Na mi van? A fotóstáskámban! Kihívás.

Ez a bejegyzés egy facebook-lánc, ezzel a szöveggel indítottuk útjára:

Na kedveseim, csináljunk olyat, hogy holnap szégyelljük, indítsunk facebook kihívást, vagy micsodát. Ez majdnem olyan, mint a lánclevél, ha megszakítod, neked annyika, letörlődik az összes merevlemezed, begombásodnak az objektívjeid, akadni fog a záridő, meg ilyenek. Egyszer megtörtént velem, hogy megszakítottam egy ilyen lánclevelet, és másnap elveszítettem a szüzességemet. Én szóltam!
Tehát felkérek három kollégát, hogy ontsa ki a fotóstáskájának a belét a nagyérdemű okulására. Lehet csak egyetlen fotó, de akár egy blogbejegyzés, ami hosszabb, mint a Háború és béke, vagy youtube videó, vagy amit csak akartok. A kihívást ér figyelmen kívül hagyni, vagy teljesíteni, kevesebb, vagy több embert meghívni. Vagy egy embert többször is, ha különféle témakörökben különböző felszereléssel alkot. Viszont ajánlott mindenképpen facebookon megosztani, és odabiggyeszteni a #mivanafotostaskamban taget, hogy mindenki láthassa az egész piramist. Minden táska legyen külön megosztás, ne komment. És nevezd meg a következő három személyt, akinek te kukkolnál bele a cuccába.

Sokan NEM kérdeztétek, hogy mi van a táskámban. Konkrétan senki kérdezte. De azért indítsunk egy ilyen hullámot, hallám szökőár lesz e belőle New Yorkban, vagy legalább ellepi e az alsó rakpartot Budapesten.

Ma már csak a Jóisten a megmondhatója, ki kezdte el (női) táskák tartalmát fotózni. De van tíz éve, hogy az első ilyet láttam. Persze azóta, ez mém lett a vloggerek körében is, Grimpix barlanglakó ismerőseinek kedvéért azért a mindenki kedvencét ide biggyesztjük. Aztán megjelentek a paródiák, és a paródiák paródiái, amíg a dolog körbe nem ért. Ez már a posztmodern, bammeg, tessék, még egy videó, iligykedjetek.

Egy női táskafotós projektet mi is elindítottunk pár esztendeje, de az sajnos befulladt. Pedig a női táskák gyakorlatilag egy WTF univerzum, ami alkalmas arra, hogy mindent (is) elő lehessen húzni belőlük. A legkisebb retikül is minimum egy piperecilinder, de egy megtermettebb puttony már maga a szirszar-heaven. Ezzel szemben egy férfi táskájában, már ha van egyáltalán, ami ugye csakis hátizsák (há nem vagyunk buzik, vagy focisták, hogy köbméteres retiküllel lófráljunk), a telefonon és pénztárcán kívül leginkább csak hely van. Mondjuk sörnek. Papírzsepi is csak akkor, ha náthásak vagyunk, de az is csak opcionális. Mint egy üres talicska szemben egy remorkás kamionnal. Kb. ez a különbség férfi és nő között táskaszakilag. Méghogy egyformák vagyunk.

Arra van tippünk, hogy mitől olyan népszerű ez a mém. Mindenkiben van valamennyi abból az egészséges kíváncsiságból, hogy milyen a másik táskája, szekrénye, padlása, pláne nője. Lehet ez utóbbiból kellene challenget csinálni, bár biztos van olyan szubkultúra, ahol ezt már művelik (ex. gf.). A kukkolás-démon, az a baj.

Haladjunk. A témának igazán fotós vonatkozása, amikor a fotós saját táskáját látjuk. Azonban az egyik kedvencem, a Japan Camera Hunter gyűjteménye az évek során teljesen belterjessé vált, leginkább a filmes kollégák legfenszibb cuccainak leltára lett. De ez megy a flickren is. Meg aztán ez egy önkéntes reklám is, egyfajta haul (minap tanultam a kifejezést). 

Az itt látható cuccok természetesen nem a teljes felszerelés. Kimaradtak a vakuk, vakutávirányítók, derítő cuccok, makrósín, egyebek. Hegyre ilyeneket sose viszünk. De a látható cuccok sem szoktak egyidejűleg benne lenni. Van amit alig párszor vittünk magunkkal. Lassan tisztult le, hogy általában miket viszünk egy hegyi túrára. Ha unod a leltárt, görgess le, a bónuszhoz. 

A gép egy Nikon D5000, egy 18-55mm VR kitlencse, meg egy 50-200mm nagyon bézik telezoom napellenzővel, aminek a használatát nem ellenzem, csak nem szoktam praktizálni, mert kézzel sokkal pontosabban tudunk kitakarni. Szerencsére a szűrőfoglalatuk megegyezik: 52mm. Van hozzá egy kínai pótaksi, ami kb 50% teljesítményt tud a közel tízéves eredeti aksihoz képest. Ennyi delej bőven elég egy háromnapos kirándulásra. Kártyából is általában egy 8 gigás szokott csak lenni, viszont kéznél van egy mikroSD átalakító. A telefon kártyája így bevethető, de sose szorultunk még meg. Hosszabb kirándulásra már elvesszük a Canon kártyáját is. 16 Gb éppen elég két hétre, ha esténként a sátorban az egérmozi közben kiszelektáljuk a selejtet (RAW+JPG). És egy USB olvasó is van ilyenkor, meg OTG kábel. Az OTG amúgy hasznos jószág, hogyha kéznél van a Nikon saját adatkábele, ugyanis ezeket összedugva egy telefonos vezérlést kapunk léptetett fókuszú makrók, cselesebb timelapsek esetére.

Távkioldóból kettő van, a kábeles hosszú záridőn rögzíthető, a kábelbe 3,5mm jack toldást tettünk, mert egy időben ezen keresztül próbáltuk hekkelni a gépet. De többnyire csak az infrást hordozzuk. 

Szűrőkből elég sok összegyűlt az évek alatt, a lineáris polárszűrőt szoktuk használni, a cirkuláris csak tesztelésre járt a gépen, mert nagyon kínai. Aztán van UV, Infra, meg hasonló badarságok, ezeket se hordozzuk, csak kipróbáltuk. Infrára ugyanis külön gépünk van, külön táskával, amiről talán máskor. Az UV szűrő amúgy alkalmas mindenféle kísérletezésre. Ami viszont mindig kéznél van, az a 3X neutrál, ezzel lehet vízeséseket megfolyatni napvilág, csak tudnám, hogy ezt miért nem az állvány tokjában tartom. A Cokin másolatot, csak célzottan tesztképekhez hordoztuk, ebbe jár egy piros és egy semleges degradé szűrő, aminek nem látom a hasznát, tekintve, hogy RAWban, HDR-ben ezt általában ki lehet váltani. Aztán vásároltunk egy RGB szettet is, amivel Produkin-Gorskyt szeretnénk egyszer játszani, de eddig csak a Bayer teszteknél használtuk. 

Tisztító szerekből régebb vittük a kispumpát, és a hama folyadékot, de újabban terepen csak a Lidl W5 szemüveg tisztítóját használjuk. És persze leginkább az ingünk csücskét, mi mást? 

Ha virágfotózásra is számítunk, akkor visszük a Raynox M-250-et, amit nem kell bemutatni, mivel egy ikon. 

Aztán van egy fényes sárga derítőlap csokis díszcsomagolásból, illetve egy szemetes zacsi, arra az esetre, hogyha nagyon durva eső kapna el. 

És hajgumi (!), illetve gyógyszer, amit az ért meg igazán, aki már maradt fekve lumbágóból kifolyólagosan. Ez a tabi amúgy mindenhol velünk van. Pénztárcában, fejlámpa tokjában, hátizsákban, sohasem fordulhat elő, hogy elgurul a gyógyszerünk.

Odabiggyesztettem még a gyorsmasnit is, ami állványcsavarral kapcsolódna a géphez, és pillanat alatt előrántható vele a gép, de ezt szórványosan használtuk, kísérleti jelleggel és nem vált be. Leginkább a saját Nikon-kantárt szoktam csuklóra tekerni, ami simán kiváltja a csuklópántot is. Ha muszáj a hátizsákon kívül hordani a táskát, a kis karabinerrel mindig rögzítjük, mert ugye veszítettünk már el gépet.

Bónusz. Ezt Vasi barátunktól tanultuk. Egy öntapadós címke, amin három nyelven szerepel az elérhetőségünk és az, hogy az elveszett/lopott kamerát kéretik visszajuttatni. A gyanútlan eladót meg rendőrkézre. Ilyenből van a táskában is, de a kihajtható LCD alatt is beragasztva. Régebb minden kártyámon is volt egy Olvassel.txt file hasonló infókkal, a dörzsöltebb tolvajok kijátszására, erről leszoktunk idővel, pedig nem hülyeség. 

Egy háromnapos hegyi útra felszerelt táska, ami mellesleg egy akármilyen Tamrac darab, nem éri el a 2 kilót. Az állvány  nem része a táska tartalmának, de logikailag lazán kapcsolódik, ballasztnak szoktuk hordani a hegyen, hogy ne rohanjunk mint az állatok, de azt is csak akkor, ha esti, vagy hajnali fotózásra számítunk és a mozgékonyság cseppet sem szempont. Amúgy egy Fancier darab, külön hajtható lábakkal és megfordítható középoszloppal. Vannak még könnyebb, instabilabb állványok is raktáron, azokat kompromisszumként visszük olykor, mivel a Fancier önmagában 2kg.

Na és mi nincs a táskámban? Például nincs jegyzetfüzet. Még a filmes ántivilágban is csak az első pár kockának jegyeztük fel a metaadatait, most mit fűzhetnénk hozzá az exifhez? Aztán nincs bicska sem, túrán úgyis van a hátizsákban. Továbbá nincs táblagép. Se telefon, se divatos óra, sem drága töltőtoll. Sem egy bögre kávé, hogy csak a legnépszerűbb cikkeket említsem, amit a kollégák oda szoktak biggyeszteni.

És akkor, neked mi van a táskádban, hallám?

Lens flip - Helios-44-2 frontmod

Ez egy nagyjából feltárt terület már, a legelterjedtebb objektívek frontlencséit már sokan megforgatták, kifejezetten akkor lehet még csodára lelni, ha valami nagyon egzotikus dugilencséd van, amit mások még nem moddoltak szanaszét. Nem is fárasztunk senkit azzal, hogy miről is szól a frontlencse-flip, ha barlangban laktál eddig, már ne is fáradj azzal, hogy kigyere, még átugranád az árnyékodat, különben is elmúlt már február másodika.

Általános szóhasználatban a bokeh a fókuszon kívül eső fényfoltok leképezését jelenti. Nekünk ez az első próbálkozásunk, és mi mással, mint Laci Zenitjének kit 58 milliméteres objektívjével. A Helios-44-2 a Biotar szovjet koppintása, vélemények szerint már alapból egy bokeh-pöndörítő ikon. Nem akartunk rá felülni, de mégis csináltunk egy ilyent.

A tesztet egy pöttyözött háttérképpel lőttük, tehát a foltok egy síkban voltak a monitoron,a távolság konstans. A fenti tesztképekből nem derül ki egyértelműen, hogy natúr is csavarná a teret, de ezek a képek APSC méretűek, a Zenitbe bekukkantva a széleken azért látszik, hogy sugárirányban bizony büngyürgeti a fényfoltokat. Ami külön érdekes, hogy a fordított lencsés kép közepe sokkal életlenebb, mint a szélei, két rekesszel szűkebben ez a jelenség meg szinte eltűnik.

Manuális lencsével, kézből makrózni nagy kihívás, főleg ha meg is buzeráltad a frontlencsét. Hiába a fókusz-visszajelző, mire felvillan, már huss, milliméterekkel odébb vagy. Mondjuk a Zenitben sem volt törőék, vagy mikroprizma, de azért ilyen lencsékkel, minden magára valamit is adó gyártó adott valami optikai segédeszközt. Pl. Praktica MTL mittudoménhány. Mellesleg ez a lencse amúgy is aljas volt, rendszeresen felejtettük el behúzni a rekeszgyűrűt exponálás előtt. Ami azért okozott némi bánatot a filmes ántivilágban.

A lencsetag megfordítása mindenképpen markánsan odateszi a védjegyét. A különbség :

Konkrétan hazavágja az egész képet, élességet csak nyomokban találsz. De attól még tagadhatatlanul van neki valamiféle varázsa, ami miatt annyira népszerű. Az világos, hogy ettől még nem lesz művészet ebből, viszont egy olyan eszköz, amivel lehetne kezdeni valamit. Szóval mejjeszétek azokat a csavarhúzókat minden fellelhető optikába. Mert lehet, ha pont nálad van a swirling bokeh szent grálja. A flickren még találsz párat. 

Első videóm - Csukás

Na, ez így persze nem igaz, hiszen jópár éve egyszer még összevágtunk egy timelapset a Fogarasból, aztán a réskamera teszteket is. Meg hát nem ez az első vágásunk sem, mert ezelőtt tizenhat éve működtünk egy csöppet vágóként, de akkoriban még hol volt a hádé, empénégy, meg különben is a Beta volt a filmezés csúcsa. De operatőr mondjuk sosem voltunk. Meg is fog ez látszani.

Két dolgot tesztelünk ez alkalommal. Egyrészt az SJ7 képességeit téli körülmények között, másrészt azt, hogy különösebb beruházás nélkül képesek vagyunk e egy valamire való videót felhányni a Youtubera. 

Az SJ7 hidegtűrése tűrhetetlen. Fél óra működésnél többet ne várjatok tőle, viszont ha beviszitek melegbe, akkor még vígan lehet filmezni vele. A lengéscsillapítója tetszik, de nincs összehasonlítási alapunk. Döntsétek el ti, mire elég ez.

Világosságban a képpel nincs gond, viszont alkonyattól pirkadatig a kézből filmezés elfelejthető. A timelapse funkció is pöpec, sajnos az intervallum nem állítható tetszés szerint. Viszont videónak is megcsinálja, ha úgy kérjük, nem kell több ezer képpel bíbelődni, bár egy jó RAW lehetőséggel érdemes lenne. 

Sajnos a hideg nem engedte, hogy módszeresen vágóképezzünk, ötlettelenül pár snittből kellett valamiféle idővonalat kialakítani. Persze, tudjuk, forgatókönyvvel érdemes csak filmezni, de ez most egy ilyen tesztvideó.

Persze annak idején fenszi vágóprogramjaink voltak a televíziónál, de Grimpix szerint, tél előtt erre alkalmas számítógépről ne is álmodjak. A Windovs Movie Maker viszont a legegyszerűbb igényeket kielégíti, egyetlen projekt során minden ága-boga kitanulható. A Youtube is tele van segédletekkel. Ezt a két percet kb. 4 óra alatt faricskáltuk össze, de ebben benne volt a zene szerkesztése is (kb. 1 óra). 

Na most mondd meg! Zeneszerző lettem. Egy DJ. Hogy hangzik? DJ Grimpix a házban. A Soundation szolgáltatását használtuk. És nem, SOHASEM fordulhatna elő, hogy drop the basst tegyünk egy nótába. Az maga az ántiisten átka lenne. 

Mindig is mondtam, hogy a számítógéppel a hülye is tud zenét csinálni. Sajnos leginkább a hülyék csinálják így. Ti csak tanuljatok meg ügyesen valamilyen hangszeren pötyögni. Ezerszer többet ér.

Mindenesetre, mostantól elképzelhető, hogy videók is lesznek elvétve az Utazásokban. Bár azért az nyilvánvaló, hogy still képekben egy hangyányival jobbak vagyunk.

A legjobb mi választható? És én erdélyi ballibsiként hová a jó édesanyámba szavazzak?

T.P.K.O.F.G, aki vagyok, vagyis Társadalmi, Politikai Kérdéseket is Olykor Feszegető Grimpix, már miért ne írhatna politikai kérdésben is bármit, ha már annyi témában írt, amihez kb. ugyanennyire nem ért. Há nem? De! Maximum megfelezzük vele azt a pár embert, aki rendszeresen idelátogat. Úgyis marad még kétharmad, nem? De!

Különben is a tinédzserkori - jogom van szavazni, tehát mindenkinek (is) kötelessége - attitűdtől, jócskán eltávolodtunk közel 6 megélt választási ciklus alatt. Belépő szinten volt a preferencia szerinti szavazás. Később a kisebbik rossz elvét is elfogadtuk, ha nem volt más. Bár valaki ellen szavazni már gyomor kell. Ezután már csak érvénytelen szavazattal tudtuk kifejezni kellőképpen magunkat, de még elítéltük a nemszavazás nihilizmusát. De ezt ti is tudjátok, fasszal szavazni veszélyes, mindig megválasztják. A legutóbbi szavazáson megértünk arra a szintre, ami eddigi szavazói véleményünk csimborasszója, hogy a képviseleti demokrácia rendszere úgy szar ahogy van, ebben nem részt venni az igazi fuckthesystem.

Ez persze nem jelenti, hogy nem ülünk föl a külhoni választások körhintájára. A minap pont a DK egyik videóblogját hallgatva (know my enemy), az a kérdés vetődött fel bennünk, hogy van e egyetlen olyan érv (morálisan ofkorsz) ami indokolná, hogy szavazzunk erdélyiként. Persze, máshol is van ilyen gyakorlat, opportunizmus, hála, meg precedens, jog, izé, meg kisfaszom, de mi indokolja erkölcsileg, hogy éljek is ezzel a jogommal? Mivel senki sem adott egyértelmű választ körbejártuk a témát. Azt már a 2012-2014-es európai politikai iránytűből is tudtuk, hogy milyen a magyar politikai pártpreferenciánk. Ballibsi, mi más, 79% véleményegyezés az LMP programjával, csak hát azóta egy szikrát változott a felhozatal és a közbeszéd. 

Hogy kik a játékosok, egy magvas kérdés. Azért van itt újbeszél. A Békemenet óta már csak a Szeretet Minisztériumának megalakítását vártam. Bayer lehetne az elnöke. Fiatal? Demokrata? Most komolyan... Jobbik? Milyen koordináta rendszeren? Az MSZP megítélése erdélyiként sajátos. Tudom, nem elegáns valakinek a magyarságát elvitatni, de  így nyal vissza bőnyállal a huszonhárommillió románozás (Gyurcsánynak, az akkori MSZP Habonyának, már akkor sem ment jól a matek). Teccettek volna pufajkát cserélni. Ja és szociális? hogy? privatizált egészségüggyel? Ami külön fájdalmas, hogy sajnos nem lehet más a politika sem, bár hittünk benne. Hadd ne folytassam azokkal, akikről nem hiszem, hogy bejutnának a parlamentbe. Mondjuk a kétfarkúak kivételek. Ők duplán tökösek. Respekt. 

Na jól van, mennyit ér a szavazatunk? Persze ezt nehéz megítélni, de ha négy éve kb. 1-2 bejutó helyet ért és most akár háromszor annyian regisztráltunk, akkor az már valami. Mondjuk például eldönthet egy kétharmadot. Tehát nem szimbolikus.

Ki ígér nekünk bármit is? Ez ugye a FIDESZ, JOBBIK, MSZP, LMP, MOMENTUM, KUTYAPÁRT stb. Az ígéret feltételrendszere meg ott szimpatikus, ahol saját jelöltet említenek, vagy a juttatások ellenőrizhetőbbé tételét. Az egyházi támogatásra még visszatérünk. A ígéret ugye meg szép szó, de valami hitelesség sem ártana. Azért az örök élet jólesett, pláne, hogy ettől a románok instant szívbajt kapnának.

Kire szavaznak az erdélyiek? Ne legyenek illúzióink, a DK kolozsvári videójában, vagy a Vona marosvásárhelyi mészárlásában eléggé magukat adták az urak, ez utóbbi esetben pedig kifejezetten önként. Hogy miért FIDESZ? Na erre két markáns válasz szokott lenni, az egyikben megtalálható a soros és a migráns, de általában ezekben a mondatokban az alany-állítmány egyeztetés nem szokott maradéktalanul sikerülni. A másik érv, hogy hát a Fidesz adta a jogot a szavazáshoz (mintha ezt nem szavazta volna meg még pár fent említett párt). Ez olyan érv, mintha azt mondanánk, hogy a Jóisten megadta a szabad akaratot, de hogyha a bűnt választod, akkor örök kénköves baszi van. Ja, hogy pont így van? Az analógiák félrevezetnek.
Szokott még egy opportunista megközelítés is előkerülni, miszerint ők adják a pénzt. Pénzről viszont nem beszélünk, nem azért mert úriemberek vagyunk, hanem azért sem, mert nemcsak ők adják, jött az a kétharmad előtt is, és nem mellesleg ez egy olyan érv, ami a tápos adófizetők jórészének megemeli a pulzusát. Olyan egészségügy mellett meg minek héklizni őket, mi? Nem mintha nálunk jobb lenne a közegészségügy. Arról nem beszélve, hogy ez befektetésnek is felfogható lenne, bizonyos feltételek mellett, szóval nem feltétlenül ingyen kapott pénz. Ráadásul én nem kaptam egy fillért se, ha a honosítási papírmunkát nem számoljuk. Így nekünk a pénz a legkevesebb, tudom, annyit is érünk.

Ki hogyan viselkedett a kampány alatt? Hát ugye a Fidesz üzent, hogy mi is megértsük. Értettük. Köszi. Némethet, Kósát, Semjént annyira nem volt könnyű érteni, pedig ugye ahhoz képest elég jól beszélünk magyarul, de az ötös számú sámánt annál inkább. És a kormányinfót is. Ez utóbbit pláne. Ha egyszer a Fideszben hatalomátvétel lenne, akkor van egy igazi tiltott Heinekenem rá, hogy ki fogja Viktor torkát elharapni. Én szóltam! Igyekeztünk tehát kitörni a véleménybuborékból, ami gondolom jelentősen összezavarta a Youtube rendszerét, hogy akkor most Kossuth rádiót, vagy Hírtévét, Bayer-showt, Pesti srácokat, Puzsért esetleg Slejmet kell beadni következőnek, a pártok saját csatornáiról nem is beszélve. A Jobbik eddigi legjobb arcát mutatta. Ami mellesleg hasonlított a 98-as Orbán Viktor arcára, amikor még neki drukkoltunk a Horn-vitában. A Jobbik méregfoga már a Fidesz szavazótáborát gyarapítja, mondanám, hogy a jobbik rosszabbik része lincselgette kedélyesen a hirtelen megőszült Vonát Marosvásárhelyen, olyan módon, hogy nekem volt kínos nézni. Pedig nekem Vona se kiskutyám se macskám. Olyan volt figyelni dühös honfitársaim érveléseit, toporzékolását, mint mikor valakit valami méltatlan dolgon érsz, hogy mittudom, a seggét vakarja, majd a körmét szaglássza. Feszengető volt, na. A régi elhagyott elvtársak lázadása volt ez, de a szóhasználat tökéletesen leképezte a NER propagandát. Az elemi viselkedési szabályokról nem is beszélve. Churchill csak öt percet említett, Vonának jutott belőle negyven-valahány. Ki tudja, egyszer majd ezt a momentumot (!) nevezik meg Vonánál annak a töréspontnak, ami Viktornál a Gyurcsány-vita elvesztése volt helyiértéken.  Egyetlen dolog zavar, hogy folyamatosan úgy kommunikál, mintha reális esélye lenne elszámoltatni a kormányt, de hát ő sosem állította, hogy lehet más a politika, a választók pedig a magabiztosságot méltányolják. Az LMP lényegében nem sokat rontott a helyzetén, bár az isztambuli gendernáci gesztusokat nem díjazom, az elnökjelöltjüket sem a szél fújta pozícióba, a kvóta szótól meg már akkor is viszketek, ha az csak női. Kedves és naiv volt a vergődés, ahogy koalíciót próbáltak összehozni. Mint az én ökoterrorista ambícióim anno. Nem rajtuk múlott. Globkritika, vegaság. Ez még ma is rockandroll számomra. Olyan jó, hogy még hisznek benne valakik. Bár a nukleáris megítélésben én óvatosabb vagyok, azért a jó atomot a rossz atomtól én is meg bírom különböztetni. Erőt ugyan nem sugárzott az LMP, de nekem sincs apakomplexusom. Vagy izé, anyakomplexusom. Momentum, Együtt, istenkirály trollok voltatok a köztévében (ez is mennyire újbeszél). De akkoris kétfarkú a kiskakas azon a szemétdombon.

Milyen politikát folytattak? Hát ugye itt két pártról van szó. Kettős állampolgárság. Szempont bizony. A közöttünk levő távolságot, mint üveggolyót megkaptuk. Óriások lettünk. Volt aki ettől be is ájult. Bár nem az egyetlen szempont, de az Mszpnek sikerült úgy leszarni a kalapács nyelét, hogy ezek után a sarlót sincs gusztusom megfogni. Aztán embert barátjáról. Erdogantól sem félek, de Putyinnak annyit üzennék, ha nem derogál jöjjön le ide és ha nem hozza a pussyriotot verő legényeit, szívesen megmérkőzök vele. Judóban nem, de kettlebellben tutti megverem. Tudod, pont kettlebellben. Egy européer egy oroszt! Ciki, mi? Mondjuk előtte kölcsönkérnék egy Geiger-Müller számlálót. És csakis oroszhegyi szilvapálinkát innánk, az elvileg atomtámadás ellen is véd. És csak semmi csóré felsőtestű buzulás. Szóval ez akár márhívó is, ugyanis nemcsak a NER szájtjain tüsténkednek a yandex robotjai, hanem a blogunkon is. Na, ruszki robotok, sipirc haza, vigyétek a hírt! Na, de komolyan, vissza az erdélyi helyzetre. Aki udvarhelyiként végigélte a szászjenő-korszakot, azt már némileg beoltották fidesz-beavatkozás ellen. De a mostani fideszesített RMDSZ se éri el az ingerküszöbömet. Nem mellesleg ők két évvel Simicska nyelvújítónk epic kijelentése előtt már óriásplakáton hirdették magukról, hogy micsodák. Az egyetemre, civil szerveződésre vonatkozó politikának már csak a román visszhangjai miatt is érdemes figyelni. A korrupció meg nem politika. Számomra önmagában elég a legitimitás megvonására, bár én sem vagyok egy isten báránya. És senki juha se. Apropó Isten. A szekularizmus jótékony hatásáról újabban a nagy lovagkeresztes vitézzel is egyet tudok érteni. Tudom, a templomot s az iskolát. Csak az isten szerelmére, a papnak hagyjátok a transzcendenciát.

Kiben van meg a potenciál a kormányzáshoz? Nem kérdés. Ez egy trónok harca, a nemzeti arisztokrácia építése meghozta a gyümölcsét. Mindazonáltal némi kárörömömre szolgálna, hogy a vezető pártnak minden lényeges kérdésben megállapodást kellene kötni. Hogy mondjuk esetenként leugorjon a konditerembe egyeztetni, vagy, hogy foglalkozzon nőügyekkel is. Elszámoltatás? Lárifári. Orbánnak se sikerült. Ez csak egy lázárom lázálom.

Mire tudtam volna szavazni? Természetesen egy technikai koalícióra, ami csupán arra szerződött volna, hogy kétharmaddal megnyeri a választást, megtisztítja a hatalmi ágazatokat, kiegyengeti a választási pályát és feloszlik egy újabb szavazásra. Erre szavaztam volna. És becsszó nem szavaztam volna a második fordulón.

Milyen szavazókkal vállalok közösséget? Hát ez a legkellemetlenebb. Ugyanis a választás olyan mint a facebook. Azt hiszed csupa jófej haverod és ismerősöd van, aztán feliratkozol a facebookra és kiderül, kikkel vagy körülvéve. Nem én találtam ki az allegóriát a nem éppen a legélesebb késről a fiókban. De azért egy tompa balta a fészerben sem semmi fegyver, főleg egy baltás gyilkos kezében. Akkor mondjuk lennék én egy tű, amivel összevarrni lehet, vagy éppen egy tüskét kipiszkálni a talpadból. Nincsenek nagy ambícióim. Van azért valami igaza a konzervatívoknak, hogy a ballib tábor nem képes az önérvényesítésre. A jobboldalnak bezzeg nincs ilyen scrupulusa.

Szimpátia. Tudjuk mennyire nem legitim szempont. De azért inkább a Mikulás, mint az, aki röptében kilövi alóla Rudolfot.

Kire érdemes szavazni? Mivel itt nem érvényes a kinti kerületek ügyeskedése a legesélyesebb jelölttel kapcsolatban, nyilván arra, aki be is jut a parlamentbe. Trükkös, mert így a Kutyapárt, Momentum, Együtt stb. még azt a támogatást sem fogja megkapni, ami megilletné esetleg. Szorry kétfarkúak, közpénztékozló programotok progresszivitása priceless, most azonban nem szavazok rátok, mert én is egy megkeseredett fölnőtt vagyok, és abban sem vagyok biztos, hogy jót tenne nektek a parlament légköre, vagy egyáltalán akarnátok e, bár nekünk vidámabb lenne ettől az életünk. Lélekben azért mi Grimpixszel vejetek vagyunk.

Kinek mit üzenne Grimpix? Hát Orbánnak azt, hogy Szerencsére nem vagy az apáááám! Karácsony-Gyurcsánynak meg azt, hogy oszoljatok fel végre, hogy a világ proletárjai egyesülhessenek, ha úgy hozza úri proli kedvük!

Tehát nem tudtuk eldönteni mit tegyünk. Grimpix szerint egyetlen elfogadható érv a szavazás mellett, hogy érvényes szavazatommal semlegesíthetek egy átlagos erdélyi szavazatot. Lehet, hogy pont a tiédet, ideges olvasó. Na, most mondd meg. Mit szólsz? Jogom van hozzá. Pont annyit ér a szavazatom, mint a tiéd. Csak, mert megtehetem. Nem? De! Azt hiszem alszok rá még egyet. Lehet, hogy megálmodom, azt az egyet, babám, nem leszek a tied. Vagy esetleg azt, hogy legyen tánc. Mert, hogy így is úgy is univerzális balhék lesznek, attól eléggé tartok. Úgyis ráérek még dönteni. Nem postán küldöm, majd viszi a szavazatomat nagy jóindulattal a Demokrácia Központ, mint Örkény mérgezett pogácsáját.

Lehet a hozzászólásokban savazni, érvelni, azt is elfogadom, hogy attól félsz, hogyha legközelebb lehajolsz az utcán cipőt kötni, hátulról szárazon megcsinál egy afgán hadosztály, de ha valaki sorosozni vagy migránsozni próbál itt nekem, az már az a szint, amire azt tudom válaszolni, hogy szerintem meg Viktor gyíkember, azért nyalja a száját egyfeszt. Már ha bizonyos szint fölött lemennék bizonyos szint alá. De nem.