A fenntarthatóságot a környezetvédelemben, többnyire mindenki érteni véli. Röviden: a véges forrásokból csak annyit elvenni, amennyi morálisan elfogadható. (Szerintünk ez annyi, amennyit, ha minden élő a Földön elvenne, akkor se veszélyeztetné a kortársak és a következő generációk hasonló igényeit.) Hogy pontosan mikor mennyi jár, mindenki a saját erkölcsi mérlegén kimérheti, de úgy tudjuk (Freund Tamás), hogy az evolúció direkt támogatja az önzést (a közlegelő példája). Többségünk zsigerből dezertál a közös arcvonalból, a nekem minden jár felkiáltással felmarkol, amit csak bír. Nagy ház, nyaraló, külön autó mindenkinek, legújabb ájfón. Annyi a világ, amennyit kimérsz belőle magadnak. Mások megmérik magukat, hiányosnak találtatnak, de több-kevesebb bűntudattal teszik tovább a dolgukat, csöppet kozmetikázva az életvitelükön (szelektív hulladékgyűjtés csapdája).
Mi például akárhány ökológiai kalkulátort is próbáltunk, legkevesebb másfél Föld kellene, ha mindenki úgy élne, mint mi. Annyi meg jelenleg nincs, tehát tiszta sor, hogy nekünk is sokkal kevesebb járna, mint amennyi szerencsés helyzetünkből fakadóan jutott.
Mindezzel csak megteremtettük a témánk, vagyis a fenntartható bloggerkedés, vloggerkedés, értelmezési kereteit. Mert ebben a kultúrkörben is hasonló tényezőket vélünk felfedezni. A felvevő piac véges.
Mindenkinek van valamennyi igénye videókat nézni, cikkeket olvasni. Persze ez az igény marketinggel, a platformok ügyeskedéseivel, furfangosabb, vagy átlátszóbb klickbait technikákkal felsrófolható, de ez egyrészt nem szolgálja a tartalomfogyasztó hosszútávú érdekeit (kialvatlan lesz, nem lesznek barátai, szétesik az élete), és véges, mint a piramisjátékok célközönsége, nem terjeszkedhet a végtelenbe, hanem kőkemény versenyben a tartalmak egy részének alul kell maradnia.
A probléma értelmezhető minden kreatív tevékenységre. Például zenészek, írók, produktumaira. Ha az egyik előadó zenéjét meghallgatod, azalatt nem fogod a másikét hallani. Ha egy könyvet/posztot olvasol, azalatt egy másikról lemaradsz. Persze ez most érvényes igazán, amikor már akkora a közös kulturális halmaz, hogy az egésznek csak szűk szeletkéjét lehet egy élet alatt befogadni, akkor is ha egyfeszt olvasol, akkor is ha csak filmeket nézel egész nap, de akkor is ha csak Youtubot, vagy csak TikTokot, Instát nézel. Például több száz óra Youtube videót töltenek fel percenként, vagyis a teljes tartalom tízezred részét sem bírod elfogyasztani, akárhogy is erőlködsz.
És itt érkezünk meg Ady verséhez, ami mintha bármelyik jelenkori tartalomgyártó siralma lenne. Hiába hiszem magamról, hogy vagyok fenség, észak-fok, idegenség, amikor le se szarnak. Olvasom tehát, milyen módszerekkel és trükkökkel lehetne nagyobb olvasottságot elérni és csak borzadok. Mintha Mefisztó mutatná az irányt a siker felé.
Az Utazások személyes napló, semmi köze az influenszer-világhoz. Arról szól, ami éppen érdekel. Pszichoterápia. Nem reklámozunk rajta pénzért. És értelemszerűen pénzt se költünk, arra, hogy nagyobb penetrációnk legyen. Ezért is van csak néhány olvasónk. De ez a néhány ember többet ér Grimpixnek, mint az, aki fizetett hirdetések, klickbait képek és címek miatt kattintana. Persze imponál a Grimpix egójának, hogy azt a néhány percet az Utazásokkal töltöttétek és nem más tartalommal. És mi azzal tisztelünk meg titeket, hogy nem szolgálunk ki, nem vesszük figyelembe az igényeiteket és szükségleteiteket és nem megyünk le kutyába az intellektuális kényelmetekért, hanem mindig arra törekszünk, hogy meghekkeljünk és a saját körhintánkra felültessünk.
az eszemet
nem
nem
nem
nem
azt
nem adom
eliszom inkább
eliszom
(Kontroll Cs.)
Ez ma a fenntartható bloggerkedés, ez a mi munkánk és nem is kevés...
De mondjuk a Fogarasban, a Puha-nyereg két oldalán is elég gazdag áfonyás található és a Hargita Szökő-patak melletti lelőhely se volna rossz, ha nem lenne ennyire megközelíthető és nem fésülnék le előlünk. Az áfonya-fésű remek példája az emberszabásúból emberré válásnak. Az ember jóval többet vesz el, mint amennyit el bír fogyasztani, de nem is a vackában halmozza fel, mint a mókus, hanem inkább eladja és kenyeret vesz belőle, meg ájfónt. Tiszta sor, hogyha egyenként kellene leszedegetni egy ebédre való áfonyát, akkor nem jutna idő posztolgatni, hogy éppen hol kirándulunk. De az is igaz, ha nem lenne zsebedben néhány 500 kilokalóriás energiazselé, az áfonyaszedés sem a gyűjtögető életmód romantikus szimbóluma lenne, hanem maga a korgó gyomrú valóság.
A Kis-Retyezátot majdnem mindenki Câmpul lui Neag felől szokta kipróbálni, mi is a Câmpuşel kempingben sátoroztunk, ahol gyakorlatilag 50 RON-ért tusolhatsz és van budi. Minket mindig meglep, amikor ki van írva, hogy a szaros papírt ne dobjuk a budiba. És mi van ha perverzek és éjjel összegyűjtik? Minek az nekik?
Sátorozni a kerten kívül szabad és autóval nem tudod megközelíteni a sátrat (cserébe van rendes parkoló). Ha szállodai árat akarsz fizetni, akkor vannak jól felszerelt, platformra szerelt sátraik is, ágyakkal. Na, akik ilyen cuccosban aludtak, azokkal nem találkoztunk másnap a gerincen. Sőt igazából senkivel se találkoztunk a gerincen, csak egy pásztorral. Rajtunk kívül két nap alatt összesen három sátor volt itt, de a kempingen kívül, az út mellett többen vadul vadkempingeztek, teljes gőzzel grilleztek, pokrócon lebzseltek, szóval rendesen odatették magukat.
A Jorgován-kő régóta bakancslistás volt, de elég hamar összemászkáltuk az összes buckáját így tovább mentünk a Stănuleţ, majd a Paltina felé, ami már lehet, hogy nem is Retyezát, hanem Godján. Jó választás volt ezt a romos csúcsot megnézni, mert a túlsó oldalán, alig száz méterre a főcsúcstól remek szakadékos, sziklás képződményeket találtunk. Remélem sokkal jobban jártunk ezzel a csúccsal, mintha az Osleat másztuk volna meg. Mert ahhoz valahogy nem volt kedvem.
A Paltina csúcstól nem ereszkedtünk vissza a Paltina-nyeregbe, hanem egy pásztor tanácsa szerint az oldalgerincen rövidítettünk vissza a Sorbele-völgybe. Talán hiba volt, mert a völgy felső szakaszában szép tavak lettek volna. Na, de cserébe itt volt az áfonyás. Több négyzetkilométeren. Akkora szemekkel, mint nálunk a... a paradicsom! A jelzés elég hézagos a völgyben, az erdőhatár fölött egy jól kikerülhető esztena is van, ahol a kutyáknak túl melege volt és lusták voltak megkergetni. Az erdőben aztán többnyire követhető a jelzés, kivéve ahol nagyon nem. Amivel semmi bajunk, mert kezdtük megszokni, hogy a Kárpátok külső vonalán erre lehet számítani.
De annyiban lehet ha mégiscsak ciki, hogy ez a szakasz része az European Rambler Association E8-as útvonalának, aminek a létezéséről eddig nem is hallottunk, de azóta a Fogarasban is láttuk. Itt megnézheted, a Wiki térképen nem pontos.
Az igazi csodaszarvasos kitűző. Csakis tiszta források: xeno és szarvas
- A továbbiakban a Likaskő igaz története következik, csak tiszta forrásból - mondta Grimpix. (Előzmények a székely stonehengeről itt.) - Szájhagyomány! - s két tenyerének ujjaival szája előtt tátogtatott. - Mert annyi manapság a fakelegend, hogy muszáj néha visszatérni a gyökerekhez. Az eredetlegendához, amikor is az eltéved vadászokat, ezt a két nagykutyát, egy messzi messzi galaxisba csalta a csodapréda, akivel (Jankovics Marcell minden kétséget eloszlatott efelől), nem kérdés, hogy mi lehetett a két vadász célja...
Hunor és Magor egyetlen máig fennmaradt fényképe csak itt az Utazásokban. Tiszta forrás.
Amúgy hátsó kapun jöhettek mert a Stellarium szerint 10.000 éve Mongóliától Pannóniáig sehol sem látszódott a Szíriusz, csak ie. 6500 tájékán kezdett megjelenni a horizonton.
- Grimpix! A Likaskőről mesélj légyszíves! Legendát ígértél. - szóltam rá, mert kezdett nagyon belemelegedni az eredetmítoszba. - Pedig Asimov is megmondta, hogy a magyarok földönkívüliek - mondta Grimpix kicsit megbántva, hogy így megakasztottam az előadását, de azért nekikezdett:
- Történt pedig valamikor húszezer évvel ezelőtt, hogy a szíriuszi asztronauta Csaba esti mulatozás közben felszedett egy leányzót és annak barátnéját s elvitte egy Galaxis körüli körre őket, de hajnal felé elpilledt a sok cucctól s elszunnyadt a volán mellett s égi szekere biza lesodródott a Tejút belső sávjáról, bele az Orion-kar menti susnyásba s ott is a Naprendszer egy eldugott szerencsétlen szegletébe. Végül a Kalonda oldalában található ciheresbe csapódott a csészealja, valamikor évezredekkel ezelőtt.
A környéken lebzselő bogyó- és gombagyűjtögető és azt az út mentén ezeket árusító népség (1 pohár málna 10 RON) eleinte szerterebbent a nagy csindarattára, de aztán mégiscsak a füstölgő roncshoz közelítettek, s hát abból egyszercsak elébújtak a pórul járt űrhajósok. A csajok persze ki voltak meszelve, kisestélyi, szempillaspirál, csillagpor, szupernóvaflitter, meg minden, nem csoda, hogy tündérnek nézték az ősemberek, Csaba, akinek a sisakján szanaszét görbültek az antennák, amit koronának hittek a őslakók, csak körülnézett, kiköpte az egyik kitörött fogát s annyit mondott: Hun vagyok? A majomemberek lélegzetvisszafojtva figyeltek ezt az erdő széléről. Érezték, ahogy a pillanat éppen történelmet ír.
Az egyik tündér megigazította miniszoknyáját, végigmérte a totálkáros csészealjat, ami egy nagy lapos tányérra (korond korong) hasonlított leginkább és dühösen csak annyit mondott a barátnéjának: - Tartod! ami szíriuszi nyelven valami olyasmi lehet, hogy a te hibád! A másik letörölte az elkenődött rúzsát és úgy sziszegte vissza: Firtos! - vagyis ribanc! A megszeppent ősemberek itták az istenek szavait és mindent jól megjegyeztek, hogy unokáiknak továbbadhassák
Ezután csak annyi történt, hogy Csaba, megpróbált üzenni a haverjainak, hogy valamelyik jöjjön már utánuk a Csillagösvényen hátha az afterre még visszaérnének, de a a csészealjban minden műszer összetörött s a korond körüli népek még nem hallottak a diódáról, lézerről. Így hát kicsit hosszabb időre voltak kénytelenek berendezkedni. Csaba, aki gyerekkorában sok űrközi túlélő filmet látott, nekiállt pityókát termeszteni, amíg kitalálja, milyen szerkezettel üzenhetne a Szíriuszra.
Ezalatt a két tündér elfoglalta magát, többnyire veszekedtek, szépítkeztek, egyszóval tündérkedtek fel és alá, a Küküllők és a Nyikó mentén és ezzel kapcsolatos tevékenységekkel szórakoztatták az itt élő népeket. Főleg Firtost szerették az emberek, mert Tartod többnyire gorombán bánt velük és lézeres epilátorával ijesztgette őket, ha például a neszeszerét babrálták. De Fritos kedves volt, például nekik adta a szemöldökpiercingjét, aminek elveszett a párja, amiről azok azt hitték drágakövet könnyezett.
Ezalatt Csaba kitalálta, hogy Firtos sminktükréből és Tartod discmanjéből csillagközi távírót tud építeni, ezért nekiállt kifúrni a domb oldalában levő sziklát a csészealj kardántengelyével, hogy majd abba szereli bele a műszert, amivel a Szíriuszt megcélozza, mert még a 3D nyomtatóról se hallottak a Korond körüli népek, mert ez nemhogy műanyagkorszak nem volt, de még kőkorszak is csak jóindulattal. Hanem amikor ki akarta próbálni, Firtos elkezdte keresni a sminktükröt, Tartod pedig a discmant. Hejj lett nagy kiabálás és hisztike, aminek az lett a vége, hogy a drága műszert a vasrúddal összetörték, csak a likas kő maradt meg. Csabának elege lett a luvnyákból, annyit se mondott szevasztok s mérgében gyalog indult haza a Szíriuszra, hogy majd stoppol útközben, ha kikeveredik valami civilizáltabb vidékre.
Korondi kargó-kultusz, kutyafa,
a szíriuszi csészealj-kikötő agyagmásolata
A székelyek azóta is várják a visszatértét. Na, ezért csinálják a korondiak annyira a csészealjakat és tányérokat, mert ezzel emlékeznek meg az isteneikről s ezzel szeretnék visszacsalogatni Csaba királyfit.
Grimpix ekkor elvigyorodott és így folytatta:
- Rossz nyelvek szerint ez mind nem igaz, Csaba lehet, hogy csak egy helybéli nagytermészetű ember volt és egy este mikor különösen komisz volt a kumisz és a galóca füstje vadóc, vitába keveredvén a környékbeli legényekkel valami leányok fölött, azt a próbatételt eszelték ki, hogy lám melyik vitéz tudja kifeszíteni Firtosról s odébb gurítani a Nagy Követ. Hatvannégy székely legénynek törött bele, vagy csorbult ki a micsodája, amikor Csaba felállt, s szólt, hogy fogják meg a heinekenjét, mert most ő következik. S lett nagy csudálkozás, mert csípőjének egyetlen ringásával egyből keresztül is döfte a hatalmas követ s úgy hordozta körbe a vidéken nagy büszkén, mígnem a kakasszótól megijedvén figyelme lelankadt s a Kalonda oldalában nagylábujjára nem ejtette azt.
A székely leányok mind a mai napig ezzel bosszantják a székely legényeket, s úgy emlegetik ezt az esetet, hogy maroknyi székely porlik mint a szikla. Hát így történt igazából.
A délirányból lefolyó Korond vize völgyében ott, hol a Kalonda patak belé szakad, van a Likas kő. Egy kőkoporsó alaku egészen átlyukasztott nagy szikla darab, melyet a rege szerént Tartod tündérei ejtettek oda le, mint fennebb látók.(A SZÉKELYFÖLD LEÍRÁSA - XXIV. Korond és környéke.)
Már mennyire öngyarmatosítás, ez a cím is. De jobban hangzik, mint: a Stonhenge, az angol Likaskő, merthogy az nem likas, hanem egy kő-körönd. Érted: Korond - körönd. Véletlen kizárva, mint ahogy az angolok szalonnája is a bakonyi disznótól bacon. Hiszen a kelták is csak a hunok csicskái voltak.
Én nem mondom, hogy a CERN, Hubble, vagy a VLT semmiség, csak szólok, hogy a korondi ősmagyaroknak már a világ kezdete előtt fél órával készen volt a Likaskő a Kalonda oldalában. Hogy pontosan mi célt szolgálhatott, arról nekünk fogalmunk sem lehet, de azért annyi bizonyos, hogy az Őshazával, vagyis a Szíriusszal tartotta a kapcsolatot még az Aranykorban, amikor még járt a Csavargó a csillagösvényen oda, meg vissza. Az se kizárt, hogy ha belenéztél az egyik likon, túlfelől a Szíriuszon Csaba királyfi csapatmozgásait figyelhetted meg, hogy jönemár. Pont mint a London-New York Teletroscope, csak ez jobb volt.
Vajon a mindenség elméletének képletét rótták ide őseink?
Te tudtad? Hogy micsoda ősi megalitot rejt a Kalonda? Minderről mi Grimpixszel vasárnapig semmit sem tudtunk, Térjhazavándor kollégánk bejegyzéséből értesültünk arról, hogy a Likaskő előtt egy eredetmagyarázó tábla jelent meg legutóbbi ottjártunk óta. Mi meg valamiért felültünk a körhintára.
A helyszínen ez a tábla fogad, semmi lábléc, semmi szerző. Mondjuk én sem vállalnám ezt a szöveget.
A Likaskő-legendát Orbán Balázs itt említi és meghivatkozza Kővári - Erdély régiségei és történelmi emlékei könyvét. Tehát a Likaskő Firtos várának szögletköve, amit a tündérek vasrúdra szúrva loptak el, de kakasszóra elejtették. Ha meg fáraszt Orbán úr stílusa, akkor olvass Legendáriumot, abban megkapod az összes létező és nem létező mondát/legendát a környékről. Garantált posztmodern élmény. Mintha a Kis Vukot néznéd a Vuk helyett, vagy Teletubbiest a Fehérlófia helyett.
A kő anyagával kapcsolatosan a neten mindent találtunk, andezittől konglomerátumig, amit nem kommentálnék, mivel geológiából végülis nem vizsgáztunk le, de egy kedves blogger kollégánk kisegített, legvalószínűbb a vulkáni eredet.
A luk eredetére is találni mindenfélét, egyesek szerint nincs megmunkálásra utaló jel (nincs a bánatot, vésett felirat is van, meg mindenféle fúrásnyomok mint egy ementálin), mások szerint a piroklasztitból (persze nem ilyen urasan megfogalmazva)kirohadt fatörzs helye, mások szerint szabályosan fúrt, de legalábbis az alján a csatorna mindenképpen mesterséges (célzó csatorna, vagy mi).
Pedig szerintünk a Predator lézerezte ki a követ, amikor Szechenyivel xenomorphra vadásztak a Kalondán.
Az is világos, hogy a mai átlag ember nem üti meg az időszámításunk előtti, vagy alig utáni szavantok szintjét. Éppen ezért dőreség, hogy pont mi firtassuk, mi célt szolgálhatott ez a hightech műszer a Kalondán. Ezért bízzuk olyanokra, akiknek a genetikájában tutti van fehér ló gén is, olvassátok ezt a czikket például. Röviden összefoglalva, a likat a nomád magyarok használták kalendárium gyanánt és csöppet sem baj, hogy nem pontosan mutat az északi pontra, és hogy akkor a Sarkcsillag a közelében sem járt ennek a pontnak, mert bármelyik környező csillag feltűnését lehetett használni. Erről csak az jut eszembe, hogy az én járólapom, ami nincs lerakva vágólag, is szinte északra áll, mégsem mondom, hogy csillagvizsgáló van a lakásomban. Mivel Grimpix úgy emlékezett, a kő, meg a lik teljesen másképp áll a valóságban, ezért expedíciót szerveztünk, Jocó és István komékkal közösen..
De történt a témában egy komolyabb mérés is, Veres Péter cikkét itt találjátok. Ők arra keresték a választ, hogy csillagászatilag bármi értelmezhetőt találnak e.
Persze a teodolit az úri huncutság, ezért mi telefonnal és egy kifeszített madzaggal utánoztuk a méréseket. A telefon elvileg 3 GPS rendszerből dolgozik, az Osmand 16 műholdat jelzett használhatónak. Érdekesség, hogy a kő pozíciójának a meghatározásában a mi mérésünk közelebb van a gugli képéhez, ez bármit is jelentsen. Az eltérés Veres és Grimpix mérése között a kő pozíciójára amúgy 24,58 méter.
Körülbelül 20 méteres bázissal nagyjából -7 -8 fok körülire saccoltuk az északtól való eltérést (azimut szög), ami illeszkedik Veresék mérésébe ( -7° 55' 50") A magassági szöget pedig egy madzagra kötött kővel, szögmérővel és egy lézerrel kb. 20 foknak tippeltük, ez utóbbi 3 fokkal tér el Veresék teodolit-mérésétől (23° 28'), tekintve, hogy mi kézből monyoltunk és nem is én céloztam a lézerrel, nem kérdés kié lehet helyesebb. Mivel annyira nem értünk a témához, ezért mi mágneses iránnyal, referencia-ellipszoiddal és azok korrigálásával nem foglalkoztunk, itt írtunk már róla, olvassa aki akarja. Mellesleg elfelejtettünk tengerszint feletti magasságot mérni, mert az expedíciónkban szomjúság miatti lázadás kezdte felütni a fejét. A google 708 métert mond, (Veres 677m), de az Openstreet map szerint a 700 méter lehet a legközelebb az igazsághoz. Mérje meg és korrigálja, akinek van rá ideje.
Középen a déli, alul és felül az északi nyílás látható
Mivel a rés nagyon szabálytalan (van aki szerint szív alakú), csak megbecsüljük a látószögét. Józsa András cikkében pontosabb méretek vannak. 85cm hosszal és átlag 11,5cm nyílásokkal a látószög 7,75 fok (Veres 5,5-9 fok), persze a parallaxist nem számolva, mert feltételezzük, hogy célzottan nézelődtek benne az ősmagyar csillagászurak. De megsaccolva az kb. megduplázhatná a lefedési szöget. .
Namost a precesszió önmagában bonyibb, mint egy sima búgócsiga, akit jobban érdekel, az olvasson utána, mielőtt továbbmegyünk. Mi nem is állunk neki számolgatni, reméljük a Stellarium tudja a dolgát. Ne felejtsétek a Shooting stars értéket feltolni a csillagos égig, az a legizgibb benne.
Tehát kerekítve, jelenleg a lik nagyjából 23 fokkal van alatta az északi égi pólusnak (46-23 fok), 8 fokkal nyugatra és kevesebb mint 10 fokot lát az égből, ennél is kevesebbet, mert a fák lombja jelenleg kitakarja majdnem a felét. Veres ie 2275-ös évét villogtatjuk össze a jelenlegi helyzettel, ami mutatja, hogy akkor valóban látható lehetett a likon át a Polaris a hajnali órákban. Gyakorlatilag ezekben az években érte el a legnagyobb kitérést, ilyen állapot csak a következő precessziós ciklusban áll elő megint, ami közel 26 ezer év és ennek van köze ahhoz, hogy a halakból a vízöntőbe léptünk, éljen a New Age! Itt van popkulturálisan elmagyarázva amit a csillagászatról tudni érdemes.
Amiket érdemes kipróbáljatok, bár csöpp gondolkodással el is képzelhető. Azonos hónapban, napban és órában az évek múlásával figyelni a Polarist. -2275-túl napjainkig szinte egyenes vonalban nekifut az északpontnak. Ha az évet és az órát változatlanul hagyjuk, a 12 hónap (365 nap) alatt a Polaris körbejárja az eget. Ha csak az órát változtatjuk, vagyis egy nap alatt szintén körbejár.
Veresék cikke szerintünk arra utal, hogyha valaki a napforduló környékén figyelte a Kis Göncöl rúdjának utolsó csillagának (ami akkoriban természetesen nem Sarkcsillag volt) mozgását a likon át, akkor megjósolhatta a napfordulót. Hát mi egy kávélikőr mellett a jó meleg szobában (nem kint a decemberi hidegben) leszimulálva több hónap mozgását többször is egymásután, a monitorra ragasztott maszk-ablakon keresztül figyelve sem tudtunk felfedezni semmit. Persze nem kizárt, hogy több év megfigyelésével szert tehettek ezek a derék kőkorszakik ilyen tudásra, de mire mentek vele? Ezt a megfigyelést egy orosz karórával kimaxolhatták volna, ugyanis ha mindig ugyanabban az órában figyelték, akkor abból valóban könnyen következtethettek bármire, de ezt legjobb esetben a hajnalhoz szinkronizálhatták volna. Mire viszont pirkadni kezdett, feltételezzük, hogy a csillag már nem volt a látómezőben. Ennél sokkal jobb módszert is kitalálhattak, a Nap, és az árnyékuk megfigyelésével, mondjuk egy napórával. A napórák kezdetét a wiki az ie. ötödik évezred és az ie harmadik század közé teszi. De mondjuk nem vagyunk szakértői a témának. Ugyanakkor a cikk alapján feltételezzük, hogy a lik természetes volt, esetleg célzórést reszeltek bele az ősember urak, mert ha az egészet ők fúrták volna, akkor fúrhattak volna kicsit pontosabban is. Ez olyan, mintha a hadronütköztetőnél tévednének 23 fokot. Jójó értjük, hogy a 23 fok nagyszerűen rímel a tengely dőlésszögére és egy mágikus szám. Kíváncsi lennék olyanok véleményére, akik mélyebb összefüggéseiben látják a dolgot, mert bevalljuk, mi azért sok időt és szaktudást nem fordítottunk a témára.
Józsa András, mint fent említettük, nem ilyen régmúltban keresi a választ, hanem nomád őseink korában, amikor a Polaris már 10 fokon belül járhatott az északi pólushoz viszonyítva. Szerinte a környező csillagok felbukkanását lesték és abból következtettek eleink az év jelentős eseményeire. A Stellarium szerint 1000 környékén a Nagy-Göncöl és a Cassiopeia néhány csillaga valóban látszódhatott a likon át, amit ugyanolyan körülmények között használhattak az őscsillagászok, mint ie. XX. században a Polarist. A fenti méréseink és logisztikánk nem teszi lehetővé, hogy becslésekbe bocsátkozzunk, melyik csillag mikor jelenhetett meg a lik aljára reszelt célzórésben. Emellett kiemeli, hogy a Likaskő, aminek éles gerince nagyjából kelet-nyugat irányú, remekül jelezhette a napfordulót. Ehhez mondjuk a likra nagy szükség nem volt. A SunPosition app ezt szemlélteti, még egy hónapra vagyunk a napéjegyenlőségtől, azalatt a Nap útja csöppet még délebbre fog vándorolni. 1000-ben a precesszió miatt a napéjegyenlőség úgy kb. 5 nappal volt korábban, nem találtunk korábbi dátumra online kalkulátort.
Végezetül kiemelnénk Veres Péter cikkének összegzéséből a következőket: Jelen tanulmány, amint azt az olvasó is észrevette, feltételes módban íródott és feltételezéseken alapul.
Leginkább azért vagyunk szkeptikusak a Likaskő-csillagda dologgal kapcsolatosan, mert nekem is van itthon egy profi előrejelző csillagnaptár megalitom. És ez a csodamegalit a szemközti tömbház. Mikor a teraszról a kávézó helyemről nézve, jobbra nem takarja ki a lemenő Napot a horizonton, akkor tudom, hogy kb. két hét van a napfordulóig. Ha pontosan megfigyelném, akkor napra pontosan előre jelezhetném a nyári napfordulót. Ugyanez van télen is csak a tömbház bal oldalán. A napéjegyenlőséget is be lehetne lőni valamelyik antennához. Csak minek.
Annyira adná magát végszónak az, hogy mindenki döntse el magának, mit gondol a Likas-kő eredetéről és szerepéről. De ne döntse el. Csak akkor, ha ért is a dologhoz és ez a szakértelem kellő alázattal is társul. Hanem hagyjuk meg mi is feltételes módban. Olyan tündér izé az egész, kicsit mese, kicsit álom, ha nem igaz, azt se bánom. Mert sokan táltosnak képzelik magukat a New Ageben, pedig sok táltosnál igencsak jól látszik, hogyan lóg ki a... szamárfül.
Feltűnt már, hogy a lézerfény pettyezett és foltos? Én sokáig azt gondoltam, hogy valami olyasmi az oka, hogy a fotonok (mint pingponglabdák) összevissza csimbókosodnak és kupacokban érkeznek a falra és ettől van a mintázat. Hogy valamiféle köze van ennek a foton-zajhoz. De nem.
A fotonok semmi esetre se pingponglabdák. De mondjuk hullámok annál inkább. Csak a fényhullámot sokkal nehezebb elképzelni, mint a fény-pingponglabdát, kérdés az, hogy a világ azért bonyolult e, hogy minket megszívasson, vagy a világ nem bonyolult, csak mi vagyunk ahhoz képest is primitívek.
Piros hátú petymeg hátán,
zizegnek a petymegek,
Ejszen ezek szubjektívek,
mert a konstans pettyek meg
az objektív petymegek.
Grimpix
Szokás a lézermutatókat olyan fenszi előtétekkel forgalomba hozni, ami vagy ábrákat vetít a falra, vagy egyenesen kaleidoszkópszerű bonyolult interferenciaképeket. Mi nem tudjuk, ezeket hogyan csinálják, a net számos módszert említ, többek között fotóeljárással is megvalósíthatóak. Vannak olyanok, amelyikben fizikai rések, kiugrások vannak, de olyanok is, amelyek a felület (általában valamilyen csoda-gél) refrakciós indexének periodikus változásaival érik el ugyanazt a hatást. Tervezünk ebbe az irányba is tenni majd egy utazást egyelőre nekünk csak hableányos, dollárjeles és hasonlók vannak ilyenből.
De mitől foltos a lézer? Nyilván nem gondoljuk, hogy ebéd és uzsonna közötti ejtőzés alatt egy sör mellett feltárunk egy témát, amit más 4-5 év egyetem alatt, kemény bulizások és alkoholizmus közepette sajátít el. Csak megnyaljuk picit és megpróbáljuk megfigyelni. A lézerek foltos textúrája kialakulhat papíron, falon (diffúz visszaverődés), de a levegőben szálldosó porszemeken, illetve a folyadékban lebegő apró részecskéken is. Szükséges hozzá a koherens fény. A wiki elég ködösen fogalmaz és a youtube sincs túlságosan eleresztve a témából. Ezt az egyet kaptam
Szubjektív pöttyösödés - valamilyen durva (fal) felületről egy képalkotó eszközben kialakuló foltok. Magyarul, a falon, papíron minden egyes megvilágított pont fényforrásként tekinthető, ezeknek az interferenciaképe fog kialakulni a szemünkben, kamerában. A fejünket mozgatva ezek a random pöttyök elmozognak.
Az objektív pöttyösödés ugyanez, csak itt nem direkt fotózzuk a falon levő lézer-hangyákat, hanem azt egy másik felületre vetítjük. Például egy ccd szenzorra, de objektív nélkül, vagy egy másik felületre, és ezt fotózzuk le. Értelemszerűen a második felületet fotózva már hiába változtatjuk a kamera pozícióját, a mintázat nem fog változni, mert az a lézer - első felület - második felület rendszerben fix.
Az emberi látás nagyjából a 380-740 nanométeres tartományt fedi le a szakirodalom szerint. Ami ezen kívül esik, az melegíthet ott belül, attól lebarnulhatunk, rákot kaphatunk, de nem látszik. Ahogy a róka is mondta a Kishercegnek: Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Mint például a WIFI és a Bluetooth. Ugye?
A továbbiakban az alábbi online refrakciós index-kalkulátort fogjuk használni. Külön állítható, hogy milyen hullámhosszú fényre szeretnénk megkapni a refrakciós indexet.
A szakirodalom szerint, amikor a fény egy nagyobb törésmutatójú közegbe lép (pl. vákuumból levegőbe, levegőből vízbe) úgy tűnik, hogy nemcsak a sebessége csökken, hanem a hullámhossza is, viszont a frekvencia állandó marad. Miután újra kilépett a fény ebből a közegből, mondjuk az üvegből újra a levegőbe, akkor a hullámhossz, sebesség is ismét az eredetiek lesznek. Felmerül a kérdés azonban, hogy akkor a zöld lézerünk, ami elvileg 532nm, bent az üvegben 355 nanométeres (533/1,5) lesz, ami már UV tartomány, vagy sem? Túlfelől kijőve természetesen újra az 532 nanométeres zöldet látjuk. Persze az üveg belsejében nem is tudjuk megfigyelni, hogy zöldnek vagy kéknek észleljük, és nem azért, mert ahhoz a szemlencsénket neki kellene cuppantani az üvegnek, hanem, mert amikor a fény a szemünk anyagába belép, akkor annak a szaruhártyának, üvegtestnek, mindenfélének a saját refrakciós indexe szerint fog terjedni a retina felé, függetlenül attól, hogy olvadt üvegbe pislogunk, vagy a levegőbe.
Tudjuk, hogy az üveg valamennyire elnyeli az UV-t, akkor a zöld fényünk vajon UV fénnyé válik e az üvegben, és ha igen, nem kellene elnyelődjön? Persze a tapasztalat azt mutatja, hogy az üvegen át-zöldlézerezve, túlfelől is zöld fényt kapunk, veszteség nélkül. De erre rögtön azt mondhatjuk, hogy az eredetileg UV tartományban levő, mondjuk 350 nanométeres fény azért nyelődik el az üvegben, mert az üveg belsejében annak már kb. 233 nanométerre csökken a hullámhossza (az UV-re az üveg refrakciós indexe ráadásul nagyobb is, mint a zöld fényre 1,55 az UV vs 1,52 a zöld) és ezt a 233 nanométeres fényt rabolja meg az üveg. Mindez azonban csak spekuláció, mert mint fennebb említettük a fény hullámtermészete és ezeknek a hullámkomponenseknek a kölcsönhatásai a környezettel már meghaladják a tudásunkat.
Szemünk adottsága miatt tehát, még a víz alá pislogva sem tudjuk megfigyelni, hogy a víz alatt valóban lecsökken e a hullámhossz, vagyis a zöld lézer (533/1,3=410nm) kékké változik e. Ugyanezen okból kifolyólag értelmetlen a filmes, vagy digitális kamerát is a víz alá dugni, hiszen a film anyagában, vagy szenzor előtti szűrők anyagában a fény úgyis az azokra jellemző módon fog haladni, vagyis szokásosan. De diffrakciós kísérlettel viszont simán igazolható, hogy az első-, másod- (és így tovább), erősítések, máshová kerülnek, mint levegőn. Mi természetesen nem kockáztattuk, hogy a kád vízbe megmerítsük a lézert, meg a kamerát, ezért egy műanyag lemezen keresztül engedtük a lézert és összehasonlítottuk a levegő diffrakciójával. Méréseink csak hozzávetőlegesek, 58mm a levegőn, 41mm a műanyagon keresztül az interferenciapontok helyzete. Így azt is megállapíthatjuk, hogy ennek a műanyagnak az indexe a kék lézerünkre kb. 1,41 (58/41)
Érdekesség, hogy bár a szemünk 1,3-1,5 indexű különféle anyagain a fény hullámhossza jelentősen megváltozik, vagyis a retinán a kb. 450 nanométeres (ez levegőben 650nm lenne) fényt pirosként fogjuk észlelni, a 354 nanométert zöldnek (levegőn 532nm), mégis úgy határozzuk meg a színeket, ahogyan azok levegőn viselkednek. Holott végső soron színről csakis a retina-agy kontextusában beszélhetünk, hullámhosszról meg leginkább levegő/vákum kontextusban szoktunk.
Ha történetesen a vízben fejlődik ki a tudományos intelligencia, akkor vajon a szakirodalom 290-570 nanométer között mondaná láthatónak a fényt (víz indexe kb. átlagosan 1,3 a látható tartományon)? Ha egy paraméter ennyire nem hordoz valódi jelentőséget, akkor miért ezt használjuk? És nem is vagyunk következetesek. A mikrohullámú sütőnél nem azt mondjuk, hogy tíz-tizenkét centis hullámhossz, hanem, hogy 2,45 GHz. A rádió meg 88,9MHz és nem háromméteres.
Vagy inkább a foton frekvenciája, vagy energiája csinálja a színt? Mivel ezek nem változnak, ugyanakkorák az űrben is, mint a szemünkben. Az internet megoszlik ebben a kérdésben.
A ledek fénykibocsátását olyasmi modell írja le, hogy az összeszendvicselt elektron - elektronlyuk félvezetőkre villanyt kötünk, amitől ezek a párok összeszaladnak, kombinálódnak, de mivel ez kisebb energiaszintet jelent, így a többletenergiát foton formában kilökik. Ha ez egy olyan energiájú foton, aminek a hullámhossza 380-740nm között van, akkor valamilyen színes fénynek látjuk.
A frekvenciát és a hullámhosszat nagyjából értjük, hogy micsoda, de mi az energia? Mennyi a fotonok energiája?
ahol E a foton energiája, mondjuk elektronvoltban, h a Planck állandó, c a fény sebessége, mondjuk méter per másodpercben (mert a hülye wikin sose írnak mértékegységet), a landa meg a hullámhossz mikorméterben. Szerencsére a h*c leegyszerűsíthető 1240 eV nm -re. Mivel azonban
az előbbi képletre ráhúzva felírhatjuk ezt is:
Na jól van, de mekkora egy elektronvolt? Hogy egy elektront mekkora elektronvolt, hogyan állít, milyen pályára, az számunkra megfoghatatlan. A Joule érték szintén, semmi hétköznapi dologhoz nem kapcsolódik. De mondjuk 1.0E+25 eV (tíz a huszonötödiken elektronvolt) kb. 388 kcal amivel szűkön egy órát biciklizhetsz, vagy leszaladhatsz 5 kilométert. Már ha ennek az összehasonlításnak bármiféle értelme is van.
Oké, ezt azért nézzük meg valami konkrét értékekkel, hogy tudjunk kapcsolódni is hozzá. Az átváltásokhoz használjuk ezt az online kalkulátort. Számoljuk ki néhány foton energiáját.
Pl. a vörös lézerünk 640 nanométres fotonja:
energiája pedig az első képlet szerint (h*c = 1240): 1240/640 = 1,9 eV
Ugyanezt az utolsó képlettel úgy kapjuk meg, hogy a Planck állandót (4.135667696×10^−15) szorozzuk 0.468285×10^15 herczben kifejezett frekvenciával = 1,93 eV
Ugyanezt most a zöld lézerre, 532 nanométerre: 4.135667696×10^−15 * 0.563×10^15 = 2.32 eV,
a kék lézerünk 405 nanométere meg 3,06 eV.
Összehasonlításul a röntgensugár 124 eV és 124 keV közötti. Ha érdekel a rádió, mikró és ami a szívnek a legfontosabb, az ezzekkel rokon WIFI, illetve Bluetooth energiája, itt van egy táblázat.
Na, de a zöld lézer nem a fotonok 2,32eV energiája miatt rúgja le a retinánkat. Hanem mert kis helyen rengeteg foton jelenik meg egyszerre. Azt olvastuk, hogy egy jó pontszerűre összeszedett 1 milliwattos lézer, azon a kis részen, sokkal világosabb, mint a Nap képe ugyanazon a retina-felületen.
Valami ilyesmi miatt limitálják a lézereket 5 mW alá. Amivel mi természetesen nem értünk egyet, mint a fegyverhasználat tiltásával sem. Az ember igenis férhessen hozzá minden jóhoz, amit az ember valaha alkotott. Csak ne bántson vele másokat, például ne szúrja ki senkinek a szemét a lézermutogatójával, ahogyan a konyhakéssel se szúrná ki. Mondjuk a hasonlat sántít, mert egy méteres konyhakéssel nem nagyon lehet kiszúrni véletlenül valakinek a szemét 100 méterről, de egy 50 milliwattos lézerrel simán.
Az utóbbi időben eléggé belekényelmesedtünk abba a hitbe, hogy via-ferrátán nekünk a "D" egy kellően nehéz, de teljesíthető szint, amit több ország ferrátáin is mindig meg tudunk ugrani. Úgyhogy nem kicsit voltunk megbántva, amikor szinte le kellett mentsenek Vasbánya Nagy Spiráljáról. De ennyire ne szaladjunk előre.
Vasbánya leginkább az Asszonyok-barlangjáról híres, ami nem a benne talált ősasszony maradványai miatt kapta a nevét (aki időben kb. nagynénje lehetett Neandervölgyi Sanyikának), hanem, mert ide húzódtak be menedékért az asszonyok, amikor kint az elnyomó fehér férfiak kalandoztak és patriarchális vérfürdőket rendeztek az erőszakkultúra jegyében, egymás között a fehér tesztoszteron miatt. A vasbányai barlangi vezetők rendkívül büszkék rá, hogy ez a barlang volt Románia első elektromosan megvilágított barlangja. Én mondjuk nem büszke lennék erre, hanem kicserélném inkább az 55 éves világítást valami vállalhatóbbra.
Most maszkban látogatható, pedig egyáltalán nincs olyan fosszaga, mint például a Jalomica-barlangnak. A barlang előkelő helyen áll a román barlangok sorában, de a látogatható szakasz ebből semmit sem mutat. Igénytelenül kiépített és bevilágított, teljesen lehangoló élmény. Még romániai viszonyok között is gáz, pedig aztán a Medve-barlangot is sikerült jól elcseszni. Kapásból számos látogatóbarátabb barlangot tudok, de ha ide vesszük a nem kiépített látogatható barlangokat is, akkor az Asszonyok barlangja nagyon a lista végén kullog.
Más érdekességet nem igazán tudnak elmondani a településről, csak meg kell nézni a Wiki cikket. Talán még annyit, hogy régen még monyoltak itt valami vasércekkel, tán a Galben patak is emiatt kapta a nevét? A gugli viszont csak szálláshelyeket listáz oldalakon át, viszont a duckduck valahol a lista alján hozza a White wolfot is.
Pedig Vasbánya egy igazi mászóparadicsom. De az az igazi hippi fajta, ahol minden ingyen van és mindent szabad. Például itt is ingyen kempingezhetsz, és még egy ingyenes budi is van (kis híján fizettünk az előtte üldögélő asszonynak, pedig az csak a barlangi fáradalmait pihente ki pont ott - ciki), amit tisztán is tartanak. Továbbá ingyen használható a 13 via ferrata útvonal, és a rengeteg sportmászó út is. Nem is értem, miért csak ennyien voltak itt, és miért volt minden sátorszomszédunk nyugdíj feletti. Mondjuk már nekünk is bőven a B-oldal megy...
Mi a ferráták miatt jöttünk ide, és elég nagy gallérral azt terveztük, hogyha már az összeset megmásztuk, akkor az egyetlen E-jelűt is megpróbáljuk, ha Tatabányán sikerült, hátha itt sem lesz lehetetlen. Persze azért a fokozatosságot betartottuk és kezdésnek kora délután a Marea Crăpăturăt (B) választottuk, lefelé meg a Creasta Peşteriit (B). Ezek kicsivel továbbról indulnak, mint a barlang bejárata. A vietnámi hidat leszámítva (én az ilyenre mindig adnék legalább egy C-t) nagyjából korrektnek tűnt a besorolás.
Jó vonalvezetés, kevés mesterséges elem jellemezte, nem volt olyan, amire mindig is panaszkodni szoktunk, hogy a kábel mentén kell felmászni. A kábel amúgy is vékonyabb, és valamelyik leírásban említi is az építő, hogy kifejezetten sziklamászásra vannak tervezve az útjai, a drót csak biztosítás, és nem kapaszkodó.
Mivel a falakat reflektorokkal megvilágítják, tehát éjszaka is mászhatóak, estére hagytuk az első D besorolású utat, ami a zónában a harmadik legnehezebb, a Nagy Spirált. Szerencsére nem sötétben vágtunk neki, hanem kicsivel szürkület előtt. Már az elején meglepett néhány durva traverzeléssel, de egyharmada környékére, ahol a vaslemez-lépések kezdődtek, annyira elfogyott az erőnk, hogy kénytelenek voltunk feladni a továbbhaladást, bár itt azt hittük már majdnem a tetején vagyunk). Igen ám, de a visszajutásra sem maradt erőnk (kötelet meg nem hoztunk, mert minek) így visszavergődtünk, a bánat tudja hogyan, egy normálisabb standra (a kötélhídnál). Szerencsénkre volt 4G és tüzetesen újra elolvasva a leírást, kiderült, hogy a Nagy Spirálba torkollik a Kis Spirál, pontosan ott, ahol állunk (magunktól nem vettük volna észre, mert egy szűk repedésből jött fel és a kábel nem csatlakozott bele a Nagy Spirálba). Így még sötétedés előtt, megszégyenülve, kék-zöld foltoson, lesompolyogtunk a falról.
Lentről aztán felnézve megfejtettük, a csúcs közelében levő vietnámi híd mellett mi célt szolgálnak a párhuzamosan, vízszintesen kifeszített kábelek. Ezek bizony függőágynak a standjai. Lehet aludni a szakadék fölött, csak éjszaka nem érdemes felkelni pisilni és alvajáróknak sem kifejezetten ajánlott.
Mivel önértékelésünket teljesen letörte az előző napi kudarc, másnap a Rózsaszínű Párduccal (C) próbálkoztunk. Egyik legérdekesebb és legváltozatosabb útvonal a Galbena túlsó partján levő sziklaoldalban. Van itt keskeny sziklameder, füves harántolás, de a legérdekesebb a három rövid barlangocska volt. Azért csak óvatosan, 120 kilósak könnyen beszorulhatnak. A barlangok után meg a C besorolás ellenére olyan D mászás következett, mint a pinty. El is döntöttük, hogy itt nem a legnehezebb szakaszt adják meg a besorolásnál, hanem egyfajta átlagot számítanak. Ha túl sok benne a B, hiába van benne 10 méter hereszaggató áthajlás, akkor is csak C besorolást adnak. Visszafele a Loreley (B) útvonalon ereszkedtünk le, ami gyakorlatilag a Párduc alsó szakasza.
Délután két másik szakaszt választottunk, az idén átadott Vírust (B) és Antivírust (C), és megkerestük a következő napra a Medveszöktető bejáratát.
Reggel még megsuhintottuk a Medveszöktetőt (C), amiben szintén volt két D falacska, no nem nagyok, csak éppen akkorák, hogy kirostálják a társaság finomját és csak a durváját hagyják meg. Ez a Nagy Hasadékba, a vietnámi híd alatt csatlakozik be, így azon be is lehet gyorsan ereszkedni, ugyanis a vasbányai falak kétirányúak. Már annak aki bírja.
Így tehát a 13 ferrátából hetet teljesítettünk és egyet megmocskoltunk. Lesz amiért ide visszatérni. Ha voltatok itt, szerintetek a besorolás mennyire korrekt? Mert eddig inkább azt tapasztaltuk, hogy túlértékelik a ferrátákat, de ez szerintünk simán alulértékelt, ami nem lenne baj, de most, hogy a vasalt utaknak adventje van, érdemes lenne valami megbízható egységes besorolást alkalmazni, vagy minimum árnyalni (pl. szakaszokra bontva besorolni, mint a Wild Ferit) a besorolást, hogy minden mászó pontosan tudhassa, hol a helye.
