Ion-hajtóművek a kisasztalon

 

Ennek az ionhajtóműnek (kulcsszavak: Segner-kerék, csúcshatás) is számos változatával találkoztunk, de a glimmlámpás megoldás tetszett a legeslegjobban. 

Pörgentyűnek egy egyszerű drótdarab is megteszi. Csak nem olyan látványos. Mi sajnáltuk az ellenállást levágni a glimmről, lehet, hogy anélkül még jobban világítana és még jobban is pörögne. Az mindenesetre nagyon fel bírt idegesíteni, hogy egy szerencsétlen drótdarabra milyen nehezen tudunk pont középre egy olyan mélyedést fúrni, amin minimális súrlódással el tud pörögni. Hiába, nem vagyunk ékszerészek. Se.

A cuccot a FlyStick nem bírta meghajtani, egyrészt nem világított, másrészt csak éppen mocorgott, akkor is ha a pozitív részt kötöttük a tengelyhez, akkor is, ha a FlyStick nyomógombja melletti (feltételezett) negatív kimenetet). Sőt az derült ki, hogy a kilovoltos bikáztatónak a másik, nem bekötött szárát sem mindegy, hogy hova tesszük. Fontos, hogy közel legyen a rotorhoz és a felülete sem közömbös. Sokkal jobb, ha egy sörös dobozba vezetjük, egészen közel a rotorhoz.

A dolog több kérdést vetett fel, mint amennyit megmagyarázott, gyakorlatilag semmit sem értünk belőle. Az irodalom szerint ugyanis pozitív töltéstöbblet keletkezik a drótok végein, ami elektronokat szakít le a környező levegő atomjairól, amiket ezután, lévén pozitív ionok, eltaszít magától, ami adja a tolóerőt. Igen ám, de a rotor akkor is forogni kezd, ha elektrontöbbletet okozunk benne (fordítva bekötve a bikáztatót). A jelenség tanulmányozását nehezíti a feszültségforrás másik pozíciójának a helyzete is. Ugyanis, ha nem tartjuk közel, akkor nem indul be a forgás, viszont ha közel tartjuk, akkor elektrosztatikus vonzással, tolással beavatkozik a forgásba. 

A témára mindenképpen viszatérünk, ha majd elegendő információval fogunk rendelkezni.