Solarize it

Tudtátok, hogy a szolarizáció csak pszeudo-szolarizáció? A wiki szerint, az igénytelen publikációk mosták össze ezt a két eléggé eltérő folyamatot. Hogy gyorsan rövidre zárjuk a témát, a szolarizáció az AZO MURES színes anyagán a zöld színű Nap, amit első színes tekercsemen sikerült létrehozni. Pont, ahogy Ansel Adams vagy Minor White Fekete Napjai. Volt egy ilyen projekt is. Bezzeg a kétezres évek legelején  az első (legalja) kamerák szenzorai és/vagy kijelzői is tudták ezt a csuda-fícsört. Most ha ilyet akarsz, akkor a CameraRAW-ban be kell kapcsolnod a Highlight Clipping Warningot. De leginkább nem akarsz ilyet, azt hiszem. Ha mégis, akkor egy jó erős lézerrel érdemes kísérleteket folytatni a szenzoron. Kellő teljesítmény mellett a hatás tartós lehet. Ne felejtsétek el dokumentálni is, ha a tudományos körök nem is érdeklődnek az ilyen felvételek iránt, a Fail Army biztos hálás lesz értük.

Amiről most mégis szó lesz, az a pszeudo-szolarizáció, amit Sabattier-hatásnak is szokás nevezni az igényes pszeudo-könyvészetben. Ellentétben a túlexponált szolarizációval, itt hívás közben történik egy megvillantás. Mindenkivel előfordult, hogy egy fegyelmezetlen családtagja rákapcsolta a villanyt a budiban hívás közben inkontinenciára hivatkozva. Na, de még csak nem is erről lesz szó, hanem a PS szolarizációs szűrőjéről, ami ezt a hatást szimulálja.

Labori körülmények között, a csoda-protokollok elég megbízható és kongruens eredményekre vezetnek, ezzel szemben a Photoshop szolarizáló szűrője teljesen paraméterezhetetlen. Emiatt elég egyszerűen visszafejthető az algoritmus. Másnál nem találtam, ezért premiernek szánom a megfejtést. 

A kiindulási, pozitív képről rétegmásolatot készítünk, majd ezt inverzbe fordítjuk (Adjustment/Inverse). A két réteg közötti összhatást pedig Darkenre állítjuk. Az Adobe leírása szerint a Darken úgy dolgozik, hogy a két kép közül mindig a sötétebb pixelérték lesz a kimeneti pixel értéke. Így egy eredeti fehér pixel, illetve annak negatívja, a fekete pixel közül, a fekete fog megjelenni eredménynek. Az eredeti fekete és annak fehér negatívja közül szintén a fekete lesz a kimenet. 

A próbáját úgy végezhetjük el, hogy az így létrehozott szolarizációt egyetlen réteggé olvasztva az eredeti PS szolarizációsan megfilterelt (Filter/Stylize) rétegével  egymásra helyezve, Difference összhatással nem találunk semmilyen különbséget. A dolog színes kép esetén is pontosan így történik: 

Érdekesség azonban az, hogyha a RAW-ot nem 8, vagy 16 bitesen dolgozzuk fel PS-ben, hanem Smart Objectként nyitjuk meg, akkor mégis egy csöpp különbséget észlelünk a fenti módszerekben. Nem teljesen világos, hogy a NEF Camera Rawban történt inverzelésében (a Curves vízszintes tükrözésével) keresendő e az ok, vagy már a PS lebegőpontos kezeléséből adódik mindez. Mindenesetre nem látványos az eltérés. 

A fent vázoltak miatt egyértelmű, hogy a (bármelyik fenti módszerrel) szolarizált kép legsötétebb pixele elméletileg a fekete lehet (amennyiben a pozitív tartalmazott feketét, vagy fehéret), de a legvilágosabb pixele elméletileg is csak a középszürke lehet, aminek a negatívja is csak középszürke. Ez a hisztogramon ellenőrizhető: 

Ezt persze 16 bitesen korrigálhatjuk és zavaróbb poszterizáció nélkül kihúzhatjuk a teljes tónustartományra, bár ekkor már olyan nagyon sok köze nem lesz a pszeudo-szolarizációhoz. 

A fenti folyamatokat átgondolva az is értelmet nyer, hogy a durván széttvíkelt HDR képek mitől emlékeztetnek annyira a szolarizált képekre, hiszen az ízléstelenül végrehajtott tonemapping során egyes világosabb részek, jóval sötétebbekké válhatnak, mint az eleve sötétebb részek és persze fordítva is. 

Ugyanakkor a határozott lokális kontraszt halo jelensége, némileg rímel a szolarizációs Mackie-vonalakra. A fentiek analóg leírását itt találjátok, nem kizárt, hogy legközelebb, ha vegyszerrel dolgozunk, mi is kipróbáljuk.