllóg  a segéd-négyzeten, akkor csöppet kell még tweakelgetni a dolgon, magasabbra vágjuk a képet és segédvonalakkal állítjuk vissza tökéletes négyzetté.


Már amennyire tökéletes négyzetet kapunk, ugye. Mert ezen a példán, az objektívnek megfelelő lencsekorrekciók megtörténtek, aztán mégis egy hullámvonalat kapunk:


Szerencsére a hatást nem befolyásolja ennyi hiba, mert unnánk megtalálni az okát és a gyógymódját. Ha anaglyphot készítünk, akkor az egymásra igazított bal és jobb rétegeket a Layer Style-on belül szűrhetjük vörös illetve cián csatornákra PS-ben, ez a régebbi, vöröscsatorna rámásolós módszernél azért jobb, mert visszavonható, a jobb és a bal réteg tárolható egyetlen PSD állományban és ha anaglif helyett valami más 3D megjelenítést akarunk, akkor könnyen változtatható.

Bal képnél a Red, jobb képnél a Green és a Blue legyen csak bekapcsolva. 

Az ajánlott bázistávolságra ezt találtuk

The interocular distance (IOD) between the left and right marks you'll be using should be normal eye interocular (approximately 2.5 inches) if you plan to print the images at true life size.  A simple formula for proper IOD for phantograms (supplied to me by Boris Starosa) is: IOD=Real Size divided by Print Size times 2.5 For example, if your stereo window is 16" wide and you plan to print the image 8" wide, IOD should be 16 / 8 x 2.5 = 5".  If you're shooting something that's small and plan to print it much larger, you'll want to decrease you IOD proportionally.

A 2.5-ös szorzó a hüvelyk miatt lehet. Vagyis ha A4-et fotózunk és A4-re nyomtatjuk, akkor az ajánlott bázistáv 1*2,5", ami 6,1cm szem átlagos bázistávolsága. De ha valamit A4-ben fotózunk és A5-re akarjuk nyomni, akkor a bázistáv máris 12cm lenne. A mi kísérleteink ezt egyáltalán nem támasztották alá. 

A baloldali 12cm bázissal, a jobboldali 6cm bázissal készült, a sztereó-ablak 20*20cm volt. 50%-ra csökkentve kinyomtattuk mindkettőt és vizuálisan semmiféle különbséget nem észleltünk a kettő között, nyilván nem kizárható, hogy a mi látásunk a fapados.
 

Több helyen is olvastuk, hogy a technikát szabadalmak sokasága védi. Nem vagyunk jogászok (nem véletlenül)  és úgy gondoljuk, hogy ez nevetséges.

Kancsalnézős és anaglyph virágok itt, meg itt.

Itt meg videóban mutatják, hogy kell fantomot készíteni, érdemes megnézni, mert a StereoMakerben is megmutatják a módszert. 

2 megjegyzés:

  1. Elképesztő a kísárletező kedved, a türelmed, meg hogy mennyi minden érdekel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem, ezt mar megbeszeltuk, h ez nem aldas, hanem atok :D Ugy probalok vedekezni, hogy nagy kampanyokban igyekszek mindennek elfogadhatoan a melyere menni, kiirni magambol, h elengedhessem. Most is legalabb 3 projekt es soksok alprojekt foglalja a helyet az agyamban a zen elol. Es ezek a dolgok nem fogynak el, ket erdekesseg szul egy harmadikat es igy tovabb, elkepeszto permutaciokban fajtalankodnak egymassal a vilag jelensegei. Strategiat kellene valtanom.

      Törlés