Eltöltünk egy órát

A készlet elég egyszerű, nagy ákombákom nyáklappal, hogy ne lehessen elrontani, minden szájbarágós, kivéve a digit-kijelző felfestését. De ha nem bírnánk kitalálni, hogy kell beforrasztani, pár videó-tutorial is van róla a youtubon. 

A 3 voltos gombelem nem képes meghajtani a kijelzőket, illetve a 4 ledet, az csak arra van, hogy a műszer ne felejtse el az órabeállítást, ha lehúznánk a tápról. Ami 6-12 V között bármi lehet. Pl egy 9 voltos elem. 

Egyetlen gombbal lehet beállítani, ébresztőfunkció nincs. Mivel a kijelző vörös, ideális lehet sötétkamrába (csak, hogy néha visszakapcsolódjunk ahhoz a tényhez, hogy ez eredetileg fotósblog). 

Pár nap múlva, figyelmetlenségből (és leszaromságból), véletlenül fordítva kötöttük fel a tápra. Hát nincs ez ellen védelem benne. Valószínűleg kiütötte a kontroller programját. Rekt. Nem állunk neki most kontrollert programozni, mert ahhoz eszköz (sokszorosa az óramodulnak) és tudás sincs kéznél, inkább megy a szétszerelendő cuccok közé, alkatrésznek.  Szóval óvatosan a polaritással. 

Frissítés. Fél nap pihentetés kivett elemmel feltámasztotta az órát. Csomót nyomkodtuk az egy szál gombját, aminek hatására egyszer csak sikerült resetelni, vagy mi, de most megint működik. 

Ion-hajtóművek a kisasztalon

 

Ennek az ionhajtóműnek (kulcsszavak: Segner-kerék, csúcshatás) is számos változatával találkoztunk, de a glimmlámpás megoldás tetszett a legeslegjobban. 

Pörgentyűnek egy egyszerű drótdarab is megteszi. Csak nem olyan látványos. Mi sajnáltuk az ellenállást levágni a glimmről, lehet, hogy anélkül még jobban világítana és még jobban is pörögne. Az mindenesetre nagyon fel bírt idegesíteni, hogy egy szerencsétlen drótdarabra milyen nehezen tudunk pont középre egy olyan mélyedést fúrni, amin minimális súrlódással el tud pörögni. Hiába, nem vagyunk ékszerészek. Se.

A cuccot a FlyStick nem bírta meghajtani, egyrészt nem világított, másrészt csak éppen mocorgott, akkor is ha a pozitív részt kötöttük a tengelyhez, akkor is, ha a FlyStick nyomógombja melletti (feltételezett) negatív kimenetet). Sőt az derült ki, hogy a kilovoltos bikáztatónak a másik, nem bekötött szárát sem mindegy, hogy hova tesszük. Fontos, hogy közel legyen a rotorhoz és a felülete sem közömbös. Sokkal jobb, ha egy sörös dobozba vezetjük, egészen közel a rotorhoz.

A dolog több kérdést vetett fel, mint amennyit megmagyarázott, gyakorlatilag semmit sem értünk belőle. Az irodalom szerint ugyanis pozitív töltéstöbblet keletkezik a drótok végein, ami elektronokat szakít le a környező levegő atomjairól, amiket ezután, lévén pozitív ionok, eltaszít magától, ami adja a tolóerőt. Igen ám, de a rotor akkor is forogni kezd, ha elektrontöbbletet okozunk benne (fordítva bekötve a bikáztatót). A jelenség tanulmányozását nehezíti a feszültségforrás másik pozíciójának a helyzete is. Ugyanis, ha nem tartjuk közel, akkor nem indul be a forgás, viszont ha közel tartjuk, akkor elektrosztatikus vonzással, tolással beavatkozik a forgásba. 

A témára mindenképpen viszatérünk, ha majd elegendő információval fogunk rendelkezni.

FlyStick

Nem vagyunk jó kézmívesek és műhelyünk meg szerszámaink se vannak, azért inkább nem építünk Van der Graaf generátort, hanem vásárolunk egyet. Ez ilyen kézi crézi-izé. FlyStick a neve, mert tud röptetni nagyon könnyű fémes fóliákat. Mondjuk nem egy atomreaktor.

De annyi delej viszont volt ebben a csodabotban is, hogy a ledet kézben tartva felgyújtja. Ebből az is látszik, hogy a bot pozitívra töltődik fel, mert fordítva fogva nem ég. 

Elővettük hát a múltkor fabrikált AC detektorainkat is. Egészen jól és távolról reagáltak a flystickre. 

Sajnos nem váltotta be a reményeinket, gyöngécske az istenadta, elektrosztatikus motorjainkhoz, kondenzátoraink, layden-palackjaink megpakolásához valami combosabbat mást kell kitaláljunk.

Karbon oszcillátor

Apró kis semmiség, csak ha unatkoznál. Azt olvastuk, hogy régebb, amikor még nem volt Aliexpress, hogy onnan rendelj oszcillátorokat, akkor a hanyatló nyugaton karbon-oszcillátorokat használtak. Vagyishogy az érintkezés egy fémfelület és egy nagyon lazán felfüggesztett szénrudacska között valósult meg, ami így elszikrázgatott a nagyfeszültség alatt, odaért, lepattant és ez így a végtelenségig. 

Több ceruzabelet is kipróbáltunk, 0,7-est, de 0,35-öst is, egyik sem volt jobb a másiknál.

Glimmlámpával néztük, hogy mi történik. Vagyis a DC-vel etetett karbon-oszcillátorunk a tekercsben gerjesztette a delejt a glimmnek.

De mivel csak rövid időszakokra oszcillált  (pár másodperc után kellett ütögetni, mozgatni, nógatni) ezért még lazább felfüggesztést csináltunk drótból.

Az eredmény nem lett sokkal jobb. Persze felmerülhetne a kérdés, hogy miért nem próbálunk ki más anyagokat is, pl. varrótűt. 

Hát azért, mert a varrótű egyet villan és oda is hegesztődik az elektródához. Másoknak kicsit jobb eredmény született, de nekik sem tökéletes. Úgy vélem ebben ennyi volt.