Metál detektor reloaded

A fémkeresőkkel az a baj, hogy nem elég az áramkört jól összerakni (bármilyen egyszerű, vagy bonyolult is legyen az), de a tekercset is precízen kell előállítani. Ugyanis azon (is) áll, vagy bukik a siker. 

A kis kínai modulokban a tekercs  eleve nyomtatva van 

Ezeknek a játékszereknek a hatótávolsága centiméter környéki, és ezek nem is tesznek különbséget a fémtípusok között. Lássuk találunk e valami egyszerűt, házilag összedobhatót, ami meghaladja ezeknek a képességét.

Ez egy TIP41-et használó szerkezet, meg is építettük, de rohadtul nem csinált semmit. Azt mondják nagyon fontos a tekercs paramétere. Ő 14cm átmérőben 20-20-as tekercset csinált, nekünk kicsit kisebb átmérővel 23-23 menet lett. Sajnos a fizikáját nem értjük, nem tudunk ezzel kalkulálni, képtelenek vagyunk a mi tekercsünkre hangolni a dolgot. Ez a videó is ugyanezt a konstrukciót mutatja, de annyira, hogy még az átmérő és a menetszám is talál az előzővel. 

Viszont Játékos úr cuccaiban nem szoktunk csalódni, ezért kipróbáltuk az NE555-ös modelljét, ami nemcsak, hogy egyből működött is, de még különbséget is tud tenni fémfajták között!

Vasra például mélyült a sípolás, alumíniumra, rézre meg magasodott. 

Sajnos nekünk alapból sokkal magasabb hangja volt, de nem bírtuk mélyíteni,  pedig belepiszkáltunk a rajzba, 1M - 2,2k ellenállásnál is ugyanúgy vinnyog. A 3-as lábról kijövő kondenzátor se változtatott nagyot. Öregek már ne használják, denevéreknek viszont elsőosztályú.

Már megszoktuk, hogy a youtubon egymást klónozzák a kollégák, ez az indiai hekkmester is ugyanezt építette meg itt.

Nagyon bézik FM transzmitterek

FM transzmittert kitből már építettünk és azzal nagyon jó tapasztalataink is voltak, tömbházak között még direkt rálátás nélkül is vehető volt a jele (visszaverődhet ez egyáltalán?). De az kicsit bonyolultabb szerkezet volt, ez viszont csak pár alkatrészből áll. 

Ez a 3 voltos modul hihetetlenül nagy teljesítménnyel sugároz. A tömbháztól még 30-40 méterre is tisztán vehető volt (direkt rálátás nélkül). A mikrofon is nagyon érzékeny, az asztallapon tökéletesen vette a szoba összes hangját.

Azt is kipróbáltuk, hogy mi van akkor, ha a kondenzátor-mikrofon lábaira rávezetjük az audiójelet. És azt is továbbította a modul csont nélkül. 

Nem akartuk szétszedni a működő modult, de azért kíváncsiak voltunk, hogy az L-C páros módosítása milyen mértékben hangolja el a rádióadót. A kondenzátort nyomkodva, nem jutottunk eredményre. A tekercs, nagyjából 0,42cm átmérőjű, 0,29cm hosszú és 5 menet. Ez 0,09uH. A 30pF-os kondenzátorral 97Mhz környékén rezonál. És valóban, valahol itt fogtuk a jelet a rádión. Ha a tekercset egy  milliméterrel megnyújtjuk, akkor máris 0,073uH lesz az értéke és a 30pF kondenzátorral már 107MHz környékén kell fognunk a jelet. Már amennyire a nyomi rádiónkkal ez lehetséges, nagyjából ez is történt. Aki akar ezzel játszani, annak mondjuk érdemesebb lenne beforrasztani egy állítható kondenzátort. És egy precízebb rádióval az is felfedezhető lenne, hogy a többi kondenzátornak is van e bármi szerepe a rezgőkörben. 

De van ennél még egyszerűbb is. Az előbbi, még jobban lecsupaszított változata:

Forrás

Mondjuk a minősége is olyan. Míg az előző modul jele jó kényelmesen megtalálható volt rádión, addig ennek a jele olyan szűk spektrumban érkezik, hogy csak alig-alig találtuk meg. Gyakorlatilag hozzáérsz a tekerőhöz és már huss, keresheted újra. Emellett nagyon zajos is. De azért a másik szobába, a vasbeton falon (vagy azt megkerülve?) átment az adás.

Tehát az a néhány alkatrész, ami az előbbi, bolti kitben megvan, ebben meg nincs, az mind a minőségért felel. De amúgy örültünk, hogy működött, mert így elengedhetjük ezt a dolgot. 

AM transmitter kit

 

Ez az AM transmitter kit nagy csalódás volt. Csak nagyon közelről vehető a jel (pár méter, de leginkább csak pár araszról), a másik szobából már teljesen esélytelen a vétel. 

Csöppet piszkáltuk a kondenzátort is, hátha más frekvenciákon jobban adna, de vagy mi nem tudtuk rendesen megépíteni, vagy használni, esetleg beállítani nem tudjuk, vagy tényleg csak ennyire képes a modul. 

A biciklista magányossága

A fények, a fények, a fényekre lépek, 

gurulok rajtuk, táncolnak rajtam...

Nyilván Lovasi megy a fülesemben, ahogy a hágón átérve, egyre gyorsulva krúzolok az erdő lombjai között beszűrődő fényben, ami fényes leopárdszőnyeget vetít az aszfaltra. Ami alatt újabb rétegek, vízelvezető kőágy, vagy mit tudom én, alatta a rétegvulkán kőzetanyaga, asztenoszféra, a vas-nikkel és túloldalt fordítva ugyanez, csak kurvára nem Új-Zéland, mint a dalban, mert ahhoz nekem most Spanyolországban kellene lennem, tehát inkább az óceán, fölötte az ég és így tovább.

És én gurulok ezen a gömbön körbe. És fokozatosan eggyé válok a csodálatos trabant-színű biciklivel, majd, a gravitáció miatt, amivel vonzom a Földet, a gumikon keresztül az aszfalttal, és már az útszéli füvek is a zene ritmusára riszálnak a szélben.

Appercepció, de ekkor még nem ismerem a kifejezést, mert csak holnap fogok rákeresni. Most csak élem a korreszpondanciát, ahogy elsuhantomban a cigány kislány pont ugyanabban a hangnemben dúdol valamit, mint ami a fülesemben is szól. És lassan merülök el a szinkronicitások sorozatában, az egerészölyv sokatmondó feje, ahogy összeakad a tekintetünk, és ha felnézek az égre, akkor pont vágólag, aranymetszésben húz el egy repülő egy korábbi kondenzcsíkhoz képest.

És kezdem érezni, hogy minden pontosan a helyén van a világban. És én is pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Útelágazás, fékezek. Most merre is? Ahogy felpillantok az útról, jobbra egy pléhkrisztus, mint egy pucér fakabát, kitárt karjaival mutatja nekem az irányt. Egészen elérzékenyülök, így pünkösdkor micsoda isteni humor ez, és milyen kedves gesztusa az Úristennek. Pláne egy ateistához. 

És az apoféniák sorozatának hatására, a pillanatok esztétikájától eltelve, lassan-lassan teljesen kinyílok, mint egy kagyló és a védtelen, puha részemmel az érdes aszfalt fölött suhanok egy méterrel. Ilyenkor igazgyöngy-élmény embert látni és ráköszönni. 

Ezredik :) 14 év alatt - Rézbolygó 2.

 

Ez az ezredik bejegyzés a naplóban. És bár ez leginkább csak egy saját jegyzet, de íme néhány adat.
- 522.068 megtekintés (ennek egy jó része feltehetően robot)
- 1950 megjegyzés (az utóbbi időben inkább csak robotok írogatnak)

 

Rézfát fütyülünk

A következő cucc távoli rokona egy korábbi projektünknek. A lényege röviden annyi, hogy elektromos áram hatására két vezető között, a rézgálic oldatból mindenféle fraktálszerkezetek válnak ki. Innen nyaltuk. Érdemes elolvasni, mert olyan szakszavak vannak benne, mint diffúzió-limitált aggregáció, vagy önszerveződő rendszerek, amik további keresgélések kulcsszavai lehetnek. Annyi különbséggel utánozzuk, hogy nekünk nincs mikroszkópunk (tudom, ciki, és majd pótolni fogom, ígérem), tehát makró-szinten csináljuk. Ami teljesen más körülményrendszer, ezért a kihívások is mások lesznek. 

Az csak elképzelés, hogy a két vékony rézlemez két üveglap között megtartja a közéje fecskendezett rézgálic oldatot. A valóság az, hogy szanaszét fog folyni. 

Az kísérletezés első fázisában azt a hibát követtük el, hogy a koncentrációt nagyon megnöveltük, hiszen a több az mindig jobb, nőjenek, ágaskodjanak azok a nagy véreres mamut-rézfák. Hát nem biztos, hogy ez a jó irány. 

Ezeknél a rézfáknál semmiféle koncepciónk nem volt a feszültséggel kapcsolatban sem.  Ha nem nőtt eléggé, pedig ugye a türelem az egy erény lenne, akkor megvattoltuk, ha lassítani akartuk, lecsökkentettük a feszültséget. Kb. 4-20V között kaptak ezek a rézfák.

A másik probléma a buborékképződés, amit az ágak körbenőnek, emiatt inkább lukacsos-szerkezetet kapunk.

Itt meg elképzelni se tudjuk mi történt. Pedig jó lenne megismételni a dolgot.

Ha elmosatlanul hagyjuk a cuccot, egy nap múlva ez lesz belőle. 

Ezek a struktúrák nem időtállók. Amint felemeljük az üveglapot, rekt a figuráknak. 

Szegényember marx-generátora

Franc akart Marx generátort csinálni, hiszen az interneten már mindenki csinált ilyent, viszont azzal szembesültünk, hogy a kis sokkoló modul nem elég erős ahhoz, hogy Lichtenberg-fraktálokat villantsunk. Tehát valamivel fel kell bikásítani a centiméter alatti szikraközünket. 

Lehet kapni is ilyen szerkezetet, összeszerelve és kitben is, de sokan megcsinálják vizespohárból és gumislagokból is. Végeztünk pár mérést, de a vizespoharaink kapacitása elég soványka lett. Negyed nanofarád:

Ugyanis a dielektrikum (üvegpohár) vastagsága nem barátja a kapacitásnak. Papírpohár sokkal vékonyabb, de valamiért még gyengébb értéket kaptunk. 

Márpedig egy jó marx-generátorhoz nem ártana a 10 nF vagy akár nagyobb érték sem. A slagból készített ellenállások értéke 1-2Mohm környékén kellene legyen, ez csapvízzel majdnem sikerült is. Kétfélét próbáltunk, egy vastagabb akvarisztikai slagot és egy vékonyabb infúzióst.

Mint várható volt, a vastagabb ellenállása kevesebb. Ugyanakkor a cső hosszával egészen jól beállítható az ellenállás mértéke és valószínű, hogy deszt-víz használatával még nagyobb ellenállást is el lehet érni ugyanakkora szakaszon. Az viszont nem világos, hogy ezek az értékek idővel, amint a rozsdásodás megindul, elállítódnak e. Ugyanis a vas nittek pár nap alatt elrozsdásodtak és némi buborékképződés is beindult. De ezt már nem fotóztuk és méregettük, mert jobb ötletünk lett. 

Ludic úr csatornáján azt találtuk, márpedig benne bízunk, hogy sima negyed wattos ki ellenállásokkal is meg lehet csinálni a dolgot. Ő 3 ellenállást köt sorba, gyaníthatóan azért, hogy az egy ellenállásra jutó feszültség csak a harmada legyen, így nem húz majd át a szikra a rövidke ellenállás lábain. Mi három darab 470k-os ellenállással nagyjából az 1,5M  értéket céloztuk meg, és még zsugor-csőbe is becsomagoltuk, hogy kevesebb esély legyen az "áthúzásra"

Hat lépcsősre építettük meg bár van alkatrészünk még további két lépcsőre, de kicsit unalmas volt a forrasztás.  A kondenzátornak mindenképpen bírnia kell a nagy feszültséget, itthon csak 1nF értékűek voltak, tehát ebből gazdálkodunk.

A képen nem látszik jól a kondenzátorok közötti kis szikraköz, íme egy részlet:

Igyekeztünk a forrasztásoknál nem hagyni sok kiálló cuccot, meg a szikraközt is kunkorira csináltuk, mert azt olvastuk, hogy a csúcshatással sok teljesítmény megszökik a rendszerből. Valószínű, hogy a hatszoros erősítés nem teljesült a veszteségek miatt, de azért elég nagy szikrát kaptunk. A baj csak az, hogy ezzel a gány szerkezettel nem valószínű, hogy mernénk dolgozni egy sötétkamrában, vegyszerek mellett, vörös derengő biztonsági fény mellett. szóval nem egy életbiztosítás na. 

Nem kizárt, hogy végül mégiscsak fogunk vásárolni egy gyárit. 

Azok a szoknyás férfiak

Bevallom, hogy fiatal felnőtt koromban, a szociális érésem elején, nagyon idegenkedtem a szoknyás férfiaktól. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy egyáltalán nem vetik meg a gyerekek társaságát, akik köztudottan nagyon befolyásolhatók. Mert az az igazság, hogy kisgyerek koromban rám is adtak szoknyát ezek a férfiak. 

De ha most jobban átgondolom, nem azért csúsztam ebbe bele, mert ilyen volt a kulturális közeg, vagy ez volt a társadalmi elvárás. Inkább csak imponált gyerekként, hogy ezek az általam igen tisztelt férfiak komolyan vesznek, szomjaztam a felnőttek figyelmét, tetszett, hogy beavatnak és bevesznek a szertartásaikba, aktív részese lehetek a parádéiknak, felvonulásaiknak és nem utolsó sorban hízelgő volt, hogy elismerik bizonyos kompetenciáimat és ilyen fiatalon már alapvető mozgalmi feladatokat is rám mernek bízni. 

Olyan igazán férfias kapcsolat volt ez, ami nőkkel teljesen elképzelhetetlen lett volna. És persze volt részükről befolyásolási szándék, nem tagadom, de végső soron ezek a pasik mind úriemberek voltak velem, kedvesek voltak és sose léptek át olyan határokat, ami fájdalmat, vagy traumát okozott volna. Persze lehet, hogy csak szerencsém volt. 

Egy szó, mint száz. Én is voltam gyerekkoromban ministráns. És mégse lett bajom tőle.

Szikra-teszla

Hogy ne hagyjunk maradékokat, a szikraközös tesla-tekercset is ki akartuk próbálni. Nem bonyolítottuk túl, a nagyfeszültségű moduljainkat vetettük be. A váltóáramos modulok mintha nem működnének. A sokkolómodul annál inkább. A szekunder-tekercs alját a fűtésvezetékre földeltük, bár nem világos, hogy az valóban földelt e.

Nem lett túl erős, a CFL-et is csak alig-alig pislogtatja, viszont a glimmet már jól felgyújtja, sőt a fenti (jobboldali) képen, alig kivehetően, a tekercs és a glimm szára között egy fél centis, nagyon vékony szikra is áthúz.
A primer menetszámával még lehet, ha érdemes lett volna kísérletezni, esetleg a szikraközzel is, és a kondenzátorunk is csak 1nF, pedig a hasonló szerkezetekben azért ennél sokkal nagyobbat szoktak használni mások (pl. 60nf), de kezdtük elunni a témát.

Nyilván illene érteni az egész fizikáját és kellene tudni számolni a tekercseink rezonancia-frekvenciáival (közel hasonló kellene legyen a két tekercsé), de mivel a múltkori szikratávírós kísérleteinkben sem tudtuk az LC-kört implementálni, ezért most nem is erőlködünk ezzel. 

Részletes videó a témában, hogyha el akarnál merülni benne, illetve magyarul.

Stereogram depthmap

 

Ez az online app kínál előregyártott mélységtérképeket is, és textúrákat is, de a sajátunk is feltölthető és abból is legenerál egy autosztereogramot. Nincs túlbonyolítva, nem igazán paraméterezhető. 

Apró adalék, hogyha valaki képtelen látni ezeket a képeket, akkor van egy módszer arra, hogy kinyerjünk a képből valamiféle rávezető tartalmat.

A Differencies módszert alkalmazva (az autostereogram képe leduplázva és Diffeerencies összhatással eltolva egymáson vízszintes irányba), ahogy léptetjük pixelenként a felső réteget, egyetlen háttérperiódus alatt, szerre jelennek meg a tér egyes rétegei, gyakorlatilag mélységében végigszkennelhető így a rejtett 3D tárgy a térben. A könnyebb érthetőségért, ez a tologatós módszer megtekinthető online is. 

De mi van ha saját mélységtérképet szeretnénk?  Mondjuk megtanulhatunk egy modellező programot, aminek van ilyen kimenete, és gyárthatunk ilyeneket, de mi fotósok vagyunk. Szerencsére van arra is lehetőség, hogy 3D képpárból állítsunk elő mélységtérképet.

A Stereo Photo maker elvileg sztereo-képpárból képes depth-map előállítására. 

- benyitjuk a képet

- adjust / auto alignment

- edit / depth map / create depth map from stereo pair

    - erre üzenetben (no válaszra) elküld erre az oldalra, ahonnan le kell tölteni a DMAG-ot.

    - újra, de ekkora a yes válaszra megmutatjuk, hogy hova csomagoltuk ki a DMAG-ot.

Sajnos a minősége nem túl meggyőző.

Ennél azért valamivel jobb minőségű bitmappet készít (gyanítjuk, hogy ez csak egy nézet), amit ugyancsak az Edit/Depthmap/Save funkciójával lehet kimenteni.

Lássuk egy kevésbé részletes képpárral:

És az ezekből származtatott mélységtérkép:

És az ebből származtatott autostereogram:

Látszik ugyan a térbelisége, de nem élvezhető.

Ebből sikerült legyártani egy sokkal jobb felbontású mélységtérképet, kevésbé kockás is lett, ugyanakkor az ég bal oldalát sikerült nagyon elrontani. 

Az előteret, illetve a kövek árnyékait sem sikerült jól értelmezni a térben. Bár nem kizárt, hogy mi nem tudjuk helyesen paraméterezni az algoritmust.

Aztán rengeteg próbálkozás után, végre sikerült készíteni egy egészen jó bittérképet is, amiből a Stereogram Explorer próbaidős verziójával készítettünk sztereogramot, hátha jobbat csinál, mint az online progik. Hát a bittérkép ennél sokkal jobban néz ki, de az sajnos nem publikus, mert eléggé explicit. Viszont itt a belőle generált autosztereogram.

A DMAG amúgy egy parancssoros progi, amit a StereoPhotoMaker csak GUI-val ruház fel, hogy ne kelljen szövegszerkesztőben paraméterezgetni. Ebben a videóban a készítő mutatja meg, hogyan kell használni, persze csak az kövesse, akinek nem derogál notepadban tweekelgetni a parancssorost. Mindenesetre megnéztük, hogy a saját fotóiból, mennyire jó mélységtérképeket tud csinálni a Mester, és azt látjuk, hogy aki érti az összes paramétert, annak azért elég jó térképei lesznek. Pl. a ludas példájából ilyen sztereogramot lehet csinálni a StereogramExplorerrel.

Ezért tettünk egy újabb próbát a fenti akttal is, rettenetesen sok ideig bíbelődött vele (több, mint 10 perc volt) és még olyan se lett, mint amit Stereo Photo makerben összehoztunk.

Nagyjából itt abba is hagyjuk, a témában a kezdeti izgalom-faktoron kívül többet nem nagyon látunk. 3D-fotózásban valószínűleg nincs nagy perspektívája az autosztereogramos megjelenítésnek. Egy fotó általában sokkal komplexebb, mint egy 3D modell, és a sok apró részlet általában a kép értelmezésének a rovására megy. 

Itt is érdemes lehet még körülnézni:

https://hidden-3d.com/

https://www.garybeene.com/stereo/rds-soft.htm

https://www.easystereogrambuilder.com/

https://www.aolej.com/stereo#download    (30 napos próbaverzió)

Sztereogram képszerkesztővel

Pontosabban az autosztereogramról  lesz szó, ami azért auto, mert nem kell semmilyen eszköz a nézéshez. Bár a 3D képpárokat párhuzamosan, vagy kancsalnézéssel is lehet élvezni, mindenféle optikai segédeszköz nélkül, de mégis ezt hívja a szakirodalom autosztereogramnak.

Az világos, hogyha van egy 2 dimenziós képünk, és azt leduplázzuk, egyiket egyik szemünkkel, a másikat a másik szemünkkel nézzük (párhuzamosan, vagy kancsalnézéssel - tökmindegy), akkor továbbra is 2D élményünk lesz. Azonban, hogyha az egyik képen egy elem kicsit odébb kerül, a parallaxis miatt, a két képet nézve  máris 3D lesz az élmény. Erről szól a 3D fényképezés is, de hogyan oldja ezt meg az autosztereogram?

Hát leginkább spéci erre a célra gyártott szoftverekkel, de mivel már beleártottuk magunkat az ASCII sztereogramokba, amiket akár notepaddal is meg lehet csinálni, most nézzünk meg egy képszerkesztős megoldást. Mondjuk PS-ban.

Itt egy videó-segédlet, ugyanitt depth-map képekkel, displace szűrővel is csinál pár sztereogramot. csináljunk mi is egy hasonlót (1:1 méretben adja ki a hatást).

Jelen esetben a pattern szélessége 88 pixel és 10 egyforma sáv alkotja a 880 pixel széles képet. A rejteni kívánt alakzat (őzike) így három ilyen sávba esik bele. Ennek jelentősége van. 

Először az alakzat bal sávra eső részét jelöli ki a háttéből, mozgatja -5 pixellel (vagyis balra), majd ezt 88 pixelenként elmásolja jobbra.

Ezután ezeket a rétegeket összeolvasztja az eredeti háttérrel, és máris az őz segge 3D ben kiemelkedik a háttérből. Ugyanígy járunk el az őz közepével is, az is 5 pixellel balra lép a segédvonalaktól. 

Végül a harmadik sávval is ugyanígy, ezzel az őz eleje is a helyére lép. 

Sajnos a három sávot nem lehet egyetlen lépésből megoldani. Ha az elrejteni kívánt forma egyetlen háttérsávba esne (itt ez 88 pixel), akkor csak egyszer kellene elvégezni a műveletet, de ha mondjuk 5 sávon keresztül terjeszkedik, akkor értelemszerűen 5x. Itt most egy lépésből próbáljuk meg, és jól látszik, hogy egymást takarják részben az elemek.

Emiatt, ezek a takart részek hiányozni is fognak a 3D hatásból: 

PS-ban, Layers: Differency módszerrel is elemezhető az elkészített autosztereogram. A képet önmagára duplázva, különbség-összhatással elléptetve jobbra, egy teljes sáv-periódust (ez esetben 88 pixelt), csak az őznek kell látszódnia, hiszen a háttér periódusonként tökéletesen megismétlődik.

Azonban ha 5 pixellel visszalépünk balra, akkor pont az őz alakja nem fog különbséget mutatni, hiszen ennyivel emeltük ki a háttérből. 

Tovább léptetve értelemszerűen ezt tapasztaljuk. 

És még tovább:

Ez a módszer gyakorlatilag csak egy 2D elem kiemelése a térbe. Komplexebb depth-map kiemelését már nem érdemes kézzel végezni. Viszont rengeteg szoftver és online generátor is van. Legalábbis az ismerkedéshez ez elegendő, de ha igazán nagy felbontású autostereogramokat akarnánk csinálni, akkor már nem ilyen bőséges a piac.