3D anaglif-kupak

Évek óta belebotlok, hol a könyvjelzők között, hol kereséskor dobja a gép. Kész, végére járunk ennek is. Szóval az az állítás, hogy nemcsak már fel nem lelhető, sehol sem kapható, tükrös, lencsés képosztós és bázisnövelős előtétekkel lehet egyetlen géppel egyszerre 3D képpárokat készíteni, hanem objektívsapkából is. 

A professzor úr zöld-magenta szemüvegből csinálja, de nekünk ilyen csak egy van, ha azt széjjelvágjuk, akkor mivel fogjuk nézni, ugye? Emiatt nem teljesen korrekt a kísérlet, ugyanis a professzor úr arra hivatkozik, hogy a Bayer szűrő sajátossága miatt, kiegyenlítettebb az eredmény zöld-magenta rendszerben, hiszen kétszer annyi zöld pixelünk van, mint vörös és kék, tehát a bal szem megkapja a zöld pixeleket, a jobb szem meg a vörös és kék pixelek összegét. Míg a vörös cián szemüveg esetén a pixelek aránya a ciánnál 3 (G+B) kontra a vörösnél 1. 

Forrás

De tudjuk, hogy ennek a kompozit, debayerolt kép esetén nem szabad semmiféle hatása legyen. Vagyis van, ezért sem szeretjük a vörös-cián anaglifokat, vagyishogy a két szem luminanciája nagyon eltér, de ez nem a pixelek eloszlása miatt van így, tehát annál tovább nincs jelentősége a kísérlet szempontjából.Szóval haladjunk.

A kupakba vágott likakat a gyújtótávolság alapján, az anaperture progi számolja ki. Csak a Nikkor 18-55 és 55-200 milliméteresekkel, illetve a Helios 58 milliméteressel próbáltuk ki. Bár említik, hogy nem minden lencsével tökéletes a dolog, nekünk inkább az a véleményünk, hogy csak nagyon kevés lencsével lehet sikeres anaglifokat készíteni. 

Ugyanis a legtöbb esetben a kép két oldala durván elszíneződik vörösre és ciánra, sok esetben a dupla lik mint kis apertúra jelenik meg a képmező közepén (18mm és 35mm állás).  A módszer jelentősen megvámolja a fényerőt is, illetve nagyon kicsi a bázistávolság.

De az az igazság, hogy az 55 milliméteres állásnál, közeli témáknál, az elszíneződött képek közepében mutatkozik némi térhatás. 

A módszer szinte semmire se jó, hacsak arra nem, hogy elgondolkozzunk a fotózás néhány alapkérdésén. Hogy például kellene vásárolni egy rendes előtétet. 

A mozgó állókép (2.5D parallax)

Mert ugye az álló kép az olyan unalmas. Ezért kezdték, főleg dokumentumfilmekben kicsit megmozgatni a régi fotókat. Kis ráközelítés a fotón egy fontosabb részletre, kis svenk egyik területről a másikra, de olykor mondanivaló híján is használtak ilyen apró mozgásokat, csak mert sokkal izgalmasabb egy settenkedő állókép, mint egy kifagyott. Ez leginkább Ken Burns effektusként híresült el, de hamar tovább is fejlesztették, parallax effektusként, amit hívnak még 2,5 Dimenziós képnek is, vagy 3D Ken Burnsnek. Hasonlókkal foglalkoztunk régebb is a blogon, csak facebookos megjelenítéssel (itt,  meg itt). 

Emlékeim szerint, ugyan nem először, de nagy számban, szinte visszaélésszerűen a Walley uprising című filmben használták ezt az effektust, hiszen ott is rengeteg régi fotó alapján mutatták be a park mászótörténetét. Ez 11 éve még elég progresszív ábrázolásmódként hatott. Mi már jóval a film előtt találkoztunk a parallaxis effektussal, és milyen jól tettük, hogy pihentettük mostanig a témát, hiszen ma már nagyon gyorsan és könnyen lehet ilyeneket csinálni. Könnyebb a képről a plánokat is leválasztani (okosabb selection eszközök), könnyebb a hiányzó felületeket tartalomfüggő kitöltéssel retusálni, de könnyebb a videós effekteket is rárakni. 

Persze videókba bevágva jól mutatnak, de sima képként nem találtunk olyan platformot, ami kifejezetten az ilyen fotók megjelenítésére szolgálnának, csak a GIF jöhetne számításba, vagy beágyazott videó, viszont ebben az esetben semmiféle interaktivitás nem jöhet szóba, mondjuk egérrángatás, vagy mint például a Facebook parallaxis esetén, ahol a telefon billegtetése okozta a hatást. 

Azért megpróbáltuk egy netről nyalt HTML kóddal megegerelhetővé tenni a képet itt a Naplóban, sajnos a blogger nem teszi lehetővé az átlátszó PNG használatát, vagyis nem engedi a megfelelő CSS hozzáadását a templatehez (a template szerkesztésekor nincs Advanced/ Add CSS szekció, ahol orvosolni lehetne a dolgot). Szóval csak így néz ki a cucc. Ami zsákutca. Tehát egyelőre, amíg nem találunk erre megoldást (értsd, valaki nem kaparja ki nekünk a gesztenyét), addig maradnak a videós megoldások, mindenféle interaktivitás nélkül.

A tech részleteket, vagyis a plánok animálását innen nyaltuk. Gyakorlatilag annyi, hogy külön kell választani a plánokat rétegekre, a rétegeket timelinehoz kell adni, majd a transformra kattintva a kezdő és a záró-framet át lehet méretezni, pozicionálni. 

Lézerszelet

Szeleteket vágunk az ultrahangos párásítóból. Ami, a nevével ellentétben, nem ultra hangos, hanem ultra halk, de ne ragadjunk le ilyen nyelvi hülyeségeken. Lézerrel faragjuk, de nem a hangot, hanem a szegény párát. Biztosan rengeteg módja van a pontszerű, vagyis vonalszerű, egydimenziós lézerfény kétdimenzióssá, síkszerűvé tételére (tű helyett véső), de nekünk legelőször az jutott eszünkbe, hogy nem kézzel kellene suhintani, hanem mondjuk egy tükröt forgatni a dremellel, gyakorlatilag ezzel a lézercirkulával hasogatnánk a ködöt. 

Sajnos a fényerő nagyon gyenge lett, ekkor a motoros fogkefének a végére ragasztottunk tükröt mert az nem forog teljesen körbe, csak olyan 200-240 fokban oszcillál, ezáltal a fény kicsivel jobban hasznosul egy irányba. De mégsem eléggé, ráadásul a motoros tükör még levegő-perturbációkat is okoz a párafelhőben, ami vagy jó, vagy nem. Leginkább nem. 

Szóval maradtunk a hosszú záridőnél, távkioldó egyik kézben és a lézerrel suhintunk a másik kezünkkel, ez egyfajta manuális rolling shutter, mert a témát így lepásztázzuk, nem egyszerre exponáljuk ki. Nem egy egzakt módszer, mindig a pont az élesre állított zónába suhintani, pont a megfelelő dinamikával és sebességgel, hogy elég fényt is kapjon a cucc, de ne is legyen ideje bemozdulni. Viszont maga a párafejlődés sem kontrollálható teljesen. Ez adja a szépségét. Hepi pareidoliákat. 

2023.10.26. Frissítés. Közben eszünkbe jutott, hogy a lézer szintező is vonalat húz, nem pontot, és tutti nem motoros megoldással. Tehát biztosan létezik valami előtét erre. Mint ebben a videóban is. 

2023.10.31. és igen, a lézervonalat nem motorral csinálják, hanem spéci szűrővel. Gyakorlatilag hengeroptikával, amit legegyszerűbben úgy lehet kipróbálni, hogy a borospohár oszlopát, ahol leginkább hengeren megvilágítod lézerrel. Nyilván a henger-lencse görbülete minél nagyobb (keskenyebb), annál szélesebb vonalat rajzol a lézerből. 

Ha tovább akarjuk vinni, akkor a 40LPI lentikuláris lencsénkkel még jobb eredményt érünk el, bár ezzel is még elég rövidke vonalat kapunk. 

Viszont a 76LPI lentikuáris lencse már szép széles vonalat fest. Sajnos lézer-szelet fotózás szempontjából ez sem sokat ér, a suhintás még mindig élesebb képet okoz. 

Brenizer effektus

A minap egy fotós csoportban előkerült a Brenizer-metódus, amire persze rögtön rákerestünk, mert az nem lehet, hogy vannak dolgok, amiről semmit se tudunk. És rögtön eszembe is jutott, hogy olyan videót már réges-régen láttunk, amiben a szakember egy kis CCD-re (APSC, Fullframe?) gyakorlatilag panorámát készített egy portréról, amivel a középformátumot (?) akarta szimulálni. A Brenizer-effektus, Bokehrama és társai csak kb. 9 éve indultak el a neten, legalábbis a mainstream akkor vett róla tudomást. Így kell tehát egy régóta létező technikát kolonizálni és a nevünkre íratni. Brenizer úr ezt kifejezetten lagzifotósként követte el, vagyis főleg kiszolgáltatott és nem beszámítható emberekről készít panorámákat. Kicsit lusta vagyok megnézni, mikor készítettük az első hegyi panorámáinkat, mert a nagylátószög, amivel képesek lettünk volna befogni a teljes tájat, nem adta vissza a táj jellegét, de az kurvaélet, hogy sokkal több, mint 9 éve. Mégsem akarom mondani, hogy ezt Grimpix-metódusnak kellene hívni, hiszen ez a dolog bárkinek eszébe juthatott, és jutott is, aki egy szerencsétlen APSC-vel szerette volna visszaadni egy fullframe, vagy ne-adj-Isten 4*5" éltérzését. 

Több e tehát a Brenizer-metódus, mint sima panoráma? Alig hiszem. Akkor már sokkal inkább legitim a David Hockney joiner fotográfiája. De azért persze kipróbáljuk mi is. 

55mm kontroll

200mm panoráma

Kontrollnak a zoom 55-ös végével készítettünk egy képet, majd 200 milliméteren ment a sorozat. Jobb lett volna, ha 50mm a kontroll, mert könnyebb lenne 4X zoommal számolni, de most ez van. Kézből csináltuk, ezért 800-as ISO-val, és arra koncentráltunk, hogy először hamar körbelőjük a modellt, mielőtt elmozog. Emiatt a környezetet össze-vissza, semmiféle rendszerrel szkenneltük be. Meg is látszott az eredményen. Tehát ha a modell jól le van szedálva, érdemesebb valamiféle rendszerben mátrix-szerűen végigmenni a sorokon és oszlopokon, semmiképpen sem így:

Két sorozatot készítettünk, egyik kb 48, a másik kb. 40 fotóból állt. Egyszerűen nem volt képes dolgozni a gép ennyi NEF-ből, a DNG-panoráma simán kifagyott (a previewet azért éppen megmutatta). Akkor fullméretű JPEGeket próbáltunk összerakni PS-ben. Mivel nem moccant a csúszka, negyedóra múlva megöltük ezt is.A PTGui gyorsabb volt, de pár képen nem talált fogást és így az egészet összegányolta. Utána 50%-ra csökkentett JPEG képekkel dettó. Végül a negyedméretű JPEG-eket (10-es minőséggel mentve) összerakta, de azt sem fél perc alatt. 

Na mindegy is, otthon kisült, hogy a 40 kép sok volt, feszesebb szkenneléssel 36, de már akár 25 fotó is elég lett volna. Itt egy szimulátor:

Ahhoz, hogy a 200mm ugyanazt a területet fedje le, mint az 50mm,  4x4 kép kellene, de mivel ezeket illeszteni is kell, ha a képek között a nagyon minimális 25% átfedéssel számolunk, akkor 5*5, vagyis 25 fotó a minimum.

55mm kontroll

200mm Brenizer-féle panoráma

Mindenesetre a kontrollnak készített 55mm területét majdnem sikerült befogni, felül kevesebbet, alul kicsit többet, de nem volt cél a tökéletes reprodukálás. Ami viszont meglepett, hogy az 55mm kontroll full felbontással sokkal zajosabb, mint a negyedfelbontású képekből összerakott brenizer, bár ha belegondolunk, érthető. És igen, a DOF jelentősen eltér a két kép esetén, még úgy is, hogy a 200mm csak f/5,6-os rekeszt tud. A rekeszre még visszatérünk.

Baloldalt Brenizer 1/4 felbontású 20mm képekből - Jobboldalt 1 kép 55mm

Tehát mi is történik a brenizer-metódussal? Konkrétan leszimuláltuk hogy milyen is lenne a fotó, hogyha nem DX (24x16mm) formátumra 50 milliméterrel lőnénk, hanem 6*9-es formátummra és 200 milliméterrel. Ugyanis a két formátum között majdnem 4x a különbség (3,75x).

DX formátum@50mm

6x9-es formátum@200mm

És mi van a DOF-fal? Miért blúrosabb a Brenizer-panoráma? Hát azért, mert ha a fenti két szimulációt megnézzük, akkor azt látjuk, hogy bár a rekesz f/5,6, de az a DX-en f/8,5-nek felel meg (fullframere viszonyítva), míg a 6*9-en f/2,4-nek. Ha a panorámánál f/20-at állítottunk volna be, akkor a DOF is közel hasonlóan alakult volna, mint a kontrollképen. Na így. 

A téma érinti az itt, meg itt, meg itt tárgyalt topikokat is (de ott a két összehasonlított kép úgy készült, hogy a gyújtótáv növelésével arányosan távolodtunk a témától, itt meg nem). 

Diffrakciós játékok

Minden valamire való gyermek született fizikus, és tud szivárványokat varázsolni a diffrakciós résnyire kalibrált szemhéjával, szempilláival. Tudom, mert mi is ezt játszottuk a déli napfényben, amikor elvileg aludnunk kellett volna a paternalista/maternalista elnyomók szerint, akiket nem igazán hatott meg a tudomány, ezen belül a fény hullámtermészetének vizsgálatára való gyermeki elköteleződésünk. De hát normális kisgyerek nem akar délben aludni, ugye? Ezt már Feldmár is megmondta, hogy a szülők alatatni akarnak, a gyermekek meg pont felébredni. S alvás helyett a világ megismerésével foglalkozni.  Nem is csoda, a gyerekek függönyön át is képesek az utcalámpa fényének spektrális elemzésére. 

A fehér fény diffrakciójáról (elhajlás) illetve refrakciójáról (törés) több esetben is volt már szó az Utazásokban. Diffrakcióval készítettük a spektroszkópokat, refrakcióval készülnek a szivárványok. Fehér fényt ráengedve egy diffrakciós rácsra, vagy egy prizmára, nagyjából ugyanazt csinálják, de míg a diffrakció sokkal nagyobb szögben téríti el a vörös (hosszabb hullám), mint a kék (rövidebb hullám) fényt, addig a refrakciónál pont fordítva van. 

Forrás wiki

Diffrakciós rácsnak bármi megteszi. Lehetnek reflektívek, transzmisszívek is, például a CD felülete, vagy a madártollú, stb. A jelenséget alkalmazzák a csudi diffrakciós szemüvegek (élvezeti értéke miatt) és a holográfia egyaránt (itt a foltok nem zavaró zajként, hanem információhordozóként jelennek meg). De pl. a CMOS felületén a mikrolencsék szerkezete miatt, vagy az LCD kijelzőn a pixelszerkezet miatt szintén kialakul a jelenség, ha rá-, vagy átvilágítunk rajtuk.

A rács, vagy bármilyen mintázat periódusának nagyságrendje a hajlítgatni kívánt fény hullámhosszával közel egy nagyságrendű (amennyiben a rés fél hullámhossz alatti, az speciális eset, kettős törés, reméljük arról is lesz majd szó a kalcit kristály kapcsán. Nesze egy diffrakció-szimulátor.   

Az egyes hullámhosszak mintázata.

A fehér fény mintázata

Az egyes hullámhosszak mintázata.

A fehér fény mintázata

Na, és akkor minket is elért a diffrakciós csoki-láz. A csoki amúgy is nagyon tudományos dolog, ezzel már mértünk mikrohullámokat is. Sajnos először kipróbáljuk a dolgokat és csak amikor nem sikerül, akkor olvasunk mélyebben utána. 

A mi csokinkon, bár szabadszemmel éppen-éppen látszik a holo, de a fotón már ki se jött. Eleve a felület sem fényes, inkább porózus. Hát igen, állítólag a csokinak többféle kristályosodása (?) létezik, a holográfiához meg a legcsillogóbbat kell eltalálni. Vannak kollégák, akik 45 fokot, vagy kevesebbet használnak. Az sem mindegy, hogy hagyjuk magától kihűlni, vagy türelmetlenül bedugjuk a frigóba. Az Actionlabos fickó csokiholográfiája meglehetősen jól sikerült. Azért kipróbáltuk hotgluera is, fene tudja, hogy már láttuk valahol, vagy nekünk jutott eszünkbe. Azon sokkal jobb eredményt értünk el a transzferrel. 

Pedig akkor még nem is tudtuk, hogy a legjobb módszer, ha a fémet lemarjuk a fóliáról és a fém helyére tud betüremkedni a csoki, vagy hotglue. Tehát marószódával ki kell maratni az alumíniumot a fólia redőiből. Így megkapjuk a fóliában a holo-matricát. Ez a művelet pár nap alatt játszódik le, a fólia hátán levő ragasztó gátolhatja a folyamatot. Nekünk a teljesen átlátszó műanyagfólián is maradt vissza ragasztó, amit a legjobban egy nitro-oldószerrel tudtunk lekapni. 

Ez a videó már feketeöves, egy átfogó, részletes képet ad a holo-transzferről. Ki is maxolja a technológiát, tartós fém nyomóformákat készít. 

Egy meg egy jó összeállítás a házi hologramkészítéshez, a leírásban a kit is megtalálható 100dollár környékén. 

Metál detektor

Nem úgy metál-kereső, hogy bármilyen távolról bejelez az Ektomorfra, de meg se pittyen, ha ráteszed a kétezres évek utáni Tankcsapda cédékre. Hanem, hogy ríl fémkereső. Amiért ebben a kurva országban bünti jár. És mivel, aki tiltással nevel, az hazudni tanít, ezért a továbbiakban ezeket ilyen kis izé, vasra-vinnyogóknak fogjuk nevezni, vagy fémre-förmedőnek. 

AM RADIO + számológép. 

Hát minket a dolog nem győzött meg. Az viszont meglepő és igaz, hogy az AM rádió közelről fogja a számológép jelét. FM-ben semmi, de AM-ben valóban bepityeg a szorzótáblára (minden gombra). Fémkeresésre azonban nem tudtuk rávenni. Az igaz, hogy megtalálta a csaptelepet, hűtőszekrényt, kályhát, fűtőtestet de nem észlelte a 20 kilós kettlebellt és az alu biciklit. Van egy olyan gyanúnk, hogy a földelésre gerjed inkább, bár a ruhaszárítóra is hevesen reagált. De ha ráléptünk a fém parkettaszegőre, na attól teljesen megbolondult. Biztos amikor átfúrta a derék mesterember az UTP kábelünket, akkor elérte a vasbeton fémszárat is. Így akaratlanul felcsatlakoztatta az egész tömbházat a dolgok internetjére. Nem is firtatjuk ezt a vonalat tovább, szórakozzon vele, akinek két anyja van. 

Hát a telefonos appok sem túlságosan alkalmasak megtalálni a hét krajcárt. Na jó, ha acélkrajcár, és jó nagy, akkor már akár 5 milliméterről is bejelez. Letakart dinnyék között is megállapítható melyik a kettlebell, de gyakorlati haszna szinte zéró. Réz és bronz pénzeket szinte hozzá kell dörzsölni, hogy észre vegye, ugyanakkor egy előregyártott panellakásban, gyanítjuk a vasbeton szerkezet miatt, sokszor a szoba közepén is, látszólag indokolatlanul, riaszt. 

Kínai kereső, ez is jó nagy kamu, azt ígéri, hogy 6 centiről, de legalább 3-4 centiről bejelez egy nagyobbacska kanálra, ami tízszerese az androidos applikációnak. Kezdő elektronisták tanulhatnak forrasztást, amíg összerakják. Másra nem igazán alkalmas.

2024.02.03. Update. Ha majd nem lesz életünk, akkor ezt érdemes lehet kipróbálni. Kitben innen megrendelhető 27EUR + postáért.