2024/08/31

Szerencsétlenkedés a TDA2030 erősítővel.

Úgy kezdődött, hogy muszáj voltunk csinálni egy TDA2030A erősítőt, ha már több IC-t vettünk a múltkori Powerstate javításhoz. Először ezt a rajzot próbáltuk összerakni breadboardon:

Forrás

Meg se nyikkant. Na jó, akkor megvettük a modult, aminek ez a rajza. 


Meg se nyikkant. Na akkor találtunk egy videót, ahol a kolléga úgy javította meg, hogy a rajzról kiszúrta, hogy az R5 és az R4 fel van cserélve. És visszacserélte, amit a trehány kínaiak elcsesztek. És ment is neki. Na jó, mi is kicseréltük, de SMD dolgokban nem vagyunk járatosak, tehát így:


A vicc az, hogy amíg próbálgattuk, nyomkodtuk, egyszer mintha meg akart volna nyikkanni. Újra nekimentünk a forrasztással, de nem tudtuk megismételni. Kimérve találomra pár pontot okésnak tűnt. 
Ekkor megint megcsináltuk breadboardon, megint semmi. Most vagy veszünk egy újabb modult ezennel más beszállítótól és reménykedünk, hogy menni fog, vagy hagyjuk a picsába ezt az egészet. 


Igen ám, de találtunk egy másik rajzot is. És ezt összerakva breadboardon elindult a rákenroll.  Nem forrósodott nagyon, azonban 1-2 perc után elhallgatott. Az IC kimérve jó, néhány kondit kimértünk, jó. Na, most ez csak breadboard, ami sose érintkezik rendesen, lehet csak megmoccant valami.


Most akkor a bánat se tudja mi van, de ez a rajz (ideig óráig) biztosan működik.

Viszont itt nem jelöli, hogy melyik kondenzátor elektrolit, ezért mi érzésből próbáltuk kitalálni. A hangerő nem volt kifejezetten 18W környéki, nekünk 10 wattos erősítőnk van, és ez a 18 watt úgy szólt, mint mikor azon a hangerő olyan 8 órát mutat (log potit sejtünk itt). Tehát jó, ha volt 2 watt. 

Ha nem lett volna elegünk, akkor még ezt is megnéztük volna, miben hasonlít az előzőekhez, és esetleg ezt is összerakhatnánk. Esetleg itt még PCB is lenne. Ránézésre ennek a kapcsolási rajza nagyon különbözik az előbbiektől. És ez is jelentősen eltér. Elvileg ennek is működnie kellene, bár azért itt se hallunk 35 wattot. 

Na, azért megpróbáltunk egy kínai kitet is.





Ez legalább működött. De ettől se jönne át a szomszéd. Szóval nem annyira combos, mint szerettük volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése