Első végigvitt Courserás tanfolyamomról osztanék meg pár gondolatot. A tanfolyamot a MoMA készítette és hat témára fűzte fel a címadó gondolatot.
1. A bevezető hét témája egy Philip-Lorca di Corcia gondolat köré épült, miszerint A fotográfia az a nyelv, amiről mindenki azt képzeli, hogy beszéli. Ez egy frappáns kijelentés, de pont ránk nem vonatkozik, hiszen nem véletlenül iratkoztunk be erre a látásjavító nyelvtanfolyamra.
2. hét - egy kép, több nézőpont - gerince a Hold ábrázolásának művészi és dokumentarista megközelítéséről szólt.
3. hét kifejezetten a dokumentarista fotográfiára épült, több érdekes alkotót mutattak itt be.
4. hét az emberábrázolás megközelítéseiről hozott videókat.
5. hét a narratívaépítés mint a történelmi kihívás
6. hét témája pedig a képek óceánja és a a jelenkor kultúrája voltak, ez tartalmazott néhány elég agyament interjút, ami komolyan felvetette bennünk a zongora alá szarás problémakörét.
A tananyag videósorozatokból épült fel, többnyire interjúk formájában, tematikus képgalériával és ajánlott könyvészettel. Minden hét végén tíz kérdéses teszt tette lehetővé a továbblépést. Egy hét anyaga pár óra alatt átvehető, de persze az ajánlott könyvészettel együtt napokat is el monyolni. A tanfolyam végén 300-500 szavas esszét kellett írni valamelyik témakörből, amit a kollégáknak kellett pontozniuk, ugyanakkor mi is pontoztuk a kollégák dolgozatát. A teszten átmenni nem egy túl nagy kihívás, hiszen újra lehet próbálni, ugyanazokkal a kérdésekkel. A kérdések meg zömmel a videókban elhangzottakra vonatkoztak, és a videók átirata is rendelkezésre áll. Szóval nem egy agysebészet elvégezni egy ilyet (bezzeg a zeneelméletet 4. héten feladtam, mert már csak heves wikipédiás-puskázással bírtam átmenni), így is volt olyan teszt, aminek háromszor kellett nekifutni. Az esszé pontozásánál is elég szűk kritériumrendszert adtak meg.
Nekünk leginkább az okozott problémát (a fency angol fogalmazást nem tekintve - hát a MoMA-nak mégsem lehet odalökni egy bézikinglis szöveget), hogy még sose csináltunk ilyet, az esszé és a fotók feltöltése emiatt nem sikerült szépen, ugyanis azt feltételeztük, hogy a képeket egyenként kell feltölteni, és a szöveget meg valahova begépelni, vagy bevágni. Ehelyett egyetlen, bármilyen szöveges állományt várt a rendszer. PDF, DOC, ilyesmiket. Ezért az esszénk külalakja elég szánalmasra sikeredett, többszöri nekifutásra is.
Kétféle feladat közül lehetett választani, a miénk ez volt:
In 300-500 words, describe your photograph(s), explain why you selected the photograph(s), and describe how the photograph(s) address key ideas from one week of Seeing Through Photographs. How does it support or complicate the key ideas in the week you chose? Be sure to provide the name of the person who took each photograph, the title(s), and date(s).
És akkor itt következik Grimpix esszéje. Hátha valakinek egyszer jól jön majd iránymutatónak, mi is keresgéltünk és találtunk egyet, ami bátorított abban, hogy talán jó irányba tapogatózunk a
témaválasztásnál:
The glitch, the art of listening the picture?
It is very hard to tell which topic opens wider keyhole for me to photography. Some of the photo artist use the “decisive moment” (what I envy most), some others seems to prefer the “decisive technic” in their creation process. As a neglected photo blogger, with absolute no artistic skills, I have been involved in researching photography as medium, for more than a decade. Analogue, alternative processes, chemistry, alternative cameras and lenses, and with the advent of the digital era, digital techniques as well, mathematics of filters and physics of light, functions, and so on, which are in fact, another, plain technical layer of the image forgery. A very narrow, but rather deep approach to the “language of photography”. Not as a poet or writer, but as a wannabe everyday lingvist.
The first week’s headline: “Photography is a foreign language everyone thinks he speaks.” (by Philip-Lorca di Corcia) reminds me of the notorious flickr incident in the deletme group, wich was an experiment (or just an act of social hacking - no matter), when one was posting Bressons iconic photo (Hyères 1932) without mentioning its origin. As you probably already heard about it, the image, deprived by its context, got overt criticism of voters (some of them very funny) what revealed perfectly, that most of us think, we do speak pretty confident the photography-language.
The compositional imperfections, the technical deficiency, could be noise in transfer from artist to recipient, but at the same time, could indulge the viewer with flavour. As we see on the Bressons’s Boy carrying a wine bottle image (otherwise my favorite), all the compositional rules have been kicked up, kids cut in half, leaning horizon line, fist-sized grain. With Thomas Ruff words (video 6.8), the “grammar of photography” has been heavily compromised, but who tells, that the image loses its power? Could be the Robert Capa D-Day landing series even “masterpiecer”, if they don’t spoil the developing?
One could say, OK, sometimes the artistic concept is so high, that no ground-level technical issues can reach up to it. But what about the Thomas Ruff’s cited “new structure” of the discrete cosine transformation of a JPEG? Is it an imperfection of the media? Or a new feature, a spice on our cookie? And now we are one step apart from the “glitch” concept. What if our read/write processes go wrong? All our bytes can go jumbled easily. The image is still displayable, but is it another product? Is it rubbish? Yes, maybe, if your client doesn’t like red and green lines across his face :)
And what if the glitch appears deliberated? And who tells, that photo manipulation is possible only with Photoshop? There are many ways of creative synesthesia too. Like manipulating the image in sound editors, like Audacity. Or editing it in word processors like WordPad. And that’s how we can now listen or read the image.
The Web is full of this trending glitch photography, some of them valuable, many of them worthless, seeking hopelessly their own way of expression. My favourites are the PNG data bended ones, because of their gentle color bending, and vibrant structures, but I still do not have a confident grasp of this technic. So instead, I would like to show you some examples of my research in the “slang of glitch”, sonificated in Audacity, with common audio filters. Picture1 has an echo filter, the other two depicts 10 different audio filters. Listen to them indulgently.
This topic all reminds me of the famous quote, when Ansel Adams was confronted with Bresson’s reproach: the world is going to pieces, but Adams shoots only rocks (but no people). Ansel answered: “There are always two people in every picture: the photographer and the viewer.”
It may sounds like a Coelho’s commonplace at first glance, but I think, both of them have to speak, not only the same language, but many times the same dialect. In other words, maybe you are the lucky insider one, who knows the context, or maybe you are just able to build your own context around it, just because the creator offers a quasi perfect projection canvas for you. This is the way, that leads to the catharsis of the viewer.
OK, I know, my glitch images are not representing any art. They are just hints on how we can slaughter our precious images, or source to synthesise something new. Maybe I own pretty well the “slang of the glitch”, but more or less, my creations could be, in best case, slam poetry. Written by a simple, plain, uninspired robot :)
Az első és a hatodik hét témájára rímel az írásunk, finoman hekkelgetve a társaságot, mert az az igazság, hogy a modern művészettel szemben maradt bennünk egy csöpp ambivalencia, amit a tanfolyam nem kifejezetten bírt tisztázni.
A két általunk értékelt esszé közül egy olasz lány munkája egy helyi olasz fotográfussal foglalkozott, aki a múlt század közepének Orbán Balázsa lehetett abban a térségben, a másik lány munkája pedig a fotográfia megbízhatatlanságáról értekezett. Mi maxi pontot adtunk ezekre, egyrészt, mert konkrét értékelési szempontokat kellett figyelembe venni és nem szubjektív véleményt, másrészt tényleg igényes munkák voltak, bár a témák érdektelenek voltak számunkra. Egyelőre várjuk, hogy a kollégák pontozzák a mi esszénket és aggódunk, hogy a feltöltési bénázásnak (többszöri újratöltésnek) ne legyen negatív hatása, illetve, a fogadtatás sem teljesen kiszámítható, mert elég vékony a jég az esszénk alatt, ja és utólag mértem rá egy szószámlálóval, túl is léptük a keretet, durván 40 százalékkal :)
Szorítsatok :)
Ja és lehet diplomát is kapni, ami nem tudom mire jó, de legalább drága, így ezt mi nem kértük. Így pont semennyibe se került az egész. Összességében nem is tudom, nem változtatta meg az életemet. És most sem látom a fotón keresztül a passzpartout meg a falat.
2018.11.03. UPDATE
Az esszémre 90 százalékot kaptam, nem kötöttek bele a saját fotókba, sem abba, hogy vagy 200 szóval túlléptem a keretet. Egyik kolléga viszont levont egy pontot, mert a feladatleírásnak megfelelően nem írtam ki a képek készítőjének a nevét, illetve a címet és keletkezési időt. Na most ez a kolléga vagy szó szerint vette a feladatleírást, vagy csak átfutotta az esszét, mivel ott meghivatkozom, hogy saját tesztképekről van szó. Remélem nem csak átfutotta és potyára dolgoztam vele :) Viszont mi még utólag 8 másik munkát is értékeltünk (min. két esszét kellett, de lehetett többet is), egyetlen volt minősíthetetlenül gyenge (három sorocskát bírt virítani), a többi jól megfelelt a feladatkiírásnak. Voltak nagyon szép, igényesen tördelt esszék is, égett is a pofám rendesen, de voltak bicebócák is, mint én.
De ebben az esetben nem a fémfóliázó sablon (bélyeg) fogja átsütni a prégelő fóliáról a kívánt formát a papírra, hanem a lézernyomatra kontaktolva, a felhevült tonerbe fog beleragadni a cucc. Na de még csak lézernyomtató sem feltétlenül kell, létezik toner-pen is, amivel megrajzolható, hogy hova ragadjon a fólia. Ennek a kollégának viszont nem akart ezzel sikerülni. A laminátor is kiváltható, ha a fóliával kontaktolt nyomatot újra átengedjük a lézernyomtató kemencéjén (üres nyomtatás). Ezt mi nem próbáltuk ki, mert nem bíztunk abban, hogy a fólia esetleg nem ragad bele a nyomtatóba. 
