Ortonizálj

Orton úr egy podcastban beszél a dologról. Itt meg az eredeti orton-hatást így írja le: két vagy három (egyenként felülexponált) diát szűrt egymásra. Az egyik tartalmazta a részleteket, a másik kettő (életlenül), a színkomponenseket. Zoommal kompenzál a defókusz hatását semlegesítendő. Kerüli az erős kontrasztokat és mély árnyékokat egyfajta vízfesték hatásra törekedik. S nekem meg az jut eszembe, hogy a téma valahol rokon azzal, hogy a színekben nem látunk annyi részletet.

Itt további tanácsok/szempontok hangzanak el. Például az életlen képnél tág rekeszt érdemes használni, hogy érvényesüljön a hatás. És az is, hogy nem kell kompenzálni az életlen képet, hanem arra kell törekedni, h az életlen színfoltok ne kisebbek, hanem pont nagyobbak legyenek. 

Nyilván csak közép-közeli objektumoknál választható meg, hogy a téma elé, vagy mögé fókuszálunk, A távoli témáknál ez nem opció, hiszen az átlag objektívvel nem is lehet végtelen mögé annyival fókuszálni, hogy az ortonfotóban értékelhető legyen. Az exifből kinyert (saccolt) fókusztávolságunkból az derült ki, hogy a mi tesztképeinken ahogy végtelenről életlenítettünk (egyre közelebb fókuszáltunk), úgy lettek a végtelenben és a tőlünk 5-10 méterre levő tárgyak is minden egyre kisebbek a képen. Mindez számítógépen elemezve. Ugyanis a Nikon kis egérmozi keresőjén egyáltalán nem tudtuk ezt megállapítani, terepen tesztképek készítését javasolnám és azok egymásra villogtatása lehet valamennyire útmutató.

Most anélkül, hogy elmerülnénk abban, hogy adott defókuszt mekkora zoommal kell kompenzálni pontosan, matematikailag (azt majd máskor), csak szemre dolgozunk. 

Baloldalt korrekció nélkül, jobboldalt (csak szemre, érzésből), 45-ről 48 milliméterre korrigálva. Még ez is kevésnek tűnik, tehát még jobban ki kellett volna zoomolni.  

Az a vonat elment, hogy mi diapozitívvel kipróbáljuk ezt a hatást. Marad a digitális. A legegyszerűbb egy képet készíteni, azt leduplázni  és az egyik réteget életlenítve valamilyen feldolgozások után egymásra szűrni őket. Egy kicsit munkásabb megoldás, hogy két fotót készítünk, és a kamerában oldjuk meg az életlenítést. Nyilván az optikai életlenség minden objektívtípus sajátja, a Nikkor 18-55mm defókuszáltságát hasonlítjuk a digitális életlenítéshez:

Optical (in camera) vs Gaussian Blur vs Lens Blur

Azon kívül, hogy az optikai életlenítés organikusabb (ez bármit is jelentsen), nem látjuk előnyét, hacsak nem kap valami művészi üzenetet. És akkor lássuk az optikai defókuszos, illetve a digitális Gaussian Bluros ortonográfiákat. Meg tudod különböztetni őket? 

Ahány ember, annyi megközelítése van a digitális ortonográfiának.. Ebben a videóban például a digitális orton-hatást úgy közelíti meg a kolléga, hogy a leduplázott rétegre Levelsből egy durva kontrasztot hoz létre (fehérpontot behúzza majdnem középre, a feketepontot is jobbra egy kicsit), majd ezt a réteget (smart objectnek alakítva) Gaussian Blur szűrővel küldi meg, 20-30 pixel szélesen. Majd ezt a réteget Opacityval (10-20%) szűri az eredeti rétegre. Pont nem olyan, mint Orton úr elképzelése. De mégis ortonográfia ez is.