Hogy lesz a rézgálicból gálickő?

Az első kísérleteink alapján úgy gondoltuk, hogy nem lesz. Persze akkor még agyonszaturált oldattal próbálkoztunk, ami annyira telített volt, hogyha az oldatba egy fapálcával belefirkáltunk, annak nyomán rögtön kristályosodott is. 

A gyors kristályosodás másik artifactje, mint azt a só esetében is tapasztaltuk, az apró kristályok, de ezek legalább szép rombuszosak:

Sajnos a telítetlen vizes  oldat se jobb, csak lassúbb, nagyobb kristályokkal. Csöpp irizálás tapasztalható, de ekkor még nem sejtettük, mire lesz képes ez a cucc, ha rendesen megcsináljuk. 

Aztán jött a zselatinos ötlet. És ekkor már direkt figyeltünk arra is, hogy az oldat ne legyen annyira tömény. Lassan indult be az üveglap érése, de egyik legszebb eredményt kaptuk rajta, irizált, meg csoda-formákat hozott létre. 

Felmerült, hogy nem e kellene címet, vagy mittudomén, kicsikanalat adni a képek értelmezéséhez, de mivel a kristályos üveglapok tökéletes projekciós felület, ez olyan lenne, mintha a diavetítés előtt ráfirkálnánk a vetítővászonra. 

A mi asszociációink, leginkább pszichedelikus tájképek, csillagközi porok képei, és olykor organikus cuccok. 

De ti azt láttok bele, amit csak akartok.

Azért adtunk még egy esélyt a sima vizes oldatnak is teljesen már koncentrációval (csak hidegen telített oldattal, gyakorlatilag ugyanazzal a kevereéssel, mint amiből a zselatinos is készült), csak azért, hogy lássuk, ugyanaz lesz e az eredmény, mint először. És hát nem.

Tehát minden koncentráció, minden üveg, minden rétegvastagság, minden lakásklíma eltérő eredményt hoz. Ezt például, ha nem tudnám miből készült, semmiképpen sem gondoltam volna rézgálicnak. Persze vannak olyan részei az üveglapnak, ahol a rombuszos kék kristályok elárulják, de ezen a képen szinte bármi lehetne.