Az Almási barlang romantikus vandáljai

Grimpix pszeudo-történelmi hátranyilazása. 

A tizenkilencedik század nagyon durva figurákat adott a világnak. Mai szemmel persze. Mert akkoriban a parasztok valószínűleg nem kuncogtak ezeken a szakáll-költeményeken, nem lesajnálták a kor influenszereit, inkább irigyelték ezeket az urakat. Akkor is ez volt, ego, kivagyiság, lerítt róluk, hogy ők itten az izé... Az értelmiség. Mondjuk élni is tudtak.

Orbán Balázs is hatalmas arc volt, mai fülnek keményen bevág modoros stílusa. Helyesírása az átlagos mai kommenttroll színvonalát nem szégyeníti meg. Kora wannabe megmondóembere lehetett, így helyette mi, utódai, pironkodhatunk dilettantizmusa naivitása felett:

Ezen lelejtés és felhágás ellene mond azon feltevésnek, mintha a barlangot az ide fakadott Vargyas pataka mosta volna ki, mert a viz nem bir tulajdonnal, hogy fel és le is folyhasson, s ellene mond ezen elméletnek az is, hogy a barlang befele több száz lábbal van felül a Vargyas szinvonalán; hanem képezték azt a szikláiban lévő többforásoknak mészkövet felolvasztó lefolyásai, mely forrásokból egy még most is megvan a barlang legvégső osztályzatában.

Gyaníthatóan itt Kővári László által is képviselt progresszív nézetet karikírozza ki a hatalmas székely. Képzelem, ahogy sleppjével még jól ki is kacagták a lúzer tudóst. Kővári ugyanis ezt írja:

Magokra e barlangok nem képződtek. S hogy őket az ott elfolyó patakok képezték, igen kézzelfoghatőlag kimutatja a Hornoród-almási barlang, hol a patak a régi barlang alá jelenleg is szemünk láttára bemerül, hogy uj barlangot képezzen a jövendőségnek. 

Na így. Kővári nem ilyen highlifban jártas uraság volt, hanem tudós ember, ez stílusán is meglátszik, neki nem kell vérlázító dagályoskodással leplezni a szakértelem hiányát. Viszont Fekete mérnök is nagyot alakított. Nem is tudom, nyelvi, vagy geológiai szempontból viccesebb figura. Modorosságban mindenképpen padlóra küldi Orbán Balázst (pedig csak kb. 30 évvel korábban alkotott). 

Ezen ide lágykorában termett barlangas hegy keménykedésre való száradtában gyakor szük repedéseket vett fel: a' mellyeknek, valamint a' barlangnak, a Mál fő hegy határokat vet, azért: a' barlang eleje alá bé szivárgó kis korú Vargyas vizének a' keskeny repedéseken bé férkezhető, és a' sorjában álló hegysarkak repedésein végig follyó kis részetskéje, a' bé nem férhető és nagyobbkoru vizárkába hijjánosság nélkül ki folly.

Kővári véleménye Feketéről viszont nem túl hízelgő:

Fekete ur, a szék mostani mérnökének volt feltartva e barlang átvizsgálása, ki itt pár hetet mulatott, a barlangot 400 ölnyire be megjárta; 

Nem tudni, hogy ezen urak felfedezősdi mulatásai abban a korban kiállták volna e a kor tudományos igényét, mindenesetre tudással szembeni alázat az nem sok volt bennük. Orbán úr eképpen folytatja: 

Itt fris forrás buzog fel, s az üreg oldalát alkotó szilárd homokkőből kis kerék idomu fatytyu carniol, jáspis, achát, s más köveket lehet kifeszíteni. Ide már keveseknek van bátorsága behatolni, s az eddig jövők többnyire felirják neveiket a szikla oldalra, mint bátorságuk bizonyítványát, s oly jól esett ott sok ismerősnek, s még nőknek is nevét találnunk, mert azok emlékével mint egy megnépesült ezen titkos üregnek félelmes magánya.

Bátorságuk bizonyítványa, gratulálunk. Finom népek lehettek. Ma ezért mekkora bünti járna? Elveszett Világék mekkora bírságot rónának a legnagyobb székelyre rongálásért? Ez meg szégyentelenül kérkedik vele, hogy szanaszét graffitizték a barlangot, és minden mozdíthatót letördeltek ezek a...  hipszterszakállas huligánok. Bár személy szerint a romantikus ömlengést keményebben bírságolnám, amivel szintén maradandó károkat okozott a jóízlésben.

Menjünk tovább, tovább; ki ide vezetett,
Mutat ennél sokkal nemesb élvezetet,
Balra egy kis oldalkamrába mehettek,
Láthatni a falon sok névjegyzékeket,
Herczeg, gróf, báró, ur, szolga és másokat,
Kisebb s nagyobb fényben ragyogni azokat,
Egyik a másiknak nevét bepiszkolja,
S a magáét arra nagy bajjal mázolja,
A denevérganéj ténta helyett szolgál
Kinek nincs plajbásza: Ir, neve is ott áll.

Ez már az urak idegenvezetőjének kínverse volt. Hát az almási mester sem volt egy átlagos figura. Versben nosztalgiázik azon, hogyan herdálták el a barlang formavilágát és tették tönkre a régészeti leleteinket. 

Elérsz a csontokig szorosabb gang alatt,
S lelkedbe ötlődik a fontos gondolat:
Hogy vagy egyet kettőt mindig ne vinne ki.

Az almási cicerone stílusa, ha lehetséges, még fárasztóbb, mint Orbán Balázsé, de kora kapzsisága, amit csak butasága múlt felül, azért rendesen átjön, több mint egy évszázadon keresztül is:

Fekete nevü mérnök ezeket fellelte:
Fattyu drága kövek, felőllök hirelte
S biztomban én is küldök Kolozsvárra
Onnan azt izenték: hogy nincs semmi ára.

Fekete úr, aki így lóvá tette a falusiakat, is elszólja magát egy ízben:

Mellyekhez képest a' nagy utolsó (9) üregeiben egész faj  medvék lappangattak hajdon: most  pediglen három izbeli benn mérésem ideje alatt benn tartatt fözö konyhám füstjétől a barlang feletti és környül lévő likak, és repedések eltelvén, és a' szomszéd Vargyasi határra bujdoso medvék közül öt darabok ellövetvén; egy üzett, a' barlang ajtóján bé tekintett nagy gyorsasággal viszsza térve, hirtelenséggel a' kö szirtan feltűnt: benn pediglen egy eleven medve sem találtatik. 

Tehát bent főzött a mérnök úr, hát ez mai szemmel, hogy is mondjam, amikor még az acetilénlámpát sem toleráljuk a barlangászatban... Ezek után megkockáztatom, hogy kulázni se járt ki. Pedig a szobatisztaság értelmiségi körökben már a reformkorban is erény volt ejsze... A következő körmondat sem piskóta, nagyjából azt a drámai eseményt próbálja eldadogni, hogy amíg odabent az úri közönség lövöldözött, addig a mérnök úrnak volt egy harmadik típusú találkozása egy mókussal. Borzi. 

A' barlangban végbe vitt kimélletlen puskázásak rettentésétöl, a' repedéaekből kifutatt csak mokusak közül, a' denevéreken hizatt egy nagy kövér, a' naprajáró másik üreg' napkeleti oldalabéli lakhellye felé való viszsza vágyás' és a' félsz' miatt, velem gyakran szembe fordulván; hogy sem nem majom, sem nem egyéb, hanem egy nagy kövér mókus létét általlátni, sok alkalmatosságat szolgáltatatt. 

Kővári az ő könyvében is megerősíttetik vala ezen felvetés (úristen, elkaptam a bombasztikusság pusztító vírusát), hogy a suttyóság abban tetőződött, hogy puskával jesztegették a denevéreket:

Beszédünk s fáklyánk világát, fejünk felett a kup csúcsában egymásba csipeszkedelt denevérek ezrei nyöszörgése köszönti. A pajzánabb közikbe lő: a barlang elbődüli magát, a denevérek foltonként szolyognak a földre, vagy felrebbenve az üregekbe kezdenek seregestül röpülni. Még egy pár lövés, s a denevér mint felleg omlik be a már láthatóvá fejlett üregen, s omlik onnan vissza, süvöltve, zsibongva, csapkodva felénk. A csatározásra szükséges puskával kell felmenydörögni az elhagyatott földüreg ejmagányát, hogy belőle róka. farkas, vagy Ián medve, ha bele vette volna magát, kifusson. Most már a fáklyák meggyúlnak, a nők férfiak karjaiba fogódznak, s megkezdődik a föld alatti séta. 

Orbán Balázsnál is csupa mézédes, negédeskedő romantika ez a felelőtlenség:

Egy másik, Almás felől jövő társaság közeledtére, elfoglaltuk a barlang védfalát, s mi ennek lő-résein, ők alólról csatát utánzólag össze lövöldöztünk, mire a sziklák oly hatalmas menydörgésszerü viszhangot adtak, mintha Jupiter szórta volna földrendítő villámait. Ily szorosokban a lövés mindig nagyszerüen visszahangzik, itt a mi sortüzelésünk a légkör villanyának megdöbbentő csattanásával versenyzett. Társaink magokkal hozták az almási mestert, e barlangnak költéjét és legavatottabb ciceroneját, s mi fáklyákat gyujtva az ő vezetése alatt kezdettünk a barlang átkutatásához.

Romantikus, mi? Agyiszintjük mint... mint nekem hatodikban. Bájdövéj, a mérnök úr sem volt rest felírni a nevét a barlang falára. Úgy tűnik a sok classicus naftalinszagú uraság, amint kiszabadult a természetbe,  a kultúra úgy hullott le róluk, mint ruha... Gyakorlatilag vandálok voltak. Arról nem is beszélve, hogy a guanót üzletszerűen bányászták a barlangból. Manapság is sokszor szokták mondani, hogy megérett a világ a pusztulásra. De, hogy ezek sem véletlenül kapták a két világháborút, az fix. 

Valóban zajosabb a kék csatorna?

Az világos, hogy van egy ilyen legenda (?). De ti mit tippeltek? Eddig mi is tényként kezeltük, de szúrópróbaszerűen végignézve a másfél évtizedes képarchívumot (több mint 8 különböző kamera), egyáltalán nem tűnik ez biztosnak. Persze, ha beírod a keresőbe, akkor számtalan magyarázat is van arra, hogy mitől zajosabb a kék (és hogy az miért nem baj), de az a gyanúnk, hogy ez a legenda valahol a legelső generációs digitgépek korából maradt fent, és azóta már egyáltalán nem ez a helyzet. 

A következő dolgokat kellene pontosan ismerni: mi a Nap fényének spektrális összetétele, mondjuk délben talajközelben, már itt belefutunk abba, hogy darabszámra, vagy energiára vonatkoztatva. Aztán nem tudjuk pontosan a Bayer szűrő karakterisztikáit sem. Meg a különböző energiájú fotonok kvantumhatékonyságát sem (jó esetben egyetlen adatot adnak meg a gyártók, ami vagy egy átlag, vagy nem tudni melyik hullámhosszra igaz).  Arra sem kaptunk egyértelmű választ az interneten, hogy az egyes csatornákat külön erősítik e még az ADC előtt, hogy a három színkivonatot egymáshoz kalibrálják, vagy ez már digitálisan történik.

Saját képeimen hol a piros, de néha még a zöld is zajos. Merthogy nem a színe, hanem az egyes csatornák világossága hordozta, hogy mennyire látjuk zajosnak az adott csatornát. Ettől persze még lehet zajosabb, de ugye a jel/zaj arány...

Na, akkor lássuk milyen kísérletet lehet erre kitalálni, aztán kiderül valamit sikerül e megállapítani. Fent különböző fényforrások spektrális összetétele látható. A tesztképekhez hagyományos izzót, halogénizzót, CFL égőt és hideg LEDet használtunk. Homogén megvilágítás, lencse a lehető legéletlenebbre állítva (hogy a felület textúrája legkevésbé zavarja az eredményt), kiátlagoló fénymérés. A képek közepét értékeljük, hogy a peremsötétedés se legyen tényező. A RAW konverziónál minden lehetséges korrekció kikapcsolva. Megkattintva 100%.

 A hagyományos izzó as shot fehéregyensúly mellett kicsit barnás tónust kapott. AdobeCamera Raw fehéregyensúllyal jól látható, hogy a vörös csatornát sötétíti, a kéket meg világosítja, picit a zöld is jobbra mozdul.

A halogén is barnás alapból, majdnem minden szempontból hasonlít a hagyományos izzó képére.

A CFL égő esetén a gép fehéregyensúlya jócskán mellényúlt. A kék csatorna egészen durván alul van exponálva, a vörös meg jócskán túlexponálva.

A hideg LEDet sem sikerült a Nikonnak a helyére exponálni. Itt a kék csatorna van durván felül-, a piros meg alulexponálva. Az eltérést nem számszerűsítjük, de több mint egy fényérték, tehát a kék és piros között több mint két fényérték különbség van. 

Na és akkor ezek a PS Levelsben mért értékek. Bár a Cambridge in Color is Standard Deviationnal próbálja megfogni a zajt, tisztában vagyunk vele, hogy ezzel csak a frekvenciáját írjuk le, vagyis a haranggörbe szélességét. Ettől függetlenül, alacsonyabb frekvenciás zajtól még jócskán terhelt lehet a csatorna. Ennek mérésére valakinek módszere? Mindenesetre semmiféle összefüggést nem sikerült felfedezni. A kék csatorna magas frekvenciás zaja ott a legnagyobb, ahol a kék csatorna a leginkább túl van exponálva (hideg LED), pedig az ellenkezőjére fogadtunk volna. Viszont a CFL esetén is a kék csatorna a sokkal zajosabb, ezt mondjuk így is reméltük, de azt már nem gondoltuk, hogy a fehéregyensúly állítás itt nem növelni, hanem pont csökkenteni fogja (2,18-ról 2,03-ra). Halogén esetén ugyanez a manőver picit növeli a zajt (1,78-ról 1,84-re). Izzónál meg pont csökkenti. Ki érti? Mindenesetre a négy esetből háromban a kék valóban jobban szór, bármit is jelentsen ez, viszont a csatornákat külön-külön 400%-ban szemlélve egyáltalán nem tűnik a kék zajosabbnak. 

Low ISO - jó valamire?

Még mindig nem tudtunk olyan mélyre ásni, hogy megtudjuk, hogyan is működik konkrétan az ISO gain, de azért megpróbáljuk teljesen háztáji módszerekkel megoldani a következő problémát, mert ugye a petapixelnek se hiszünk el mindent. Van ez a videó, amiben a kolléga úr azt javasolja, hogy bátran használjunk LoISO értékeket. Úgyse fogod megnézni, ezért összefoglalom: alacsonyabb ISO-n (mint a natív - ez bármit is jelentsen egyelőre), vagyis Lo1-en (ahogy a D5000 nevezi és ami mondjuk ISO100-nak jelenik meg EXIFben) kevésbé zajos képet kapunk, mintha natívon lőnénk. Oké?

Ugye filmen az ISO50 finomabb szemcsézetet mutat, mint ISO100-on, ez világos, mert a szemcseméret összefüggésben van az érzékenységgel. Viszont azt is megbeszéltük, hogy a digitális szenzoron az ISO beállítás cseppet sem felel meg a filmes ISO-nak, inkább a push/pull hívásnak. 

Azt is megbeszéltük, hogy a natív ISO (ha egyáltalán van ilyen), a pixel full well kiexponálásával van kapcsolatban. Tehát egy kétszeres ISO beállítás (mondjuk ISO400) csak a fél pixelkapacitást használja ki és ezt a jelet erősíti fel mielőtt bevezetné az ADC-be. Tehát elveszteget egy EV dinamikát. Mégpedig a sötét oldalon, ugyanis ott fog a jelerősítés miatt egy EV-vel hamarább megjelenni a zaj. 

De mi történhet, hogyha a LoISO beállítást használunk? Mert ugye kétszeres pixelkapacitást nem exponálhat, hogy ennek csak felét eressze az ADC-be, ez hardverileg necces lenne. De viszont kétszer akkora exponálási időt használunk, mint natív ISO200-on, tehát kétszer annyi fény megy be, ez fix. Az erős felvetésünk az, hogy bizony simán túlexponálja a képet +1 EV-vel, majd ahogy a videóban is említi a kolléga, szoftveresen (gainből, vagy akárhogyan) visszaveszi -1EV-vel, hogy te semmit se vegyél észre. Ez megmagyarázza mitől kevésbé zajos az alacsonyabb ISO-val készített kép, hiszen egy felülexponált kép, később visszahozva (lineáris RAW-ban gondolkozva), csakis így viselkedhet. Csakhogy ebben az esetben is dinamikát kell veszítenünk, de ebben az esetben a csúcsfények oldalán. 

Na, akkor üssünk össze erre egy tesztet. Konstans megvilágítás, azonos rekesz mellett, egy alacsony dinamikájú homogén textúrát lövünk végig LoISO100, NatívISO200 illetve ISO400-on. A fénymérés kiátlagoló, a fénymérő szerinti helyes expozíció alá és fölé lőttünk -5, illetve +5EV-t. Tehát 11 darab RAW ISOnként. 

Sajnos túl nagy részletet vágtam ki a képből, ezért nem tudok százszázalékos nagyítást mutatni a bloggerben, de bízisten nem csinálom újra, annak a pár embernek. Aztán megint sikerült a csúcsfényeket balra elhelyezni, hogy még jobban összekeverjük az olvasókat. De nemis a petapixel vagyunk, lehetünk ennyire igénytelenek. Amúgy a Nikon is baloldalt mutatja a pozitív expokorrekciót, pedig ők japánok. Ha kell valakinek a teljes nagy PSD, átküldöm nézegesse, tükrözgesse kedvére, de úgyis érdemes elvégezni ezt minden gépre, mert az a tutti. 

A RAWokat a lehető legkevesebb beavatkozással konvertáltuk ACR-ben. Mivel a téma dinamikája jóval kevesebb mint 11EV, ez az összehasonlítás semmit se mond. Ilyen témáknál egyértelműen az alacsony ISO a jó megoldás, az alacsonyabb zaj miatt, de szinte tökmindegy mit használunk.

Ebben az esetben, ugyanazokat a RAWokat normalizáltuk a helyesen exponált képre (0EV), úgy, hogy ACR-ben rendre csökkentettük (baloldalt), illetve növeltük (jobboldalt) az Exposure csúszkát. Na itt már azért látszik valami, főleg nagyobb nagyításban (érdemes megkattintva figyelni).

Tehát beigazolódott, hogy a NatívISO200 növelése ISO400-ra egy fényértéket megesz az árnyékokban (-5-nél), viszont a csökkentés LoISO100-ra nem okoz itt változást. Viszont a csúcsfények esetében pont fordítva történik, ISO200 és 400 között nincs eltérés, de LoISO100 esetén már a +3EV-vel exponált kép túlcsordul, míg ez magasabb ISOkon csak a +4EV-nél történik meg. 

Ezenkívül egy érdekes jelenséget is látunk, hiába normalizáltuk a képeket, valahogy vannak eltérések (ISO200-on a 0 kicsit világosabb, ISO400-on meg pöttyös, mint az ántiisten). Ez gyanítjuk onnan adódik, hogy az ISO200 nem pont 200, a 400 sem pont 400. Viszont a LoISO100 szép homogén tónust mutat a +3 -5 tartományon. Tutti nem a záridő lustasága okozza, mert akkor mindhárom sorozaton egyformán kellene megjelenjen, csak eltolva. Na de most nem ez a téma, majd erre is visszatérünk.

Összegezve. A gépünk dinamikájánál szűkebb téma esetén opció lehet az alacsony ISO a kevesebb zaj érdekében, viszont LoISO esetén az expose to the highlights (most, hogy írjam, hogy expose to the right, ha egyszer az ábrán balra tettem a csúcsfényeket, mi?) paradigma sérül, mégpedig 1EV-vel kell kevesebbet exponálni, ha nem akarunk kicsúszni a csúcsfényeknél, míg HighISO értékeknél mehet tövig a csúcsfényekre exponálás, hiszen pont az árnyékokban veszítünk értékeket. 

Tényleg 3 megapixeles a 12 megapixeles kamera?

Dekonstruáljunk RAW-ot majd konstruáljunk valós felbontású képet.

Na, ez egy igazán öncélú, semmire se jó játék. Mondjuk a szilveszteri agysorvadáshoz méltó semmiség. Ne is olvassátok, tényleg nem érdemes, inkább a felhasznált réteg- és csatornatechnikák miatt lehet érdekes, ezért is csináltam belőle jegyzetet, hátha még valamikor kelleni fog.
Arra is keressük a választ, hogy egy ál 12 megapixeles RAW-ból jobb valós 3 megapixeles képet készíthetnénk e, hogyha a Bayer demozaikolását nem kellene végrehajtani.

Mert az milyen már, hogy a marketing ráírja egy 4 vagy 6 megapixeles kamerára, hogy 12 megapixel? Aztán sunyi módon felnöveli szoftveresen. Ugyanezen a logika mentén miért nem írják fel egy full HD monitorra, hogy 6,2 millió pixeles, ami már ugye majdnem 6K felbontás lenne?! Szóval megpróbálunk hozzáférni a valós pixelértékeinkhez, mindenféle demozaikolás nélkül, majd kideríteni, nyerünk, vagy tulajdonképpen veszítünk hogyha egy RAW-konverterre bízzuk a 12 megapixel előállítását.

A lényege az, hogy még demozaik előtt különválasztjuk az egyes bayer-szűrőknek megfelelő pixeleinket. Ehhez építettünk egy bayer-réteget PSben, GBRG elosztásban, hogy ennek segítségével jelölhessük ki az összes piros, kék és zöld pozícióban levő pixeleinket a demozaikolatlan RAW-ból.
Két esetet teszteltünk.

1. A RAW Therapee segítségével készítünk egy színes, demozaikolatlan képet, erre egy netről töltött tesztképet használunk. A múltkor már volt róla szó, hogy kell ezt paraméterezni. 

Tehát a mozaikos képünkre rányitjuk a bayer-szűrőnket és segítségével külön rétegekre válogatjuk az RGB színű pixeleinket. Hogyan? Hát kijelölve egy színes pixelt, majd select similar paranccsal, aztán átváltva a kép-rétegére már lehet is továbbvinni. 

Itt például a zöld pixeleket látjuk. A hiányzó pixeleket úgy hozzuk létre, hogy duplázzuk a rétegünket, és eltoljuk x,y irányba. A zöldet egyszer, a pirosat és kéket két lépésben, érthető okokból. Így gyakorlatilag egy piros pixel 4 pixelen lesz jelen, a kékekkel ugyanez a helyzet, a zöldek meg természetesen nem. 

Ha az így létrehozott rétegeink összahatását screen-re állítjuk, máris megkapjuk a színes házilag demozaikolt képet. Ami persze sokkal rosszabb, mint amit bármilyen RAW konverter készített volna, de legalább fölöslegesen dolgoztunk vele. A normális interpoláció hiánya a kontrasztos széleken jelentkezik leginkább (lásd jobboldali kép 100%-ban).

2. Na, akkor most ugyanezt nézzük meg, hogyha a mozaikolt képünk nem színes, hanem csak luminancia értékeket hordoz (hordoooz? ez is milyen kifejezés). Azt DCRaw segítségével csináljuk, mégpedig Document mode paraméterrel. 

Megnyitva  PS-ben valami ilyesmit látunk, h a Bayer réteget color összhatásmódba kapcsoljuk vele valami olyasmit kapunk, mint amit a RawTherapee készített. Nem véletlenül. A saját Bayer rétegünk segítségével ezt is különválogatjuk színek szerint. Ezennel, mivel szürkeskálásak a pixeleink, értelem szerint a Channels RGB csatornáira másoljuk azokat.

Elég sápatag. Amiatt van ez, mert az egyes csatornák nincsenek interpolálva. A hiányzó pixel-helyekre duplázzuk rá ezeket is, mielőtt a megfelelő csatornára másolnánk, akkor az eredmény ilyenre módosul:

Fehér egyensúly dolgában bizony nincs ott, mint az előző verzió, viszont nem látjuk át, a RawTherapee miket oltott még bele a képbe, a DCRaw valamivel nyersebbnek tűnik. Persze fehéregyensúllyal ez is orvosolható, viszont a házi interpoláció miatt a kontrasztos szélek itt is csapnivalóak. 

Jogosan merül fel a kérdés, hogyha a Bayer-szűrő miatt a 12 megapixeles kép gyakorlatilag 3 megapixeles Piros, 3 megapixeles Kék, illetve két 3 megapixeles Zöld csatornából áll, akkor milyen lenne ha így is kezelnénk? Vagyis azt keressük, hogy bármilyen szempontból jobb 3 megapixeles képet kapunk e, mintha interpolációval 12 megapixelesnek demozaikoljuk őket.

Ehhez trükk szükséges, ugyanis nem találtunk széles ez interneten egyetlen módszert sem, amivel az egyes színes pixelek közötti réseket figyelmen kívül hagyva, csakis a hasznos pixelekből építhetnénk 3 megapixeles képeket. Tehát a 2x2 pixeles Bayer pattern hiányzó pozícióira ugyanazt az egy pixelt másoltuk. Négy darab azonos piros pixel, négy darab azonos kék pixel. Zöld esetében két csatornát képeztünk, Zöld1 és Zöld2, amelyeket összemixeltünk. Gyakorlatilag a 12 megapixeles kép minden négy pixele egyetlen pixelnek felel meg így. Image Size 50% - preserve hard edges opcióval meg létrehozza a kívánt 3 megapixeles képet. Tádám.

A baloldali egy ACR-ben konvertált, majd ImageSize-al csökkentet kép részlete, a jobboldali pedig a fentiek szerint létrehozott valós felbontású szar kép. 100%-ban érdemes összehasonlítani, a tónusok persze különböznek, hiszen az ACR profileja, meg fehéregyensúlya stb. megtette a hatását, viszont ami durvább, hogy az általunk demozaikolt (gyakorlatilag demozaikolatlan) kép kontrasztosabb szélei durván elszíneződtek. Tehát a RAW konverterek okos algoritmusai nemcsak simán felinterpolálják a képet, hanem a szomszédos pixelek elemzésével sokkal jobb döntéseket képesek hozni a problémásabb részletek kialakításához. Mondjuk ezt sejtettük.

A fenti képrészletek pedig az ACR illetve a RAWTherapee demozaikolását mutatják. Igyekeztem minden beállítást kiiktatni. A baloldali az Adobe, kicsit kontrasztosabb, de a jobboldali amaze módszer se rossz, mindenképpen jobb, mintha csak a nyers pixelértékeket egymás mellé sorakoztatnánk.

Tehát bayer miatt, bár csatornánként nézhet úgy ki a nyers kép, mint egy ementáli, mégis van abban annyi információ, amit okosan kiaknázva jobb eredményt lehet elérni, mint ahogyan azt gondoltuk elsőre.