Én valahol megértem, hogy a kimatikától sokak számára, egyetlen lépésre már a szakrális geometria van (például a templomok rozettái). Az éltető és ártó, transzcendens frekvenciák hatásai erre az árnyékvilágra, már vastagon az ezotéria domíniuma is. Pedig léphetnénk a nyomdászat moire-rozettái felé, vagy a matematika felé egy lépést, mondjuk Penrose mandalái irányába. Mégis most a negyedik irányba lépünk egyet, a mesék archetípusai felé, hiszen minden összefügg mindennel.
A hős, mellén érdemrend, vagy király maga előtt tartott országalmával. Esetleg Jézus, aki köztudottan kívül hordja a szívét, hogy jobban beragyogjon a szeretete. Vagy a sámán, fején szarvasos díszével, mintha most készülne fogadni a Kapitólium kapitulációját. A táltos. Fehérlófia. A Kisherceg. Vagy egy levitáló jógi, vagy maga a Sziddhártha. Whatever.
Azt hihetnénk ezek teljesen más figurák, pedig nem. Egyazon rezgés, egyazon archetípus különféle emanációi az epigenetikus kollektív tudatalattiból. Csak tudnám, hogy miről beszélek... Inkább mutatom a hős útját a vaginációtól, a Világot tartó teknősbékán keresztül az emberré válásig.
Ugyanebbe a sormintába illeszkednek hősünk kis barátai is, ahogyan Jézus tanítványok után ered és rátalál megbízhatatlan cimboráira, Fanyűvőre, Kőmorzsolóra és Vasgyúróra.
Egészen másfajta rezgései vannak a gonosz karaktereknek. Például mikor Jézust a pusztában megkísérti a Hétszünyű Kapanyányi Monyók. Vagy a Fehérlófia ellenfele, az ördög, aki arra akarja rávenni, hogy kásává változtassa a követ, de végül az ő hasáról eszi meg a kásájá a hős.
Megint más a vibeja azoknak az alakoknak is, akik segítik a hőseinket, ilyen például az angyal, aki felhozza Fehérlófiát az Alsó világból, de cserébe az ő testét és vérét kéri áldozatnak, vagy a Griffmadár, akinek a hátán, feltámadása után, Jézus felment atyjának jobbjára, ám félúton combjából eteti meg szállítóját.
Na így. Minden mindennel. De hiszen tudjátok.