Chemigram - nagyon bézik első lépések

A chemigram pontos definíciójában nem hiszem, hogy teljes egyetértés lenne, bár maga a kifejezés, ha hiszitek, ha nem, levédett cucc (lehet én is le kellene védessem a pantotípiát?). Van ahol a kamerátlanságot hangsúlyozzák, van ahol a sötétkamrát tagadják, máshol kifejezetten ezüstsók-, megint máshol bárminemű fotóanyagok kémiai roncsolásán van a hangsúly, függetlenül attól, hogy az valamilyen hagyományos eljárásban részesült e. 

Mi ez utóbbit valljuk, mert kísérleti fotográfiáról lévén szó, nehogy már megkötésekkel kezdjük. Tehát teljesen rokon témakörnek érezzük a digitális glitch témakörével, természetesen az analog doménen belül (de azért megengedve hogy digitális eredet is megjelenjen a folyamatban - például savval maratott CCD szenzorral, lám, most legyetek bátorak, ezt ki próbálja ki? Lehet, ha világelsők lennétek vele, csak ne felejtsetek megemlíteni, mint ötletadó).

A definíció alapján simán még a fotózás kezdete előttre is visszadatálhatjuk a chemigram születését. A wiki megkülönbözteti a chemogram fogalmát is, ami hagyományosan lenagyított kiindulóképet feltételez, amit aztán mindenféle módszerrel lehet sós kútba vetni, kerék alá tenni (bár ez utóbbi már inkább a mechanográfia lenne, ha nem lenne foglalt a kifejezés valami orvosi cuccra - ami nem összetévesztendő a fotó-mechanikai eljárásokkal). 

Na, de haladjunk, mert a kísérletezőfotográfiai nomenklatúrában csak elveszünk, aztán sohase találódunk meg végül. 

Hozzáállás kérdése, hogy ezt a véletlen művészetének,  faux-tográfiának (ez a kifejezés is többértelmű), vagy teljes jogú művészetnek tekintjük. Mindenesetre a chemigram atyjának tartott Pierre Cordiert, vagyis Miszter Chemigrammot, aki körömlakkal kezdte a nagy felfedezést, már Brassai is figyelmeztette, hogy ezt az ördögi alkímiát ne nagyon árulja el senkinek. Nem is szaladunk bele részletes leírásokba, bár a fickó el-elejt mindenhol egy-két morzsát. Mégis leginkább azzal intézik el a szakirodalmat, hogy minden szart rá kell kenni a fotópapírra, s kell kísérletezni orrba-szájba. Hát nem annyira precíz leírás, mint Ansel Adams szentháromsága, az egyszer fix. 

Na, de most már haladjunk a fotográfia és a chemigram felé. A minap szappanhabokkal és akvarellel kísérleteztünk, és hát ilyen módon fajtalankodik a festészet a fotográfiával és hozza létre az új szörnyszülötteket. Nyilván a fotópapírra nem festéket fújunk, hanem hívót. Amitől azt várjuk, hogy ilyen hab-formákat, textúrákat tudunk kelteni. 

Sajnos nagyon hamar kiderültek a következők. A normál papírhívó mosogatószerrel felütve szinte alig képes beindítani a hívást. Leginkább a cellák között felgyűlt hívó képes bármit elérni, azt is rettenetesen lassan, viszont a cucc közben vándorol fel-alá a papíron, ahogy egyes buborékok elpattannak és a többiek megpróbálják átvenni a helyüket. A bubik élettartamát glicerinnel próbáltuk gyógyítani, de ez is nagyon esetleges eredményt hozott.

Szóval, aki ilyet akar csinálni, annak javaslom a nagyon tömény hívót. Nekünk 1:7-hez Fomatolunk volt, töményen használtuk, de lehet, ha még jobb lenne a feloldható por, ami még ütősebbre kavarható. 
Ha szívószállal bubit fújsz a vegyszerbe ne felejts el szemüveget rakni. Tutti belepukkan, mint ahogyan nekünk is. 

Ekkor eszünkbe jutott egy másik videó, ahol hívás előtt ecsettel fixálót kentek a papírra. Menten meg is világosodtunk, hátha a fixálóba is lehet habot fújni? És lehetett. Sokkal gyorsabban kifejti a hatását, mint a hívó, tehát nem fognak elmászkálni, elmosódni a cellák a papíron. Utána gyors öblítés és mehet a hívás. 

Azt hiszem ezzel megérkeztünk. Ha inverzbe teszed, senki nem fog rájönni, hogy fixálóval és nem hívóval csináltad.