Suchá Belá - most jöttem a fatelepről

A Szlovák Paradicsomot már le magyar narancsoztuk, de az az igazság, hogy ebben nem a hely a hibás, hanem a blogger kollégák ékesszólása, szuperlatívuszai. Miattuk van az, hogy kiszaladt a számon, ez paradicsom? há' nálunk pont így néz ki egy árvíz sújtotta fatelep. Tehát tárgyilagosabban, egy jó kis kirándulóhely, a kiscsalád részire, ahol a természetet ötvözte az ember néhány kalandpark elemmel. Leginkább a Stan-völgyéhez hasonlítanám, de ez utóbbi persze a kiépítésben semmiféle szépséget nem hordoz.

Erdőalja (Podlesok) egy kis turistaközpont, kisbolt, néhány étterem, ahol a mirelit csirke bosszút áll az ebédért, drága parkoló és egy kemping. A kemping nagyon hightech, de mindenki csak átbújik a beléptető forgóajtón. A tusoló féleurós zsetonnal működik 3 percet. Na itt álljunk meg. Zseton, hogy 3 percig csorgasd magadra a vizet? 3 perc alatt egy lovat is le lehet csutakolni. Szekerestül. Na mindegy, zsetonnal megy itt a villanytűzhely is, de vettem új fenszi forralót, legalább kipróbáltuk. Budi, tusoló csak három darab, sorbanállós, viszont tiszta, van szeletív hulladékkezelés és pompás kilátás a Tátrára. 

Hétvégén voltunk, tele is volt a kemping, közelben fiatalok. Az utóbbi időben egyre jobban hatalmasodik el rajtam a nagyapám-komplexus, de ebben az esetben kellemesen csalódtunk. Guns'n'Roses, PulicEnemy, Ozzy, meg ilyenek. Mivan? Anyu usbjét hozták véletlenül s otthon maradt az Avicii? Nem is tébláboltak a turistaösvényeken, csak lesátoroztak és ittak, ahogy illik az ők korukban. Ahogy annak idején mi is csináltuk. És bár minden este alulmaradtak az alkohol elleni harcban, másnap estére újra nekigyürkőztek. Amúgy a normális zene egész Szlovákiát jellemezte. Sehol sem bömbölt a mulatós, meg a latinos #@$. Hallatszik, hol a vége a Balkánnak. 

A Suchá Belá (magyarul Száraz-Béla-patak) szurdokot pihenőnapnak szántuk a három tátrai erőltetett menet után. 3-4 órával számoljatok. Amúgy is esőre állt. Belépődíjas: 1,5 euró. Térkép itt. A szurdok, ahogyan sokan írják, valóban borzasztó veszélyes, néha hiányzik egy-egy lépcsőfok, nagyon vigyázzatok vele. Egyirányúsított. Olyan is volt, hogy a félelmemet is le kellett győzzem, hogy netán sáros talál lenni a cipőm. De nem lett, így aztán a belépődíjat sem követeltem vissza. Esős, hűvös idő lévén, a hétvége ellenére is elég elviselhető volt a forgalom.

Az valóban igaz a leírásokból, hogy a teljes Paradicsom esszenciáját meg lehet találni itt.  Vízesések, zuhatagok, sziklafalak. Mint egy normális szurdokvölgy, de az tény, hogy sokkal organikusabbra (ebben a szurdokban főleg a fa biztonsági elemek dominálnak), és ízlésesebbre van kiépítve, mint nálunk szokás.  Doronglétrák, sziklatálcák, láncok, de ez inkább csak a patakban járástól kímél meg, a völgy amúgy is könnyen járható lenne. Nem tudom ez mennyire a szlovák kultúrát dicséri, és mennyire a magyar turista hagyományokat, a táj bár semmivel sem több mint itthon, viszont a kiépítettségben látszik az átgondolt tervezés. Mindenesetre ez (már a Hét-létránál is említettem) kicsit sok nekünk. Bár mondjuk a Száraz-völgyben pont a kevés biztosító pontot sirattuk, mert nekünk semmi sem elég jó. Na mindegy, az élmény így már nem kirándulás a vadonban, hanem inkább mintha egy természetföldrajz múzeumban, vagy kalandparkban járnánk. Bár azért itt átélni egy áradást hordozhat némi kockázatot. 

Tehát ha itt túráztok semmiképpen se vegyétek legelőre a Sucá Belát, mert utána már unatkozni fogtok a Hernádon vagy a Kyselben.   

Ez micsoda? Olyan, mint a kőember a hegyen? Vagy valami természeti erő csinálja?

A Vörös-Torony-hágó

Az Inferno (én is csak azért néztem meg, hogy nektek már ne kelljen) kezdődött Zobrist dilemmájával, hogyha egy gombnyomással megölhetnénk az emberiség felét, megtennénk e, ezzel megelőzve a faj teljes pusztulását. Grimpixnek már itt felcsillant a szeme, szerintem ő nyomkodná azt a gombot... 

Ez a túra B-terv volt arra az esetre, ha nem jönne össze a Sas. De aztán van, akinek semmi sem elég, és vérszemet kaptunk, meg, hogy ide se kelljen egyhamar visszajönni, átestünk rajta. Napközis program, nagyjából 8 órával számoljatok. Illetve ne számoljatok, üljetek inkább otthon, még csak pont ti hiányoztok innen is.

A lanovka nem egy nagy szám, jó drága, de egyszer ki kelletett próbálni, 7:30 és 19 óra között jár Tátrafüredről Tarajkára, spórolva alig egy órát és párszáz méter szintet a turistáknak.

Már Bajo Ivan idején is az volt a kedves szórakozása az utasoknak, hogy egymást hergeljék különféle hegyi járműbalesetek történeteivel, szerencsére ezt a jó szokásukat megőrizték, s pont magyar honfitársaink, hogy mi is értsük. Szóval itt tudtuk meg, hogy mittomhol hogyan maradt függőben egy felvonó, illetve, hogy a tátrai széldöntés óta egy kártevő, egy bizonyos nagy-fa-szú kúrja rágja szét az erdőket, amitől már a lengyelek is idegesek. 

Érdemes korán érkezni, mert hétköznap se kevesen járnak erre (mondjuk a lengyeleknél pont ünnepnap volt, lehet ha náluk már betelt a Tátra). Hihetetlen embercsordák ostromolják a hegyeket, főleg az alsó házig elviselhetetlen, de fennebb ráadásul köszöngetnek is. Öt másodpercenként, hát ne boruljunk ki? Itt a Tátra sem annyira tiszta, mint a lengyel oldal jelzett ösvényein.  Boldog-boldogtalan itt téblábol, ennyi szomorú arcú gyereket egy helyen nem is láttam soha. Hát miért nem lehet legalább őket otthon hagyni Minecraftozni, mi?
Na aztán a Téry háznál a boldogtalanabbak lemaradtak, de még így is sorban álltunk a Vörös-torony láncainál. A láncok két sorban vannak felszerelve, a forgalom enyhítésére, gyakorlatilag kétsávos, de indokolatlanul. Fotózni? Ugyanmár. Letaposnának. A felsőbb régióban valamivel a szemét is megcsappant, itt már csak zsepiket találtunk eldobva, gondolom a helyi kultúra megengedő a zsepiszeméttel szemben. vagy csak mindenki itt pisilik az úton, mert a TANAP tiltja a pályaelhagyást. Egy egy nagyobb kő, vagy bokrosabb rész a közvécé, ezeket a helyeket már előre lehet érezni.  Szóval mielőtt a Tátrába mész, intézd el a dolgodat.

Úgy tűnik igencsak népszerű útvonal, vasak nélkül is járnák szerintem elegen. Vajon mennyi ember, mennyi papír-eurót kell felcipeljen, hogy a sherpás sörök ne romoljanak meg a tátrai házakban? A kilátás viszont pazar ezen az útvonalon is, mondjuk minket pont alacsony felhőplafonnal kényeztetett az időjárás, elvileg látszik innen a Bibircs, a Lomnic, meg a Gerlach, de gyakorlatilag mindig csak valakinek a hátát látod közelről.

Lomnic-mászás feketén

Most Lomnic ormán hol a csúcs-füzet? 

Hova írja Grimpix az üzenet? 

S hogy elnyom minket a TANAP ereje,
nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele.
(Grimpix reménytelenik verse)

Forrás Tátra.infó. Talán a baloldali
zöld útvonal felső részét
sikerült megcsípni.

Szögezzük le, hogy mi rendkívül normakövetőek vagyunk. Tehát soha semmilyen körülmények között nem másznánk a TANAP által tiltott útvonalakat. Értelemszerűen a következő lehetőséget csak úgy hallottuk Grimpix egyik ganxta haverjától. És az sem igaz, hogy Grimpix haverjának pont egy hegyivezető mondta volna, hogy érdemes megpróbálni vezető nélkül is a Lomnicot, mert egyáltalán nem nehéz, és mivel sok a vezetett kliens, az útvonalat is könnyen lehet követni, csak kell sünnyögni a többiek után és úgy tenni, mintha mi is komoly hegymászók lennénk, hiszen ellenőrzésre nemigen kell számítani. Sőt azt sem árulta el a vezető, hogyan lehet a legkönnyebben megközelíteni a beszállást.

A Tátra kevés ingyenes parkolójának egyike pont a Kőpataki-tó (Skalnaté pleso) felé vezető felvonó mellett van. Ez igazából két felvonót jelent a tóig, egy jeggyel, de átszállással a Start-háznál. Felvonóárak itt. A tótól (1764m) indul az felvonó a Lomnic csúcsra, amire elvileg sosincs jegy, de gyakorlatilag nem elképzelhetetlen, hogy reggel korán, a korábban lefoglalt, de nem beváltott jegyekből lehet kapni aznap délutánra. Akkor is érdemes rákérdezni, hogyha kiírták: aznapra elfogyott. Csak retúr jegy kapható, mivel tilos engedély nélkül mászni ezt a falat. De mindegy is, menjenek felvonóval azok akik, nem tudnak maguktól felmászni.

A tóig nem probléma jegyet kapni hétköznap, de érdemes már hét órakor odaállni, hogy az elsők között érhessünk fel. A Kőpataki-tótól indul egy szintén retúrjegyes (nincs túraösvény ide se, csak a régi lezárt turistaösvény nyomai látszanak) székes felvonó a Lomnic-nyeregbe (2190m), ahonnan a vezetett túrák zöme indul a csúcsra - 2634 méterre. Amennyiben a Kőpataki-tóig oda, majd a nyeregig oda-vissza jegyet vennél, 24 euróba kerülne, két kártyát fogsz kapni, amire még kártyánként 2 euró letétet számolnak fel. Mikor leértél, a pénztár mellett van egy automata, amibe bedobva a kártyákat, visszakapod a 4 euródat. Ezt bezzeg nem mondják el.

A nyeregben aztán kell figyelni, ki az, aki nem balra, a Veľká Lomnická veža felé akar lófrálni (állítólag jó hely, be lehet látni a Kis-Tar-pataki-völgybe, meg valami filmet is itt forgattak), hanem jobbra, a csúcsra indul (ezeken a fickókon sisak és beülő van).

Nagyjából a gerinc vonalán felfelé, elég jól kivehető ösvény indul a nyeregből. A falban a GPS használhatatlan, és Grimpix titokzatos ismerőse látott olyan csapatokat, amelyikek letértek erről az útról, tehát érdemes valahogy kipuhatolni, melyik csapat hol akar menni és szépen beállni azok mögé akik az easy-wayt preferálják, vagy egy bénácskább kötélparti után, őket tutti a könnyű útvonalon fogják felvonszolni. Sokan csinálják vezető nélkül is, ezek vagy leigazolt mászók, vagy simán tilosban másszák a csúcsot. Na ezek azok, akik nincsenek összekötve, a vezetett csapatokat a szakember rendszerint kötélen rángatja. A hegyivezetők nem TANAP rendészek, hanem derék hegymászók, ha nem akadályozzátok őket, ejsze nem fognak okvetlenkedni.
Aztán csak menni kell fölfelé. Az útvonal a gerincről féltáv körül beharántol jobbra a falba. Néhol teljesen ösvényszerű, a sziklásabb táblákon viszont követhetetlen annak, aki nem ismeri a járást. Nagyjából az utolsó egyharmadon megkezdődik a láncos/kapcsos szakasz, ha ezt sikerült megtalálni, akkor innentől már sínen vagyunk, nem lehet eltéveszteni az utat. Nem nehéz, ha ferráta lenne, maximum B-C lehetne, a hegymászó besorolást meg sajnos nem ismerjük. De ez nem a Gipsi ferráta, az a nyugati falban van, értelmetlen ide ferráta szettet vinni, csak hülyének néznének, illetve lebuktatna, mert komoly hegymászó olyat nem használ. Egy sling egy karabinerrel elég, az is csak azért kell, hogy szakértőnek látszódj.

A csúcson aztán már ugyanazt kapjuk, mint azok, akik felvonóval mentek fel, viszont ellentétben velük, bármennyit időzhetünk. Például beülhetünk abba a büdöske kávézóba, de minek, mikor kint annyira pazar a panoráma?

Sajnos a Lomnic falát szinte állandóan felhőátvonulások jellemzik, ködben elég nehéz lehet visszatalálni a nyeregbe. Kőemberek jelzik ugyan az utat, kettőt Grimpix ismerősei is összehordtak, de ködben érdemes rátapadni egy vezetett kötélpartira, biztos ami biztos. Ha nincs köd, akkor elég hamar rá lehet bukkanni a visszavezető ösvényre, akár toronyiránt is vehetjük a nyerget, mert nincsenek túl nagy szöktetők.

Grimpix haverja a Kőpataki-tótól gyalog lemenetelt választott, spórlás gyanánt. Lefele remek áfonyás várja a sikeres mászókat. Pár szem áfonya pont 66 euróba kerül. De mivel ez is Grimpix haverjának lelkiismeretét terheli (tud élni, az fix), minket hidegen hagy, hogy pontosan mekkora vagyont is zabáltak fel felelőtlenül. Szóval a TANAP nem cicózik, de nem is árulták a cigányok a bogyósgyümölcsöket az út szélén. A Start háztól meg kis carting járművekkel lehet legurulni az aszfalton sok euróért, az bezzeg nem tilos.

Amúgy, bár a szlovák kiruccanás elején duzzogtunk, hogy a TANAP a legjobb helyeket megtiltotta mászni a Tátrában, a látogatható helyeken tapasztalt nyüzsgés után hajlunk arra, hogy a Lomnic nem bírná el azt a turista-terhelést, ami például a Tengerszemet éri.

* UPDATE. a Tátrainfón tegnap megjelent czikk kicsit megvilágítja, hogy ki, milyen jogkörben mozoghat a hegyen.

Gerlachfalvi-csúcs vezetővel, ahogy illik

Volt ez Ferencjóska-, meg Sztálin-csúcs is, több náció és világnézet tördelte le egymás jelképeit a csúcsról, diorit, bronz, mind zuhantak a völgybe. A jelenlegi kereszt húsz éve van a csúcson.

Tudom, elég ciki fizetett vezetővel mászni, hát még írni róla, de a Gerlach megmászását laikusoknak tiltja a TANAP, nincs is jelzett út, a régi vasak közül sokat kiszedtek, és vezetett mászásra is csak üzleti hirdetéseket talált a gugli. Szóval premier ez a beszámoló. A Gerlach normál útjának mászását a fizetett vezetők a Sziléziai háztól indítják, általában kora reggel (5-6). Hogy biztosan a helyszínen legyünk, meg tuttira kapjunk szállást, mi ennél a háznál választottuk a guide csomagot szállással együtt, mint később kiderült, nem lett volna muszáj. Innentől kezdve a ház bonyolította le a vezető beszervezését is, a szállás sokágyas szobában 24-, a vezető 130 euró, plusz a TANAP 1 eurós díja. Ebben van felszerelés is, ha kell, illetve sportbiztosítás erre a napra. A Sziléziai házhoz Poliankaról (6km) az ott elszállásoltaknak a ház kisbuszával is fel lehet menni 5 euróért. De mint később kiderült, a mászás reggelén a vezetővel is a helyszínre mehettünk volna, megspórolva a 24 eurós szállást.

Visszatetsző a TANAP-szigora és a Sziléziai-ház fényűzésének találkozása a Felkai-völgyben. Ivan Bajo könyvéből nem ilyen házak elevenedtek meg. Most, ha van erre 25 euród, felviheted a BMWdet a hotel elé, ez az új faj, az autós ceprek...
- Ha meg 130 euród van, akkor meg saját vezető kísér ki a csúcsra - vágott közbe Grimpix.
A kilencvenes évek előtt kifejezetten olyan szakadt figurák látogathatták, amilyenek mi is voltunk fiatal korunkban.
- Most meg közép- és felsőosztálybeli prolik, pont mint amilyenek most vagytok - mondta újra epésen Grimpix.
Itt jóval kevesebben is járnak, bár átvezet a Felkai-völgyön a Magisztrálé is, meg sokan felbicikliznek sörözni a házhoz. De olyan exodust, mint a Tengerszemen, vagy a Vörös-Toronynál, itt nem tapasztaltunk. Sátorozni, ugye tilos, estére teljesen elcsendesedik a völgy. A szlovák Tátra úgy tűnik nem közvagyon. 

Hatkor indult a Gerlach-túránk (8-10 órával számolnak a vezetők), már néhány kötélparti korábban elindult, ezeket a falba beszállás előtt értük be. A mászás short-roping rendszerben történik, felfele a vezető megy elől, lefele viszont hátul, biztonsági okból. Legalább 7-8 csapat bóklászott ezen a hétköznap délelőttön a Gerlachon, ami elég szép csődületet okozott a parányi csúcson. Mind nagyon profinak néztek ki bekötve, de a tény, hogy vezetővel voltak, azért mutatta, ők sem jobbak nálunk. Így, hogy mások is voltak előttünk, könnyen követhetőnek tűnt az útvonal. Lefele azonban sokan elhúztak, illetve lemaradtak, itt ködben azért lenne néhány pont ahol el tudnánk tévedni. Sok helyen csak malacfarok alakú szegek segítik a vezetőt a kliensek biztosításában, mondjuk minket az első pár alkalommal biztosított csupán a vezetőnk, meg néhány neccesebb részen, gondolom azért mert enélkül gyorsabban haladhattunk. Vannak láncok is, meg hágcsók, de nincs túlkomplikálva, talán összesen nincs annyi vas a Gerlach két oldalán, mint egyedül a Lomnici könnyű traszén. Szubjektív véleményünk szerint technikailag valamivel nehezebb a Sasnál (jóval kevesebb benne a vas), tájékozódás szempontjából viszont durvább, hiszen jelzetlen.
Érdemes lehet megpróbálni feketén mászni. Tiszta időben felfele elég jól követhető az út, lefele meg, a Batizfalvi próbán, jó időjárás mellett van idő keresgélni, van annyi vas a falban, hogy megtaláljuk a következő kulcspontot. Meg azért van akkora a jövés-menés délelőtt, hogy biztosan akad valaki, akitől lehet lesni is az irányt. Csak ne TANAPOS ellenőr legyen az illető, mert nem sikerült megtudni mekkora bírság lehet a tilosban mászás ára.

A mi vezetőnk foglalkozása tűzoltó, a szolgálat melletti szabadnapokban, szezonban szinte mindig túrákat vezet. A Gerlachon talán ötvenszer volt, de a Tátra sok sziklamászó trasszéját is járja. Tetszett neki, ahogy mozogtunk a hegyen, de nem kizárt, hogy mindenkinek ezt mondja. Bár mesélt egy százhúszkilós ügyfélről, akit egy teljes nap alatt lehetett leimádkozni a hegyről - szóval a Gerlachhoz nem kell semmilyen tapasztalat. Ezenkívül a Dolomitokban, és az Osztrák Alpokban is dolgozik. Hozzáállása kifogástalan volt, és neki köszönhetünk egy másik rendkívüli élményt is, amiről majd máskor nem beszélünk. 

A vezetett mászás hátránya a nagy sietség. Igyekeznek minél előbb túl lenni az egészen, tehát velünk 6 óra alatt végzett is a mi emberünk, ebből fél órát töltöttünk a csúcson. Déli tizenkettőkor már a Batizfalvi-tónál lebzseltünk, mondjuk innen még egy órára volt a Sziléziai ház a Magisztrálén. Előnye viszont, hogy kapsz majd neten olyan fenszi diplomát, amit ha kinyomtatsz a falra, nemcsak a mászást igazolja, de a jó ízlés hiányát is.

A gazdag Sas útja - kényesebb a láncnál a kar

Polak, Węgier, dwa bratanki, 

a Sason együtt issza sörét,
s türelemmel várja a láncos részeken a... sorát.

(Grimpix változata)

A zöldruhás figura nem bírt helyben állni, amíg szkenneltük a hegyet. De az Utazások sem a Natgeo :)

Na, erről a helyről se tudtunk volna, hogyha nincs a tátra.infó. Annyira lefestette, hogy mennyire veszélyes, hogy egyből tudtuk: ez kell nekünk. Már a Szlovák Tátrában láttuk, mennyire ki vannak építve a turistautak, de itt rendesen élére vasalva feküdtek a kövek. Még a gerincen is találtunk ilyen szakaszokat. Talpfák között. Vízelvezetővel! A több tonna felszerelt vasról nem is beszélve. Nálunk ilyet el se lehetne képzelni, nemhogy megépíteni. Neki se érdemes fogni, mert ez nem olyan, mint az autópálya, itt mit lehet ellopni? Követ? Láncot?

Az Orla Perć nem tudni honnét kapta a nevét, a translate sem fordítja, de egy helybéli kolléga szerint feltétlenül gazdag sast jelent. Gondolom a láncok miatt, vagy mert a gazdagabb polgárok értek rá száz éve ilyen úri mókázásra a hegyekben. Sokan ferráta cuccal csinálják, szerintünk ez marhaság, mert mire megfogna a fék, úgyis koppannánk. Egy sling egy karabinerrel éppen elég arra, hogy megpihenhessünk, vagy a falból kidőlve fotózhassunk. Nem ferráta, na, bár voltak lobbik, hogy a baleseteket mérsékelendő, érdemes lenne megcsinálni annak. Nekünk mondjuk tökmindegy lett volna, de a lengyelek a hagyományokra hivatkozva ellenálltak.

Zakopaneban a Kuzniceba vezető úton a körforgalomtól alig 5 percre van egy kemping. Hát mikor Zakopane szerepelt a földrajz tankövnyben, nem ilyennek képzeltem el. Hiába,  a téli üdülőtelepek mindenhol szarul festenek nyáron. Ráadásul akkora tömeg téblábol az utakon, hogy már attól agybajt lehet kapni. A lengyelek nem szeretik a bankkártyát (ezt Almási Miklós előadásaiból már tudtuk), viszont elfogadják az eurót. Az ingyen Wifi a recepciós háztól huncut 10 méterre visz, a néhány szabad konnektort a gyerekek tabletjeikkel blokkolják álló nap. A budiban nincs papír, viszont össze van szarva, a szelektív hulladékgyűjtés meg vajonmi. Eléggé románia-életérzés volt na. Otthonos.

Annyira jól kitaláltuk, hogy felvonóval megyünk fel a gerincre, s nem kell kimászni a szintkülönbséget, csak urason átsétálni a Zawrat-hágóig, hogy egy nappal az indulás előtt, mikor foglalni akartunk felvonót s kiderült, hogy már nincs jegy, eléggé lefagytunk. Legalább egy héttel előre érdemes foglalni. Na, végül az eredeti terv lépett életbe, bizony megnyomjuk gyalog az egészet, lesz ami lesz. Menedékházakban hely persze nincs, max a padlón alvás lehet opció végszükség esetén. Szóval 6 órakor kimasíroztunk a kempingből és a körforgalom előtti megállóban elkaptuk az első, egyes (06:07) buszjáratot Kuznicébe. Innen aztán gyalog a Zawratig kb. 4 óra kellett. Tízkor fogtunk neki a láncos gerincnek és cakkra 6 óra múlva (ennyit írnak jó körülmények között) értünk a Kereszt-nyeregbe. Levonulni valamivel kevesebb kellett, Kuznicéből még indultak a buszok vissza Zakopanéba, így este nyolckor ismét a kempinben voltunk, valamivel kevesebb, mint 14 óra alatt.

Több helyen is említik, hogy igen népszerű ez az útvonal, sokan is voltunk (keddi napon), de ekkor még nem tudtuk, hogy ez a Tátrában nem jelent különösen nagy tömeget. Mondjuk mint a Fogarasban hétvégén a Bâlea-Negoj szakaszon. Kétszer. Szerencsére az egyirányúsított részeken csak kevesek jöttek szembe, az első letérőig (Öt-tavi ház felé) nem is kellett nagyon kerülgetni senkit, ügyesen másztak a lengyelek is. A láncokat túl lazának találtuk, végül arra jutottunk, hogy a lengyel túrakultúra valószínűleg nem kapaszkodni, hanem támaszkodni használja azokat. Erősítsetek meg ebben légyszi.

Csilla felvételén Grimpix ereszkedik.

Azért látszik, h. nem ketten voltunk...

Az Öt-tavi menedékháztól aztán sokan felbóklásztak a gerincre, itt az ösvény is meg volt rogyva rendesen, gondolom a bicebócákat másképp nem lehetett kerülgetni, csak széjjelrúgva a hegyet. A Gránát-csúcsok végére aztán elfogyott a kajánk és a vizünk is, az utolsó szakasz ezért elég hosszúnak tűnt, tűző nap, bátortalan mászók, akikre várni kellett, ekkor kezdtünk el álmodozni mindenféle olcsó üdítőkről. Ez volt a leghosszabb szakasz, és bár azt hittük a vége csak sétálós lesz, hát nem az volt. Végestelen végig fel és le. Na mindegy, egyszercsak vége lett, mondjuk a staminánk ekkor már alig 4/10 volt. A Kereszt-nyeregből lerontva, a völgyben találtunk patakot is. A Murowaniec-háznál meg végre kólát. Nem is előzött meg senki ezután lefelé, pedig aztán vastagon kolbászoltak turisták visszafelé Kuzniceba, akik nem tudom mit kerestek itt, mert a gerincen egyiküket sem láttuk. Itt fogalmazódott meg bennünk, még csírájában, hogy nincs ez jól, aki nem mászik, az inkább üljön otthon, neki is jobb, ha nincs láb alatt a hegyen. Később ebből már ideológiát is gyártottunk. 

A képen ezek a derék lengyel feketeöves apácák nem az utolsó kenetet jöttek feladni a túrázóknak, hanem a II. János Pál által lefektetett szellemi irányt követik. Szerencse, hogy a hegyekben és nem a focizásban találták meg az üdvösséget, mert az azért elég ciki sport. Mindenesetre elég nagy feltűnést keltettek a profán mászkálók körében, pedig az egyik apácának nem volt túl őszinte a mosolya ereszkedés közben. Mondjuk abban a kimonóban én is szentségeltem volna, azt hiszem, pedig nem szokásom. Úgyhogy maximális respekt nekik. 

A Magas-Tátra infó szubjektív értékelése 46/50 (nagyon nehéz), mi teljesen más skálán értékelnénk. Szerintünk jó időben inkább hosszú, mint nehéz, elképzelni nem tudom mitől világharmadik nehézségben (mellesleg egyetlen olyan listát sem találtam a neten, amiben akár az első 25-ben benne lett volna). Egy ilyent pár óráig nagyon élvez az ember, de 6 órában kicsit már uncsi, az utolsó szakasz semmi újat nem mutat már, ha titeket nem gyötör a becsvágy, simán kihagyható, a visszatérő út is sokkal rövidebb úgy. Nekünk persze egyben kellett, úgy az igazi. A visszavonulási útvonalak mondjuk nem túl sűrűek, ez szívás lehet rossz időben, de hát pl. a Királykőben sincs több menekülőút. Na jó, a Sason még menedékkunyhók sincsenek. Szóval egy villámlós idő itt megfingatna rendesen. Aztán valamitől csak meghaltak több mint százan száz év alatt rajta. A helikoptert pont aznap is hallottuk egy völggyel arrébb burrogtatni. Vannak izomból kapaszkodós részek is, volt némi izomláz másnap alkarban és hátban, pedig kigyúrva érkeztünk, mint Popeye, de ha mondjuk ferráta lenne, alig pár helyen kapná meg a C besorolást, a D-t meg szinte sehol, de mégiscsak 4 kilométer. Többnyire egy jó kis +B-s útvonal, amit csak a sok kolléga, meg az időjárás komplikálhat.

Most szorozzátok rá ezt a tömeget 4 kilométerre. Na ennyien voltunk. Hétköznap!

A leírások senkit se rémítsenek meg, azért túloznak, hogy a saját képességeiket felértékeljék ezáltal azok előtt, akik nem jártak ott..

- Ja, te meg azért kicsinyled le, mert így mindenki fölé kerekedhetsz. - jegyezte meg epésen Grimpix.
Lehet, de mindenesetre, aki látott már hegyet, mászott már drótos, láncos, kitett szakaszokat, annak nem okoz meglepetést a Sas sem. Olyasmi, mint nálunk a Custura Sărăţii, vagy a Trei Paşi de la Moarte, vagy az Ördög-öve, csak felszorozva, nagyobb szintkülönbségekkel, kitettebb és hosszabb, viszont pöpecül kivasalva. Vigyetek sok vizet, ne járjatok úgy mint mi, hogy megutáljátok a végére és persze ne felejtsétek el reggel lenyomni a torkotokon a banánt ;) És figyeljétek az időjárás jelentést előtte, mert ha ott kap a vihar, akkor bizony nektek szappan. Én szóltam.

Itt sokkal szebb képeket találtok, mi idegenben inkább a gyorsaságot választottuk, nem a jó kompozíciót.