Valóban 8 bitesek a kijelölések Photoshopban?

Csúnya klickbait cím újfent. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a vágólap műveletek összességében 8 biten zajlanak, arról egyrészt hallottunk volna már, másrészt, biztos ami biztos, le is teszteltük. Tehát, ha egy 16 bites képet vágólapon teszel-veszel, az attól még 16 bites.

Az úgy volt, hogy Luminosity Mask témában fejlesztvén magunkat, találtunk egy vloggert, akit a Petapixel is meghivatkozott, és aki azt a kijelentést teszi (7:42), hogy a Photoshop kijelölése mindig csak 8 bites. (gondolom úgy értette, hogy csatornakijelölés esetén). Ennek az állításnak sehol sem találtuk a párját, ezért csöppet szkeptikusok lettünk. Össze is dobtunk rá egy kicsiny kísérletet, a szokásos Difference-módszerünkkel.

Első lépés. 12 bites NEF-ből készítettünk 16 illetve 8 bites változatot. Mindkettőn végrehajtottunk egy fix ugyanolyan paraméterű Levels parancsot, aminek hatására a hisztogramon már látszódott, hogy a 8 bites változatot utolérte a banding. 

Arra voltunk kíváncsiak, hogy kimutatható e a különbség ugyanazon kép 16 bites, illetve 8 bites változatai között, amennyiben az összehasonlítást 16 illetve 8  biten végezzük. 

ugyanannak a képnek a 16, illetve 8 bites változatain végrehajtott ugyanolyan Levels hatásának összehasonlítása, igazolandó, hogy valóban van közöttük különbség.

Nagy különbséget mondjuk nem tapasztaltunk (durva Curves képes csak megjeleníteni), de a beavatkozás is csak egy egyszerű Levels volt (paramétereit lásd a felső képeken). Egy agyonmódosított kép esetén már jelentősebb különbség is felhalmozódhat, a 16, vagy 8 biten feldolgozott képek között. Érdekes, hogy 8 bites fileban ellenőrizve pontosan ugyanazt az eltérést tapasztaljuk, ami azt igazolja, hogy akkor is érdemes 16 biten dolgozni, ha a végső képet 8 bitre redukáljuk az utolsó lépésben. Tehát a módszerünkkel jól kimutatható a 8 illetve a 16 bites beavatkozás közötti különbség.

Második lépés. Igazolni, amit a bevezetőben meghivatkozott kolléga állít, hogy a selection a Photoshopon belül valóban 8 bites akkor is, ha 16 bites fileokkal dolgozunk. Ennek látszólag ellene szól, hogyha 16 bites képen van egy kijelölésünk, akkor a Photoshop 16 bites Új dokumentumot akar létrehozni, míg ha 8 bitesen van kijelölésünk, akkor csak 8 bites Új dokumentumot. De ennyi nem győz meg minket, ugyanis kaptuk el még a Photoshopot letolt gatyával máskor is. Tehát egy 16 bites képen létrehozunk egy második szintű Luminosity maszkot (selection-módszerrel), majd ugyanitt egy ugyanilyent, de Calculation to New Channel módszerrel, majd ezeket hasonlítjuk össze.

16 bites fileban létrehozott maszkok (egyik kijelölős módszerrel, másik Calculations-as) összehasonlítása
egy 16 bites fileban

Oké, úgy tűnik, a két módszer között valóban van eltérés, ami jelentheti azt, hogy a PS selection valóban mindig csak 8 bites. De azért a biztonság kedvéért elvégezzük ugyanezt 8 bites fileon is, ott elvileg a Calculations is 8 bitesen megy végbe, tehát nem szabadna különbséget látnunk. És valóban nincsen is különbség. Ami azt is igazolja ismét, hogy a Calculations módszer pontosan ugyanazt csinálja, mint a mi kézi módszerünk. Továbbá felmerül a kérdés, hogyha igaz a kolléga állítása és emiatt mérjük a különbségeket is, mi szerint 8 illetve 16 bites a kijelölés? Mert attól, hogy a Channels palettán jelölgetünk ki egyes rétegeket, attól az még 16 bites marad. Teszteltük ugyanis, hogyha egy 16 bites színes képet csatornánként átvágólapoztunk egy új fileba, az attól még nem mutat különbséget a rétegként átvágólapozott eredetivel. De még akkor sem, ha az eredetit Apply image módszerrel hozzuk át. 

Azonban van egy bizonytalanságunk. Azt vettük észre, hogy a Photoshop néha meglepő húzásokat tud. CC-ben például a kétféle módon létrehozott maszkokat ha vágólapon vittük át az összehasonlító fileba, nem látott közöttük eltérést. Amennyiben Apply image módszerrel vittük át, érzékelt eltérést. CS6-ban mindkét módszerrel látott különbséget a két maszk között, de legalább nem egyforma különbséget. Én azt hiszem kapitulálok. Ezek után nem jelenthetem ki, hogy amit látok egyértelműen a 8 bites kijelölés miatt van. A Photoshop útjai annyira szövevényesek, hogy bármi lehet a háttérben.

Érdekes Photoshop jelenség. Luminosity maszkok összehasonlítása.

Na, ez egy tipikus klickbait cím, ugyanis maga a jelenség érdekes ugyan, de kinek? Maximum annak, akinek nincs élete. Tipikus érvénytelen probléma, amiből semmi sem következik és amire rá se tudok keresni, hogy kollégákat foglalkoztatott e valaha, mert hogyan?

Fakultatív kísérletet végeztünk arra, hogy megbizonyosodjunk, hogy a múltkor meghivatkozott Extension, ami a Luminosity Maszkokat hivatott létrehozni (hogy ne kézzel kelljen végigtöcskölni), ugyanúgy jár e el, mint ahogyan mi csináljuk, mert ez egy kiindulási alap a későbbi kísérletekhez. Ennek érdekében a maszkokat Difference szűrővel egymásra szűrtük, és egy irgalmatlan Curves Adjustment layerrel a legkisebb eltérést is maximálisan felnagyítottunk. 

Amellett, hogy úgy tűnik az Extension is ugyanúgy dolgozik, mint ahogyan mi, nevezetesen Muliplyval szűrnek össze csatornákat, egy meglepő dolgot tapasztaltunk (Adobe CS6 és CC esetén egyaránt), mégpedig azt, hogyha ezeket a maszkokat egy 8 bites Grayscale dokumentumban hasonlítjuk össze, akkor aprócska (Curves kierősítéssel már észlelhető) eltérés van, de még úgy is, hogy mindkét összehasonlított maszkot kézzel hozzuk létre egyazon file elmentett két változatában. Ugyanabban a megnyitott RGB fileban kétszer létrehozva a maszkokat viszont már nem látható különbség. Most arra senki ne kérdezzen rá, hogy miért nem fogadtam el az első variációt, vagyis hogy ezek nem találnak és kész. Ezt hívják ihletett sejtésnek, azt hiszem. Kár, hogy nem téridő görbítés a hobbim, lehet most megszületett volna a nagy egyesített-téridő-Grimpix-sejtés. Vagy mi. 

Az eredeti képet külön mentettük, majd mindkettőben létrehoztuk kézileg a maszkokat. Azokat egy Grayscale dokumentumba másoltuk és egy Curves által eltúlzott Difference segítségével hasonlítottuk össze.

Az eredeti képet kétszer külön megnyitva, mindkettőben létrehoztuk kézileg a maszkokat. Azokat egy Grayscale dokumentumba másoltuk és egy Curves által eltúlzott Difference segítségével hasonlítottuk össze.

Az elemzett fileok természetesen RGB PSD dokumentumok (adobeRGB-ben 8 biten), de nem lehet a Grayscale összehasonlító-file (20-as dotgain) a ludas, mert például ugyanabból a PSD-ből kétszer megnyitva és létrehozva a maszkokat, nem mutat ki különbséget. Adódna a feltételezés, hogy akkor a file kétszeri elmentései között keletkezett tartalmi különbség, de viszont a két változat színesben egymásra hasonlítása (pl. egy sRGB fileba illesztve) nem mutat különbséget. 

A titok valahol az RGB és Grayscale összedolgozásánál lehet, mert, hogyha egy Grayscale képet mentek kétfelé és azokon hajtom végre külön a maszkgyártást, majd azokat egy Grayscaleben hasonlítom, akkor nincs különbség. Na, és akkor RGB fileban összehasonlítva? Ott sem. Baszki. 

De nincs vége, kipróbáltuk egy különmentett 16 bites file-párral is, és az összehasonlítást elvégeztük 8, illetve 16 bites Grayscale fileokban, semmi eltéréssel. Na, erre varrjatok akármit. 

Maradt az a variáció, hogy különmentett 8 bites RGB fileokban létrehozott maszkokat 16 bites Grayscale dokumentumban hasonlítsunk össze. És tádám megjelent a különbség. 

Nem, a 8, illetve 16 bites grayscale-különbségeket már tutti nem fogom összehasonlítani. Nem... akkor sem. Na jó, nem bírtam ki. A két különbség-képet is összehasonlítottam 8 illetve 16 biten, és volt közöttük különbség. Hát beszarok hídba. De a különbségek különbségeit már hétszentség, hogy nem fogom összehasonlítani. És ha valaki megteszi, az számíthat az őszinte megvetésemre. Ja és ha idáig eljutottál, nézesd meg magad egy orvossal. Ki tudja. 

Összegezve: 8bites RGB maszkjai 8 és 16 bites Grayscale fileokban egyaránt eltérést mutatnak, más permutációban viszont nem. Szóval? Valakinél ötlet? Mindenesetre a további hasonlításokat RGB fileokban fogjuk végezni, 16 biten, annak ellenére, hogy elvileg a Photoshop kijelölés elvileg (?) 8 bites. De ez utóbbi, közszájon forgó kijelentésnek is utánamegyünk. 

Chemigram meets lumen print + fotózási alapmese az ezüstsókról

Nyolc éve nem tértünk vissza erre a témára, azóta meggazdagodott az internet lumenprint témakörben (mondjuk még mindig több a cicás kép, mint a fotós infogram), meg aztán közben kunyeráltunk Botitól (Dávid fotó - köszi-möszi) színes fotópapirosokat is, mert arra gondoltunk, abban még nagyobb lehet a perspektíva, hiszen mégiscsak színes pigmentek vannak benne, tehát szekszi.

Fekete-fehér FOMA Speed. Citrom és kiwi nyers, fixálatlan lumenprintje.

Előkísérlet következik, amit annak idején is megcsináltunk, de hát azok még lejárt AZO papírok voltak, most meg színes FUJI Crystal és fekete-fehér FOMA Speed lesznek a tesztalanyok, még lejárati idő előtt.

Fekete-fehér papírok szerkezetei. esetünkben RC-t használtunk.

A lumenprint, legtöbb esetben akarva-akaratlan, rokon módszer a chemigrammal is, hiszen a fotópapírra kontaktolt növényeknek nem csak az árnyéka, de a kiizzadt testnedvei is adják az eljárás báját. Szokás emiatt a papírokat előkezelni is savakkal, lúgokkal (mondjuk ebben a videóban kamerát használ a kolléga, ezért csak az előkezelésben felvitt ételfestékek chemigrammjáról beszélhetünk, mert semmilyen trutymót nem pakol rá a papírra). De Grimpix szerint, ha negatívval kontaktolnánk a lumenprintet, mindenféle kence nélkül, az is chemigram lenne, mert az emulzióban csomó egyéb biszbasz van, ami a hosszú megvilágításra nem úgy reagál, mint a rövidre.

A Crystal szerkezete a Fuji dokumentációja szerint

De haladjunk! Vegyszereknek savas és lúgos anyagokat szedtünk össze, plusz ami még volt kéznél. 1. sósav, 2. ecetsav, 3. hipó, 4. szódabikarbóna, 5. marószóda, 6. víz, 7. bor, 8. presszókávé, 9. oxigénes víz. A felső papír a színes Fuji, az also kettő pedig a fekete-fehér Foma.

Az egyes vegyszereket napvilág (de nem direkt napfényben) fültisztítóval vittem fel, kb. 5 perc alatt. A papírok ez idő alatt elég határozottan bekékültek a fénytől.  Ezután a vegyszerrel kezelt sávokat keresztben letakartuk egy maszkkal, hogy lássuk lumenprintben mekkora kontraszt érhető majd el az exponált és az exponálatlan tónusokban, majd több órára kitettük a napra az egészet. 

Így nézett ki a cucc pár órás késő délutáni-esti napfényben kiexponálva. Sajnos nem vártuk meg, amíg megszáradnak a vegyszerek, így a letakarásban megfolytak, főleg a marószóda (5).

Ez pedig a lefixált állapot. ide is bemásolom az egyes vegyszereket, ne kelljen görgetni: 
1. sósav, 2. ecetsav, 3. hipó, 4. szódabikarbóna, 5. marószóda, 6. víz, 7. bor, 8. presszókávé, 9. oxigénes víz

Az eredményt elnézve, durvábban pislogtunk, mint Orbán Viktor szónoklat közben, és rá kellett ébrednünk, hogy halvány gőzünk sincsen arról, hogyan működik a fotózás. Ugye, ha valamit nem tudunk, magyarázzuk el másnak is, így kell ezt csinálni (ezért írtunk hetedikben kézikönyvet a csókolózásról is amit most letagadnék magam előtt is, ha nem lenne meg a bizonyíték).

A fekete-fehér fotográfia működését így is lehetne tárgyalni, innen nyaltam ide.

A vezetési sáv elektronjai legalább ideiglenesen csapdába esnek az "érzékenységi helyeknek" nevezett kristályhibákon. A rácsban egy ezüstion odavándorolhat egy csapdába ejtett elektronhoz és ezüstatomot alkothat. Az atom a hibahelynél is jobb csapda, ezért egy második elektront is csapdába ejthet. Amíg nem fogynak el a fotoelektronok, az "ezüstklaszterek" is növekedhetnek.
Azok az ezüstklaszterek, amelyek körülbelül négynél több atomból állnak, már stabilak (az instabilság okozza az éjszakai fotózásban a reciprocity failuret). Ezeket a halmazokat látens képmagoknak nevezik. A szemcséken elhelyezkedő magok katalizálhatják a kristály ezüst-bromidja és az előhívó szer közötti reakciót.

Fincsi, mi? Akkor inkább próbáljuk összefoglalni, mintha egy óvodásnak magyaráznánk. Nem egy olyan átlagosan ostoba óvodásnak, hanem, mondjuk, egy ügyesebbnek.

A zselatinban található az ezüstsó (ezüst-bromid, -klorid, -jodid). A FOMA Speed esetén, az adatlap szerint, ezüst-chlorobromid,  - ez bármit is jelentsen. Erre ilyesmi képletet találtam: AgNO3 + KBr => AgBr + KNO3   - vagyis sötétben ezüstnitráttal kényeztetik a káliumbromidot, így jön létre a fényérzékeny ezüst-só-kristály, de ennek kialakulásában, méretében, fényérzékenységében egy csomó minden szerepet játszik még, itt találtok utalásokat, hogy merre kell ásni mélyebben. Ez nem oldódik jól vízben, viszont remekül oldódik a ammónium-tioszulfátban, ami fontos tulajdonság, hogy a fixír ki tudja majd mosni.
Ha megvilágítjuk, ezeket a kristályokat, egyes fotonok elektronokat szabadíthatnak el, amelyek összebarangolják a kristályt a kvantumfizika szabályainak megfelelően és egyszercsak fémezüst atomot okoznak (Ag+ és e-), ezeket csíráknak nevezi a szakirodalom. Sok foton sok fémezüst atomot okoz a kristályban (általában egy helyen - ezt nevezi csapdának a szakirodalom), de ez még kevés a hollófeketéhez, ezért hívják latens képnek (azt is olvastuk, hogy az AgCl, egyből látható képet okoz). A hívó lesz az, ami ezeket a csírákat felszorozza (milliárdszoros nagyságrend).

Az általában lúgos hívó hatására sok fémezüst atom keletkezik a kristályban levő Ag+ ionokból, a szükséges elektronokat a hívó dobja össze. A stopfürdő semlegesíti a hívó hatását (gyenge sav, pl. ecet). A fixáló pedig nevével ellentétben nem fixálja, hanem oldja az ezüstsókat, amelyek megvilágítás hiányában a hívás alatt nem alakultak fémezüstté. Fekete-fehér nyersanyag esetén, a fixáló ammónium-tioszulfát (vagy régebben a nátrium tioszulfát, amit a wiki szerint egyes források tévesen nátrium-hiposzulfitnak is hívnak - ennek az angol bleach kifejezés miatt lehet jelentősége a színes eljárásnál).  A végén a sok víz meg kimossa a fixálót és minden mozdíthatót az emulzióból, mert idővel a maradék vegyszer barníthatja a képet, de ez a barnulás akár egy kreatív lépés is lehet.

Színes nyersanyag esetén a fémezüstöt IS el kell távolítani a hordozóból, hogy csak az aktiválódott pigmentek maradjanak. Ezt a Bleachelésként hivatkozott eljárással oldják meg, egy vegyszer a fémezüstöt visszaalakítja ezüst-sóvá, amit a fixáló kimos a fent említett módon. Ha a bleach és fix egy kombóval történik, azt Blix-nek hívják.  Értelemszerűen Blixet FF papírra nem jó használni, hiszen kifehéríti, akármi is legyen rajta. De a külön színes fixáló (Bleach nélkül) jó lehet, viszont akkor a bent maradt ezüst feketéje kompromittálja a színeket. Fordított esetben Bleach után lehet használni FF fixálót is a színes képekre, de olvastunk olyan véleményt is, hogy ez befolyásolhatja a színpigmenteket. Sajnos ezt nem tudjuk most kipróbálni.

A mi fixálónk feketefehér offset filmek fixálására kiadott vegyszer (AGFA), a jelek szerint ammónium-tioszulfát alapú, amit abból gondolunk, hogy összetöltve a hívóval iszonyat ammóniaszagot okoz. Az egyértelmű, hogy a színes lumenprintek feketefehér fixálóban teljesen másképp viselkednek, mintha saját vegyszerükkel kezeltük volna.

Na, ezek tükrében hogyan értelmeznénk a kísérlet eredményét? 

Lumen set-up

Valamilyen formában véglegesíteni kell a papírban lejátszódó folyamatokat, ezért fixáljuk, csakhogy mivel a hívás teljesen kimarad, nem az adott állapot fixálódik. A gyakorlatban a fixáló hatására a színek és kontrasztok jelentősen megváltoznak, ezzel is kalkulálnunk kell. 

A végleges és valamennyire stabil állapot. 

A témára mindenképpen visszatérünk, vagy olyan módon, hogy a felhalmozott színes nyersanyaghoz vegyszert szerzünk (Boti pls.) vagy kitalálunk alternatív megoldásokat. Addig is olvasgassátok ennek a kollégának a blogját, aki szemlátomást nagyon ráfeszült ezekre és a rokon technikákra. 

Blending modes. Világosító és sötétítő szűrők. 2.

Már az előző bejegyzésben látszott, hogy itt nem csudi képeken fogjuk szemléltetni a rétegműveleteket, arra ott van sok-sok kollégának az életműve, hanem mi inkább pixelpornót tartunk.  Mint az előző bejegyzésben is, Excellbe felvihető és leellenőrizhető képleteket adunk. (Tisztában vagyunk a műveleti sorrenddel, csupán az áttekinthetőség miatt használunk indokolatlanul sok zárójelt.)

Világosító és sötétítő szűrők.

Darken / Lighten, faék-egyszerű, réteg-kommutatív műveletek, mindig a sötétebb, illetve a világosabb érték lesz a kimenet. Egymásnak ellentétei. Szolarizációval kapcsolatos műveleteknél használtuk párszor. Erről az Utazásokban lesz is szó.

Multiply / Screen. Sötétít, illetve világosít, réteg-kommutatív, gyakorlatilag egymás inverzei. A rétegek negatívjait Screen módban összeengedni annyi, mint a pozitívjait Multiplyvel szűrni, majd negatívba tenni. Inverz inverze, kicsit nyakatekert megfogalmazás, de a kollégáknál is hasonlót találtok, fussunk neki még egyszer. Tehát két réteget Multiplyvel szűrni annyit tesz, mint a két réteg negatívjait Screennel szűrni, majd az eredményt negatívba tenni. Művelete egyszerű szorzás, de az rétegek értékeit normalizálni kell 0-1 tartományra, emiatt a képlet kicsit durvább. A Multiply szürke skálás kép esetén: =(1-((100-Active)/100)*((100-Base)/100))*100  

RGB esetén pedig: =((Active/255)*(Base/255))*255  

Több layer esetén természetesen   =((Active/255)*(Base/255)*(LayerX/255))*255

A Screen képlete pedig: =(1-2*(1-Active/255)*(1-Base/255))*255

Color Burn / Color Dodge, nem réteg-felcserélhető műveletek, egymás inverzei ugyanakkor. A leírások nem teszik világossá mire szolgálnak, de a felső, aktív réteg egyfajta maszkként funkcionál. Ahol fehér, ott teljesen átengedi a bázisréteget, ahol meg fekete, teljesen elzárja azt. 

A Color Dodge képlete: = (Base/255) / (1-Active/255) * 255, a Color burn pedig a rétegek inverzének az inverze. Gyakorlati hasznát sose láttuk, de ez lehet ha csak a nagyfokú absztrakciója miatt beláthatatlan.

Linear burn. Leírása nagyon zavarba ejtő. Ezért szerintünk ez inkább egy összeadási művelet, ami eredményként a túlcsordulást adja. Tehát ha a két réteg összege nem haladja meg a 255-öt, akkor az eredmény 0, másképp meg annyi, amennyivel túlcsordultunk. Látunk a használatában perspektívát. A leírásból az is következik, hogy sötétíteni fog.

Linear Dodge. Lényegesen egyszerűbb, az előbbi fordítottja, sima összeadás, a túlcsordulást pedig nem veszi figyelembe. Vagyis összeadja a pixelek értékeit, de a maximális érték 255 lehet. Értelemszerűen egy világosító algoritmus.

Darker Color / Lighter color, itt nem a csatornák értékei külön-külön számítanak, hanem az összes csatorna értékét figyelembe véve dönt arról, hogy melyik szín legyen az eredmény. Így nem keletkezik új mixelt szín (nem vacskolja külön a csatornákat), a két réteg világosabb, vagy sötétebb színe fog megjelenni. 

Kontraszt szűrők

Na jó, azért kicsit kiakadtam, és nem Dinda úr hipnotikus szemöldökén, hanem, hogy Science címmel teszik közzé azt a videót, amiben egy egérfaroknyi képlet sincs. Szóval fussunk neki, mert mégsem annyira bonyolult.

Overlay. Nem tagja a Special 8-as csoportnak, tehát a Fill illetve az Opacity ugyanúgy működik. A kontraszt csoport tagja, a képlet szerint felcserélhetőek lennének a rétegi, ha nem az alsó réteg tónusa döntené el, hogy melyik képletet is használjuk, ugyanis erre kettő van. Na, most a leírások azt állítják, hogyha a Base értéke 50% alatt van, akkor egy Multiply blendinget hajt végre a Photoshop, ha meg 50% fölött, akkor egy Screen blendinget. Volt ahol megemlítették, hogy fél effektusról van szó, ezt a képlet mutatja is, bár a fél effektust mi teljesen másképp képzelnénk el, de sebaj. Ha tehát a bázis sötétebb, akkor még sötétíteni fog rajta, ha világosabb, akkor még világosít. Elvégre kontraszt blending, vagy mi. Tehát normalizáljuk 1-re az egyes csatornák értékeit és amennyiben a Bázis <=0.5-nél, akkor: =2*(Active/255)*(Base/255)*255 ami a kettes szorzót leszámítva valóban Multiply-képlet. Ezt vissza is tudtuk mérni a képen. Amennyiben a Bázis > 0.5-nél: =(1-2*(1-Active/255)*(1-Base/255))*255 - ami valóban hasonlít a Screen képletére. 

Rendben van, de ettől még nem nagyon tudjuk, mire lehet használni ezt a blendet. A többit ebből a csoportból nem is forszíroznám. 

Összehasonlító szűrők

Difference. Felcserélhetőek a rétegek. A csatornaértékeket egymásból kivonva, abszolút értékben adja vissza. például 80-255=175. Ezt képelemzésnél sokszor használtuk, különbségkeresésre ideális eszköz, de hasonló rétegek egymásra igazításában is hasznos. Gyanítjuk, hogy egyes filterek (edge finderek stb.) is használják, de erről, majd ha eljön az ideje.

Exclusion. A jóisten se tudja, mire lehet használni, de az tutti, hogy így működik: =(Active/255+Base/255-(2*(Active/255)*(Base/255)))*255 Ebben a videóban a kolléganő sűrű cuppogások és heherészések közben elmagyarázza, hogy pont úgy működik, mint a Difference, csak sokkal "finomabban". Oké bennebb is vagyunk. Kérem vissza a 9 percet az életemből.

Substraction. A kolléga nem fogalmaz elég egyértelműen, mindig a Baseből vonjuk ki az Activeot. Nyilván nem kommutatív szűrő. 0 alatt nem vehet fel értéket. Azt hiszem az Unsharp Mask cikkünkben használtuk is, de akkor az Apply Image menüponton keresztül. 

Divide. Na itt idéztem csöppet Mucsi csöppet sem PC szövegét, a bizonyos nemzeti hovatartozású mókus családtagjának a foglalkozásáról. De végül sikerült megfejteni, hogy itt is normalizálás zajlik (255 1-nek felel meg), és a képlet tehát a következő: =(Base/255)/(Active/255)*255, azzal megtetézve, hogy a 255 fölötti túlcsordulásokat simán nem kezeli. Egyelőre nem látom érdemi hasznát, de örülök, hogy múlik már az érdeklődésem a réteg-összemosások terén. 

Gondolom, feltűnt mind az összes három olvasónak, hogy nem esett szó a Komponens csoportokról, aminél valószínű, hogy a színmódokat is be kell vetni az elemzéshez. Eredetileg a Special 8 szűrőknél a Fill/Opacity áttűnéseket is meg akartuk vizsgálni, de szerencsére elmúlni látszik Grimpix rohama.  Majd ha megint rosszabbodik az állapota visszatérünk az elmaradt dolgokra.

Blending modes. Normal és Disolve

Régóta van ez a becsípődés, hogy vajon hogyan működik a rétegek összhatásmódjának a matematikája. Persze attól, hogy nem értjük, használni még lehet, és ha értjük az algoritmust, az sem jelenti, hogy műértő szemmel tudjuk összemosni a rétegeket. Nyilván, mind a 29 módnak van értelme, de a mi praxisunkban alig párat használunk közülük. Ezzel az írással csak megnyaljuk a témát, de azért bő nyállal, nem úgy mint a legtöbb kolléga a neten, akik "elmagyarázzák" fenszi videókban <irigység OFF>. Teljesen fölösleges érdekességek következnek, ami csak azért jó, hogy lássuk semmi sem igaz attól, hogy sokan és hivatalos minőségben leírják, illetve az ismereteknek mindig vannak újabb és újabb rétegei.

Mondjuk a Fill és Opacity önmagában egy érdekesség, mert első blikkre csak azt a különbséget gondolnánk közöttük, ami az effektusokat érinti. Megvan ugye, miről beszélünk? Kis kitérő, ha nincs:

Az Opacity a teljes layertartalmat kontrollálja, a Fillnek, definíció szerint,  nincs hatása a az effektusokra (layer styles). A példánkban az alsó szöveg-réteg kapott egy Bevel&Emboss hatást és itt most ennek az átlátszóságára kell koncentrálni. A felső szöveg rétegét változatlanul és átlátszatlanul hagyjuk, az összehasonlítás végett. Az alsón megpiszkáljuk az Opacity és Fill csúszkákat.

Az 50% Opacity-érték ugyanúgy vonatkozik a Bevel&Emboss hatására is, mint a kitöltő (Fill) színre. 

Viszont a Fill csak és kizárólag a layer tartalomra vonatkozik, az effektusokat nem bántja, így hozható létre pillanat alatt ez az üveg-hatás, amit régi Photoshopokban csak macerásan lehetett megoldani. 

Szóval, azt hittük eddig, hogy csupán ez a különbség a Fill és Opacity között, viszont most kiderült, hogy néhány Blending Mode is különbözően viselkedik erre a két csúszkára. Ebbe most nem fogunk belemenni, mert ezek babrálása nélkül is elég bonyolult a dolog. 

A Photoshop rétegműveletei igazán jó eszközök lehetnek, amennyiben tudjuk is, pontosan mik azok. Enélkül csak kreatív youtuberek videóit másolgatva reprodukáljuk a hatásokat, több-kevesebb sikerrel. Logikailag 6 csoportra oszthatók, ezeket a baloldali ábra szemlélteti. Ugyanezek a lehetőségek kiválaszthatóak akkor is, amikor például néhány eszközzel mátyikálunk a képen, de mi most konkrétan a Rétegek-panel lehetőségeit nézzük át. 

A gyakorlatban alig pár összhatásmódot szoktunk használni. Ilyen a Normálnak a különféle átlátszóságai, például olyankor, amikor a rétegmásolatot bonyolult műveletek után összeszűrjük az eredeti réteggel, a Colort és a Luminosityt, amikor a felső rétegnek csak a fényességére, vagy csak a színeire van szükségünk. A kis Bridge Canonnál bevált módszer volt a képek "gazdagítására" az is, hogy a réteget saját magával Multiply-ként összeeresztettük. Képek analízisénél (például azonosság vizsgálatánál) meg a Difference egy nagyon jó eszköz. A többi eszközt inkább csak empirikusan, próbálgatva használtuk, pedig valójában fontos műveletek vannak közöttük.

Sok helyről inspirálódtunk, az Adobetól, aztán innen is, meg innen is. Ezek a kollégák azonban csak az illúzióját nyújtják annak, hogy megértetik a témát az olvasóval, ugyanis a megoldó képleteikről sok helyen kiderül, hogy pontatlanok, hiányosak, vagy egyenesen hibásak. Emiatt nem is sikerült az összeset megfejteni. Íme az én meglátásaim az első csoportra.

Normál. A Fill és Opacity különbözőségét a rétegeffektusoknál fennebb tárgyaltuk. Tehát a szó szoros értelmében ez is a Special 8 Blend tagja kellene legyen. Az aktív és az alapréteg a Fill/Opacity mértékének megfelelően vesz részt az eredményben. Ez sok mindent jelenthet, amennyiben 50% átlátszóságot állítunk, akkor a két réteg csatornaértékeinek számtani közepét kapjuk eredményként.
=(Fill*Aktív)+(1-Fill)*Alap
ahol a Fill 50%-ot 0,5 ként tüntetjük fel. A képletből látszik, hogy a rétegek nem kommutatívak. Több réteg esetén gyanítjuk, hogy lentről felfele kettesével kell elvégezni a műveletet. Régebb sok kép egymásra szűrésére (zajcsökkentés céljából), az egyes rétegekre szolgáló képlet ez volt (csillagászfelvételekre is ideális volt):

Ezáltal minden réteg egyformán vett részt a végső képen.  De már okafogyott, létezik a Median, meg a Mean lehetőség erre a problémára. Sajnos működő spreadsheetet nem tudok beágyazni, ezt is csak szemléltetésül mutatom, hogyan végeztük el a képletekre a próbákat. A Normal value képlete =(Fill*Active)+(1-Fill)*Base


A Normál módban az Opacity és a Fill hatása kumulatív, ha például mindkettőt 50%-ra állítjuk, akkor az aktív rétegünknek csak 25 százaléka fog érvényesülni.

Dissolve. Bár nem szokás a Special 8 Blend-módok között emlegetni, Adobe CS6-ban, definíció szerint gyakorlatilag még az kellene legyen, mert a Fill és Opacity nem pontosan ugyanazt az eredményt adja. Nem szaporítjuk rá a szót, mert a CC változatban már úgy tűnik nincs különbség.
Az Adobe szerint randolmizálva történik a pixelek átlukasztása, de ez túlzás. Kétszer végrehajtva (akár totál más képeken is) a Fill 50% pontosan ugyanazt az eredményt adja, és ez igaz az Opacity 50% esetén is (CC változatban).

A képek mérete és a rétegek színe is különbözik, mégis a bal felső sarok
ugyanolyan pattern szerint lukad, Fill és Opacity 50% esetén is.

Ugyancsak egyforma patterneket használ a Fill/Opacity 99% tesztelése során is (más színű és méretű képek bal felső sarkát figyeltük). Tehát randomizálásról szó nincs, a Wiki is pseudo-randomnak hívja, akinek annyira nincs élete, a patternet is visszafejtheti, nem hisszük, hogy bonyolult lenne. Az teljesen bizonyos, hogy nem 10*10 pixeles blokkokat használ, mert a 99% esetén voltak olyan 10*10-es blokkok, amelyikekben 3 pixelt is átlukasztott, de olyanok is, amelyekben egyet sem.

A 99% átlátszóságot nem 10*10-es blokkokra hozza létre. 

Másik sunyi érdekesség, hogy a Fill és Opacity nem kumulálható, mint például a Normál esetén. Mindkettőt 99%-ra állítva ugyanazt a 99 százalékos lefedettséget kapjuk, mintha csak egyiküket matattuk volna. Ugyanez 50 százalékon is. Ha másért nem, ezért mégiscsak a Special 8-nak a része kellene legyen. De a legfurcsább, amit még a Wiki sem említ, és nem sok embernek okozhatott gondot eddig, hogy amikor az ilyen Dissolve rétegeket összeolvasztjuk (Merge), a pattern megváltozik, minthogyha Merge esetén más mátrixokat használna. Valószínűleg összességében megfelelő számú pixelek lukadnak át így is, de totál más helyen. Furcsa, mert ehhez elvileg az anti-aliazinghoz nincs köze. Felmerül, hogy ezt akarattal csinálják így az Adobenál (gyakorlati hasznát nem látjuk), vagy annyira le vannak osztva a programozás részfeladatai, hogy csak ennyire tudnak konzisztensek maradni. Szóval csak óvatosan az Adobe randomjaival. 
Lesz folytatás. 

Proteines kexalámi Világpremier. (gyúrós kekszszalámi)

Sokan úgy tartják, hogy az amúgy értelmetlen emberi élet is lehet, hogy egyetlen pillanatban, egyszer csak elnyeri az értelmét. Egy megszentelt momentumban, amikor valami olyat adhatunk a világnak, amit senki más nem. Na, urak, úgy tűnik Grimpix ezennel letett valami nagyszerűt az asztalra, ami nem más, mint a proteines kekszszalámi. Csak eszed és figyeled, hogy nő az izom. Nem találtunk ilyen receptet a neten (persze nagyon nem is kerestük), pedig azért az egy trivia, hogy az interneten a pornó háta mögött szorosan, ott liheg a gasztronómia, mint második legnézettebb kontent. Hogy ennek a kulináris vívmánynak az egyedülállóságát ecseteljem, megemlíteném, hogy majdnem nyolcmilliárdan vagyunk, és amíg ezt a bekezdést elolvastad, még többen lettünk úgy 20-30 emberrel. Viszont, ha belegondolunk, ebből egy milliárd nemcsak azt nem tudja, hogy mi az a szalámi, hanem a kekszet se ismeri. Szóval nem az a mindennapi gondja, hogy bojlertestét karcsúsítandó, a sütijét diétássá alakítsa, hanem inkább az, hogy nincs is neki. Se bojlertest, se keksz. Pláne nem szalámi. Szóval ez a bőség nem jár. Csak jut. Érdemtelenül. 

A gasztronómiát sokan szeretik túlmisztifikálni, pedig nem kvantumfizika. Na jó, van benne némi kémia, kicsi oxidáció, polimerizáció, miegymás, de a háztartáshoz nem kell vegyészdiploma. Ez onnan is sejthető, hogy a háziasszonyok dekában mérnek, amikor már minden mérleg és EU-szabvány felirat grammban számol. Ez kábé akkora anakronizmus, mint a folyóméter, de ebbe most nem megyünk bele. 

Ráadásul egy ételrecept sokkal megengedőbb, mint pl. egy C41-es receptje. Szóval ami feltétlenül kell egy kekszszalámihoz, az a keksz, (mi ipari háztartási keksszel próbáltuk, de a zabkeksz se lehet rossz), és hogy gyúrós legyen, kell hozzá fehérje. Nekünk pont van sok fölösleges Nutrendes keksz ízű proteinünk, aminek az az előnye a megszokott proteinünkhöz képest, hogy ugyanannyi pénzért nagyon sokat adtak belőle. Sajnos kiderült, hogy pont ez a hátránya is. Na de, ha meginni nem is lehet, egy kekszszalámiba tökéletes adalék. A gyúrós palacsintából okulva, 1 rész fehérjéhez 2-3 rész kekszet számolhatunk. Aztán tudjuk, hogy tejet csak a kiscicák, de mi akkor is tejjel készítettük, meg vajjal, de jó bele a margarin is, ha olcsójános vagy. Kakaópor nem árt ha van bőséggel, aztán meg minden egyéb. Csoki, mazsi, meg mindenféle magok, amik még nem avasodtak be a kamrába. A kókusz az például irtó paleó, szóval vastagon vele. Cukrot csak módjával, tudod, ez gyúrós cucc, és a cukornak a vegyjele pont olyan mint a kokainé. Még így is inkább edzés után toljad. És bár az alkohol nem barátkája a fitnessnek, mi igazi rumot tettünk bele. Yo-ho-ho! Ebből minimum egy feles kell a cuccba, négy meg a szakácsba és kis barátaiba, hogy vidámabban teljen az idő. Ne aggódj, nem igaz az a popkulturális bölcsesség, hogy rum a tejbe, migidi meghajt haver. 

Az  alkatrészek összeszereléséhez a felmelegített tejben kell a vajat megolvasztani, majd lehet összevacskolni a hozzávalókat. Ha túl száraz lenne adjál neki még rumot, ha túl híg lenne, kekszet morzsolgatva lehet szabályozni. Hűtőben majd sokat fog szilárdulni, szóval csak óvatosan. Ha mindent jól csináltál, a végén pont úgy kell kinézzen, mintha Schwarzenegger teleszarta volna a táladat. Mi nem büngyürgettünk belőle kolbászkákat, elég primitívek vagyunk hozzá, hogy simán kikanalazzuk. Jó étvágyat kívánunk! 

Míg szorgoskodsz, addig stílusosan hallgass Kex dalokat. Mi már békével repülünk tovább, ott egy nyitott (anabolikus) ablaaak... 

Aki annyira életképtelen, hogy ennyi alapján nem tudja elkészíteni, annak ajánlom jóanyám receptgyűjteményeit a nosalty és a cookpad oldalakon. Pár héten belül ő is elkészíti csodaszép fotókkal, ízlésesen tálalva, hogy még Gordon Ramsay is nyelné a nyálát, és úgy leírva, hogy a háziasszonyok is megértsék. Kidekázva. 

Luminosity Mask - kell a kutyának?

Valószínűleg ez is egy mihaszna dolog, de mivel évek óta egyfeszt előkerül, inkább átgázolunk most rajta, hogy tudjuk elengedni. A guglin ez a keresőszó ennyi találatot ér:

Nem mellékesen sok Photoshop-fogást is igényel a megértése, amit majd vagy tudunk használni az életben, vagy nem. De valamivel el kell tölteni az időt a halálig, nem igaz? Egyesek kifejezetten ráfeszülnek a témára és mindent ezzel a módszerrel orvosolnak. Ebben a bejegyzésben kifejezetten a maszkok kézi létrehozásáról lesz szó, és nem a felhasználásáról. Amennyiben még izgat a téma, visszatérünk rá, és akkor az alkalmazási potenciálját fogjuk körbejárni. Ha nem vagy kíváncsi a részletekre, ugorj az utolsó bekezdésre, Greg Benz letölthető cucca egy kattintásra megcsinálja a maszkokat. 

A dolog lényege, hogy bizonyos képeknél a beavatkozást kifejezetten valamelyik tónustartományra szeretnénk korlátozni. Pl. csak a csúcsfényeket szeretnénk egy csöppet sötétíteni, de úgy, hogy az ne legyen hatással a közép és sötét tónusokra. Vagy pont a bebukott részleteket szeretnénk kicsit felhozni, de anélkül, hogy ez a csúcsfényeket érintené. Vagy a középtónusokat szeretnénk, mit tudom én, megcolorgradingelni, anélkül, hogy a világos és sötét részekre ez hatással lenne. Csupa mindennapi életszerű alkalmazás, nem igaz? Na, szóval ez kézi körberajzolgatással, vagy precíz Curves vonalakkal mission impossible. Cserébe itt van egy jóval macerásabb eszköz.  Persze, látunk benne fantáziát, hogyha az alapképünk 16 bites. De ilyen esetben valószínűleg megvan a RAW is, ami hasonló beavatkozásokat tesz lehetővé. A Camera Raw négy beépített szélső tónustartományt enged finomhangolni, Whites, Highlights, Shadows és Blacks, a középtónusokat az Exposure csúszka matatja (ezt az újabb Camera Raw hisztogramok interaktívan is engedik babrálni).  Persze ezekkel nem minden oldható meg (pl color gradingre nem alkalmasak önmagukban), de saját praxisunkban eddig nem éreztük a korlátait. Mindenesetre 8 biten ilyenekkel monyolni elég viccesnek tűnik.  Bár dinamikanövelésre elég legitim eszköznek tűnik, talán erre is visszatérünk majd.

Nem túlságosan elveszve a részletekben (de azért nem elmaszatolva a dolgot, mint sok más kollégánál) álljon itt is egy rövid leírás a Fényesség Maszkok létrehozására Photoshopban magyarul. Folyamatában a youtubon is megnézhető, de ott nem fognak kitérni a háttérre. Nem atomfizika, de szükséges a rétegek, csatornák és a kijelölések (masírozó hangyák) működésének az ismerete. A tónusok könnyebb mérhetősége miatt Grayscale képet használunk. 

0-100% skála 5% lépésekben.

1. Channels fülre váltunk. Az RGB (esetünkben Gray) bélyegképen CTR+kattintunk, ettől létrejön az első kijelölésünk, ami leképezi az alapkép fényességét, mint kijelölést. Ezt a kijelölést lementhetjük egy alpha csatornának, a neve legyen mondjuk Luminosity 1. Így CTR+kattintva bármikor visszanyerhetjük ezt a kijelölést. A masírozó hangyák ne tévesszenek meg, csak azokat a részeket járják körbe, amelyek 50% fölött vannak. De a kijelölés természetesen ettől még átmenetes.

Itt máris kérdések merülhetnek fel, ugyanis egy Grayscale alapkép esetében pontosan ugyanazt a maszkot kapjuk, mint az alap. De RGB esetén hogyan jön létre ez a fekete-fehér fényességtérkép? Nem lesz egyenlő ugyanis a színes kép deszaturált változatával (a sötétebb zónákban lesz árnyalatnyi eltérés). Viszont pontosan meg fog egyezni azzal, mintha a színes képet Grayscale módra váltottuk volna. Ebből az is következik, hogy nem ugyanaz az algoritmus végzi a deszaturálást és a Grayscalesítést.

2. A következő lépésben az előbb létrehozott csatornát töltjük be, mint kijelölést (Ctr + kattintás a Luminosity 1 bélyegképére), majd Ctr + Alt + Shift + kattintás ugyanezen a bélyegképen. Ezt az új kijelölést is lementhetjük csatornaként, legyen mondjuk a neve Luminosity 2. 

Általában a kollégák elsiklanak a magyarázat fölött, pedig fontos megérteni mennyivel lesz sötétebb az új maszk. Vagyis, hogy pontosan mi a bánatot csinál a CTR+ALT+SHIFT+click egy kijelöléssel. Ha a Luminosity 1 csatornát töltjük be, mint kijelölést és végrehajtjuk ezt a billentyűkombinációt ugyanezen a csatornán, majd az új kijelölést mentjük Luminosity 2 néven, akkor ez utóbbi csatorna pont olyan lesz, mintha két Luminosity 1 réteget Multiply módban egymásra szűrtünk volna. A CTR+ALT+SHIFT+click kombináció a Intersect with selectiont jelenti, vagyis a Luminosity 1 kijelölésből kivonjuk a Luminosity 1 kijelölést. 

3. Ezt többször is megismételve egyre szűkebb fényesség maszkot kapunk, rendre Luminosity 3, 4 amíg meg nem unjuk. Tehát szaporítva a Luminosity rétegeket egyre jobban leszűkíthetjük a csatornákat a legvilágosabb zónákra. Sajnos a lépésköz nem választható meg, az a fent említett módon alakul, lásd az előző bekezdésben a magyarázatot.

4. Szükség lehet a sötétebb zónákat is ugyanígy megszólítani. Ennek érdekében, újra kijelölésként betöltjük az eredeti RGB, vagy Gray csatornát (CTR+click a bélyegképen), de most végrehajtunk egy inverz selection parancsot is, majd így mentjük a kijelölést csatornának, mondjuk Darkness 1 néven. A Dark 1 pontosan a Lumi 1 inverze tehát.

5. A többi sötét maszkokat rendre a 2. lépésben leírtaknak megfelelően képezzük. Míg a Darkness 1 a Luminosity 1 csatornának pont az inverze, addig a Darkness 2 csatorna két Darkness 1 Multiply szűrése és így tovább.

Itt látható a fenti ábrán mért adatok. Sajnos nem sikerült ebből megfejteni az Intersect with selection működési algoritmusát. Erre szerintem még visszatérünk, de ha van ötlet, ne tartsátok magatokban.

A fenti szürkeskálából származtatott csatornák mért értékei. 

6. A középtónusokat kicsit másképpen csináljuk. A képet kijelöljük, majd kivonjuk belőle a luminosity és darkness rétegeket. Tehát CTR+A a teljes képen, majd CTR+ALT+click a Luminosity 1 majd CTR+ALT+click a Darkness 1 csatornák bélyegképein. Az így nyert kijelölés máris menthető mondjuk Midtones 1 csatornaként. Értelemszerűen a Midtones 2 esetén a Luminosity 2 illetve a Darkness 2 kijelöléseit kell kivonni a teljes kép kijelöléséből és így tovább. 

Másik, rövidebb módszer, hogy a luminosity csatornát kijelölésnek töltjük be (CTR+click a bélyegképén), majd az előbb említett CTR+ALT+SHIFT+click (intersect with selection) paranccsal a Darkness réteg kijelölését keresztezzük vele. Az így kapott kijelölést mentve pont olyan Midtones csatornát kapunk mint az előbbi módszerrel. Sajnos ennek a működésére rétegművelet-analógiát nem sikerült találni. Írja meg aki rájött.

Nem árt észrevenni, hogy az egyes Luminosity, vagy Darkness, Midtones csatornák (melyek bármikor kijelölésként betölthetőek mondjuk egy Adjustment Layer maszkjaként) nem az egyes "zónákat" jelölik ki. Ezzel a módszerrel nem lehet csak úgy direkt módon létrehozni mondjuk az Ansel szerinti zónákat.


Mindenesetre, amikor a Select range menüben vannak finomhangolható High, Mid és Shadows opciók, nem nagyon látjuk értelmét a fenti módszerrel maszatolni, még akkor sem, ha kismillió action letölthető erre a feladatra, hogy ne egyenként kelljen kikattogtatni a fenti lépéseket. Kipróbáltuk volna a Lumenziat, de nincs ilyen marhaságra 40 dollárunk.

Helyette az ingyenes masking-panelt töltöttük le, bár ezért is feliratkozást kért az oldal és hát nem szeretjük a rámenősséget. Amennyiben problémáid adódnak a telepítéssel, próbáld meg, ne Zippel vagy Rarral kicsomagolni, illetve install előtt a Photoshopot feltétlenül Adminként indítsd el. A többi tudnivalót írja a kicsomagolt cuccok között. Pl. ha helyesen települt fel, akkor is első kattintásra a Windows/Extensions inaktív, de második próbálkozásra már minden rendben lesz.

Grayscale képpel nem tud mit kezdeni, csak RGB-vel, de nagyjából ugyanolyan mask-szettet hoz létre egyetlen kattintással, mint amit fent kézből mi is megcsináltunk. A luminosity mask szerintünk nem egy olyan eszköz, ami nélkül nem érdemes élni, használata sok gyakorlatot igényel.